Jogtudományi Közlöny, 1879
1879-09-12 / 37. szám
Tizennegyedik évfolyam. 37. SZ. Budapest, 1879. szeptember 12. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL. SZERKESZTŐI IRODA: Wesselényi utcza 4. sz., I. em. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: egyetem-utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre' '.'. 37 ^ megrendelések a kiadó hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztőkhöz. TARTALOM: Keleti jogviszonyok. Dr. Herich Károly úrtól. — A polgári házasság és az elválás Európa főbb országaiban. Dr. Timon Ákos győri jogtanár úrtól. — Törvénykezési szemle . Még egyszer a ptr. 113. §-ról. Dr. Garay Dezső úrtól. — Olcsó és gyors eljárás a gyámság és gondnoksági ügyek körül Bors Károly úrtól. — Válaszul Bors Károlynak, Dalmady Győző árvaszéki elnök úrtól. MELLÉKLET : Curiai határozatok. Az 1878-ki évfolyamnak még rendelkezésünkre álló teljes számú példányai 8 forintért, a jul.—deczemberi példányok 4 forintért, a folyó év teljes számú példányai pedig a rendes előfizetési ár mellett még megrendelhetők. Keleti jogviszonyok. XVIII. Jártam Szerbiában és Romániában. Személyesen meg akartam győződni arról, vajon tényleges élményeim és tapasztalataim mennyire felelnek meg eddigi tanulmányaimnak. Szerbia és Románia Magyarországnak két szomszédországa. Ezeknek viszonyaival minél behatóbban megismerkedni minden tekintetben érdekes, sok részben fontos, sőt hivatásomnál fogva nélkülözhetlenül szükséges. Áldoztam időt, pénzt és kényelmet, hogy autopsia útján a helyszínén tanulmányozzam Szerbia és Románia közérdekű viszonyait.A ítéletem e két ország felett objectív lehet, mert nincs politikai tendencziája. Mondhatom, hogy nincs igazuk sem azoknak (neveket szándékosan nem említek), kik e két országot és népességét magasztalják, sem azoknak, kik ócsárolják. Annyi tény, s ez a civilisatios a humanismus barátját csak örömmel töltheti el, hogy mindkét ország fejlődik és halad, de másrészt fájdalom számtalan akadályt kell még leküzdenie, migyen a nyugati államok mellé sorakozhatik. Szerbia és Románia jelenlegi állapota csakis a történelem fonalán érthető meg. Mily különbség e két ország s annak két fővárosa: Belgrád és Bukarest között. Szerbia utak és vasutak, hajózás, ipar és kereskedelem nélkül, a házközösségi intézmény folytán, patriarchális parasztéletet él. A hivatalnokok, katonák és papok (progressive diminuendo) képezik a csekély számú, de nagy igényű intelligentiát és egyúttal aristokrátiát. A népesség átlag és átalánosan szegény, azonban valamint ritka embert lehet jómódúnak vagy gazdagnak (európai értelemben) nevezni, másrészt nyomorban és ínségben szenvedőt is alig találni. Minden szerb keblét pedig egyaránt dagasztja az ambitió, a nagyravágyás. A Balkánnak Piemontja akar lenni Szerbia is és reconstruálni a szerb császárságot, a «Dusán szílni» birodalmát, kinek a XIV. században készült törvénytára: «code remarquable pour sa science, plus remarquable encore comme étant le plus national de tous les codes slaves». (REINACH: La Serbie et le Montenegro, 19. 1.) Nem ok nélkül van a szerb czimerben négy s-betű, melyeknek értelme: Glamo sloga Srbe spasava», azaz «csupán az egyetértés üdvözítheti a szerbeket*). Szerbia folytonos belviszályoknak volt színhelye s ezeknek esett áldozatul a Rigómezőn 1389-ben és végkép Szmederevo (Szemendria) mellett 1549-ben, hat évvel Konstantinápoly bevétele után, mely világváros kapui előtt halt volt meg 45 éves korában a «hatalmas Dusán czár» (1356). Hasztalan volt Hunyady János, Brankovics György, Kapisztrán Iván és Kinizsi László erőlködése, hasztalan a dicső emlékű belgrádi győzelem. Dusán czár birodalma török tartománynyá sülyedt s a belgrádi «Nebojse» torony (épugy mint a hasonnevű Vajda-Hunyadi), a hősök utolsó menekülési helye, börtönné lett átváltoztatva, melybe aki bejutott, a nap világát többé soha sem látta. Valamint Görögországban a klephták, úgy Szerbiában századokon át folytonos harczban éltek a törökökkel a sűrü erdőkben tanyázó hajdukok (c'est á dire bandits, c'est á dire héros). Ezek közt is átalánosan dívott a felszentelt barátság (pokratímstvo), a Balkánnépek ezen gyönyörű sajátsága, melyről már többször volt szó. És valamint Montenegróban, úgy itt is a zárdák őrizték meg és ápolták a szerb nemzetiség geniusát, mialatt a vak népköltők (slepci) Králjevics Marko vitéz tetteit énekelték meg. (Les Grecs ont trouvé un Byron pour chanter leurs exploits, et pourchanter leur lutte epique, les Serbes n'ont que les bardes errants des pesmas. REINACH , 58. 1.) A szabadságharcz a jelen század elején szerencsésen végződött a szerbekre nézve, Kvaragjorgjeki atyját és öcscsét megölte, ő «jó óriás» és Obrenovics Milos, ki viszont Karagjorgjét ölette meg, ezen két tagadhatlanul nagy embernek köszönheti Szerbia szabadságának és függetlenségének visszanyerését. Mindkettő kanászként kezdte meg pályafutását. Karagjorgjét maga az I. Napóleon tisztelte fényes tehetségei miatt. Milos pedig, midőn fejedelmi székét odahagyni kénytelenült, nem átallotta magamagát és sorsát Napóleonnal összehasonlítani. Milos a valóságos szerb típus legkiválóbb képviselője. Utódja Obrenovics Mihály már európai színvonalon áll. Szerbiának nem egyhamar lesz ily szép készültségi fejedelme. Közel ötven év óta Szerbia szabadon intézheti ügyeit, azóta messze haladt az ország, nincs kétség benne. Mégis bátran állíthatni, hogy legalább is száz év kell, míg a mivelt országok sorában helyt kérhet. Szerbia talaja igen termékeny, de háromnegyed részben még mivelés alá sem vétetett. A legnagyobb baj talán abban áll, hogy az iparhoz se kedvek, se fortélyok. Mióta a törökök az országot elhagyták, a tunya sok képezi igen soknak örömét és élvezetét. Hisz abban éltek azelőtt a török urak, míg a szerbek dolgozni voltak kénytelenek. Ily körülmények közt igen czélszerű lenne idegenek telepítése által emelni a talaj értékét és felkelteni a lakosságban a munkakedvet s a versenyt. Egyelőre csupán Albániáról és Macedoniáról özönlenek be primitív ügyességű építészek, ácsok, kőmivesek sat., kik eddig is már átalános hitelezői lettek a falun és vidéken lakó népességnek. Pedig ez az összes népességnek 9 tizedét képezi, a fájdalom, a szerb paraszt úrnak vallja magát és nem dolgozik sem másnak, sem magának. Minden (még az irgalmatlan belgrádi kövezet is) tanúságot tesz Szerbia primitív állapotáról. Kevés az intelligentia s ez csupán személyes érdekeivel, ambitióival