Jövő, 1921. február-március (1. évfolyam, 1-31. szám)

1921-02-23 / 1. szám

I szólás­ joga nem volna. Gazdaságilag azon­­ban­­ az egész terület Ansttela ga­zdasági területéhez tartósank az Ausztriával együtt közös vám­területet alkotna. Az összes gazdaság­politikai intézmények közös osztrák és magyar hivatalnokok által kezeltetnének. Ausztriának azonkívül joga volna még ahhoz is, hogy a gazdasági terü­letet katonasággal szállja meg, de itt kikö­tendő, hogy ez a kontingens csakis a határ­vizsgálathoz föltétlenül szükséges létszámra szorítkozzon. Magyarország ezenkívül még arra is kötelezné magát, hogy Ausztriának esz­tendőkre kiterjedően (körülbelül húsz esz­tendeig) minden kompenzáció nélkül, élelmi­szereket, főképen gabonát és­ takarmányt és illatokat szállítson. A magyar kormány és a m­agyar közvélemény nem tudja elhinni, hogy Isztria mindamellett csökönyösen Nyugat­agy­arországnak az Ausztriához való csato­lásához ragaszkodjon, amikor az mértékadó osztrák politikusok véleménye szerint is Ausztriára nézve alig bírna jelentőséggel. Az osztrák álláspont: Mértékadó osztrák körökben nyert érte­­sü­léseim alapján az osztrák kormány és a parlamenti pártoknak a nyugatmagyarországi kérd­ésben elfoglalt álláspontját és Ausztriának az átvétel módozataira és Ny­ugat magyar-­­ ország közigazgatására vonatkozó terveit követ­kezőkben vázolhatjuk. Kétségtelen, hogy a nyugatmagyarországi kérdésben az osztrák és a magyar béke­­szerződés rendelkezései között bizonyos eltérés van. Ausztria azonban csakis azt az állás­pontot foglalhatja el, hogy reánézve egyes­­egyedü­l a saint-germaini békeszerződés köte­­lező és így a trianoni béke kísérőjegyzékét nem veheti figyelembe. Annak idején, amikor a pa­nt-germaini békét megkötötték, Magyar­­országon a bolsevi­simíts uralkodott, Ausztria akkor tehát nem volt abban a helyzetben, hogy a nyugatmagyarországi kérdésben bár­minő lépést is tegyen. A bolsevismus letörése után azonban már az otthoni szociáldemokrata kormány is azonnal kifejezésre juttatta, hogy a hivatalos Ausztria a saint-germaini béke rendelkezéseinek a bázisán áll és számára ennélfogva a ugatmagyarországi kérdés­­res judicata­­z osztrák keresztényszociális párt ennek a kérdésnek békés és barátságos elintézése mellett foglalt állást és pártvezéreik, külö­nösen Weiszkirchner és Heinl miniszter több ízb­en folytattak ebben az irányban tárgyalá­sokat a magyar kormány megbízottaival, így különösképen Sigray gróffal és Liftgauer Albinnal. A keresztényep­­ciális­­­ párt — hogy ezt lehetővé tegye — sokáig a dilató­­rius -kezelés politikájával kisérle­tezett, amikor azonban uralomra került, az általános hangulattal számot vetve. —A hivatalos tényező­nek a nyilatkozatai­ban szintén nem térhetett el már a Renner-kormány által leszögezett hivatalos állásponttól. Magyarországon az osztrák keresztényszociális pártnak most más kormány által képviselt új politi­kája te­­málatosen méltán keltett bizonyos csalódást.. A többi számottevő osztrák párt ugyancsak a res iudicata állás­pontján áll és az osztrák alkotmány is számot vetett az osztrák pártok eme állás­pontjával és második paragrafusában is vilá­gosan kifejezésre hozta, amikor az osztrák szövetségi állam kebelébe tartozó országrészek felsorolásánál az önálló „Burgenland“-ot is megemlíti és ezzel is dokumentálta, hogy Ausztria szempontjából Nyugatmagyarország hovátartozóságának a kérdése vita