Jogtudományi Közlöny, 1870

1870-08-23 / 34. szám

által is csak a 4-ik fokig ismertetik el. Miután azonban a katholika egyház igen különböző műveltségű népekre nézve hozott közérvényű törvényeket, tömeges felmen­tések által segített magán. A reformáció ezen alapelvek­nek a német műveltségi viszonyok szempontjából oly értelembeni revisióját eszközlé, hogy a­mit egyik egy­ház felmentés által engedett meg, azt a másik törvényi­leg megengedhetővé tett szilárd szabályzat által. A reform­áta egyházban házasság felbontásának okai azonos kifejlődésüek az ágy- s asztaltóli elválás okaival. A teljes szétbonthatóság, melyet a protestáns egyház engedélyez, könnyen visszaélésig elfajulhat; de a má­sik egyház tömeges semmiségi okai is ezt idézhetik elő. Az evangelika egyház a házasság szentségi természe­tét s a felbonthatóság absolut tilalmát a szentírásban szorgos nyomozás után nem találta fel. Ő egész bizton­sággal hivatkozhatik az eredményekre,­­ mert úgy egészben, mint részletesen véve az egyik egyház sem áll a másik mögött a házasság erkölcsi méltósága s a családi élet szentsége tekintetében. Az államtörvény­hozás jól járt el, tehát midőn csak a mindkét egyház által közösen elismertet emelte kötelező törvény ér­vényére. A második történeti pont a házassági jog szükséges egységére vonatkozik. A házassági jog egysége a közép­korban csak úgy volt teremthető, ha a házassági jog kiképzése az egyházra bizatik. A középkor egész jog­képződése nemzetek törzsi és rend-különbségek közt olyannyira össze-vissza kuszált volt s olyanmkra töre­dezett, hogy az egységes jog csak az egyház körében volt fellelhető, mely elejét vévé a házassági jog sza­kadozottságának. Hová az egyház be nem nyúlt, — a házassági vagyoni s rendi viszonyokba — ott Németor­szág ma is érzi még a töredékes jogfejlődés utódajait. A­mennyire igaz mindez, és annyira igaz az is, hogy ma már mindennek ellenkezője áll. A házassági jog egysége az egyház részéről nem képviseltetik többé azon időben, midőn a türelem elve és a folyton fejlődő vallásegyenlőségi elv az egyházak s felekezetek több­ségét honosítá meg egy s ugyanazon államban. Mostan­tól fogva ugyanazon indok, mely a középkorban az egységes házassági jogot az egyház kezeiben helyezi, azt az állam egységes törvényhozása elé utasítja. A harmadik történeti mozzanat a tisztviselőség szükséges állandóságában rejlik, melyre a középkorban különös szükség volt, hogy a házassági jog elvei ér­vényre emelkedjenek. A világi jogszolgáltatásnál, a társbíróságok ítélet­hozatalaiban a házassági jog elvei csak leges imperfectae lettek volna. Csak az egyház bírta ezen reformokat jól szervezett állandó tisztviselő­sége által életbe léptetni. Ugyanazért az egész házas­sági jogra kiterjeszté bíráskodását. A­mennyire igaz ez, annyira való az is, hogy eme viszony ma egészen meg­fordított. Ezen jurisdictionak felsőbbségi közegeit most a haladó államintézményekben találjuk fel, és nem többé a nehéz viszontagságok által megtört egyházi törvényhatóságokban. Mi jogi tekintetben legfontosabb a házasságkö­tésnél? A házasságkötés megelőző fokainak nyilvánossága Ezen absolute szükséges nyilvánosságot egykor az egyházi kihirdetésekben keresték, addig t. i. mig egy s ugyanazon államban egy egyház egy körben egyesité hozzátartozóit. A mint azonban több egyház több fele­kezet választja szét a népet, az egyházi nyilvánosság törpe formalitássá fajul. A szükséges nyilvánnosságot csak az állami fensőbbség létesítheti orgánumai által, mai életben csak a sajtóhoz való