Jogtudományi Közlöny, 1881

1881-06-03 / 23. szám

198 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. házastársak nemcsak egymás személyei, hanem bizonyos javak iránt is foglalhatnak el oly állást, hogy azok szerzésébe mindketten be nem folyhattak. Ezen javak a következők: 1. mindenik házastárs azon vagyona, melylyel kiki birt a házasság megkötésekor (női hozomány a nő részén), 2. azon javak, melyekhez a házasfelek a házasság tar­tama alatt ingyenes módon jutottak, u. m.: a) az ajándékok, akár élők közöttiek, akár halál esetére szólók ; b) az örökségek és hagyományok, származzanak akár rokonoktól, akár idegenektől. Az ily javak mindenik házas­fél saját vagy helyesebben kü­lön vagyonának mondatnak. Azonban, mert bár a házasság tartama alatt, de ingyenes módon szerzett vagyon nem közszerzemény, hanem külön vagyon lesz, kérdés, hogy vajon tehát minden a há­zasság alatt eszközlött viszterhes szerzés feltétlenül közszer­zeménynek tekintendő-e , avagy viszterhes szerzés útján is lehet-e a házasság tartama alatt külön vagyont szerezni ? Kétséget nem szenved, hogy viszterhes szerződés által is juthatunk külön vagyonhoz. Mert a külön vagyont mindenik házastárs mai jogállásunk szerint teljes tulaj­donjoggal birja. Ebből kifolyólag jogában és módjában áll a külön vagyonnal biró házastársnak, hogy külön vagyonán, még pedig annak ugy állagán, mint pusztán csak hasznain új vagyont szerezzen, s ha bizonyítja, hogy a szerzés ekként történt, a szerzemény külön vagyona lesz. Zlinszky e kérdésről úgy nyilatkozik,­ hogy külön vagyonszerzés a viszterhes szerzéseknél rendszerint nem fordul elő. Osztozom nézetében annyiban, hogy az ily szerzés közszerzeménynek tekintessék, ha a szerző fél ki nem mutatja, hogy az az ő külön vagyonán történt. Más szóval harc­oljon a jogvélelem a közszerzés és nem a külön szerzés mellett. Az ellenbizonyítás sok esetben nehéz lehet, de hogy az rend­szerint az volna, alig hinném, ha a külön vagyonon szerző csak némi óvatossággal jár is el. Egészen más kérdés az, hogy ugyan helyes-e, misze­rint a külön vagyon minden tekintetben, tehát úgy állaga mint hasznaira nézve teljesen önálló gazdászati egészet képez­zen a házastársak vagyonkörén belül. Ma a dolog úgy áll, bár ellenvélemény sem hiányzik, még a hozományból álló külön vagyonra nézve is. Nem bocsátkozhatom itt a hozomány körébe vágó ezen érdekes kérdés taglalásába, hanem csak szorítkozom abbeli nézetem nyilvánítására, hogy bár elismerem a külön vagyon állaga iránti tulajdonjogát a házasfeleknek s ezt fentartatni is óhajtom, mégis alig tarthatom helyesnek, hogy a külön vagyon hasznai is sajátjuk és ne közös legyen. Mivel sem bírnám­ a tulajdonjog elvén kívül indokolni azt, hogy a feleség elvonja vagyontalan férjétől hozomá­nya hasznait, vagy hogy a gazdag férj külön vagyona jövedelmeit saját külön vagyona és nem a közszerzemény gyarapítására fordítja. Az, ki méltónak tart valakit arra, hogy vele életsorsát megoszsza, tartsa méltónak arra is, hogy osztozzék vele külön vagyonának házasság alatti jövedelmeiben. Oly jövedelemben, melynek szerzésébe ha indirecte is, a másik házas fél a nélkül is befoly maga az együttélés ténye által. Az életben pedig számítani szoktak a külön vagyon házasság alatti jövedelmeire a jegyesek, s pedig méltán. Sok bajnak és súrlódásnak lehet a merev és mindenre kiható elkülönzés forrása és magva a házasfelek separatis­ticus önző törekvésének. Nem is említve, hogy ez magát a közszerzemény kérdését is nagyban komplicálja. — Vagyon a közszerzemény. Ebből folyik, hogy a közszerzemény állhat mindabból, a­mit vagyon alatt csak értünk. Dolgokból és jogokból egyaránt, még ha utóbbiak visszakövetelési jog alakjában fordulnak is elő, mint láttuk a befektetéseknél. Igy I­ZLINSZKY id. m. 541. 