Jogtudományi Közlöny, 1887
1887-01-14 / 2. szám
Huszonkettedik évfolyam. 2. SZ. Budapest, 1887. január 14. MÁNYI KÖZLÖNY SZERKESZTŐI IRODA: Üllői út 2. szám, III. em. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: Egyetemi utcza 4-ik szám. Előfizetési dij, negyedévre " 3 A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL Tartalom : A törvénykezési szünidő ujabb szabályozásáról szóló törvényjavaslatról. SERLY ANTAL bpesti kir. albirótól. — Vázlatok a magyar bűnvádi eljárás történetéből. Közli : Dr. FAYPER LÁSZLÓ. — Jogirodalom : A végrehajtási igényperek, tekintettel a bizonyitékok és jogügyletek harmadik személyek irányábani joghatályára, irta Keresztszeghy Lajos kir. itélő táblai rendes biró. Dr. IMLING KONRÁD budapesti kir. táblai birótól. — Törvénykezési Szemle : Az ingatlan árverés jogerőre emelkedése utóajánlat tétele esetében. Dr. HOLLERUNG ALFRÉD m.-óvári kir. Ibirótól. — A kereskedelmi könyvek. Dr. WITTMAN MÓR budapesti ügyvédtől. — Egy «absurditas legis.» Dr. KARÁDT BERTALAN budapesti ügyvédtől. — Különfélék. Melléklet: Curiai Határozatok. — A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság határozatai. — A nagyváradi ügyvédi kamara felirata a szünidei törvényjavaslat tárgyában. — A budapesti tudományegyetem jogi karának II. félévi tanrendje. — Kivonat a «Budapesti Közlöny»-ből. A törvénykezési szünidő ujabb szabályozásáról szóló törvényjavaslatról. Mielőtt az 1883. évi XXXIII. törvényczikk megalkottatott volna, mint javaslathoz hozzászólottam a Magyar Tisztviselő czimü heti közlönynek 1882. évi 43. és 44. számaiban, s aggodalmamnak oly irányban adtam kifejezést, hogy szüneti tárgyakat felette sokat ölelvén fel a tervezet, félő, hogy a gyakorlatban a törvénykezési gépezet működését folytonosságában meg fogja zavarni a perlekedő közönség hátrányára.Aggodalmaim a gyakorlatban alaposaknak bizonyultak, minek folytán a törvény életbeléptetése után ugyancsak a Magyar Tisztviselő 1884. évi 38. számában ismételve hozzászólottam. Ezúttal azt hiszem, hogy nem teszek felesleges dolgot, ha a törvénykezési szünidőről szóló törvény újabb szabályozását czélzó javaslatra néhány sorban megteszem szerény észrevételeimet. Előrebocsátom, hogy a budapesti ügyvédi kamarának a javaslatra vonatkozó és Sztehló Kornél úr által szépen kidolgozott véleményét teljesen magamévá teszem. Ehez képest csak a következőkre szorítkozom : Hogy úgy a bírónak, mint az ügyvédnek a fárasztó munkálkodás némi ellensúlyozásául pihenésre szüksége van, abban mindannyian egyetértünk. Hogy az igazságszolgáltatás e két közege lehetőleg egy időben élvezhesse a szabadságidőt, való igaz, hogy oly intézkedésekre van szükség, mely e két közegét a jogszolgáltatásnak egy pihenőpontra juttassa, ha nem is teljes egészében, de annak nagy részében. A Columbus-tojás e tekintetben tehát abban összpontosul, hogy midőn az igazságkiszolgáltató törvénykezési közeg vagyis a bíró pihen, az igazságot kereső, kérő közeg, vagyis az ügyvéd ne legyen kénytelen a pihenő időben az igazság kiszolgáltatását kérni. Hogy mennyire szabassék meg a pihenési idő, legyen-e az két hét, mint a javaslat akarja, vagy két hónap, mint még a fenálló törvény rendeli, ez nem épen lényeges. E tekintetben csak azon véleményemet kockáztatom, hogy ha szükségesnek találta a törvényhozás a csak 30 évi szolgálatra kötelezett középiskolai tanárnál a két havi pihenőidőt megadni (nem szólva arról, hogy ily czímen