Jogtudományi Közlöny, 1870
1870-08-23 / 34. szám
által is csak a 4-ik fokig ismertetik el. Miután azonban a katholika egyház igen különböző műveltségű népekre nézve hozott közérvényű törvényeket, tömeges felmentések által segített magán. A reformáció ezen alapelveknek a német műveltségi viszonyok szempontjából oly értelembeni revisióját eszközlé, hogy amit egyik egyház felmentés által engedett meg, azt a másik törvényileg megengedhetővé tett szilárd szabályzat által. A reformáta egyházban házasság felbontásának okai azonos kifejlődésüek az ágy- s asztaltóli elválás okaival. A teljes szétbonthatóság, melyet a protestáns egyház engedélyez, könnyen visszaélésig elfajulhat; de a másik egyház tömeges semmiségi okai is ezt idézhetik elő. Az evangelika egyház a házasság szentségi természetét s a felbonthatóság absolut tilalmát a szentírásban szorgos nyomozás után nem találta fel. Ő egész biztonsággal hivatkozhatik az eredményekre, mert úgy egészben, mint részletesen véve az egyik egyház sem áll a másik mögött a házasság erkölcsi méltósága s a családi élet szentsége tekintetében. Az államtörvényhozás jól járt el, tehát midőn csak a mindkét egyház által közösen elismertet emelte kötelező törvény érvényére. A második történeti pont a házassági jog szükséges egységére vonatkozik. A házassági jog egysége a középkorban csak úgy volt teremthető, ha a házassági jog kiképzése az egyházra bizatik. A középkor egész jogképződése nemzetek törzsi és rend-különbségek közt olyannyira össze-vissza kuszált volt s olyanmkra töredezett, hogy az egységes jog csak az egyház körében volt fellelhető, mely elejét vévé a házassági jog szakadozottságának. Hová az egyház be nem nyúlt, — a házassági vagyoni s rendi viszonyokba — ott Németország ma is érzi még a töredékes jogfejlődés utódajait. Amennyire igaz mindez, és annyira igaz az is, hogy ma már mindennek ellenkezője áll. A házassági jog egysége az egyház részéről nem képviseltetik többé azon időben, midőn a türelem elve és a folyton fejlődő vallásegyenlőségi elv az egyházak s felekezetek többségét honosítá meg egy s ugyanazon államban. Mostantól fogva ugyanazon indok, mely a középkorban az egységes házassági jogot az egyház kezeiben helyezi, azt az állam egységes törvényhozása elé utasítja. A harmadik történeti mozzanat a tisztviselőség szükséges állandóságában rejlik, melyre a középkorban különös szükség volt, hogy a házassági jog elvei érvényre emelkedjenek. A világi jogszolgáltatásnál, a társbíróságok ítélethozatalaiban a házassági jog elvei csak leges imperfectae lettek volna. Csak az egyház bírta ezen reformokat jól szervezett állandó tisztviselősége által életbe léptetni. Ugyanazért az egész házassági jogra kiterjeszté bíráskodását. Amennyire igaz ez, annyira való az is, hogy eme viszony ma egészen megfordított. Ezen jurisdictionak felsőbbségi közegeit most a haladó államintézményekben találjuk fel, és nem többé a nehéz viszontagságok által megtört egyházi törvényhatóságokban. Mi jogi tekintetben legfontosabb a házasságkötésnél? A házasságkötés megelőző fokainak nyilvánossága Ezen absolute szükséges nyilvánosságot egykor az egyházi kihirdetésekben keresték, addig t. i. mig egy s ugyanazon államban egy egyház egy körben egyesité hozzátartozóit. A mint azonban több egyház több felekezet választja szét a népet, az egyházi nyilvánosság törpe formalitássá fajul. A szükséges nyilvánnosságot csak az állami fensőbbség létesítheti orgánumai által, mai életben csak a sajtóhoz való folyamodás segélyével. Fontos még a felmerült ellenvetések s feltűnt házassági akadályok feletti causae cognitio. Az erre szükséges törvény és törvényismeret a középkorban csak az egyháziaknál volt feltalálható. A mai világban csak az állam képes a szükséges közegeket előállítani, míg a különböző felekezetek papjai sem a kellő előismeret, nem a szorgos, ügyes, egyöntetű ügykezelés kellékeivel és biztosítékaival nem bírnak. Végre még a házasságkötési tény nyilvános hitelesítése nevezetes. Ezt a katholika egyház is szükségesnek ismerte a tridenti közzsinaton. E szükséges nyilvános hitelesítés mai korban csak köz-, s az államnak felelős, hivatalnokok által történhetik, nem pedig az egyházaknak s felekezeteknek az állam irányában nem felelős papjai által. Minden változás Európában a reformatio óta egyforma módon, s a dogmáktól függetlenül állott be, és szükségkép arra vezetett, hogy a házassági jog és jogtörvényhozás az egyháztól az államra szálljon át. A mint az egyház a középkorban állami formákban állami jogokat tulajdonított magának, ugy megfordiva az állam most egyházi közegeket és hatóságokat magának alávetett s elsajátított. A régi idom salak föntartása mellett a 18-ik században az egyházi s így a házassági hatóság is az országfejedelmi hatalom attribútuma lett. Az állam szigorú hatósága alatt az egyház házassági kérdésekben, mint az államhatalom megbízottja járt el. Ez által eléretett az, mi oly feltűnő sajátja a germán törzseknek : a jogképződés folytonossága a családjogi viszonyokban, s a nép előtt kedvez házasságkötési formák és symbolumok hű megőrzése. Az egyházhatalomnak az állam általi mediatizálása ezen idejében új szabálya keletkezett a házasságkötésnek, mely a házasság jogi hatályát az összeadástól és áldástól tette függővé. Már a középkorban is létezett, mint az egyház követelménye, de nem mint a házasság szükségképi megkötési formája. Mint házasságkötési szükséges idom az egyházi egybeadás ismeretlen ugy a katholikus, mint a lutheri vagy reformált dogma előtt. Az ellenkező állítás meghamisítása a történetnek. Csak a 18-ik század végén, midőn az állam teljesen urává lett az egyházi orgánumoknak, a polgári törvényhozás és gyakorlat által az egyházi összeadás mint szükséges megkötési időm szabatott elő, tehát világi jog által vezettetett be, oly időben, midőn az egyház olyannyira alávetett volt a világi hatalomnak, hogy a kettő közt ellenmondás képzelhető sem volt, mint ezt például a porosz „Landrecht" szerkesztésének története igazolja. Az egyháznak az állammal való tényleges egyetértése azonban nem volt tartós, mert az egyháznak nem lehetett az államigazgatás gyámkodása alatt tovább maradni. Teljes joggal kivánt e gyámkodás alól kiszabadulni, és az egyház legelső is volt, ki a szerződéstől elállott, midőn több izben rendszeresen megtagadta a házasfelek egybeadását s megáldását. A katholikus hierarchia és az evangelika papság felmondották ezáltal az államnak a szolgálatot, s érvényre juttatták azon eszmét, hogy az állam s egyházhatalom érdekei nem azonosak. E perczben nem akarjuk kutatni joggal e vagy nem? Azon tényálladék azonban kétségtelen, hogy az államnak az egyháztól való elkülönzése ez utóbbi részéről indult ki. Mihelyt ezen állapot beállott, azon dilemma támadt, melyben a házasságkötés kérdése jelenleg van: hogy t. i. vagy az állam szorítsa az egyházat külső kényszer által elveinek követésére, vagy az állam rendelje magát alá az egyház ellenkező tételeinek. Az első