Jogtudományi Közlöny, 1875
1875-08-04 / 31. szám
Tizedik évfolyam. 31. sz. Budapest, 1875. aug. 4. SZERKESZTŐI I II II ELŐFIZETÉSI DIJ: IRODA: üllői-ut 1-ső sz. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY II. emelet. U U U a UUUiUtU! 11 » U JjU ál A MEGRENDELÉSEK KIADÓCL JSJDIOZsvcvri és TerrLes'vcLr'i 4-dik szám alatt. Megjelenik minden szerdán, a szerkesztőhöz. TARTALOM: A büntető törvényjavaslat. Zlinszky Imre úrtól. — Polgári törvénykezéseink reformja. Mészáros Károly, ügyvéd úrtól. — A gyámhatóságok szervezése és teendőik. Travnik Antal, budapesti kir. tszéki biró úrtól. — Törvénykezési szemle. Viszonválasz „a végrehajtási jog egyik hiánya" tárgyában adott válaszra Schilling Béla úrtól. Egy telekkönyvi végzés illustrácziója. — Indokolás. — Különfélék. MELLÉKLET: Curiai határozatok. HIVATAL: félévre ... 6 frt negyedévre 3 ., a kiadóhivatalhoz intézendők. A kéziratok bérmentve EGYETEM-UTCZA ÜGYVÉDI KAMARÁK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A büntető törvényjavaslat. Ha minden kedvező előjelek nem csalnak, biztos reményünk lehet, hogy annyi szerenencsétlen kisérlet után, melyek évek során keresztül az igazságügyi codificatio terén felmerültek, valahára eltalálta a kormány a helyes utat, melyen végre a rendezett jogviszonyok ígéretföldjére eljutnunk sikerülene. Erre kétségkívül első és legfontosabb lépés volt a törvények szerkesztésével megbízott egyének helyes megválasztása; további mellőzhetlen teendők azután a munkálatok közzététele, az ennek folytán keletkezett szakavatott bírálatok méltatása, s végre a munkálatnak szakférfiakból álló enquete elé terjesztése. Ha a javaslat ily előzmények után kerül azután a törvényhozás elé, a ház meghallgatva a jogügyi bizottságot, rövid idő alatt képes lehet azt törvényerőre emelni, s nem lesz kénytelen a szakaszonkénti tárgyalással tölteni el idejét, mi annál veszedelmesebb, mert a különbözőmódosítványok elfogadása folytán igen gyakran nemcsak az összhang zavartatik meg, hanem egy-két, a vita hevében kellőleg meg sem fontolt módosítás képes az egész mű rendszerességét megbontani. Hogy ez valóban így áll, tanúsítja eddigi codificationális eljárásunk eredménye: a sok hiányos törvény, melyek egyike-másika alig hogy megjelent, máris annak novelláris úton leendő módosításáról kezdettek gondoskodni. Hogy melyik a helyes út, tanúsítja a kereskedelmi törvény létrejöttének története, melyből meggyőződést meríthetett, ki azt figyelemmel kisérte, hogy a legképzettebb szakférfiú által — minőnek e téren Apáthy tanár úr általában ismerve s elismerve van — készült munkálat sem nélkülözheti a szakértő bírálatot s a szakférfiak tanácskozmányaiban való megvitatást. — Hiába, több szem többet lát; a kölcsönös eszmecsere által tisztulnak a nézetek, s a szakerők összeműködése azután oly jeles munkát képes létesíteni, mint a magyar kereskedelmi törvény. Ha ugyanezen utat szándékozik a kormány követni a büntetőtörvényre nézve is, azt annál nagyobb örömmel kell hogy üdvözöljük, mennél inkább meg vagyunk győződve a felől, hogy a nemzet társadalmi életére legfontosabb törvény forog szőnyegen. Hogy pedig ugyanezen utat fogja követni, az előzmények után alig szenved kétséget. Midőn Csemeghy javaslata megjelent, azt a legnagyobb elismeréssel fogadta a szakközönség. Méltán, — meg is érdemelte azt. De a ki ismeri azon roppant anyagot, melyet az irodalomnak mai fejlettsége mellett egy büntetőtörvénynek fel kell karolnia, aki tudja, hogy minden egyes kérdésre a monographiák egész könyvtára fekszik előttünk, a javaslat minden jelessége daczára is meg kellett döbbennie, hogy az a szakértők bírálatának meghallgatása és a szakférfiak tanácskozásának mellőztével terjesztetik a törvényhozás elé. Azért kell örülnünk, hogy ezen tán az országgyűlés rövid tartama folytán elhamarkodott ballépés helyrehozatott. A munkálat alig hogy közzététetett, a szakférfiak részéről amély elismerésben, oly alapos bírálatban is részesittetett, melyről lapunk olvasóinak is bő része lehetett tudomást venni. Csemeghy nem zárta el magát e bírálatok elöl s meggyőzött bennünket arról, hogy nem hiúságának kívánt ő áldozatot hozni, midőn e roppant műre vállalkozott, hanem csakis az volt, az lehetett czélja, hogy a nemzet igényeinek s a tudomány mai követelményeinek megfelelő törvénynyel láttassék el. Meggyőzött erről Csemeghy bennünket azon pillanatban, midőn a már előterjesztett munkálatot kijavítás végett visszavette. Hogy az átdolgozásnál az alapos bírálatok is kellő méltánylásban részesültek, azon kétkednünk alig lehet, de nem is szabad. A szakbírálat ez által fényes elismerést nyert és buzdításul szolgálhat a szakférfiaknak, hogy jövőre is bátran lépjenek ki a síkra, mert tudományuk érvényesítését ily esetben hazafiúi kötelesség parancsolja. E szép reményre jogosító első lépést követte azon második, hogy — mint biztosan értesülünk — az átdolgozott javaslat tekintélyes szakférfiak tanácskozása elé fog terjesztetni, kik már az ebben leendő részvétre fel is kérettek, sőt mint halljuk, a jövő hó elején megkezdendik tanácskozásaikat. Ha az átdolgozott mű e tanácskozások folytán jelességében nyerve a törvényhozás elé kerülend, alig lehet kétkedni, hogy az mielőbb törvénynyé is fog válni. És ha nem, ez már nem a kormány, hanem a törvényhozás hibája lesz. A törvényhozás ily módon kidolgozott mű elfogadásával nem kénytelen sok időt tölteni, sőt hogy a részletekbe menő tárgyalás inkább hátrányára fogna szolgálni, fentebb már érintettük. Kövesse a törvényhozás itt is azon utat, melyet a kereskedelmi törvénykönyvnél követett. Hallgassa meg jogügyi bizottságát s azután tárgyalja azt nagyban és általánosságban. Ily után mihamarabb törvénynyé válhat a büntetőjavaslat, s e törvény egyike lesz a legszebb s legmaradandóbb emlékoszlopoknak, melyet a jövő törvényhozás önmagának emelni fog. Adja isten, hogy ez mihamarabb így következzék be!