tárgyát neje képezheti és Ausztria számára ez rés judicatát jelent. Ezzel szemben azonban ter­mészetesen sem az osztrák körm­ény, sem pedig a pártok nem zárkóznának el attól, hogy az Arat­ás m­ódoratak­* Bézse a két ország köztit, barátságos meg­­egyezés létesüljön. Ausztria ezenkívül hajlandó még arra is, hogy — persze a saint-germaini béke ha­tározatain belül — a határ­kiigazítás tekin­tetében is bi­ányos koncessziókat tegyen. Amikor Gratz, magyar külügyminiszter, hi­­vatkoza a nagyköveti tanács február 4-én küldött jegyzékében foglalt ama kívánságára, hogy a két ország, még a trianoni béke­­szerződés életbeléptetése előtt, közvetetten tárgyalások útján ki­ ítélje meg a barátsági­ me­goldást, A levélileg érdeklődött dr. Ilayr Kovica Hán­pál, hogy hajlandó volna-e­ ezen az alapon tárgyalni. Az osztrák kancellár hala­déktalanul eleget tett a magyar külügy­miniszter kívánságának, ha már Gratz kül­ügyminiszternek akkor adott válaszában is kifejtette, hogy Ausztria csakis az átadás módozatairól, az átadással­­összefüggő min­dennemű adminisztratív, továbbá pénzügyi és h­asági részletkérdésekről és az esetleges h­atár­­­azitási kérdésről tárgyalhat­, a nyugat magyar-1 országi kérdés első részét azonban nem érintheti, mert ez Ausztria számára rés indicatot képez Az ilyen előzmények után február 17-én Gratz dr. külügyminiszter és Mayr dr. osztrák kancellár között megtartott tanácskozáson ennél­fogva, — amint ez különben előrelátható is volt, — elvi megegyezés nem jöhetett­ létre és az akkor a két külügyminiszter között folytatott beszélgetés kiz­árólag azon alap körül foroghatott­, amelyen majd a részletes tár­­gyaláson, amelyek épen ma indulnak meg, egyáltalában mozogni fognak. Amikor az akkori tanácskozáson Gratz dr. a magyar elvi álláspontot akarta kifejteni és a trianoni béke kísérőjegyzékét említette, Blayr dr. udvariasan félbeszakította azzal a megjegyzés­sel, hogy a trianoni kísérőjegyzék Magyar­­országnak privátügye és Ausztria magára nézve csakis a saint-germaini békét tekintheti köte­lezőnek és mértékadónak. Ez a kis epizód jelemzi különben legjobban a két álláspont között való m­ély elvi ellentétet és ez bizony nem nyújtja a legkedvezőbb prognózist a ma meginduló újabb tárgyalá­soknak.­­ A ma meginduló tárgyaláson — osztrák vélemény szerint —­tehát csupán csak az átadás m­ódozatával összefüggő kérdésekre és a hat­árki­igazításokra fognak kiterjedni. Az osztrák hivatalos köröknek ezekre nézve való véleményéről a következőket sikerült meg­tudnom: Az átadás módozatai, közigaz­gatási tervek. Az átadás — amelyre természetesen csak majd akkor kerülhet sor, ha a trianoni békét m­ár ratifikáltuk — következőképen fog le­­­játszódni: Nyugatm­­agyar­ország közigazgatását a magyar hatóságoktól — az esetleges súr­lódások kikerülése végett — először is a Sopronban székelő nemzetközi bizottság fogja átvenni, amely néhány napig tartó formailag­­való vezetés után Ausztriának adja át. Páris­­ban arról is szó volt, hogy az átadás idejére, annek ellenőrzé­sére az entánt 250 eltánt tisztet bo­csásson rendelkezőkre és amennyiben ez nem mutatkoznék elegendő­nek, további 250 ántánt tisztet.. A nemzetközi bizottságtól való átvétel után Nyugatmagyar­­országon egy a szövetséges kormány által a nemzeti tanács főbizottságával egyetértően tene­vezett tisztviselő, jut úgynevezett: Landes­verwalter gyakorolná a hatalmat mind­addig, míg a