Jogtudományi Közlöny, 1881
1881-06-03 / 23. szám
198 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. házastársak nemcsak egymás személyei, hanem bizonyos javak iránt is foglalhatnak el oly állást, hogy azok szerzésébe mindketten be nem folyhattak. Ezen javak a következők: 1. mindenik házastárs azon vagyona, melylyel kiki birt a házasság megkötésekor (női hozomány a nő részén), 2. azon javak, melyekhez a házasfelek a házasság tartama alatt ingyenes módon jutottak, u. m.: a) az ajándékok, akár élők közöttiek, akár halál esetére szólók ; b) az örökségek és hagyományok, származzanak akár rokonoktól, akár idegenektől. Az ily javak mindenik házasfél saját vagy helyesebben külön vagyonának mondatnak. Azonban, mert bár a házasság tartama alatt, de ingyenes módon szerzett vagyon nem közszerzemény, hanem külön vagyon lesz, kérdés, hogy vajon tehát minden a házasság alatt eszközlött viszterhes szerzés feltétlenül közszerzeménynek tekintendő-e , avagy viszterhes szerzés útján is lehet-e a házasság tartama alatt külön vagyont szerezni ? Kétséget nem szenved, hogy viszterhes szerződés által is juthatunk külön vagyonhoz. Mert a külön vagyont mindenik házastárs mai jogállásunk szerint teljes tulajdonjoggal birja. Ebből kifolyólag jogában és módjában áll a külön vagyonnal biró házastársnak, hogy külön vagyonán, még pedig annak ugy állagán, mint pusztán csak hasznain új vagyont szerezzen, s ha bizonyítja, hogy a szerzés ekként történt, a szerzemény külön vagyona lesz. Zlinszky e kérdésről úgy nyilatkozik, hogy külön vagyonszerzés a viszterhes szerzéseknél rendszerint nem fordul elő. Osztozom nézetében annyiban, hogy az ily szerzés közszerzeménynek tekintessék, ha a szerző fél ki nem mutatja, hogy az az ő külön vagyonán történt. Más szóval harcoljon a jogvélelem a közszerzés és nem a külön szerzés mellett. Az ellenbizonyítás sok esetben nehéz lehet, de hogy az rendszerint az volna, alig hinném, ha a külön vagyonon szerző csak némi óvatossággal jár is el. Egészen más kérdés az, hogy ugyan helyes-e, miszerint a külön vagyon minden tekintetben, tehát úgy állaga mint hasznaira nézve teljesen önálló gazdászati egészet képezzen a házastársak vagyonkörén belül. Ma a dolog úgy áll, bár ellenvélemény sem hiányzik, még a hozományból álló külön vagyonra nézve is. Nem bocsátkozhatom itt a hozomány körébe vágó ezen érdekes kérdés taglalásába, hanem csak szorítkozom abbeli nézetem nyilvánítására, hogy bár elismerem a külön vagyon állaga iránti tulajdonjogát a házasfeleknek s ezt fentartatni is óhajtom, mégis alig tarthatom helyesnek, hogy a külön vagyon hasznai is sajátjuk és ne közös legyen. Mivel sem bírnám a tulajdonjog elvén kívül indokolni azt, hogy a feleség elvonja vagyontalan férjétől hozománya hasznait, vagy hogy a gazdag férj külön vagyona jövedelmeit saját külön vagyona és nem a közszerzemény gyarapítására fordítja. Az, ki méltónak tart valakit arra, hogy vele életsorsát megoszsza, tartsa méltónak arra is, hogy osztozzék vele külön vagyonának házasság alatti jövedelmeiben. Oly jövedelemben, melynek szerzésébe ha indirecte is, a másik házas fél a nélkül is befoly maga az együttélés ténye által. Az életben pedig számítani szoktak a külön vagyon házasság alatti jövedelmeire a jegyesek, s pedig méltán. Sok bajnak és súrlódásnak lehet a merev és mindenre kiható elkülönzés forrása és magva a házasfelek separatisticus önző törekvésének. Nem is említve, hogy ez magát a közszerzemény kérdését is nagyban komplicálja. — Vagyon a közszerzemény. Ebből folyik, hogy a közszerzemény állhat mindabból, amit vagyon alatt csak értünk. Dolgokból és jogokból egyaránt, még ha utóbbiak visszakövetelési jog alakjában fordulnak is elő, mint láttuk a befektetéseknél. Igy IZLINSZKY id. m. 541. 