Jogtudományi Közlöny, 1928
1927-12-01 / 23. szám
13. SZÁRI. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. társítási műveleteiben is nagyon alterált. A fogalmi gondolkozás megváltozása ilyenkor, különösen ha nem egyéni, hanem kollektív, vagy éppen elvont fogalmakkal való operálásáról van szó, abból következik, hogy a parciális tárgyi képzeteknek a beszédkomponensekkel való egybeolvadása, illetve az utóbbiaknak szimbólumokként való felhasználása lehetetlenné válik. Az értelmi műveletek ilyenkor meglassúbbodtak, a gondolkozási cél elérésében bizonytalanok. Minél összetettebb ítélet-asszociációkról van szó, az értelmi fogyatkozás is annál szembetűnőbb. Miután azonban az aphasiák hosszú időre kiterjedő beszédgyógypedagógiai dresszúra folytán javulhatnak is, ezért az ügyleti képesség ismételt szakszerű vizsgálatot tesz szükségessé. Miután a bevezetésben felhozottak szerint a személyiség totalitásától elvonatkoztatott szemléleti mód a jogügylet felé fordul, s továbbá miután a dologilag irányított megfontolás arra vezet, hogy a «patológiás» magában véve még nem jelenti az elmebeli teljesítménynek értékcsökkenését, — sőt gyakran a teremtő értelemnek inspirálója is lehet — itt legyen szabad csak az utóbbi évtized biopszichológusaira, illetve azoknak bio- és patográfiáira hivatkoznom, ezért kívánatosnak tartanám, bizonyos nagy horderejű jogügyletek kötésénél, hogy ne csak az elmebeteg egyének, hanem az ú. n. ((normálisok)) is szakértő által megvizsgáltassanak, jognyilatkozatuknak indítékaira, lélektani feltételezettségére, az abba való hiánytalan belátásra. Egyelőre azonban elmeszakértői gyakorlatom hatása alatt, ezt az óvatossági intézkedést csak a jogügyleteknek bizonyos csoportjára, a végrendelkezésre és az ajándékozási szerződésekre kívánnám limitálni akkor, ha azoknak jogtárgya nagyobb értéket képvisel és ha ezen szerződések az előrehaladott öreg korban köttetnek meg, tehát az életnek egyik kritikus fázisában, amelyben nem ritkán a túlos involució az egyénnek környezetétől való függését, befolyásolhatóságát kóros fokra emeli. A lelki magatartásnak sajátszerűsége azonban az elbírálást, különösen utólag, rendkívül megnehezíti. Ilyenkor ugyanis a köznapi munkasablonok, közhelyszerű beszédfordulatok, kifejezési módok, szokványos, szinte mechanikussá vált ténykedések, mint reproduktív műveletek legtovább maradnak érintetlenek és a teljesen ép intelligenciának látszatát kelthetik, nemcsak laikusok, hanem sokszor még felületesen észlelő szakértők előtt is. Ezenkívül gyakran tapasztalom, hogy az ilyen egyének beszélgetéseknek rendjén, a hozzáintézett kérdéseknek, válaszoknak impulzust adó, irányító, szabályozó befolyása alatt viszonylagos rendezettségüket, társításuknak logikai menetét megőrzik, amíg magukra maradva és főleg írásos megnyilatkozásaikban — emlékezésüknek, értelmi gyengeségüknek kiesései, képzetkincsüknek elárvulása, a motívumok dologi és szubjektív értékeinek félreismerése, önálló termelésre való készségüknek teljes hiánya, kezdeményező képességüknek elvesztése, sőt esetleges téveszmék is a maguk teljességükben bemutatkoznak. Az aggkori involucióban levő egyéneknél egyébként a felfogás, figyelem és tájékozódásnak zavara gyakran hullámszerűen ingadozik. Ezért lehetséges, hogy a tanukkal való érintkezés idején jellemző elmebeli kórságok alig vannak jelen, míg a szerződés időpontjában annál súlyosabban mutatkozhatnak. Az is megnehezíti az utólagos elbírálást, miszerint az ilyen egyéneknek megjegyzőképessége, illetve a közelmúltra való emlékezésbeli diszpozícióik sokkal defektuózusabbak, mint a régmúltra vonatkozók, ami könnyen keltheti tanuk előtt az értelmi intaktság látszatát. Egyébként már nem egy ízben jelentkeztek nálam végrendelkezés előtt — praeventív célból — egyének, akiknek lelki normalitását senki kétségbe nem vonta. Tetemes segítséget jelentene továbbá az esetek jórészében az ítélő bíróra, ha a a jogellenes fenyegetése (Magánjogi Törvénykönyv 1006. és 1007. §-ai) esetében az elmeorvosszakértő rendszeresen meghallgattatna. A jogellenesen fenyegetett fél szerződési akarata csak úgy volna elbírálható, ha szakértő elemző vizsgálata és az egyéni előzményi adatok ismerete a jogi értelemben vettlelki kényszer)-nek (vis compulsiva) nagyságát megközelítően lemérni engedné. Míg egy neuropátiásan önbizonytalan, az elégtelenség érzése és a túlkompenzációs törekvés által teremtett lelki helyzetek ellentétpárja között ingadozó egyénnél már kevesebb érzelmi és akarathangsúllyal jellegzett befolyások is, a kritikai gondolkodásnak bénítása tekintetében, korlátlan effektusra számíthatnak (1. a Kretschmer-féle hipokuliás mechanizmusokat), addig kevésbbé impresszionábilis, fegyelmezett, logikus és a valódiság Szigorított dologház és mellékbüntetések, A II. Bn. köztudomás szerint szorosan meghatározza, hogy pénzbüntetést mint mellékbüntetést mikor kell (3. §. 