Jogtudományi Közlöny, 1879
1879-10-10 / 41. szám
39- SZÁM. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. 323 Szerettem volna jelen munkámban tisztán csak az oknyomozó résznél maradni; miután azonban ezt sem didacticus irányú értekezésnek, sem röpiratnak, hanem egyszerű tárczaczikknek szántam, kénytelen vagyok a történelmi részt is, habár igen szűk keretben, tárgyalni, annál is inkább, mert kívántam, hogy az ne csak a szaktudásra, de az olvasó közönségre általában behatással legyen s benne viszhangra találjon. — Ezért szivesen veendem, ha e sorok olvasása nemcsak szak- és pályatársaim, de a tisztelt olvasók bármelyike részéről is fog eszmecserére alkalmat szolgáltatni. o . A telekkönyi intézményről és ennek fontosságáról részletesen. A telekkönyvet alanyi — szubjectiv és tárgyi — objectiv szempontból vehetjük vizsgálat alá. Alanyilag jelenti az ingatlanokra vonatkozó s közhatóságilag biztosított dologbani és némely dologhözi jogok összeségét, tárgyilag pedig az ezen jogok megjelölésére, nyilvántartására, s törvényszerű megvédésére szolgáló intézményeket. Mennyiben különbözik az ingó dolog az ingatlan dologtól, azt a mindennapi élet kis megfigyelése is eléggé feltárja; a dologbani és dologházi jogok magyarázatával, mint: birtok, tulajdon zálog szolgalmak, haszonbérlet, elővásárlási jog stb., a magánjog foglalkozik, így azoknak nagyobb szabású definitiójával e kis munkában nem is foglalkozhatom, mert mint kifejezem, ennek czélja nem didactikus jogtanítás, hanem a telekkönyvek tárgyilagos ismertetése, s azok — orvoslást igénylő — jelenlegi helyzetének feltüntetése. Roppant fontos és nagy horderejű intézmény ez a népek életében ! Erről fényes tanúságot tesz azon körülmény, hogy mai nap már minden előhaladottabb állam intézményei közt helyet foglal és rendszeresen — systematice — kezeltetik s műveltetik. Föltétele ez a nemzeti haladásnak, a vagyonjog biztonságának és a hitelnek. Fölismerte ezt már nagy Széchenyink, midőn 1832/6., 1840. s 1844-iki országgyűléseken a telekkönyvek sürgős behozatalát sürgette, s midőn működésében folytonos kifejezést adott azon egész politikájából kimagasodó elvnek, hogy: Csak azon nemzet lehet szellemileg nagggyá, mely vagyonilag is nagggyá tette magát; a telekkönyveket pedig ő a vagyoni nagyság szükséges feltételének mondá, mint ezt a Hitel czímű munkájában is kifejtette. Az 1847/8-iki országgyűlés, midőn a törvény előtti egyenlőség, közteherviselés, sajtószabadság magasztos elveit törvénybe igtatta, egyszersmind elvben kimondta a telekkönyvek és jelzálogbankok létesítését is, tehát már akkor át volt hatva e nagy horderejű intézmény szükséges és fontos voltának érzetétől. Ezzel csak arra akartam utalni, miszerint nagyon tévednek azok, kik a telekkönyvi intézménynek meghonosítását hazánkban kizárólag osztrák érdemeknek tulajdonítják. Rendeztük volna ezt magunk is, ha a közbejött viszonyok zsibbasztólag nem hatottak volna a nemzet czélbavett haladására. A telekkönyvi intézmény fejlődése hazánkban és annak jelenlegi helyzete. Betáblázási könyveink ezelőtt is valónak, mert több hitelező kézi vagy ingatlan zálogot el nem fogadván, és számos birtokos a nélkül is akarván pénzt felvenni, hogy ingatlan birtokát zálogba adta volna, az 1723. 