Jogtudományi Közlöny, 1872
1872-09-17 / 38. szám
európai egyensúly szükségének mindinkább átalánossá vált felismerése folytán, fejlődésnek indult, a forgalom folytonos növekedése, az államok fokozódó szükségei, egy más nem kevésbbé fontos eseményt létesítettek, t. i. a tengerek felszabadítását. A coloniai rendszer következtében, mely a tengert a piránei félsziget uralma alól kiragadó, különféle kereskedelmi szerződések keletkeztek, s az érintkezések e terén is szabályozást nyertek. Azonban épen Anglia, melynek e vívmányok köszönhetők, miután a hajózási adó által egy hatalmas hajórajt létesített, a tenger szabadságának csakhamar oly veszélyessé lett, mint Francziaország az európai egyensúlynak. A hatalom e túlkapása is úgy, mint a szárazföldön, a tengeren szövetkezésre ösztönzi a többi államokat. A háborúk hosszú sora után, melyekkel Európa örökösödési és ezekhez hasonló igények alapján elárasztatott, —jött létre 1713-ban az utrechti békekötés), mely a már korábban keletkezett átalános békeszerződések alapján, majdnem minden territoriális viszonyt, s ezzel együtt némileg a status quo-t is rendezte. E békekötés, mely a lunevilli — 1800. — és az amiensi — 1803. — békéig sértetlenül épségben maradt, felosztá a spanyol birtokokat, egyúttalmegállapítván, hogy a spanyol és franczia korona soha, még törvényes örökösödés esetében se egyesíttethessék; az angol parlament által alapított dynasztiát törvényesnek elismerte; Poroszország királyi méltóságát és állítólagos igényeit a sveitzi herczegségekhez — Neuwchatel és Valentin — megerősítette; e békekötés folytán végre Angolhan megnyerte Giberaltart, Minorkát stb. Az utrechti békekötéshez csatlakozik fontosságban a hétéves háborút befejező hubertsburgi békekötés (1763. febr. 15.), mely a pragmatica sanctio elismeréséhez vezetett, de egyúttal Poroszországot európai hatalmassággá emelék); továbbá a párisi békekötés (1763. febr. 10.), mely az atlanti tengeren túli viszonyokat, különösen az északamerikai coloniák viszonyait szabályozta, Angolhon uralmát Canadában is elismervén és megerősítvén. Hasztalanul lett megkísérelve az egyensúly rendszerét az óceánontúli területekre is kiterjeszteni. Angolhon supraematiája mindinkább erősbödött, s annak megtörése a dicsteljes függetlenségi harcznak volt fentartva. A fentebbiek kiegészítéséül kiemelendők még azon események, melyek a mult század végén északon történtek, s a szerencsétlen lengyel királyság háromszori felosztásával végződtek. Habár Lengyelország felosztása erőszaknál egyébnek alig tekinthető, s mint ilyen ki nem menthető, nem szenved kétséget, hogy a lengyel birodalom bukását legnagyobb mértékben ez ország szerencsétlen alkotmányának kell tulajdonítani. A királyválasztási jog, melyet a lengyelek 1370 óta gyakoroltak, szolgált indokul III. Ágost király halála után a három nagyhatalom beavatkozására; e beavatkozásnak eredeti czélja nem volt ugyan más, mint Poniatowszky hg. trónra emelése, de később a berlini (1772. febr. 19.) és pétervári (1772. aug. 5.) egyezményekre vezetett, melyek alapján Lengyelország első felosztása 1773. aug. 21. és szept. 13. és 18-án végrehajtatott). E nemzeti szerencsétlenség után a lengyelek azon meggyőződésre jutottak, hogy a birodalmat a végpusztulástól egyedül az ismert vetőjog eltörlése mentheti meg. Az 1791. május 3 án kelt alkotmány a vétőjogot eltörölte ugyan, de Lengyelországot a második felosztástól meg nem mentette. Porosz- és Oroszország már 1792-ben egész éven át alkudozott a második felosztás felett, melynek módozatai az 1793. jan. 4. kelt egyezményben állapíttattak meg. Hiába tiltakozott a Grodnóba egybehitt országgyűlés e merénylet ellen, az orosz katonaság szuronyai által kényszerítve, 1793. évi szept. 