nyugatmagyarországi ország­gyűlés össze nem ül és nem választja meg az országos kormányt. A Landesverwalter, aki mellett tanácskozó szervként egy 12 tag­ból álló Landesverwaltungsstelle működne, egyúttal az országos közigazgatási hivatalt is fogja vezetni. Ezidőszerint osztrák részről a nemzetközi bizottság mellett Hanenschild követségi tanácsos és Nengebauer osztály­tanácsos képviselik Sopronban az osztrák érdekeket. A Landesverwalter állására Davi osztályfőnök, Ausztria egyik legelső köz­­igazgatási hivatalnoka van kiszemelve. A Landesverwaltung székhelye Sopron lesz! Nyugatmagyarországot Ausztria tehát önálló országgyűléssel és önálló országos kormánnyal felruházott országrésznek kívánja berendezni, ami azt jelenti, hogy a régebbi, a teljes be­kebelezésre irányuló tervet, amely hosszú ideig kísértett Ausztriában és amely szerint Nyugatmagyarország északi részét Alsttausztriá­­hoz, déli részét pedig Stájerországhoz akar­ták csatolni, — végleg elejthesse. A leg­nagyobb gondot az átmeneti idők törvénykezése és a pénzügyi rendezés okozza. Ezek nagyjában azok a tervek és gondok, amelyek Ausztriát Nyugatmagyar­­országot illetőleg foglalkoztatják. Fontos még azt is megjegyezni, hogy osztrák vélemény szerint — Ausztria Nyugatmagyarországgal mintegy 300.000 németet kapna. A határengedm­ények kérdése. Ami a határkiigazítás kérdését illeti, úgy Magyarország az úgynevezett nagy határ­­engedményt követeli, Ausztria ezzel szemben pedig csupán az úgynevezett k­i­s határkiigazitásra hajlandó. A ma kezdődő tárgyaláson főképen három helység átengedése körül forognak és azok közül is legfontosabb (Zinkender!) Nagycenk községit, amelyért viszont egy másik határmenti községet, melynek­ 800 német lakosa van, ajánlottak föl. Itteni mértékadó körökben az a terv, hogy amennyiben ezeken ma meginduló tár­gyalási bázisra nézve sikerülne valamelyest megegyezésre jutni, úgy esetleg még ezeknek a tárgyalásoknak a folyamán ,d­eille a vég­leges határra nézve megállapodást kötni. Ha azonban a határkérdésben ezekben a tár­­gyalásokban még nem jöhetne létre meg­egyezés. Így a végleges határ megállapításá­nak feladata egy úgynevezett határmegálla­­pító bizottságra hárulna, amely természetesen a k­ántanthatalmak képviselőinek a vezetése alatt dolgozna. P­p. Sigray fecseg és fenyeget. Néhány bécsi estilap, budapesti híradás nyomán Sigray Antal grófnak a „Nemzeti Újság“ munkatársa előtt tett kardesörtető nyilatkozatát közli, amelyben a „gróf úr, aki különben Nyugatmagyarország kormány­­biztosa, tehát nagyfontosságú hivatalos pozí­ciót tölt be — többek között a következő eszeveszett badarságokat mondja: „a magyar nép el van készülve arra, hogy ha barátsá­gos tárgyalás eredményre nem vezet, a „nyugati részüket fegyverrel is megvédi.* Sigray gróf eddig kifejtett ténykedése, eddigi Baletten fecsegése már leszoktatott az ámulásról, mai nyilatkozatánál is már inkább az a politikai dil­etantizmus lesz meg, amely odahaza most dühöngés amely jónak látja ugyanakkor, amikor a magyar külügy-­­miniszter Bécs felé hajlongott az osztrák államkancellártól azt kéri, hogy a nyugat-­ Budapest, február 22. A nemzetgyűlés mai ülésére jelezték a keresztény pártok köréből gróf Andrássy Gyula felszólalását, hir­detve, hogy ez alkalommal fogja be­jelenteni a keresztény nemzeti egyesülés pártjéhoz történt csatlakozását. A föl­szólalás ma valóban megtörtént és mint ahogy minden izgatottság