Jogtudományi Közlöny, 1874
1874-10-22 / 43. szám
Kilenczedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: ÜLLŐI- UT 1-i. sz., 11. em. KIADÓHIVATAL: EGYETEM-UTCZA 4-dik szám alatt. 4 1- 43. sz. Budapest, 1874. okt. 21. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY A NAGY-VÁRADI, KASSAI ÉS KOLOZSVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK KÖZLÖNYE. IV.EGJELENIK MINDEN SZERDÁN. A SZERISSZTŐBÓL TARTALOM. Még pár szó a hagyatéki eljárás megszüntetése mellett. Dr. Tomcsányi Mór, kir. tszéki elnök úrtól. — A cselekvéseknek hatása idegen jogkörre. Dr Biermann Mihály jogtanár úrtól.— Adalékok az 1868. LIV. tezikk módosítása iránti törvényjavaslat méltatásához. — Törvénykezési szemle. Bűnügyi zárlat. — Egy pár szó a polgári perrendtartás 374. §-ának következményeiről. — Különfélék. MELLÉKLET: Rendeletek. ELŐFIZETÉSI DIJ: félévre ... 6 frt negyedévre 3 „ A MEtIKLVDELfiSKk :i kiadóhivatalhoz intézendők A kéziratok Még pár szó a hagyatéki eljárás megszüntetése mellett. IV. 3. A hagyatéki terhek feltételes viselése. Az örökös, az öröklött javakhoz ingyenjesen jut, de csak annyiban, amennyiben a hagyaték cselekvő állapota, a szenvedő állapotot meghaladja. Ebből következik, hogy ő, a hagyaték hitelezőinek, a hagyatéki javak épségben tartása, és követeléseiknek, azokból való kifizetése tekintetében felelősséggel tartozik. Ezen felelősségnél fogva tehát az örökös köteles, az elfoglalt hagyatéki javakat, a maguk épségében separatum bonum képen kezelni mindaddig, míg arról teljes bizonyságot nem nyert, hogy a hagyaték szenvedő állapota, a cselekvő állapotot meg nem haladja, és köteles, — ha arról győződnék meg, hogy az öröklött javakból, a hagyaték hitelezőit kielégíteni ,nem lehet — a csődeljárás megindítása iránt folyamodni. Amint az örökös, ezen kötelességek valamelyikének teljesítését elmulasztja, tüstént a hagyaték hitelezőit, saját vagyonából kárpótolni válik kötelessé. Ha tehát az örökös, az öröklött javakat egészben vagy részben felhasználná, vagy elidegeníté, avagy némely hitelezőket, mások hátrányára kielégítené, akkor az ez által okozott kárt megtéríteni, vagyis, a rövidséget szendett hitelezőket,saját vagyonából kielégíteni kötelessé válnék. Az örökös tehát, a hagyatéki terheket, csak az öröklött javak erejéig tartozik ugyan viselni, de ha ezen jogának sikert akar biztosítani, bizonyítékot kell szereznie az iránt, a hogy a hagyaték szenvedő állapota, a cselekvő állapotot meghaladja; és b) hogy ő a hagyatéki hitelezőknek,a hagyatéki javakból való kielégítése tekintetében, minden teendőit serényen teljesítette. Az pedig, hogy ezen kötelességek teljesítésének bizonyítása,— tekintettel arra, mikép az örökös akkor, midőn az örökséget átvállalja, arra hallgatag kötelezi magát, hogy az örökhagyó hitelezőinek kielégítéséről ő fog gondoskodni, —az örököst kell hogy terhelje, kétséget nem szenved. Az örökös ellen fellépő hagyatéki hitelezőtől azt követelni, hogy ő nemcsak a követelés valóságát, s az örökségnek alperes általi átvállalását, hanem azt is bizonyítsa, hogy alperes az ő követelésének kifizetéséről nem gondoskodott, felesleges is lenne, mivel már az előbbi két ténykörülményből rezultál az, hogy alperes a követelés kielégítéséről csakugyan nem gondoskodott, ez ellen tehát önökre kell magát megvédnie, annak bebizonyításával, hogy a keresett követelést kifizetnie lehetetlen volt; ezt pedig az örökös csak a fentebbi módon képes igazolni. Az örökösön fekvő, ezen bizonyítási teher, arra kényszeríti őket, hogy a hagyatéki összes javakat azok egész- vagy részbeni elfoglalásuk után, tüstént hatóságilag összeírással megbecsültesse; azokból az eltarthatókat saját kezelése alá vegye ugyan, de azokon, semminemű értékük csökkenését eredményezhet") változást ne vegyen elő; az el nem tárhatókat, nyilvános árverés útján elárusítassa; egyúttal pedig a hagyaték, általa kielégítendő hitelezőit arra szorítsa, hogy zálogjogilag nem biztosított követeléseiket, a bíróilag kitűzendő határidőig, annál bizonyosabban jelentsék be, amint különben annyiban, amennyiben az öröklött javak leltárilag kitudott becsértékük erejéig, más hitelezők elégíttetnének ki, az örökös elleni, minden igényük elenyésznék. Így fogom én a hagyatéki teherviselés kérdését fel, s azt vélem, senki sem fogja tagadhatni, hogy az a gyakorlati életnek teljesen megfelel. Ebből is látható, hogy a helyettesítésre alapított elmélet téves. Ha az örökös, az örökhagyó helyettese lenne, akkor az öröklési jogczim megszerzésével, az örökhagyó hitelezőjének ő válnék adósává, s mint ilyen a tartozást minden tekintet nélkül az öröklött javakra lenne fizetni köteles. Pedig az kétségbevonhatlan tétel, hogy az örökös a hagyatéki hitelezőnek csak az öröklött javak erejéig, tehát nem az ő vagyonával, hanem csak a hagyatéki javakkal felelős; Így tehát az örökös nem helyettes, hanem önjogú, saját nevében cselekvő, az örökség átvállalásával, az örökhagyóéval nem azonos, hanem külön kötelezettséget vállaló személy. Ha pedig áll azon elv, hogy az örökös a hagyatéki terheket, csak az öröklött javak erejéig tartozik viselni, akkor az inventárium beneficiumára nincsen is szükség. A leltározás mint jogkedvezmény végképen felesleges jogintézet. Evvel azonban nem akarom azt mondani, hogy a hagyaték leltározásának egyáltalában ne legyen helye. Az örökösnek reá, — miként azt fentebb kimutattam — igen gyakran lehet szüksége, de az nem szükséges, hogy a leltározás aktusával valamely jogkedvezmény legyen összekötve. A hagyatéki leltár, minden jogkedvezmény nélkül is kell, hogy bizonyítékot képezzen a hagyatéki javak mibenléte iránt, bérmentve