Jogtudományi Közlöny, 1878

1878-08-02 / 31. szám

Tizenharmadik évfolyam. 33. sz. Budapest, 1878. augusztus 16. ÁGYI KÖZLÖMY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL. SZERKESZTŐI IRODA: üllői út 1. sz., III. emelet. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: egyetem-utcza 4-ik szám. félévre . (3 fzt . , Elöfizetési dij: negyedévre' 3 « ^ megrendelések a kiadó hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerksztőhöz. TARTALOM: A közigazgatási biráskodás. Dr. Kuncz Ignácz pozsonyi jogtanár úrtól. — A centralisátió természetéről és viszonyáról a rendészeti igazgatáshoz. Dr. Fekete Gyula úrtól. — A büntetés rendszerének alapelvei. Récs Géza úrtól. — Jogirodalom K.-tól. — Törvénykezési szemle . Inditható-e a tulajdonjog előjegyzése alapján a birtok átadása iránti kereset? Dr. Beer Mór, ügyvéd úrtól. — Eszmecsere után. Zlinszky Imre, kir. táblai biró úrtól. MELLÉKLET : Curiai határozatok. A közigazgatási bíráskodás. VI. Korunk államéletének legnevezetesb fejlődési momentumait képezik: az erős kormány és a parlamentarismus. Az állam két nagy tényezője a kormány és nép. A parlamentáris rendszerben a kettőnek organikus egységét látjuk. Először az erős kormány szempontjából világítjuk meg a közigazgatási bíráskodást, azután szólunk ennek a parlamentarizmusházi viszonyáról. Az erős kormány, mint a modern állam conditio sine qua non-ja, szempontjából azon elvet emeljük ki, hogy a közigazgatási bíráskodás nem a kormányhatalom és közigazgatás ellen, hanem a kormányhatalom és közigazgatás által létesítendő. Ezen elvvel ellenkezőleg, a magánjogi irány irodalma a legélesebb oppositiót fejti ki a modern államok kormánya és közigazgatása ellen. A közigazgatási bíráskodás jogi korlátokat szab a kormánynak. Ezt úgy képzelik sokan, hogy a közigazgatási bíró legyen a kormány fölött, ezt maga elé idézhesse mint bármely állampolgárt; az alkotmányos állammal összeegyeztethetlennek tartják, hogy valaki (alattvalók))-nak nevezze az állampolgárokat, de a főhatalmat az alattvalók állására helyezik. Ily gyökeres reformot igazolni kell. Hivatkoznak tehát a kormányok visszaéléseire. Mindenik tesz valamit e visszaélésekhez, és végre oly erős színekkel ecsetelnek, hogy az állampolgár, kit nem szabad alattvalónak nevezni, egyszerre a keleti despotismus nyomorai közepett jelenik meg ezen iskola képzelődésében. Dr. GRÜNWALD LAJOS-nak «der österr. Verwaltungs — Gerichtshof» czímű munkája több helyen ad kifejezést ezen ellenzékies szellemnek, de különösen azon kifejezése tanulságos, mely szerint Ausztriában nem lehet csodálni, «wenn die betreffende Partei, nachdem sie alle Instanzen, also bis in's Ministerium, respective Landes-Ausschuss hinauf, mit Mühe und Plage und mit den grössten Geldopfern durchlaufen, und noch immer nicht ihr Recht hat abeehetzt und abgemüdet, chkankt und verfolgt, lieber auf die ausserordentliche Rechtshilfe des ausserhalb des Organismus der Verwaltungr stehenden Gerichtshofes om verzichtet (104. lap). — Tanulságosnak mondtuk e kifejezést, mert amely műben egy alkotmányos kormányzati rendszer ily kifejezésekkel támadtatik meg, az lehet írva a legjobb szándékkal, támaszkodhatik a leggazdagabb tudományosságra, de a tárgyilagos állásponttól mint ég és föld, oly távol van. Itt nem azon ellenzékről van szó, mely minden alkotmányos államban létezik, sőt szükséges. A magánjogi irány azon ellenzéki állást foglalja el, mely az absolutizmus ellen lefolyt alkotmányküzdelmeknek maradványa. A közig,bíráskodás az alkotmány kiépítését képezi. S ők még mindig a kormányban látják az alkotmány legnagyobb ellenségét. Egy lezajlott korszaknak ily utófájdalmai érthetők a népéletben. Miután a népek a kormányok ellen az alkotmány kivívásában hosszú ideig küzdöttek, még akkor is sokáig bizalmatlanok a kormányok iránt, midőn ezek az alkotmányos élet legfőbb tényezői és legszilárdabb védői közé léptek. — Ezen bizalmatlanságot szítani nem lehet a tudomány föladata, mely nem állhat abban, hogy egy nagy korszaknak nagy áldozatokkal szentesitett jelszavait oly időkben ismételje, midőn e jelszavak czél és tárgy hiányában bár népszerű, de üres phrasisokká törpülnek. Miután a közigazgatási bíráskodás az alkotmány kiépítését képezi, annak szervezésénél a mai alkotmányos élet oly kiváló tényezőjének, mint a kormányhatalom, közreműködését mellőzni nem lehet. A mai idők már lehetővé teszik a tárgyilagosság azon fokát, hogy belássuk, miszerint a mai alkotmányosság vezérelveit nemcsak a népek vívták ki a kormányok absolutizmusa ellen, hanem a kormányok is a népek feudális fölfogása ellen. A múlt századok nagy politikai küzdelmeinek e kettős iránya világosan látható a párisi parlament (főtörvényszék) magatartásában: míg egyfelől a népszabadságot oltalmazta, másfelől a kormány legczélszerűbb reformjainak is ellene szegült, s míg az első szempontból sok érdemet szerzett, addig az utóbbi tekintetben népszerűséget igen, de érdemet nem. Előbb a kormányok győzték le a népek feudális szabadságait és feudális privilégiumait, azután a népek győzték le a kormányok absolutizmusát; nem egyike, vagy másika ezen győzelmeknek önmagában, hanem a kettő együtt tette lehetővé a közigazgatási bíráskodást. A múlt század fölvilágosodott kormányainak átalakító hatása nélkül a közigazgatási bíráskodás csak elavult éz intézményeknek adna állandóságot. A magánjogi iránynak jelzett ellenzéki magatartása a mondottakhoz képest a közig. biráskodás történeti alapját nagyon egyoldalúlag fogja föl, s ezáltal az intézmény fölépítését is egyoldalúlag eszközli. A középkorban, mint ULBRICH találóan megjegyzi a hatóság jelvénye a kard volt, mert akkor az állam a jog és béke föntartására szorította tevékenységét. De a mai állam gazdag tevékenységet fejt ki a jóléti igazgatásban. Így keletkeznek azon az államéletből folyó előnyök, melyekben a polgároknak egyenlő elvek szerinti, igazságos részesedését létesíteni a közig,bíráskodás egyik fő feladatát képezi. Így keletkezik a nyilvános utak és folyók stb. használata tekintetéből a közigazgatási dologi jogok (politische Sachenrechte); a nyilvános iskolák, kórházak, stb. használata szempontjából a közigazgatási kötelmi jogok (polit. Obligationsrechte) fogalma. Vagy ULBRICH szerint: «Sociale Sachenrechte» és «Sociale Forderun esrechte».