Jogtudományi Közlöny, 1876
1876-05-26 / 21. szám
belsőleg ép úgy szerves és egységes, mint külsőleg minden oldalú fejlődését egyedül képes eszközölni. A növény fejlődését sem pusztán napfény és meleg, sem pusztán eső, hanem ezek együtt eszközlik, de azért a növényi organismus oly egységes, hogy abban nem lehet megkülönböztetni, mit hozott létre nap, mit eső. A szóbanforgó módszerek értelmezésénél döntő fontosságú, hogy azok alaki fogalmat képeznek, ismeret szerzésének eszközül, a tudomány anyag földolgozásának módjául szolgálnak. Márpedig ugyanazon igazság különböző alakba öntve, alaposabban megismerhető. Ugyanazon elvet lehet eszményi végtelenségében és tényszerű véges fejlődésében tekinteni. Minél több úton jutunk ugyanazon tételhez, annál bizonyosabb és tisztább az ismeret, erősebb a meggyőződés, minél több módszer szerint földolgozzuk a tudomány anyagot, annál inkább uralkodik a fölött elménk, s az egésznek áttekintésére jut. Nagy tévedés tehát azt hinni, hogy a módszerek többsége a tudományrendszer egységének árt, vagy azt eredményezi, mit «langyos víz »-nek szokás mondani. Az alkotmányos életben is az egymást korlátozó politikai tényezők többsége létezik, de ez nem veszélyezteti az állami egységet s nem akadályozza erősen kifejezett politikai irány követését; absolut hatalom egysége mindkét bajt előbb okozza. Ilyen a módszerek bármelyikének a többi módszert kizáró absolutizmusa is. A módszer tekintetébeni egyoldalúság épen nem azonos valamely irány következetes keresztülvitelével. S épen a természettani módszer szerinti politizálásnak a logikai következetesség, mint alantabb bővebben kifejtjük, erős oldalai közé nem tartozik. Épen a természettani módszer egyoldalú alkalmazása az, mely elméletileg minden philosophiai, gyakorlatilag minden politikai egységet megsemmisít. Bölcsészeti eszme nélkül nincs egység, tapasztalati adat nélkül nincs mit egységbe foglalni. Dr. Kuncz Ignácz, J . . Akaratszabadság. .. Még egy-két ötletre kell reflectálnunk, melyek a metaphysikai táborból származnak. Vannak ugyanis, akik az akaratszabadságot az ember azon állítólagos tehetségében keresik, hogy bár tényezők és indokok befolyása alatt áll, de ha akaratának úgy tetszik, a befolyásoknak ellene szegülhet. Követhette az ember kilenczvenkilenczszer ugyanazon tényezők és indokok sugalmát, de tetszésétől függ, hogy századszor már ne kövesse azt. E feltevés értelme is oda megyen ki, hogy az ember függetlenítheti magát, tetszés szerint, a tényezők és okok hatalmától — és épen ezen koholt képesség lenne az akaratszabadság. A bölcsészetnek dogmái nincsenek, épen azért bölcsészet. Van azonban egy sarkalatos tétele, mely alapja, kiindulási pontja és gyámora minden bölcselmi törekvésnek. E tétel annyira sarkalatos alaptörvénye a gondolkozásnak, hogy a nélkül valódi bölcselkedés, a tünemények okszerű magyarázata egyáltalán képtelenség lenne. És e tétel tartalma az, hogy mindennek oka van, semmi sincs, semmi sem lehet ok nélkül. Az elv vagy szabály, mely e tétel magvát képezi, az okozatosság, vagy az okszerűség törvénye. Már most elismerve és kiindulási pontul véve azon tételt, hogy mindennek okának kell lenni, kérdem: azon ember, ki kilenczvenkilenczszer bizonyos okok után indult, ha századszor másképen cselekszik, azért már ok nélkül cselekszik ? Korántsem, mert okának mindennek kell lenni, hanem a tényállás az, hogy míg kilenczvenkilenczszer ugyanazon ok vagy okok befolyása volt a döntő, a századik esetben megváltozott a döntő ok, más erősebb tényező lépett fel, mely engedni kényszerüé az embert. Minélfogva nagy csalódás azon feltevés, hogy midőn az ember másként cselekszik, mint rendesen szokott cselekedni, ez azért történt, mert az ember «ha akarja» függetlenítheti magát a tényezők és okok uralma alól puszta «„ akaratánál» fogva. Említettem már, hogy azon körülmény: vájjon ismerjük-e a reánk befolyó tényezőket vagy nem, egészen közönyös az okszerűség viszonyára nézve. Az ok mindig ok, a tényező mindig tényező és hatásukat az emberre mindig a megállapított természeti okszerűség törvénye szerint gyakorolják, akár ismerjük az okokat és tényezőket, akár nem. A természeti dolgok rendje és menete egyáltalán független a mi tudásunktól. A föld akkor is csak épen úgy forgott a nap körül, mikor még a nap keringésében hitt az ember, mint ma vagy bármikor. És a tudás mely sokszor rosz tudás vagy nem tudás, a társadalmi dolgok és élettünetek okszerű folyásán sem változtathat semmit. Sőt ha van hatalma a tudásnak változtatni a dolgok és társadalmi viszonyok folyásán , ugy e hatalmat csakis az okszerűség törvénye ruházhatja reá, mert valamely állapoton csak más okok és tényezők alkalmazása útján lehet változtatni. Van eset reá és talán igen sok, hogy cselekszünk anélkül, hogy valóban ismernők az igazi és döntő okot, mely cselekvésre indított és ragadott. És épen ilyen ok tudatlan állapotban ámítjuk magunkat azon képzelettel, hogy minden ok nélkül, pusztán akaratunk szabadsága szerint cselekvénk. A tudatlanság egyáltalán igen nagy ámító, annál roszabb, mert hiúvá, túlemelkedetté tesz és kizárja a belátás képességét. Azt is mondják: ahol az ember cselekvényeit oly tényezők határozzák meg, minek: az esetleges születés, nevelés és a környezet, ott nem szigorú ok és törvényszerűség, hanem legfeljebb «szabályszerűség » foroghat fenn; ahol pedig «szabályszerűség» van, ott kivételek is vannak; ahol pedig kivételeket tehet az egyén, és ha akarja , ott szabadság van. Azt hiszem, hogy minden független gondolkozó osztozik velem azon véleményben, hogy az épen közlött gondolatfüzér gyönyörűséges gyűjteménye a levegőben csüggő feltevéseknek. Csupa feltevések, de egyik sem igaz. Talán túlságosan is gyakoroljuk a méltánylat erényét, midőn e feltevéshalmazra azt jegyezzük meg, hogy