Jogtudományi Közlöny, 1887

1887-01-14 / 2. szám

Huszonkettedik évfolyam. 2. SZ. Budapest, 1887. január 14. MÁNYI KÖZLÖNY SZERKESZTŐI IRODA: Üllői­ út 2. szám, III. em. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: Egyetemi utcza 4-ik szám. Előfizetési dij, negy­­­edévre " 3­­ A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL Tartalom : A törvénykezési szünidő ujabb szabályozásáról szóló tör­vényjavaslatról. SERLY ANTAL bpesti kir. albirótól. — Vázlatok a ma­gyar bűnvádi eljárás történetéből. Közli : Dr. FAYPER LÁSZLÓ. — Jogirodalom : A végrehajtási igényperek, tekintettel a bizonyitékok és jogügyletek harmadik személyek irányábani joghatályára, irta Kereszt­szeghy Lajos kir. itélő táblai rendes biró. Dr. IMLING KONRÁD buda­pesti kir. táblai birótól. — Törvénykezési Szemle : Az ingatlan árverés jogerőre emelkedése utóajánlat tétele esetében. Dr. HOLLERUNG ALFRÉD m.-óvári kir. Ibirótól. — A kereskedelmi könyvek. Dr. WITTM­AN MÓR budapesti ügyvédtől. — Egy «absurditas legis.» Dr. KARÁDT BERTALAN budapesti ügyvédtől. — Különfélék. Melléklet: Curiai Határozatok. — A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíró­ság határozatai. — A nagyváradi ügyvédi kamara felirata a szünidei törvényjavaslat tárgyában. — A budapesti tudomány­egyetem jogi karának II. félévi tanrendje. — Kivonat a «Budapesti Közlöny»-ből. A törvénykezési szünidő ujabb szabályozásáról szóló törvényjavaslatról. Mielőtt az 1883. évi XXXIII. törvényczikk megalkotta­tott volna, mint javaslathoz hozzá­szólottam a Magyar Tisztviselő czimü heti közlönynek 1882. évi 43. és 44. számai­ban, s aggodalmamnak oly irányban adtam kifejezést, hogy szüneti tárgyakat felette sokat ölelvén fel a tervezet, félő, hogy a gyakorlatban a törvénykezési gépezet működését folytonosságában meg fogja zavarni a perlekedő közönség hát­rányára.­­Aggodalmaim a gyakorlatban alaposaknak bizonyultak, minek folytán a törvény életbeléptetése után ugyancsak a Magyar Tisztviselő 1884. évi 38. számában ismételve hozzá­szólottam. Ezúttal azt hiszem, hogy nem teszek felesleges dolgot, ha a törvénykezési szünidőről szóló törvény újabb szabályo­zását czélzó javaslatra néhány sorban megteszem szerény észrevételeimet. Előrebocsátom, hogy a budapesti ügyvédi kamarának a javaslatra vonatkozó és Sztehló Kornél úr által szépen kidolgozott véleményét teljesen magamévá teszem. Ehez képest csak a következőkre szorítkozom : Hogy úgy a bírónak, mint az ügyvédnek a fárasztó munkálkodás némi ellensúlyozásául pihenésre szüksége van, abban mindannyian egyetértünk. Hogy az igazságszolgál­tatás e két közege lehetőleg egy időben élvezhesse a szabad­ságidőt, való igaz, hogy oly intézkedésekre van szükség, mely e két közegét a jogszolgáltatásnak egy pihenő­pontra juttassa, ha nem is teljes egészében, de annak nagy részé­ben. A Columbus-tojás e tekintetben tehát abban összponto­sul, hogy midőn az igazságkiszolgáltató törvénykezési közeg vagyis a bíró pihen, az igazságot kereső, kérő közeg, vagyis az ügyvéd ne legyen kénytelen a pihenő időben az igazság kiszolgáltatását kérni. Hogy mennyire szabassék meg a pihenési idő, legyen-e az két hét, mint a javaslat akarja, vagy két hónap, mint még a fenálló törvény rendeli, ez nem épen lényeges. E tekin­tetben csak azon véleményemet koc­káztatom, hogy ha szük­ségesnek találta a törvényhozás a csak 30 évi szolgálatra kötelezett középiskolai tanárnál a két havi pihenő­időt meg­adni (nem szólva arról, hogy ily