Jogtudományi Közlöny, 1981

1981. március / 3. szám

1981. február 1g- nénk, mint kórházak 's egyéb illyetén gondviselő intézetek felállítása által. . ." (146. o.) Széchenyi érdeme, hogy az angol közgazdászok nyomán kezdi meghonosítani a modern közgazdaságtan kifejezéseit. Hitel című könyve úttörő ebben a tekintetben, hiszen itt emlegetik először magyar nyelven a nyereséget, az érdekeltséget, de itt fordul elő valószínűleg elsőként magyar írásműben a munkamegosztás is „munkafelosztás" formájában. (181. o.) Nem kerüli el Széchenyi figyelmét az a tény sem, hogy a kívánatos gazdasági fejlődés végül is szükségszerűen a társadalom megváltozásával jár majd. Az általa elérendő célként megrajzolt társadalom még csak halvány vonalakkal jelzett e kezdeti munkájában, s ez a rajzolat egy kicsit utópisztikus ízű. Ez természetes is, hiszen az 1800-as évek eleje még bőven az utópizmus ideje az európai szellemi irányzatok történetében. A jövőbeni Magyarországról mondja Széchenyi: „Ennek elérése végett pedig emeljük minden embertársunkat önméltóságára lelki kifejlése által, 's engedjük, hogy az emberiség josaiban kiki osztozzék." (135. o.) Szinte költői formában fogalmazza meg a változások szükségszerűségét: „Semmisem áll csendesen a' világon, még a' nap systemák is mozognak, — tehát csak Magyarország álljon 's vesztegeljen mozdulatlan?" (270. o.) Ám világosan ismeri fel, hogy a változásra magának a társadalomnak is meg kell érni. Szinte II. József intő példáját halljuk a sorok közül kicsengeni, amikor azt mondja, hogy: „némelly uralkodó legszentebb szándékából eredt czél azért nem gyökerezhetett, mert a' nép, a'sokaság elfogadására még nem volt megérve" (154. o.) a realitásból kiindulva kell megfogalmazni a pillanatnyilag elérendő elérhető célokat. Az ősiség eltörlése mellett a közös teherviselést tűzi ki, mint elérhető célt: ,, ... s még inkább az ész tanácsa szerint. . . az ország terhének egy részét vállaikra venni 's így a'szántóvető sorsát könnyíteni é s méltóságát felemelni". (256. o.) Egyébként pedig a „Hogyan tovább?" kérdésére Széchenyi egy új tudománnyal válaszol. A pillanatnyi lépések meghatározásán túl a jövőt illetően „combinatiokra már tudomány kell". A jövő tudományos kutatásának szükségességét hangsúlyozva mondja, hogy erre már van egy tudomány, s bár még „nevetlen tudomány", de nevetlensége ellenére fejlődik, hiszen nap mint nap használjuk. (155. o.) A tudományos előrelátásnak, a prognosztikának Széchenyi buzgó pártfogója akart lenni. Széchenyi világosan látta, hogy a társadalom tudományos alapokon való szervezéséhez a műveltség fejlesztésére van szükség. Az Akadémia alapítása is ezt a felismerést példázza. Már erre ösztönöz a század is mondja „mellyben nem korlátlan bátorság 's felhevült képzelet, vagy testi erő, hanem csak polgári erény 's felvilágosított emberi elme teszik a'nemzetek tartós sarkalatját." (73. o.) Majd a következőkben fogalmazza meg hitvallását az emberi elme felülmúlhatatlanságáról: „A'tudományos emberfő mennyisége a'nemzet igazi hatalma. Ezek Statistikája az ország legérdekesb — leginteressánsabb — része. Nem termékeny lapány, hegyek, ásványok, éghajlat 's a't. teszik a'közerőt, hanem az ész, melly azokat józanon használni tudja. Igazibb súly 's erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a'nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje." (178. o.) Felelősség társadalmi szinten A magyar gazdasági élet és a magyar társadalom elmaradottságáért elsősorban a magyar birtokos osztály, a nemesség a felelős, mondja Széchenyi. Éppen ezért megvetéssel szól azokról, akik nemesi címeik, a születés és előjogok alapján kiváltságos elbánást igényelnek maguknak. Az ilyen ember előbb-utóbb kénytelen rájönni, hogy: „egy harmadik, ha megkülönbözteti is czímmel vagy dicsérettel ötet, valósággal magasabbra meg se emelheti 's egyedül maga által lehet csak jelessé akármiben." (71. o.) Hasonló szellemben nyilatkozik könyve egy másik helyen is. Arra az esetre, ha az általa javasolt gazdasági változások, különösen az új hitelrendszer megvalósulna: „Azon időt, mellyet a'szülők majoratus 's efélék kinyerésére fordítnak, gyermekeik jobb nevelésével tölteni kinszerülnének, mellynek sommája lenne : kitörülhetetlen betűkkel szíveikbe vésni, hogy csak erkölcsi szép és jó nemesíthet valóban." (290. o.) Széchenyi az erkölcsi ostorozás mellett az irónia fegyverét is gyakran igénybe vette a magyar nemesség maradiságának kihangsúlyozására. Egyik helyen a hadtudományok művelésének fontosságát hangoztatva mondja: „Gyakorolni kell tehát magunkat az újabb taktika és stratégia rendszabási szerint az ország védelmére, hiszen alkotmányunk szerint született katonák vagyunk. Indisciplinált sokaság, bár mi dühös lenne is megtámadása, mai időben végre meggyőzetve széllyed el." (72. o.) Később a magyar földbirtokos gazdálkodását állítja pellengérre: „Gazdáink egy része századát előzi meg 's úgy cselekszik, mintha már 1901-ben élne; más része pedig úgy gazdálkodik, mint II. András idejében volt szokás. Egynek mezei ollyanok, mintha erővel hozták volna oda Belgiumból, másiknak síkjai pedig olly ábrázatlanok, hogy azokon tevével vagy dromedárral összetalálkozni nem volna meglepő. "S ezen előmenetelek vagy hátramaradások nem mindég a' körülállásoktul, de többnyire a birtokosok gondolkodásmódjától függenek." (81. o.) Ezzel a gúnyolódó, ironizáló formával Széchenyi mintegy irodalmi elődje lett későbbi nagy költőnknek Petőfi Sándornak, ahogy ezt a verset is tanúsít 3 Horváth Róbert, i. m. 892. old. Ezen utalás szerint Saint Simon biztos forrása lehetett Széchenyinek, de esetleg feltehető Locke, Hume és Montesquieu tanulmányozása is. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY 173