25-én és okt. 16-án alá kellett írnia az átengedési okmányokat, melyek által Lengyelország második felosztása jóváhagyatott). A vérig megsértett lengyelek e jogtalanság ellenében az átalános felkeléshez folyamodtak, mely Kosciuskó Tádé vezetése alatt reményt keltett ugyan a szerencsétlen nemzetben, de végeredményében csak a nagy dráma befejezését sietteté, mely Szaniszló Ágost (Poniatowszky) lemondásával — 1795. nov. 25. — és Lengyelország harmadik felosztásával végződött). (Folvt. köv.) Dr APÁTHY ISTVÁN, egyetemi tanár. Az utrechti békekötésnek egyes külön részeiként következő szerződések keletkeztek : a) Francziaország és Anglia közt Utrechtben 1713. márczius 31. és ápril 11.; e mellett a most nevezett" országok közt egy külön kereskedelmi és hajózási egyezmény is keletkezett; b) Francziaország és Portugallia közt Utrechtben 1713. ápr. 11.; c) Francziaország és Poroszország közt Utrechtben 1713. ápr. 11.; e szerződés mellett egy artiele séparé-ban ismerte el Franczia- és Spanyolország a brandenburgi választófejedelmek királyi méltóságát; d) Francziaország és Savoya közt Utrechtben 1713. ápr. 11.; e szerződés 6. czikke biztosította a savoyai háznak a spanyol trónházi jogot azon esetre, ha a király örökösök nélkül elhalna; e) Francziaország és Hollandia között Utrechtben 1713. ápr. 11., melynek kiegészítését egy kereskedelmi egyezmény képezi; f) XIV. Lajos VI. Károly között Rastadtban 1714. márcz. 7.; g) Francziaország és a német birodalom közt Badenben 1714. szept. 7.; h) Francziaország és Anglia közt Utrechtben 1713. ápr. 11.; e szerződés 6. cz. foglalja magában azon intézkedést, hogy Franczia- és Spanyolország koronái sohase egyesittessenek; i) Spanyolország és Anglia közt Utrechtben 1713. júl. 13.; e szerződés által lett az assiento egyezmény megerősítve, mely szerint az angolok az amerikai tartományokban rabszolgakereskedést űzhetnek; k) Spanyolország és Savoya közt Utrechtben 1713. júl. 13.; l) Spanyolország és Hollandia közt Utrechtben 1714. június 26.; végre m) Spanyolország és Portugallia közt 1715. február 6. Ezen szerződések közt legfontosabbak a franczia-porosz, továbbá a spanyol-angol békeszerződések. A hétéves háborúnak, mely egy millió ember életébe került, minden pusztítás és nyomor mellett, melylyel Európát elárasztá, nem volt más eredménye, mint az, hogy a békekötés alkalmával a viszonyok azon állapotba helyeztettek, melyben a háború előtt voltak. 1) Az első felosztásnál Lengyelország elvesztette területének harmad részét, melyből Oroszország a lengyel Liefland, a witespki és miscyslavi nádorságok, a poloczki és minski nádorságok egy része, vagyis összesen 1975 k m. 1.800.000 lakossal; Ausztriának Lodomeria és Galliczia a bochniai és wieliczkai sóbányákkal egészbe véve 1280 k m. és közel 3 millió lakos; végre Poroszországnak lengyel Poroszhon, Pomerella Thorn és Danczig városok kivételével, vagyis 630 k m. 600 ezer lakossal jutott. 2) A második felosztás eredményeként nyerte Oroszország Ukrajnát, Podoliát, Volhynia felét, a poloczki és minski nádorságok hátralevő részét és a novgorodi és brzeski nádorságok felét, összesen 4151 • m. 3.055,500 lakossal, ellenben Poroszországnak osztályrészül 1061 • m. 1.136,300 lakossal, vagyis a poseni és gnezi nádorságok, Kaliseh, Sieradz, Plock, Rawa egy része, a brzeski nádorság fele, Dobrzyn, Czenstochau vár Danzig és Thorn városok jutottak. 3) A nagyhatalmaknak 1795. okt. 24-én kelt conventiója által a harmadik felosztás akként szabályoztatott, hogy Auszt. 834 km. területet egy millió lakossal nyert, és pedig a krakói vajdaság legnagyobb részét, a sendomiri és lublini nádorságokat, a brzoeki nádorság, továbbá Podlachia és Massowia egy részét; Poroszországnak Massowia és Podlachia egy része, Kis-Lengyelország egy kerülete és a troki és somogitiai nádorságok egy része, egészben véve 997 k m. egy millió lakossal jutott; végre Oroszország megnyerte Lithvániát, Volhynia egy részét, összesen 2030 km. 1.200.000 lakossal.