1. egy perben a feleség azon 400 frt. felét érvényesítette közszer­zeményként, melyet férje leégett háza fedelének felépítésére s az udvar és kert körülkerítésére fordítottak. S a mi álta­lában vagyon­növekvést eszközöl, az közszerzemény-gyara­podást is fog előidézni. Ennélfogva p. o. a földjáradék természetes növekedése, vagy az értékpapírok árfolyamának felemelkedése a közszerzemény javára történik. Már vitás lehetne az, hogy vajon a külön vagyon ily­féle érték­növekvése annak tulajdonosát, vagy pedig a há­z­zastársak mindegyikét illeti-e . Én e kérdésnek azon érte­lemben eldöntését, hogy az a tulajdonost illeti, fentebb kitüntetett mai jogállásunk szerint alig tartom megtá­madhatónak. Fogalommeghatározásunkból az is látszik, hogy köz­szerzemény­i vagyont csak a törvényes módon egybekelt hitves­társak szerezhetnek, mert hisz csak ők tekintethetnek házas­társaknak. Kérdés, helyes-e a definitio e tekintetben, miután a legfőbb ítélőszék kifejezést adott azon nézetnek, hogy egybe nem kelt férfi és nő is lehetnek közszerzők. (1873. márcz. 4. 1867. sz. a. dtv. „Házasságon kivül élő férfi és nő is lehetnek köz­szerzők. Miért is reájuk nézve az (okmányilag vagy más módon) igazoltan közszerzeményt képező ingatlan biztosí­tása is közösnek tekintendő. Ez okból a nő, ha ezen bir­toklásában a férfi halála után megháboríttatik, visszahelye­zést kérhet.o) Hogy törvényes házasságban nem élő férfi és nő is lehet­nek együtt-szerzők, az kétségtelen, mert hisz két vagy több férfi is lehet együtt-szerző. Minden társasági vagyon, többek által közösen szerzett vagyon. De hogy az ily módon kö­zösen szerzett vagyon közszerzeményt képezne, azt két­ségbe kell vonnom. A házastársak közszerzeménye egész más természettel bír, mint a házasságtól különböző bármely egyéb társaságban szerzett vagyon. Hogy itt csak egy irányban mutassak rá a különb­ségre, felhozom, miszerint örökjogunk értelmében a túlélő házastárs lemenők hiányában törvényes örökös az elhunyt házastárs közszerzeményében, holott sem a házasságban nem élő férfi és nő egymás irányában, sem a társasági tagok az elhalt tagtárs iránt nem azok. A házas együttélés különbözik minden más társaságban állástól s e különbség számos irányban visszatükröződik a közszerzeményi vagyonra is. Ha pedig tekintélyre hivatkozással akarok érvelni, akkor utalok íróinknak a felállított fogalommeghatározás­ban kifejezett nézetére. Ellenben nem osztozhatni íróinknak azon egybehangzó­lag vallott nézetében, mely szerint a házastársak egész a házas­sági kötelék törvényes megszűntéig közszerzők. Nézetem szerint ily alakban a közszerzemény fogalma nagyon tág, kiterjesz­tetvén az oly vagyonra is, melyre rá nem illik. Mert a közszerzemény fogalma feltételezi azt, hogy a szerzésbe mindkét házastárs befolyjon vagy legalább be­folyhasson. A tényleg különvált házastársak azonban a különélés ideje alatt be nem folynak egymás szerzésébe, mert együtt nem gazdálkodnak, együtt szerezni nem szoktak. Azon indok pedig, melynél fogva együtt élő házastársak minden esetben közszerzőknek tekintendők, a különválva élő házas­feleknél teljesen hiányzik. Ebből kifolyólag nem tekinthetem közszerzeménynek azon vagyont, melyet a házastársak a tényleges elválás ideje alatt külön-külön szereznek, daczára hogy a házassági kapocs közöttük törvényesen felbontva nincsen. S azt hiszem, hogy méltánytalan volna és nem kevéssé sértené a jogérze­tet, ha a törvény a hűtlen házastársat azzal jutalmazná, hogy az elhagyott házasfél által a házassági kapocs törvé­nyes felbontásáig munka vagy szerencse által szerzett va- 24. SZAM.

Next