nélkül vártuk,­­époly közönnyel haladtunk el mellette. Andrássynál megszokhattuk már a pártokba való belépést s hogy a ke­resztény nemzeti egyesülés pártjába is belépett változatosságot kedvelő főúri mn a Imában, az csak azért­­érdekes, mert Andrássy rendszerint mindig ,akkor siet valamelyik párthoz csatlakozni, amikor az már menthetetlenül sü­lyed. Ebben a szánalmas újabb politikai hitvallásban teljesen azonosította magát a keresz­tény nemzeti egyesülés pártjának poli­tiké­jával, bizalmat szavazott a kor­mánynak, sőt, mikor már mindenki be­vallotta és elítélte, ő még védi a fehér terrort, Ő még ott tart. Tudósításunk a következő : Rakovszky Is­tv­án­­ elnök három­negyed 11-kor nyitotta meg az ülést. Az elnöki beterjesztés a kormánypogrom meg­vitatását tűzi a napirend tárgyává. Giesswein Sándor azt fejtegeti, hogy a keresztény gondolatot csak keresztény tettekkel lehet megvalósítani. Eddig ő nagyon kevés keresztény cselekedetet látott. Hibáztatja a cenzúra működését. Hangsúlyozza a sajtó­­szabadság lépcsőzetes visszaállításának fon­tosságát. Örömmel üdvözli Hegedűs pénzügy­­miniszter működését, aki bár hagyományos liberális szellemű, mégis ennek ellenére a ke­resztény tábornak segítségére siet. A zsidó­kérdéssel kapcsolatban hangsúlyozza a szónok, hogy az nem faji kérdés, hanem gazdasági probléma. Ő nem látja szívesen, hogyha a keresztény társadalom szakítva az évszázados szokásaival, a luvisszorfien űzött közgazdasági tevékenysége helyett intenzív részvételt követel a közgazdasági életben. Azokat a zsidókat, akik fajukat a többi népüktől elkülöníteni akarják és maguk számára egy sajátos szellemi gettót építenek, nem lehet csodálni, mert a népek szolidaritásából kirekesztettnek találják magukat. Végül követeli a szónok a munkás­­kérdés megoldását a keresztény igazságosság alapján. Gróf Andrássy Gyula mindenek­előtt sajnálkozásának adott kifejezést afelett, hogy a keresztény kurzus eddig nem mutatott fel különösebb eredményeket. — Máskép képzeltem — úgymond, — a keresztény Magyarország újraébredését. Azt hittem, hogy egy táborban lesz az egész nemzet. Most leginkább vissza szeretnék vonulni és hogy ezt még sepr teszem, azért történik, mert nem adtam fel minden reményt egy szebb jövőre. Nekünk az egész vonalon meg kell a helyzetet változtatni. Tiltakozni kell azok ellen a rágalmak ellen, hogy mi magyarok olyan egységes nemzeti államot akartunk teremteni, amelyet még ma sem tudunk kiépíteni. Tanulnunk k­ell a múlt­ból és igyekeznünk kell a nem magyar ajkú állampolgáraink jogait is megvédeni. A trí­­j 8 neni békét revízió alá kell ven­ni Nekünk­­ magyarországi kérdést béketárgyalási,* útján intézzék el egymással (az erre vonat­kozó tárgyalások ma kezdődnek meg!) a* másik oldalon jónak látják a „Nemzeti Újság” sötét slilyeztőjéből ezt a második számú fekete grófot felk­ánzigálni, hogy az nyelvét ültögetve Bécs felé, háború­val , fenyegesse meg a békés tárgyalásokra hajlandó Ausztriát Ez az ő külpolitikai taktikájuka­t is jegyezzük meg: ma kez­dődnék az úgynevezett békés megoldásra irányuló tárgyalásaink Ausztriával! • Megérkezett a magyar bízottéág. Bécs, 1921. február 22. Ma este a hat órai balatoni ex­presszól érkezett meg a magyar delegáció, amely a nyugatmagyar­országi tárgyalásokkal van megbízva. A tár­gyalások holnap délelőtt kezdődnek a külügy­minisztériumban. A delegáció tagjai gróf Csáky, gróf Iohnen-Héde­­váry,­ Edvi - Illés Aladár miniszteri tanácsos, Gébler osztály­tanácsos, Traeger Ernő, Péchy Tibor ét Linganer Albig. Osztrák részről a tárgya­lásokat Davi osztálytanácsos és Di­ Paoli külügyi osztálytanácsos fogják vezetni, is érdekünkben lesz megbékélni régi test­véreinkkel. Ardiássy ezután a szociális haladás, a jobb munkáspolitika s a jobb élelmezés szük­ségességét fejtegeti. E szavainál a kisgazda­­párt részéről Gaál Gaszton nemzet­gyűlési képviselő élénk gesztusokat használva, kiáltja közbe: — Mindenekelőtt meg kell szüntetni a visszaéléseket! Budapesten kétszázezerrel több vétetett,fel az ellátatlanok statisztikájába, mint amennyi ténylegesen az ellátlanok száma. Szá­mol­janak el, hogy hová tették a felesleges élelmiszereket! Gaál e szavaira nagy lárma támadt a Ház­ban, úgy hogy Andrássy szavai a zajban tel­jesen elenyésztek. Csak néhány perc múlva folytathatta beszédét, melynek további folyamán örömmel üdvözli Hegedűs pénzügyi politikáját De céltudatos pénzügyi politika mellett ugyan csak féltudatos gazdaságpolitikára van szük­ség. A­ legfontosabb probléma az élelmiszer­ellátás és a forgalom teljes szabadságára való áttérés. Közben nem szabad megfeledkezni a középosztályról, amelynek elszegényedése ösz­­szeomlásra vezethet. A munkások leginkább csak eszközei az intelligensebb vezetőknek, akik viszont többnyire az elszegényedett középosz­tályból kerülnek ki. Örömmel kell üdvözölni a szociáldemokrata pártot, hogy ismét akcióba lép. De sajnálkozásának kell­ kifejezést adnia, ha a szociáldemokratákat ismét szövetségben találja azokkal az elemekkel, amelyeknek káros be­folyását a múlt tapasztalatai megmutatták. Ha a munkásság visszanéz a múltra, akkor be kell látnia, h­gy a­ múltban követett módsze­rek nem vezettek eredményre. Egyes vezetők hatalomhoz jutottak, a munkásság pedig to­vább szenvedett. Ezek a vezetők terjesztik most külföldön azokat a fehér terrorról szóló mér­céket, amelyek, ha elő is for­dulnak, tulajdonképpen termé­szetes következményei saját bűneiknek. Végül örömmel látja, hogy az új blokk prog­ramja nyitott kérdésnek hagyja az államforma kérdését, hangsúlyozza a felekezeti béke meg­szilárdításának a szükségességét és bizalmat szavaz a kormánynak. K>ee€ e e«8eeee@oeeeee«oo9eeeeeo Miről vitatkoztak az Újság­­írók Egyesületében? Budapestről írja a JÖVŐ tudósítója. A Magyarországi Újság­írók Egyesületének azon a választmányi ülésén, amely a lapokban is publikált cen­­zúraellenes határozatot hozta, számos föl­­szólalás hangzott el Ami ehelyütt ritkaság, valamennyi fölszó­lalás a­ legteljesebb egy­értelműséget és összhangot mutatja. Többek között fölszólalt dr. Kun Andor is, aki indít­­ványozta, hogy Eckhardt miniszteri tanácsos sajtófőnöknek, aki intézője és irányítója s cenzorának, fejezze ki a választmány bi­zalmatlanságát. Sslusinszk­y Imre rá­mutatott arra, hogy a választmánynak nincs módjában bizalommal vagy bizalmatlansággal lenni Eckhardt irányában, azonban joga van arra, hogy tekintettel azokra az önző, rideg, üzleties szempontokra, amelyekből Eckhardt a cenzúrát irányítja, fejezze ki a választmány iránta megvetését. Ekörül folyt csupán vita, egyébként pedig mindenki egyetértett abban, hogy ez az úr egyik főb­lnöse a sajtó­-pléb­ama módjának, amely most Magyarországon­­ divatozik. Andrássy igazolja a fehér terrort A nemzetgyűlés ülése — A „J8vS" tudósítójától. — j­o­v­a Szerda, 1921 február 23

Next