Jogtudományi Közlöny, 1870
1870-08-02 / 31. szám
séges jogvédelmi kellékétől, feltéve még azt is, hogy a hitelezők nagy tömege, kik a H. ur által követelt procedúráról értesülnek, habár savanyu arccal, de mégis alávetik magukat ezen kellemetlenségeknek, képzelheti-e H. ur azon lehetőséget, miszerint azon több ezer hitelező közül, kik pesti fekvőségekre ama több száz milliót kölcsön adták, akadhatnak oly külföldiek, de tán belföldiek is, kik ezen bejelentéseket, miután személyenként fel nem hivatnak, elmulasztandják, s ennélfogva jelzálogukat elvesztik? Ha H. úr ezen eshetőséget elismeri, akkor ő maga ítélte el a kérdéses rendeletet. Mert a nem jelentkezőnek zálogjoga egyszerűen ki fog töröltetni, — pedig ha a törvényesen szerzett magánjogok megszűntek közigazgatási úton érintethetlenek lenni, — akkor vége a jogbiztonságnak, vége különben is precarius hitelünknek. Komoly igazság fekszik e mondatban: principiis obsta! Igen kérem H. urat, ne állítsa a pestvárosi telekkönyvet ma — 1870-ben — egy színvonalra a megyei conscriptionalis viszonyokkal 1855 előtt. Meghiszem, hogy sok nehézséget fog az igazsági minisztériumnak a pesti telekkönyv átidomitása okozni lehetnek, sőt vannak oly betáblázások is a pestvári telekkönyvben, melyek még az 1855-ik év előtti időből valók, melyek jogilag más tekintet alá esnek, mint az 1855 óta keletkezettek, de ezek létezése okul szolgálhat-e az 1855 után eszközölt összes jelzálogok kérdésessé tételére, és indokolja-e ez annyi ezer jóhiszemű hitelező felzaklattatását? Ha két baj közt kell választani, melyik lesz nagyobb, az-e, ha ezen korábbi betábblázások is elfogadtatnak jelenleg brit elsőségükkel, miután azok ismerésével hiteleztek az illetők, s igy sorozatuk megtartásával senkin jogsérelem nem ejtetik, vagy az, ha ezek kedvéért a törvényesen szerzett zálogjogok felzavartatnak ? Különben is ezen 1855 előtti betáblázások jelentéktelenek az 1855 utáni bekeblezésekhez képest. Ily tényekkel szemben már most mit kérelmezett Pest városa? Azt, változtassák meg a miniszteri rendelet annyiban, hogy a tulajdonos neve a létező telekkönyvből az új telekjegyzőkönyvbe hivatalból vezettessék át, hogy oly követelések, melyek a telekkönyvekbe akár elsőségi, akár jelzálogi jogon bejegyezve nincsenek, fenálló betáblázások sérelmére be ne vezettessenek, — és hogy jelzálogok szintén hivatalból kebeleztessenek át; fenhagyatván, miszerint ott, hol időközben a tulajdonjog változott, ezt az ujabb tulajdonosa reclamationális határidő alatt bejelenthesse, s ott, hol bizonyos most bekeblezve lévő terhek megszűntek, ezek törlését az adós reclamálhassa. Ezek azon lényegesebb elvi kérdések, melyek Pest városa felterjesztésének petitumát illetik, a többiek apróbb, inkább czélszerűségi dolgok. S ezen kérelmeket perkorrestálja H. ur kir. biztossal, ugyanezen kérelmeket, melyek két elsőbbikét az igazságügyminiszter ur eddigelé szintén jogosultaknak elismerte, s a kérdéses rendeletet azok értelmében megváltoztatta, ugy hogy most már csak az utóbbiról van szó, melynek jogossága — reménylem mert máskép nem is lehetséges, — Halmossy ur daczára is méltánylást találand. A kir. biztos tehát Pest városának nem e részbeli oppositiója, hanem azért válnék szükségessé, hogy — mégis Halmossy urnak legyen igaza! BUSBACH PÉTER Észrevételek a döntvények szerinti igazságszolgáltatáshoz. „A biró a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és itélni." 