Jogtudományi Közlöny, 1874
1874-02-23 / 9. szám
9. SZÁM. közott a földesúri hatóság az 1848. évig létezett birtokfelosztási és hűbéri társadalom mellett. Mert az esküdtszék nem egyéb, mint az egyenlőség és szabadság elvére alapított társadalom eszméjének a birósági szervezetre való alkalmazása. Hogy az 1848. évi törvényhozás az esküdtszéki intézményt csak a sajtóvétségek elítélésénél alkalmazta, annak oka nem abban rejlik, mintha ezen intézményt a bűnesetek említett nemének természete leginkább igénylené, hanem a rendelkezése alatt álló idő rövidségében, s a sokkal égetőbb kérdések sokaságában, melyek nem engedik meg, hogy egy, az esküdtszék elvére alapított büntetőtörvénykönyv szerkesztésével igazságszolgáltatásunk rég érzett hiányát pótolják. (Folyt. köv.) Varga László. JOGIRODALOM. Dr. Báttaszéki Lajos „Magyar magánjogi törvénykönyv tervezete" Ily czim alatt jelent meg nem rég egy füzet, melyben az előszón kivül egy polg. törvénykönyv tervezetének 300. §-ból álló általános része foglaltatik. Noha a magánjogi codificatio már kiválasztott szakférfiakra van bizva, s igy nem lehetetlen, hogy Báttaszéki úr fáradozását ép oly kevés gyakorlati eredmény fogja koronázni, mint dr. Weiman úr hasontermészetű munkálkodását, mégis, úgy vélem, hogy nem lehet a fentemlített tervezetet ignorálni. Sőt inkább azon örvendetes tényt kell az alkalomból konstatálnunk, hogy a codificatio iránt az érdeklődés oly nagy, miszerint a hivatalos megbizatás mellett arra még önkéntes vállalkozók is akadnak. Valóban, ha meggondoljuk, hogy van ember, ki a nehéz kenyérkereseti gondok által igénybe vett idejéből ily fárasztó szellemi munkára is tud juttatni, anélkül hogy anyagi dotatio vagy elismerés jutalmazná fáradságát, akkor lehetetlen ez ember dicséretes buzgalmától elismerésünket most túl tagadni. És e sorok írója, kit a szerzővel régi viszony, egy küzdelmekben és viszontagságokban gazdag ifjúkori mult emlékei kötnek össze, az első ki azt kivánja, hogy a szerző munkálatát a szaktudósok jeles conceptionak tartsák, s így fáradságát az elismerés jutalmazza. Lehet-e ezt remélni? arra megfelel a vékony dongájú füzet tartalma, ha azt közelebbről vizsgáljuk. A tautologikus czímet mellőzve, mindjárt az előszóban egy negatív természetű, de eléggé megdöbbentő vallomással találkozunk a szerző részéről, mi nagyon is komoly aggodalmat kelt bennünk a munkálat alapossága iránt. Szerző ugyanis — midőn az indokolás nagyon is szembeötlő hiányát anyagi viszonyaival mentegeti — egyúttal azt is kijelenti, hogy a joganyagot két fő kutforrásból véli meríthetni: u. m. a jogélet különleges nyilatkozataiból és a külföldi pozitív törvényekből. Az első kutforrás (t. i. a nemzeti jogélet különleges nyilatkozatai) szerző szerint nem nyújt oly joganyagot, hogy abból egy törvénykönyvet lehetne alkotni, maradnának tehát egyedüli kutforrás gyanánt a positív törvények. Hát a jogirodalom? kérdezi mindenki, aki valaha egy magánjogi törvénykönyv tervezetének indokolását vagy bírálatát olvasta, és látta azon irodami apparátust, melyet a szerzők használnak. Szerző azon nyilatkozata által, hogy „a törvénykönyvek a tudomány mai állását" képviselik, továbbá az által, hogy a jogirodalomról nem is szól, hallgatag bevallja, hogy a jogirodalmat forrás gyanánt nem is használta. Megvalljuk, hogy kissé merész elhatározásnak tartjuk azt, ha valaki a tudományos irodalom teljes ignorálásával kezd törvénykönyvi tervezet készítéséhez, s alapos kétely támad bennünk az iránt: vájjon tisztában volt-e az illető — a feladat nehézségét illetőleg magával? Ez aggály mindjárt megerősödik bennünk, mihelyt a tervezet közölt rendszerét áttekintjük. A szerző itt újat akart produkálni, s elhagyja egészen a joganyag azon beosztását, mely Savigny óta „polgárjogot nyert" az irodalomban és tételes törvényhozásban ; csakhogy a mi uj, az nem mindig jó, és itt az újítás csak akkor volna helyeselhető, ha a régi helyében jobbat nyújtana. Báttaszéki úr rendszere pedig határozottan rosz, és semmiesetre sem képes helyettesíteni azon rendszert, mely Savigny óta el van fogadva. A szerző ugyanis a különös részt vagyonjog és családjogra osztja, ez utóbbihoz sorozván az örökjogot is, „mely — kevés kivétellel — a családéletből veszi eredetét". Nem tagadjuk, hogy e rendszer és az indokolásban