Jogtudományi Közlöny, 1874

1874-02-23 / 9. szám

9. SZÁM. közott a földesúri hatóság az 1848. évig létezett birtok­felosztási és hűbéri társadalom mellett. Mert az esküdtszék nem egyéb, mint az egyenlőség és szabadság elvére alapított társadalom eszméjének a birósági szervezetre való alkalmazása. Hogy az 1848. évi törvényhozás az esküdtszéki in­tézményt csak a sajtóvétségek elítélésénél alkalmazta, annak oka nem abban rejlik, mintha ezen intézményt a bűnesetek említett nemének természete leginkább igény­­­lené, hanem a rendelkezése alatt álló idő rövidségében, s a sokkal égetőbb kérdések sokaságában, melyek nem engedik meg, hogy egy, az esküdtszék elvére alapított büntetőtörvénykönyv szerkesztésével igazságszolgálta­tásunk rég érzett hiányát pótolják. (Folyt. köv.) Varga László. JOGIRODALOM.­ ­Dr. Báttaszéki Lajos „Magyar magánjogi törvénykönyv tervezete" Ily czim alatt jelent meg nem rég egy füzet, melyben az előszón kivül egy polg. törvénykönyv tervezetének 300. §-ból álló általános része foglaltatik. Noha a magánjogi codificatio már kiválasztott szakférfi­akra van bizva, s igy nem lehetetlen, hogy Báttaszéki úr fá­radozását ép oly kevés gyakorlati eredmény fogja koronázni, mint dr. Weiman úr hasontermészetű munkálkodását, mégis, úgy vélem, hogy nem lehet a fentemlített tervezetet ignorálni. Sőt inkább azon örvendetes tényt kell az alkalomból konstatál­nunk, hogy a codificatio iránt az érdeklődés oly nagy, misze­rint a hivatalos megbizatás mellett arra még önkéntes vállal­kozók is akadnak. Valóban, ha meggondoljuk, hogy van ember, ki a nehéz kenyérkereseti gondok által igénybe vett­­ idejé­ből ily fárasztó szellemi munkára is tud juttatni, anélkül hogy anyagi dotatio vagy elismerés jutalmazná fáradságát, akkor le­hetetlen ez ember dicséretes buzgalmától elismerésünket mos­t t­ú­l tagadni. És e sorok írója, kit a szerzővel régi viszony, egy küz­delmekben és viszontagságokban gazdag ifjúkori mult emlé­kei kötnek össze, az első ki azt kivánja, hogy a szerző munká­latát a szaktudósok jeles conceptionak tartsák, s így fáradságát az elismerés jutalmazza. Lehet-e ezt remélni? arra megfelel a vékony dongájú füzet tartalma, ha azt közelebbről vizsgáljuk. A tautologikus czímet mellőzve, mindjárt az előszóban egy negatív természetű, de eléggé megdöbbentő vallomással találkozunk a szerző részéről, mi nagyon is komoly aggodal­mat kelt bennünk a munkálat alapossága iránt. Szerző ugyanis — midőn az indokolás nagyon is szembe­ötlő hiányát anyagi viszonyaival mentegeti — egyúttal azt is kijelenti, hogy a joganyagot két fő kutforrásból véli merít­hetni: u. m. a jogélet különleges nyilatkozataiból és a külföldi pozitív törvényekből. Az első kutforrás (t. i. a nemzeti jogélet különleges nyi­latkozatai) szerző szerint nem nyújt oly joganyagot, hogy ab­ból egy törvénykönyvet lehetne alkotni, maradnának tehát egyedüli kutforrás gyanánt a positív törvények. Hát a jogirodalom? kérdezi mindenki, a­ki valaha egy magánjogi törvénykönyv tervezetének indokolását vagy bírá­latát olvasta, és látta azon irodami apparátust, melyet a szer­zők használnak. Szerző azon nyilatkozata által, hogy „a tör­vénykönyvek a tudomány mai állását" képviselik, továbbá az által, hogy a jogirodalomról nem is szól, hallgatag bevallja, hogy a jogirodalmat forrás gyanánt nem is használta. Megvalljuk, hogy kissé merész elhatározásnak tartjuk azt, ha valaki a tudományos irodalom teljes ignorálásával kezd tör­vénykönyvi tervezet készítéséhez, s alapos kétely támad ben­nünk az iránt: vájjon tisztában volt-e az illető — a feladat ne­hézségét illetőleg magával? Ez aggály mindjárt megerősödik bennünk, mihelyt a ter­vezet közölt rendszerét áttekintjük. A szerző itt újat akart produkálni, s elhagyja egészen a joganyag azon beosztását, mely Savigny óta „polgárjogot nyert" az irodalomban és tételes törvényhozásban ; csakhogy a mi uj, az nem mindig jó, és itt az újítás csak akkor volna he­lyeselhető, ha a régi helyében jobbat nyújtana. Báttaszéki úr rendszere pedig határozottan rosz, és semmiesetre sem képes helyettesíteni azon rendszert, mely Savigny óta el van fogadva. A szerző ugyanis a különös részt vagyonjog és családjogra osztja, ez utóbbihoz sorozván az örökjogot is, „mely — kevés kivétellel — a családéletből veszi eredetét". Nem tagadjuk, hogy e rendszer és az indokolásban