Jogtudományi Közlöny, 1876

1876-05-26 / 21. szám

belsőleg ép úgy szerves és egységes, mint külsőleg min­den oldalú fejlődését egyedül képes eszközölni. A növény fejlődését sem pusztán napfény és meleg, sem pusztán eső, hanem ezek együtt eszközlik, de azért a növényi organismus oly egységes, hogy abban nem lehet meg­különböztetni, mit hozott létre nap, mit eső. A szóbanforgó módszerek értelmezésénél döntő fon­tosságú, hogy azok alaki fogalmat képeznek, ismeret szerzésének eszközül, a tudomány­ anyag földolgozásának módjául szolgálnak. Már­pedig ugyanazon igazság külön­böző alakba öntve, alaposabban megismerhető. Ugyan­azon elvet lehet eszményi végtelenségében és tényszerű véges fejlődésében tekinteni. Minél több úton jutunk ugyanazon tételhez, annál bizonyosabb és tisztább az ismeret, erősebb a meggyőződés, minél több módszer szerint földolgozzuk a tudomány anyagot, annál inkább uralkodik a fölött elménk, s az egésznek áttekinté­sére jut. Nagy tévedés tehát azt hinni, hogy a módszerek többsége a tudományrendszer egységének árt, vagy azt eredményezi, mit «langyos víz »-nek szokás mondani. Az alkotmányos életben is az egymást korlátozó politikai tényezők többsége létezik, de ez nem veszélyezteti az állami egységet s nem akadályozza erősen kifejezett poli­tikai irány követését; absolut hatalom egysége mindkét bajt előbb okozza. Ilyen a módszerek bármelyikének a többi módszert kizáró absolutizmusa is. A módszer tekin­tetébeni egyoldalúság épen nem azonos valamely irány következetes keresztülvitelével. S épen a természettani módszer szerinti politizálásnak a logikai következetesség, mint alantabb bővebben kifejtjük, erős oldalai közé nem tartozik. Épen a természettani módszer egyoldalú alkal­mazása az, mely elméletileg minden philosophiai, gyakor­latilag minden politikai egységet megsemmisít. Bölcsé­szeti eszme nélkül nincs egység, tapasztalati adat nélkül nincs mit egységbe foglalni. Dr. Kuncz Ignácz, J . . Akaratszabadság­. .. Még egy-két ötletre kell reflectálnunk, melyek a metaphysikai táborból származnak. Vannak ugyanis, a­kik az akaratszabadságot az ember azon állítólagos tehetségében keresik, hogy bár tényezők és indokok befolyása alatt áll, de ha akaratának úgy tetszik, a befolyásoknak ellene szegülhet. Követhette az ember kilenczvenkilenczszer ugyanazon tényezők és indokok sugalmát, de tetszésétől függ, hogy­ századszor már ne kövesse azt. E feltevés értelme is oda megyen ki, hogy az ember függetlenítheti magát, tetszés szerint, a tényezők és okok hatalmától — és épen ezen koholt képesség lenne az akaratszabadság. A bölcsészetnek dogmái nincsenek, épen azért böl­csészet. Van azonban egy sarkalatos tétele, mely alapja, kiindulási pontja és gyámora minden bölcselmi törekvés­nek. E tétel annyira sarkalatos alaptörvénye a gondolko­zásnak, hogy a nélkül valódi bölcselkedés, a tünemények okszerű magyarázata egyáltalán képtelenség lenne. És e tétel tartalma az, hogy mindennek oka van, semmi sincs, semmi sem lehet ok nélkül. Az elv vagy szabály, mely e tétel magvát képezi, az okozatosság, vagy az okszerűség törvénye. Már most elismerve és kiindulási pontul véve azon tételt, hogy mindennek okának kell lenni, kérdem: azon ember, ki kilenczvenkilenczszer bizonyos okok után indult, ha századszor másképen cselekszik, azért már ok nélkü­l cselekszik ? Korántsem, mert okának mindennek kell lenni, hanem a tényállás az, hogy míg kilenczvenkilencz­szer ugyanazon ok vagy okok befolyása volt a döntő, a századik esetben megváltozott a döntő ok, más erősebb tényező lépett fel, mely engedni kényszerüé az embert. Minélfogva nagy csalódás azon feltevés, hogy midőn az ember másként cselekszik, mint rendesen szokott csele­kedni, ez azért történt, mert az ember «ha akarja» füg­getlenítheti magát a tényezők és okok uralma alól puszta «„ akaratánál» fogva. Említettem már, hogy azon körülmény: vájjon ismerjük-e a reánk befolyó tényezőket vagy nem, egé­szen közönyös az okszerűség viszonyára nézve. Az ok mindig ok, a tényező mindig tényező és hatásukat az emberre mindig a megállapított természeti okszerűség törvénye szerint gyakorolják, akár ismerjük az okokat és tényezőket, akár nem. A természeti dolgok rendje és menete egyáltalán független a mi tudásunktól. A föld akkor is csak épen úgy forgott a nap körül, mikor még a nap keringésében hitt az ember, mint ma vagy bármi­kor. És a­­ tudás mely sokszor rosz tudás vagy nem tudás, a társadalmi dolgok és élettünetek okszerű folyá­sán sem változtathat semmit. Sőt ha van hatalma a tudás­nak változtatni a dolgok és társadalmi viszonyok folyá­sán , ugy e hatalmat csakis az okszerűség törvénye ruház­hatja reá, mert valamely állapoton csak más okok és tényezők alkalmazása útján lehet változtatni. Van eset reá és talán igen sok, hogy cselekszünk a­nélkül, hogy valóban ismernők az igazi és döntő okot, mely cselekvésre indított és ragadott. És épen ilyen ok tu­datlan állapotban ámítjuk magunkat azon képzelettel, hogy minden ok nélkül, pusztán akaratunk szabadsága szerint cselekvénk. A tudatlanság egyáltalán igen nagy ámító, annál roszabb, mert hiúvá, túlemelkedetté tesz és kizárja a belátás képességét. Azt is mondják: a­hol az ember cselekvényeit oly tényezők határozzák meg, minek: az esetleges születés, nevelés és a környezet, ott nem szigorú ok és törvény­szerűség, hanem legfeljebb «szabályszerűség » foroghat fenn; a­hol pedig «szabályszerűség» van, ott kivételek is vannak; a­hol pedig kivételeket tehet az egyén, és ha akarja­­ , ott szabadság van. Azt hiszem, hogy minden független gondolkozó osz­tozik velem azon véleményben, hogy az épen közlött gon­dolatfüzér gyönyörűséges gyűjteménye a levegőben csüggő feltevéseknek. Csupa feltevések, de egyik sem igaz. Talán túlságosan is gyakoroljuk a méltánylat eré­nyét, midőn e feltevéshalmazra azt jegyezzük meg, hogy

Next