folyamodás segélyével. Fontos még a felmerült ellenvetések s feltűnt házassági akadályok feletti causae cognitio. Az erre szükséges törvény és törvényismeret a középkorban csak az egyháziaknál volt feltalálható. A mai világban csak az állam képes a szükséges közegeket előállítani, míg a különböző­ felekezetek papjai sem a kellő előis­meret, nem­ a szorgos, ügyes, egyöntetű ügykezelés kellékeivel és biztosítékaival nem bírnak. Végre még a házasságkötési tény nyilvános hitele­sítése nevezetes. Ezt a katholika egyház is szükségesnek ismerte a tridenti közzsinaton. E szükséges nyilvános hitelesítés mai korban csak köz-, s az államnak felelős, hivatalnokok által történhetik, nem pedig az egyházak­nak s felekezeteknek az állam irányában nem felelős papjai által. Minden változás Európában a reformatio óta egy­forma módon, s a dogmáktól függetlenül állott be, és szükségkép arra vezetett, hogy a házassági jog és jog­törvényhozás az egyháztól az államra szálljon át. A mint az egyház a középkorban állami formákban­­ állami jogokat tulajdonított magának, ugy megfordiva­­ az állam most egyházi közegeket és hatóságokat magá­nak alávetett s elsajátított. A régi idom s­alak föntar­tása mellett a 18-ik században az egyházi s így a házassági hatóság is az országfejedelmi hatalom attri­bútuma lett. Az állam szigorú hatósága alatt az egyház házas­sági kérdésekben, mint az államhatalom megbízottja járt el. Ez által eléretett az, mi oly feltűnő sajátja a germán törzseknek : a jogképződés folytonossága a csa­ládjogi viszonyokban, s a nép előtt kedvez házasságkö­tési formák és symbolumok hű megőrzése. Az egyházhatalomnak az állam általi mediatizá­lása ezen idejében új szabálya keletkezett a házasság­kötésnek, mely a házasság jogi hatályát az összeadástól és áldástól tette függővé. Már a középkorban is létezett, mint az egyház követelménye, de nem mint a házasság szükségképi megkötési formája. Mint házasságkötési szükséges idom az egyházi egybeadás ismeretlen ugy a katholikus, mint a lutheri vagy reformált dogma előtt.­­ Az ellenkező állítás meghamisítása a történetnek. Csak a 18-ik század végén, midőn az állam teljesen urává lett az egyházi orgánumoknak, a polgári törvény­hozás és gyakorlat által az egyházi összeadás mint szükséges megkötési időm szabatott elő, tehát világi jog által vezettetett be, oly időben, midőn az egyház olyannyira alávetett volt a világi hatalomnak, hogy a kettő közt ellenmondás képzelhető sem volt, mint ezt például a porosz „Landrecht" szerkesztésének története igazolja. Az egyháznak az állammal való tényleges egyetér­tése azonban nem volt tartós, mert az egyháznak nem lehetett az államigazgatás gyámkodása alatt to­vább maradni. Teljes joggal kivánt e gyámkodás alól kiszabadulni, és az egyház legelső is volt, ki a szer­ződéstől elállott, midőn több izben rendszeresen meg­tagadta a házasfelek egybeadását s megáldását. A katholikus hierarchia és az evangelika papság felmon­dották ezáltal az államnak a szolgálatot, s érvényre jut­tatták azon eszmét, hogy az állam s egyházhatalom érdekei nem azonosak. E perczben nem akarjuk ku­tatni joggal e vagy nem? Azon tényálladék azonban kétségtelen, hogy az államnak az egyháztól való elkülönzése ez utóbbi ré­széről indult ki. Mihelyt ezen állapot beállott, azon dilemma tá­­madt, melyben a házasságkötés kérdése jelenleg van: hogy t. i. vagy az állam szorítsa az egyházat külső kényszer által elveinek követésére, vagy az állam ren­delje magát alá az egyház ellenkező tételeinek. Az első­

Next