107. t. czikkben már kimondatott, hogy a megyékben és városokban nyilvános betáblázási lajstromok szerkeszszerint a jogelsőbbség tessenek és vezettessenek, melyek jövendőben megítélendő lesz. A sz. kir. városok egy része már előbb birály betáblázási könyvekkel, melyek megközelitették mostani telekkönyveinket, a mennyiben nemcsak a betáblázásokat, de az ingatlan birtok minémüségét, sőt egy kézből a a másikba való átmenetelét, átruháztatását is feltüntették. Igy Pozsony városának 1439-től, Sopronnak 1486-tól, Bártfának 1723-tól, Kis-Szebennek 1753-tól volt már ily betáblázási telekkönyve. Az 1840. t. czikkben azonban a szab. kir. városok már szabályszerűbb telekkönyvek vitelére kötelezőleg utaltattak, amennyiben ki lett mondva, hogya városok a betáblázási könyvet a földkönyvvel kössék össze, ahol ily földkönyvek nem lennének, ott ezek két év alatt elkészítendők. A hitelező köteles adósának megterhelendő fekvőségeit egyenként és különösen megjelölni, mert a melyet meg nem nevez, arra betáblázási elsőség nem adatik. A vármegyékben fekvő ingatlan birtokra vonatkozólag 1855-ig telekkönyvek nem vezettettek s ezekre nézve még az idézett 1840. 21. t. czikk is csak az általános betáblázást tartotta fenn, megrendelvén egyúttal a betáblázási könyvek pontos vezetését s kimondván, hogy ezen betáblázási könyvet mindenki szabadon megtekintheti. A nyilvánosság — publicitás — kötelező kimondásával törvényszerű alakban itt találkozunk először. Érdekes e helyen kifejteni, hogy ennekelőtte hazánkban a reálhitel a zálogbirtokra alapíttatott. A zálogbírtok intézménye ANTECURESIS szerint az adós ingatlanát bizonyos összegért a hitelező birtokába és használatába bocsájtotta bizonyos ideig, ami felvallás — aiectio — által a megyei gyűléseken történt, s ha a kölcsönvett összeg 50 forinton túl nem ment, a birtokba való törényes bevezetés — statutio — is kívántatott hozzá, de ezen kölcsönzési mód már VERBŐGZY által «a lélek üdvösségével meg nem mérő, szennyes és istentelen kölcsönzési módnak» neveztetik. (I. 80.) Tehát már a XVI. század elején is érezte hazánk első jogtudósa a jelzálog és evvel együtt a telekkönyvnek szükségességét. A törvényhozás már 1840-ben belátván a hitel és tőke forgalom szükségességét, elhatározta, hogy kik nemesi javaikra vonatkozó hitelt s különös betáblázást akarnak lehetővé tenni, azoknak szabadságukban állandó végre a megyei közgyűléstől egy küldöttséget kérni ki, mely javaikat összeirja és felméreti, s melynek munkálata a megyei közgyűlésnek mutattatván be; az ily módon hitelesen összeírt és felmért birtokokról külön jegyzőkönyv fog vitetni. Ezt azonban kevesen tették, s igy az általános betáblázás maradt a megyei nemesi javakra nézve szokásban 1848-ig, midőn is a 15. t. czikk az ősiségét eltörlé, s a javaknak egyenlőségét kimondván, a telekkönyvek behozatalát is elvileg érintette. Ezt megelőzőleg az 1847-ben kidolgozott telekkönyvi törvényjavaslatban az terveztetett, hogy: «a megyében állandó telekkönyvi hivatal állittassék fel egy táblabiróból, egy mérnökből és egy írnokból, mely hivatal előtt 3 év alatt tartozik mindenki fekvő birtokát bejegyeztetni, különben telekkönyvi jogokkal nem élhet. Bejegyzendő pedig a birtokos és a helység neve, a holdszám, a mivelési mód és a birtokczim. Minden egyéni birtoknak külön lap adassék és ha valamely ugyanazon határban levő egyéni birtok több darabból állana, minden egyes darab kiterjedése azon egy lapon — de megkülönböztetve jegyeztessék fel. — Az eddigi általános betáblázások utólag jegyzendők be és különös jelzáloggá változtatandók át. (L. C/A. Régi terhek.) Ebből kitűnik, mily szakavatott buzgalommal igye-