kör­vonalazott álláspont önálló, eredeti, sőt merésznek is mondható, csak azt nem tudjuk elhinni, hogy helyes volna. Az örökjog természete ugyanis más eredményre vezet bennünket, mert az örökjognak csak egy része, t. i. a törvényes örökösödés áll a családjoggal összefüggésben; ellenben: a végrendeleti örökö­södés, a hagyomány­os örökségi szerződés — ha csak a házas­felekre nincs szorít­va — semmi összefüggésben nem állanak a „családi élettel". Lehetne itt egy sor érvet felhozni annak fel­világosítására, hogy miért képez külön részt az örökjog, azon­ban ez feladatunknak körét meghaladná, s elég, ha Báttaszéki úr rendszere indokolásának téves voltát kimutattuk. Egyébiránt ezen merész, de nem sikerült újítással szemben a szerző mutat ragaszkodást is a régi rendszerek — hibái iránt ; igy pl. a birtokot — az osztrák polgári törvénykönyv nyomán — a „dologbani jogok" közé sorozza, mi a dologi jogok hi­bás felfogását tanusítja, holott az említett codexnek ezen álta­lánosan ismert hibáját mindenki el tudja kerülni a javaslat­készítők közöl, ha t. i. tudja, hogy a birtok nem dologi jog, hanem tényleges állapot. Különben a rendszer csak keret, s ha a keret hibás is, azért lehet az abba illesztett joganyag — és így a törvény­könyv is jó. Lássunk tehát egy pár részletet közelebbről. Báttaszéki úr mindenekelőtt azon hibában szenved, a mibe derék előde A z z­e n i (az osztr. polg. tkv első redactora) esett, t. i. módfelett szereti a definitiokat, s ezzel összetéveszti a codi­ficator feladatát a tankönyv írójának czéljával ; pedig a törvény feladata: rendelkezésben, nem pedig érzeményezésben áll, s ez utóbbit bátran a tanszékekre lehet bízni. És ha még jók a defi­nitiók, hagyján! de ha roszak, már akkor csakugyan bajt okoz­hatnak ; a szerző definitiói pedig egyáltalán nem mondhatók sikerülteknek. Így például „elhasználható dolgok azok, melyek fogyasz­tás által azonnal elenyésznek (131. §.)." — mondja a szerző, a­miből aztán az következik, hogy a nagy mosásnál használt szappan elhasználható, a mosdásnál használt szappan pedig elhasználhatlan dolog fog lenni, noha mindkettő egy anyagból áll. — Ezt a nem sikerült difinitiót szerző elkerülhette volna tökéletesen, mivel az felesleges, — lévén az elhasználható dol­gok annyiban fontosak, a­mennyiben rendszerint helyettesíthe­tő­k is egyúttal ; ha pedig már mindenáron definiálni akart, folyamodott volna a lenézett jogirodalomhoz, hol megtalálhatta volna azt, hogy nem szükség a dolognak az egyszeri fogyasztás vagy használat alatt elenyészni, elég ha annak folytán azonnal észlelhető állagbeli fogyatkozást szenved , már elfogyasztható dolognak tekinthető. A fő és mellékdolog, illetőleg a tartozék érzeményezésénél a szerző elmond mindent, a­mi mellékes, csak épen azt hagyja el, a­mi jogi szempontból legfontosabb, és a­mi abban áll, hogy a fődologra nézve érvényes jogviszonyok a tartozékokra is ki­terjedőknek vélelmeztetnek. (147. §.) A további definitiókból megtudjuk : mikép oszthatónak tekinteni csak az oly dolgot kell, mely állagának sérelme nélkül osztható (?!) (137. §.) ; megértjük továbbá, hogy ,,több külön dolog, mely egy dolognak vétetik, közös névvel bir, összdolognak s egy egésznek tekintetik". (? !) Meghatározva találjuk : a személy fogalmát a „jogok ala­nya" kifejezés által, a­mi tudvalevőleg synonim kifejezésnél nem egyéb, sőt előrelátó gondossággal látjuk szabályozva azon esetet, ha a véletlen Magyarországot is megajándékozná oly ritkasággal, a­minőt nemrég állítólag Liam vesztett el ! A „dolgok" fogalma alatt a szerző a személytől külön­böző s azok használatára szolgáló tárgyakat érti (102. §.) ; azt azonban — ami pedig critériumát képezi a jogi értelemben vett dolgok fogalmának — hogy t. i. anyagi értékkel birjanak és emberi hatalom alá vethetők legyenek, egyszerűen kifeledi. Így tehát: a békanyál és a nap — a szerző definitiója szerint — jogi értelemben vett dolgok volnának, pedig nem azok, mivel az elsőre az anyagi érték hiánya miatt, a másodikra pedig mert emberi hatalom alá nem vethető, jogviszony nem létesülhet, s így azok csak természeti értelemben véve dolgok, de nem jogi értelemben. Íme egy sor nem sikerült vagy felesleges fogalmi meg­határozás ; fölhozhatnánk még többet is, azonban — úgy kis dí­szük — mutatványul elég. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. 67

Next