czímen a munkálkodási év közben is 5—6 hetet élvez) nem látom be, mert tagad­tassék meg az a 40 évi szolgálatra kötelezett s a folytonos munka alatt görnyedő birótól. Hogy a szünidő által a törvénykezés menete egyátalán meg ne akasztassék és némi részben hátralékok ne marad­janak, a rövid tárgyalási terminusok hosszabbra ne nyúlja­nak — ez utópia, ez el nem érhető. Ezzel meg­ kell barátkoz­nunk, s csak arra kell a törvény intézkedése által töreked­nünk, hogy ezen hátrányok a minimumra szoríttassanak — a gyakorlatban, mert ez a sarkpontja az egész dolognak. Fordul­junk élő példához. Itt van az új VII. kerületi kir. járásbíró­ság. Daczára, hogy a negyedik albíró csak június havában foglalta el állását, a törvénykezési szünidő a terminusok tekintetében feltűnő különbséget nem teremtett, beadványi restantiát nem hagyott, a befejezetlen perek száma pedig mentül kevesebb. Pedig teendői legnagyobb részét a keres­kedelmi sommás perek ellátása képezi, melyek a fenálló tör­vény értelmében szüneti tárgyat képeznek. Az a fő dolog tehát, hogy ne legyenek a bíróságoknak restantiái, említett bíróság restantiákat át nem vett, ilyenek­kel nem küzködik, s a­mely bíróságnál ilyenek nincsenek, ott a szünidő, legyen az két hónap vagy hat hét, zavart nem csinál, restantiát nem teremt. Igaz, hogy ez kedvező kivételes állapot, mely nem min­den bíróságnál áll fen, s épen ezért a nem kedvező helyzet­ben lévő bíróságokkal is számolni kell. Hogy tehát az ilye­neknél is a létező hátrányos helyzetet a törvénykezési szün­idő évről-évre roszabbá ne tegye, a javaslatnak arra az elvi álláspontra kell helyezkednie, hogy a szünidő alatt a bíráknak lehetőleg legnagyobb része szabadságra menjen, s szünidő alatt működőül csak épen annyi maradjon, a­mennyi a szüneti tárgyak bírói elintézésére mélhatlanul szükséges. Ennek pedig consequentiája, hogy az elintézésre váró szüneti tárgyak a legnagyobb minimumra apasztassanak, mert ellen esetben az előbbi czél el nem érhető. Ezzel el volna érve a czél. Hogy aztán az egyes bíróságoknál hány szüneti bíró működjék, ezt a praxis pár év alatt tisztázni fogja. A törvény csak az elvet mondja ki, a gyakorlati keresztülvitel a bírósági elnö­kök dolga. A czímbeli törvényjavaslat ezen czél felé törekszik s épen ezért e tekintetben örömmel üdvözlendő. A fővárosra nézve nem kell egyebet felhoznom, csak azt, hogy a keres­delmi ügyek ki vannak véve s illetőleg nincsenek felvéve szüneti tárgyul. Ha ez így marad, akkor a fővárosi civilis járásbíróságok mindegyikénél (kivéve tán az V. kerületit) elegendő egy szüneti bíró működése, mert a szünet alatt a legnagyobb teendő, a kereskedelmi perek tárgyalása elesik. És ez helyes , nincs annak értelme, azért maradjanak a kereskedelmi perek szüneti tárgyaknak. És ezzel a fővárosi járásbíróságoknál működő ügyvédek pihenő ideje is el van döntve, mert ha a kereskedelmi ügyek szünetelnek, szünetel a bíróval együtt egyszerre és egy időben az ügyvéd is. Ezek után nem kell mondanom, hogy szerény vélemé­nyem szerint nem helyeselhetem a szünidőre nézve azt a különbséget, melyet a javaslat felállít, hogy t. i. szünidő csak a felső biróságoknál tartandó, az alsó biróságoknál pedig az 1869: IV. tcz. 18. §-a volna visszaállítandó. Vagy helyes a szünidőnek egy folytonban való megtar­tása a jogszolgáltatás folytonossága érdekében, vagy nem; ha igen, ugy épen oly helyesnek kell lennie a felső- mint az alsóbiróságnál; vagy pedig nem helyes a felebbi érdekek

Next