a munkálkodási év közben is 5—6 hetet élvez) nem látom be, mert tagadtassék meg az a 40 évi szolgálatra kötelezett s a folytonos munka alatt görnyedő birótól. Hogy a szünidő által a törvénykezés menete egyátalán meg ne akasztassék és némi részben hátralékok ne maradjanak, a rövid tárgyalási terminusok hosszabbra ne nyúljanak — ez utópia, ez el nem érhető. Ezzel meg kell barátkoznunk, s csak arra kell a törvény intézkedése által törekednünk, hogy ezen hátrányok a minimumra szoríttassanak — a gyakorlatban, mert ez a sarkpontja az egész dolognak. Forduljunk élő példához. Itt van az új VII. kerületi kir. járásbíróság. Daczára, hogy a negyedik albíró csak június havában foglalta el állását, a törvénykezési szünidő a terminusok tekintetében feltűnő különbséget nem teremtett, beadványi restantiát nem hagyott, a befejezetlen perek száma pedig mentül kevesebb. Pedig teendői legnagyobb részét a kereskedelmi sommás perek ellátása képezi, melyek a fenálló törvény értelmében szüneti tárgyat képeznek. Az a fő dolog tehát, hogy ne legyenek a bíróságoknak restantiái, említett bíróság restantiákat át nem vett, ilyenekkel nem küzködik, s amely bíróságnál ilyenek nincsenek, ott a szünidő, legyen az két hónap vagy hat hét, zavart nem csinál, restantiát nem teremt. Igaz, hogy ez kedvező kivételes állapot, mely nem minden bíróságnál áll fen, s épen ezért a nem kedvező helyzetben lévő bíróságokkal is számolni kell. Hogy tehát az ilyeneknél is a létező hátrányos helyzetet a törvénykezési szünidő évről-évre roszabbá ne tegye, a javaslatnak arra az elvi álláspontra kell helyezkednie, hogy a szünidő alatt a bíráknak lehetőleg legnagyobb része szabadságra menjen, s szünidő alatt működőül csak épen annyi maradjon, amennyi a szüneti tárgyak bírói elintézésére mélhatlanul szükséges. Ennek pedig consequentiája, hogy az elintézésre váró szüneti tárgyak a legnagyobb minimumra apasztassanak, mert ellen esetben az előbbi czél el nem érhető. Ezzel el volna érve a czél. Hogy aztán az egyes bíróságoknál hány szüneti bíró működjék, ezt a praxis pár év alatt tisztázni fogja. A törvény csak az elvet mondja ki, a gyakorlati keresztülvitel a bírósági elnökök dolga. A czímbeli törvényjavaslat ezen czél felé törekszik s épen ezért e tekintetben örömmel üdvözlendő. A fővárosra nézve nem kell egyebet felhoznom, csak azt, hogy a keresdelmi ügyek ki vannak véve s illetőleg nincsenek felvéve szüneti tárgyul. Ha ez így marad, akkor a fővárosi civilis járásbíróságok mindegyikénél (kivéve tán az V. kerületit) elegendő egy szüneti bíró működése, mert a szünet alatt a legnagyobb teendő, a kereskedelmi perek tárgyalása elesik. És ez helyes , nincs annak értelme, azért maradjanak a kereskedelmi perek szüneti tárgyaknak. És ezzel a fővárosi járásbíróságoknál működő ügyvédek pihenő ideje is el van döntve, mert ha a kereskedelmi ügyek szünetelnek, szünetel a bíróval együtt egyszerre és egy időben az ügyvéd is. Ezek után nem kell mondanom, hogy szerény véleményem szerint nem helyeselhetem a szünidőre nézve azt a különbséget, melyet a javaslat felállít, hogy t. i. szünidő csak a felső biróságoknál tartandó, az alsó biróságoknál pedig az 1869: IV. tcz. 18. §-a volna visszaállítandó. Vagy helyes a szünidőnek egy folytonban való megtartása a jogszolgáltatás folytonossága érdekében, vagy nem; ha igen, ugy épen oly helyesnek kell lennie a felső- mint az alsóbiróságnál; vagy pedig nem helyes a felebbi érdekek