1869. évi IV. tcz. 19. §. Minden oly képviseleti államban, mely a fejlem bizonyos fokán áll, törvényhozó és törvény-végrehajtó hatalom el van választva egymástól. Az elsőnek hivatása: szabályokat alkotni, vezérelveket mondani ki, szóval: vagy átalános, vagy részletes utasítást adni, a másik: a törvény-végrehajtó hatalom részére; ez utóbbinak pedig kötelességében áll az adott elveket és szabályokat a törvényhozás által felfogott szellemben, szó szerint végrehajtani. Hogy a törvényhozási vagy végrehajtási tényezők felől illetékes véleményt mondhassunk, hogy megítélhessük : jól vagy roszul végzik-e azok teendőjüket? — eljárásaikat kell figyelembe vennünk; ha úgy tapasztaljuk, hogy az első szigorúan a törvényhozás terén marad s a nélkül, hogy az általa hozott szabályok és elvek végrehajtásába avatkoznék, csupán a végrehajtó hatalom éber ellenőrzésére szorítkozik ; ha látjuk, hogy az utóbbi a törvényhozás által kimondott elveket és szabályokat azok szellemétől elütő magyarázat vagy módosítás nélkül pontosan végrehajtja, és hogy ha a pozitív elvekben vagy szabályokban hiányt, tarthatlanságot vél felfedezni a gyakorlati alkalmazás körében, azok kiigazítására nem önmaga vállalkozik, hanem az észlelt hiányok, tarthatlanságok kijelölése mellett, azoknak kiigazítása s megváltoztatására az erre egyedül illetékes törvéyhozó hatalmat hívja fel, sujjy kimondhatjuk, miszerint mindkét tényező hivatását helyesen értelmezve, feladatának lehető legjobban megfelel. Kétséget sem szenved, hogy mindkét tényezőre nézve, saját hivatásának korlátait megtartani, jogainak legutolsó határáig elmenni, de ennek vonalait már át nem hágni, oly feladat, mely erős önuralmat és éles megkülönböztető tehetséget feltételez. A törvényhozó hatalom majdnem korlátlan erejének érzetében, s egy természetes ösztön következtében, mely a kezünkben levő hatalom használatára unszol, nagyon gyakran kísértetbe jó a végrehajtás hatalomkörébe avatkozni; míg viszont ez utóbbi, ha a hozott elvek és szabályok a gyakorlatban alkalmazhatlanoknak vagy kártékony hatásúaknak mutatkoznak, szintén hajlandó a tapasztalt hiányokat, ferdeségeket, különösen, ha azok nem egy egész törvény, hanem csak némely §-ok mellőzésével eszközölhetők, brevi maim kiigazítani az illető §-ok mellőzése vagy olyatén értelmezése által, mely magát az értelmezett szabályt megszünteti s helyébe egy másikat állit. Lehetnek — sőt megengedem, hogy számosan vannak — kik a végrehajtó hatalom most érintett törvénymagyarázási tényét helyeslik s nemcsak nagyon természetesnek, hanem üdvösnek is találják minden viszonyok között. Meg kell vallanom, hogy ezekkel nem vagyok egy véleményen. Tudom, hogy vannak olyan viszonyok, midőn a végrehajtó hatalomnak törvényes elvek és szabályok felállítása nemcsak elnézhető, de sőt kívánatos is. Ily viszony állott fent például a magánjogi eljárásra vonatkozva 1850-ig s némileg 1861-től 1869-ig, — mindaddig, mig egy önálló s minden egyes esetre utasítással szolgáló perrendtartás törvényhozásilag meg nem lett alkotva s illetőleg életbe nem lett léptetve. Minthogy a peres eljárás a polgári keresetekben rendezett alaki törvénynyel a törvényhozás által nem