Jogtudományi Közlöny, 1981
1981. március / 3. szám
1981. február 1g. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY metül, mint magyarul. Széchenyi élete végén maga jegyzi fel Naplójában, hogy az Akadémia alapításának idején (1825-ös országgyűlés) ,,... 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul.. .". A könyv olvasmányosságát fokozza Széchenyi már említett ironizáló stílusa. Egy-egy jól elhelyezett szarkasztikus megjegyzése még ma is derültséget kelthet. A korábban már említetteken túl az olyanok, mint: „ . . . még Istennek is nehéz lenni, midőn egy pillanatban az utazó száraz időt, a' földművelő esőt, a' borkereskedő rossz, a' kapáló bő termést, egyik hajós nyugoti, másik keleti szelet kíván 's a't". (123. old.); vagy „mert a' kevés a' semminek legközelebb szomszédja .. ." (130. old.); avagy: „Hasznos, sőt szükséges a' bolondház, hanem a nemzet valódi ereje közértelmességen alapul." (215. old.) Ahhoz, hogy Széchenyi ilyen eredménnyel használhatta a nyelvújításból frissen kikerült nyelvünket, s zamatos mondásaival gördülékennyé tudta tenni mondanivalóját, nagy segítséget adtak barátai is. Feljegyzései és életrajzírói szerint a Hitel szövegének magyarításában a magyar nyelv nem kisebb egyéniségei működtek közre, mint: Kisfaludy Károly, Döbrentei Gábor, Vörösmarty Mihály és Bajza József. A Hitelt olvasgatva feltűnik az olvasónak, hogy Széchenyi nem egy megfogalmazása erősen emlékeztet a múlt századi reformmozgalom egy-egy kiemelkedő egyénisége gondolatkifejezéséhez. Ez a hasonlóság vice-versa előfordul, akár úgy, hogy Széchenyi szövege hasonlít korábban, irodalmi formában megfogalmazott gondolatokhoz, akár úgy, hogy Széchenyi Hitelében előadottak bukkannak elénk későbbi, hazai irodalmi alkotásokban. Szó sincs arról, hogy itt valakit is plágiummal vádolnánk, pusztán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, amit a megfogalmazások hasonlósága jelez. Ez pedig nem más, mint egy sajátos szellemi folyamat, amely a reformkori magyar közéletben zajlott. Erre az időszakra ugyanis kiszélesedik a társadalmi reformerek tábora, s a magyar társadalom fejlődéséért tudatosan tenni akaró és azért felelősséget is vállalók köre kibővül. Abban az arisztokrata Wesselényitől, a köznemes Kölcseytől vagy Felsőbüki Nagy Páltól, később Kossuth Lajostól kezdve a magyar irodalmi élet vezető egyéniségei, Vörösmarty, Bajza, Petőfi is bekapcsolódnak, akiket erre többek között a magyar írók, költők hagyományosan közéleti elkötelezettsége is predesztinál. A társadalom átalakításáért, s azért tudatosan felelősséget is vállalók táborának ilyen mérvű kiszélesedése azt is jelenti, hogy a reformkor évtizedei alatt formálódó-kovácsolódó haladó politikus és értelmiségi csoportosuláshoz kötődés a fontosabb társadalmi problémákról való együttgondolkodás alakulásában is megnyilvánul. Ez az együttgondolkodás a legtöbb esetben hasonlóan való gondolkodást is jelent, s így mindenféle másolási szándék nélkül, ugyanazon kérdésről hasonló formában nyilatkoznak, fogalmaznak politikusok és irodalmárok. Ez a hasonlóan gondolkodás eredményezi például, hogy Széchenyi alábbi sorai: „ . . . mellyeknél fogva úgy szólván a' múltért, mostért 's jövendőért bűnhődénk nagy részben . . ." (262. old.) teljesen Kölcsey 1823-ban írt Himnuszára emlékeztetnek. Széchenyinek a Hitellel sikerül bejutni ebbe a magyar társadalmi haladásért tudatosan felelősséget vállaló, s így együtt gondolkodó rétegbe. Sőt — Kossuth aktívabb fellépéséig — vezéralakja lesz a reformkori mozgalmaknak. Ez eredményezi, hogy a reformkori szellemi nagyságok körében elterjedt olvasmány Széchenyi Hitele, s a későbbiekben a Hitel megfogalmazásai bukkannak fel mások munkáiban, így Kölcsey már említett 1834-es országgyűlési beszédében a ,,Hóhérpallos, kötél, nyomorult eszközök" forma, vagy Petőfi Sándor a XIX. század költői című versének záró soraiban: „Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán, akkor mondhassuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán!" a Hitelben már megfogalmazott jövőbeli, mint feleztük utópisztikus, társadalom képe bukkan elő. Az irodalmi formákban történt megfogalmazásokon túl, a jelzett társadalmi problémákról való széles körű együttgondolkodásnak mindmáig csodálatra méltó eredménye az a tény is, hogy 1848. március 15-ét követően a magyar országgyűlés pár nap alatt meg tudja fogalmazni, s törvényjavaslat formájába önteni a feudalizmust megszüntető, s az új polgári állami berendezkedés kiépítését biztosító jogszabályokat. Arra is van idejük, hogy egyes polgári szabadságjogokról törvényjavaslatot készítsenek. Ez nem valósulhatott volna meg a reformkorban, igaz aktív közéleti viták keretében, lezajlott együttgondolkodás — hasonlóan gondolkodás nélkül. E szellemi erjedési folyamat elindításában pedig Széchenyi Hitele volt az indulást jelző mérföldkő. Éppen a Hitel hazai hatását mérlegelve vetődik fel a kérdés, hogy milyen hatást fejthetett ki Széchenyi Hitele és többi munkája németnyelvterületen. A kérdés felvetését az a tény indokolja, hogy Széchenyi munkáit hazai megjelenésük után a legrövidebb időn belül német nyelven is kiadatta, sőt, olyan munkája is volt, ami előbb jelent meg németül, mint magyarul. Ebben nyilván nemcsak Széchenyi kitűnő német nyelvtudása játszott szerepet, hanem az a feltételezett német anyanyelvű, akár magyarországi olvasóközönség is, aki Széchenyit elsősorban ezen a nyelven volt képes olvasni, érteni. Eszmetörténet-írásunk adós még Széchenyi német nyelvterületre történt hatásának a feltérképezésével. fi Fekete Sándor: i. m. 100. old. 7 Fekete Sándor: i. m. 238. old. 8 A Hitel korabeli magyar és német kiadásainak bibliográfiai adatait lásd Horváth Róbert: i. m. 888. old. 177