2. bek.) és mikor lehet (3. §. 3. bek.) alkalmazniok a bíróságoknak. Ezért a «Jogtudományi Közlöny) 60. évf. 11. szám 100. oldalán kifejezésre juttatott ama törvénymagyarázatot, mintha szigorított dologházbautalás mellett, pénzbüntetést mint mellékbüntetést eleve nem lehetne kiszabni, nem tartom helyesnek : — még pedig annál kevésbbé, mivel a II. Bn.ama eshetőséget, mikor pénzbüntetést mint mellékbüntetést nem szabad kiszabni, expressis verbis sehol sem említi ; — a kötelező és lehető esetekre vonatkozó, pozitív fent érintett e kötött jogszabályokból általános negatív törvényes formulát restrictive meg nem konstruálhatunk , legfeljebb adott alkalmakkor, a pénzbüntetés, mint mellékbüntetés kiszabása szükséges, illetve lehető voltának hiányát észlelhetjük. Hogy így van ez, kitűnik egyrészt abból a törvényhozói felfogásból, miszerint a jövedéki kihágásokra vonatkozóan 600/1925. P. M. számú rendelet joghatályát nem kívánta a II. Bn. bolygatni (20. §. 1. bek.), a mellékbüntetések kötelező kiszabása tekintetében ; másrészt pedig a 20. §. 2. bek. és 21. §. 1. bek. egybevetésével az adócsalások esetében is kötelezőnek veszi a pénzbüntetésnek mint mellékbüntetésnek minden esetben való kiszabását. (Utóbbi mellett foglalt álláspontot: Finkey Ferenc koronaügyészhelyettes «A kir. ügyészség teendői az új Büntetőnovellával kapcsolatban® című tanulmányában a 11. oldalon ; Horváth Dániel igazságügyminiszteri tanácsos: «Az új Büntetőnovella két rendelkezésének értelmezéséről®, a Budapesti Hirlap 1928. évi március hó 25. napján megjelent számában közölt cikkében ; Dr. Balogh István kir. főügyészhelyettes :Néhány szó a II. Bn. 20. §-a 2. bekezdésének értelmezéséről®, Magyar Jogi Szemle, IX. évf. 6. számában 227—232. oldalakon elhelyezett értekezésében ; viszont ellene: Degré Miklós budapesti kir. táblaelnök. «Az új Büntetőnovella zsebkönyve® című művében 65. oldalon és Bóth Péter kir. ítélőtáblai bíró a(Magyar Jogélet® 1928. évi októberi számában megjelent cikkében.) Az eddigi rövid gyakorlatot ügyelve : a bíróságok adócsalások esetében főbüntetésként szereplő pénzbüntetések mellett is minden esetben pénzbüntetést mint mellékbüntetést szabtak ki egyúttal, miáltal éppen a II. B. elgondolásához híven különös fiskusi érdekeket juttattak hangsúlyozottan kifejezésre. Ha tehát adócsalás bűntettei és vétségei, valamint a jövedéki kihágások tényállásainak megvalósulásakor, az eddigi gyakorlat kötelezőleg szabja ki a pénzbüntetést, mint mellékbüntetést, s ez a gyakorlat igénytelen nézetem szerint a törvényhozó felfogásának és a törvényhelyes magyarázatának is megfelelő , akkor arról, hogy bármely eshetőség mellett, így bár a szigorított dolog házbautalás esetében, eleve kizártnak tekintsük a pénzbüntetés mint mellékbüntetésnek az alkalmazását — ellenkeznék a most kifejtett törvényes állásponttal. Ugyanis elképzelhető és a gyakorlatban előfordulhat, hogy a II. Bn. 36—38. §-aiban megkívánt összes feltételeknek megfelelő bűnöző, egyéb bűncselekményei nyomában, többek között adócsalás bűntettét vagy vétségét, illetve jövedéki kihágást is elkövetett , mely utóbbi bűncselekmények miatt, premissánk értelmében pénzbüntetés, mint mellékbüntetésnek kiszabására is föltétlenül szükség van. A contrario : nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy csupán azért, mert valaki más bűncselekmények sorozatában véletlenül adócsalást vagy jövedéki kihágást követett volna el, ez okból az illető a megrögzött, a társadalomtól izolálandó bűnözők közé 215 formációihoz igazodó, aérett® gondolkozás mellett még sokkal durvább hatások sem iktatják ki a jogügyleti akaratot. A felhozott extrém példák között számos átmenet lehetséges. Már először 1922-ben, a Magyar Elmeorvosok VII. értekezletén, hangsúlyoztam a bírák pszichiátriai kiképzésének szükségességét. Azóta a kiváló német pszichiáter , Aschaffenburg is (Archív f. Psychiatr. Bd. 74. S. 169. 1924.) sürgeti a bíráknak lélektani kiképzését. Nem biológus-klinikusokat szeretnék a bírákból neveltetni, hanem csupán azt célzom, — a kölcsönös könnyebb megértésen kívül — hogy az ítélő bíró a mi szaktudományunk működési határait jobban lássa, a feladatokat ehhez mérje és talán így az eredményeket is jobban értékelje. Dr. Benedek László.