körvonalazott álláspont önálló, eredeti, sőt merésznek is mondható, csak azt nem tudjuk elhinni, hogy helyes volna. Az örökjog természete ugyanis más eredményre vezet bennünket, mert az örökjognak csak egy része, t. i. a törvényes örökösödés áll a családjoggal összefüggésben; ellenben: a végrendeleti örökösödés, a hagyományos örökségi szerződés — ha csak a házasfelekre nincs szorítva — semmi összefüggésben nem állanak a „családi élettel". Lehetne itt egy sor érvet felhozni annak felvilágosítására, hogy miért képez külön részt az örökjog, azonban ez feladatunknak körét meghaladná, s elég, ha Báttaszéki úr rendszere indokolásának téves voltát kimutattuk. Egyébiránt ezen merész, de nem sikerült újítással szemben a szerző mutat ragaszkodást is a régi rendszerek — hibái iránt ; igy pl. a birtokot — az osztrák polgári törvénykönyv nyomán — a „dologbani jogok" közé sorozza, mi a dologi jogok hibás felfogását tanusítja, holott az említett codexnek ezen általánosan ismert hibáját mindenki el tudja kerülni a javaslatkészítők közöl, ha t. i. tudja, hogy a birtok nem dologi jog, hanem tényleges állapot. Különben a rendszer csak keret, s ha a keret hibás is, azért lehet az abba illesztett joganyag — és így a törvénykönyv is jó. Lássunk tehát egy pár részletet közelebbről. Báttaszéki úr mindenekelőtt azon hibában szenved, a mibe derék előde A z ze n i (az osztr. polg. tkv első redactora) esett, t. i. módfelett szereti a definitiokat, s ezzel összetéveszti a codificator feladatát a tankönyv írójának czéljával ; pedig a törvény feladata: rendelkezésben, nem pedig érzeményezésben áll, s ez utóbbit bátran a tanszékekre lehet bízni. És ha még jók a definitiók, hagyján! de ha roszak, már akkor csakugyan bajt okozhatnak ; a szerző definitiói pedig egyáltalán nem mondhatók sikerülteknek. Így például „elhasználható dolgok azok, melyek fogyasztás által azonnal elenyésznek (131. §.)." — mondja a szerző, amiből aztán az következik, hogy a nagy mosásnál használt szappan elhasználható, a mosdásnál használt szappan pedig elhasználhatlan dolog fog lenni, noha mindkettő egy anyagból áll. — Ezt a nem sikerült difinitiót szerző elkerülhette volna tökéletesen, mivel az felesleges, — lévén az elhasználható dolgok annyiban fontosak, amennyiben rendszerint helyettesíthetők is egyúttal ; ha pedig már mindenáron definiálni akart, folyamodott volna a lenézett jogirodalomhoz, hol megtalálhatta volna azt, hogy nem szükség a dolognak az egyszeri fogyasztás vagy használat alatt elenyészni, elég ha annak folytán azonnal észlelhető állagbeli fogyatkozást szenved , már elfogyasztható dolognak tekinthető. A fő és mellékdolog, illetőleg a tartozék érzeményezésénél a szerző elmond mindent, ami mellékes, csak épen azt hagyja el, ami jogi szempontból legfontosabb, és ami abban áll, hogy a fődologra nézve érvényes jogviszonyok a tartozékokra is kiterjedőknek vélelmeztetnek. (147. §.) A további definitiókból megtudjuk : mikép oszthatónak tekinteni csak az oly dolgot kell, mely állagának sérelme nélkül osztható (?!) (137. §.) ; megértjük továbbá, hogy ,,több külön dolog, mely egy dolognak vétetik, közös névvel bir, összdolognak s egy egésznek tekintetik". (? !) Meghatározva találjuk : a személy fogalmát a „jogok alanya" kifejezés által, ami tudvalevőleg synonim kifejezésnél nem egyéb, sőt előrelátó gondossággal látjuk szabályozva azon esetet, ha a véletlen Magyarországot is megajándékozná oly ritkasággal, aminőt nemrég állítólag Liam vesztett el ! A „dolgok" fogalma alatt a szerző a személytől különböző s azok használatára szolgáló tárgyakat érti (102. §.) ; azt azonban — ami pedig critériumát képezi a jogi értelemben vett dolgok fogalmának — hogy t. i. anyagi értékkel birjanak és emberi hatalom alá vethetők legyenek, egyszerűen kifeledi. Így tehát: a békanyál és a nap — a szerző definitiója szerint — jogi értelemben vett dolgok volnának, pedig nem azok, mivel az elsőre az anyagi érték hiánya miatt, a másodikra pedig mert emberi hatalom alá nem vethető, jogviszony nem létesülhet, s így azok csak természeti értelemben véve dolgok, de nem jogi értelemben. Íme egy sor nem sikerült vagy felesleges fogalmi meghatározás ; fölhozhatnánk még többet is, azonban — úgy kis díszük — mutatványul elég. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. 67