1. egy perben a feleség azon 400 frt. felét érvényesítette közszerzeményként, melyet férje leégett háza fedelének felépítésére s az udvar és kert körülkerítésére fordítottak. S a mi általában vagyonnövekvést eszközöl, az közszerzemény-gyarapodást is fog előidézni. Ennélfogva p. o. a földjáradék természetes növekedése, vagy az értékpapírok árfolyamának felemelkedése a közszerzemény javára történik. Már vitás lehetne az, hogy vajon a külön vagyon ilyféle értéknövekvése annak tulajdonosát, vagy pedig a házzastársak mindegyikét illeti-e . Én e kérdésnek azon értelemben eldöntését, hogy az a tulajdonost illeti, fentebb kitüntetett mai jogállásunk szerint alig tartom megtámadhatónak. Fogalommeghatározásunkból az is látszik, hogy közszerzeményi vagyont csak a törvényes módon egybekelt hitvestársak szerezhetnek, mert hisz csak ők tekintethetnek házastársaknak. Kérdés, helyes-e a definitio e tekintetben, miután a legfőbb ítélőszék kifejezést adott azon nézetnek, hogy egybe nem kelt férfi és nő is lehetnek közszerzők. (1873. márcz. 4. 1867. sz. a. dtv. „Házasságon kivül élő férfi és nő is lehetnek közszerzők. Miért is reájuk nézve az (okmányilag vagy más módon) igazoltan közszerzeményt képező ingatlan biztosítása is közösnek tekintendő. Ez okból a nő, ha ezen birtoklásában a férfi halála után megháboríttatik, visszahelyezést kérhet.o) Hogy törvényes házasságban nem élő férfi és nő is lehetnek együtt-szerzők, az kétségtelen, mert hisz két vagy több férfi is lehet együtt-szerző. Minden társasági vagyon, többek által közösen szerzett vagyon. De hogy az ily módon közösen szerzett vagyon közszerzeményt képezne, azt kétségbe kell vonnom. A házastársak közszerzeménye egész más természettel bír, mint a házasságtól különböző bármely egyéb társaságban szerzett vagyon. Hogy itt csak egy irányban mutassak rá a különbségre, felhozom, miszerint örökjogunk értelmében a túlélő házastárs lemenők hiányában törvényes örökös az elhunyt házastárs közszerzeményében, holott sem a házasságban nem élő férfi és nő egymás irányában, sem a társasági tagok az elhalt tagtárs iránt nem azok. A házas együttélés különbözik minden más társaságban állástól s e különbség számos irányban visszatükröződik a közszerzeményi vagyonra is. Ha pedig tekintélyre hivatkozással akarok érvelni, akkor utalok íróinknak a felállított fogalommeghatározásban kifejezett nézetére. Ellenben nem osztozhatni íróinknak azon egybehangzólag vallott nézetében, mely szerint a házastársak egész a házassági kötelék törvényes megszűntéig közszerzők. Nézetem szerint ily alakban a közszerzemény fogalma nagyon tág, kiterjesztetvén az oly vagyonra is, melyre rá nem illik. Mert a közszerzemény fogalma feltételezi azt, hogy a szerzésbe mindkét házastárs befolyjon vagy legalább befolyhasson. A tényleg különvált házastársak azonban a különélés ideje alatt be nem folynak egymás szerzésébe, mert együtt nem gazdálkodnak, együtt szerezni nem szoktak. Azon indok pedig, melynél fogva együtt élő házastársak minden esetben közszerzőknek tekintendők, a különválva élő házasfeleknél teljesen hiányzik. Ebből kifolyólag nem tekinthetem közszerzeménynek azon vagyont, melyet a házastársak a tényleges elválás ideje alatt külön-külön szereznek, daczára hogy a házassági kapocs közöttük törvényesen felbontva nincsen. S azt hiszem, hogy méltánytalan volna és nem kevéssé sértené a jogérzetet, ha a törvény a hűtlen házastársat azzal jutalmazná, hogy az elhagyott házasfél által a házassági kapocs törvényes felbontásáig munka vagy szerencse által szerzett va- 24. SZAM.