Jövő, 1921. április (1. évfolyam, 32-57. szám)

1921-04-08 / 38. szám

Péntek, 1921 április 8 igaz­. De be kell látnia mindenkinek, hogy erről ő nem tehet. Ebben neki semmi része nincs. Sőt! Dani és elődei ugratás sok mindent Megpalbiltak és rég is tettek azért, hogy az áldott földet áldatlan halások eshi­­helyévé tegyék. Sokszor sikerült is ez nekik, de az áldott földben rejlő gazdag őserő e húlások ellenére is, mindig új és gazdag tí­­rágzásnak indult. Lehet, hogy ennek oka abban kereshető is található, hogy Károly ősei és elődei kírály előszerettei saját leg­jobb fiainak vérérei trágyázhatták az áldott földet. Elég, ha ez alkalommmnt az aradi tizenháromra és Martinovicsékra gondolunk. Mondták is valaha mintegy dacon tiltakozásai a latinos műveltségi világban, hogy „laetiis florebit e tranco*. Azt is mondja nevezett Károly, hogy az áldott midtől való távollét minden perce el­viselhetetlen fájdalom neki. No nézd csak ! Hit olyan­­okat szokott volt az áldott földön tartózkodni? Volt talán Hadán udvartar­tása ? 1 Állandóan, vagy legalább hosszabb ideig szokott évente Magyarországon lakni ? 1 Úgy tudjuk, hogy még koronázása napján is úgy elszökött a drága áldott föld fővárosából sz ünnepség után, mint akit bottal kerget­nek. Persze, persze, el kell most ismerni az áldott föld utáni nagy és hirtelen támadt epekedését, ha a civillistára, a budai várra, Gödöllőre és a királyi stallum egyéb kelle­mes ingredienciáira gondolunk. Ds még hozzá most és Pringins-nal és mai helyzetével szemben, amikor még Vázsonyi támogatására is kénytelen súlyt helyezni. Nem királyoknak, de terézvárosi zsidó fűszereseknek is kevés örömük lenne ebben a helyzetben és ebben a támogatásban. Nevezett Károly ama állítása, hogy az 1918. és 1919. évi események áldatlanok valának, szintén nem minden alap nélkül való. De nem volt ám kutya az 1914., 1915. és a további évek áldatlansága sem, amely áldat­­lanság szerves összefüggésben látszik lenni az ezutáni, 1918. és 1919-iki áldatlansággal. Viszont, hogy Magyarország az újjászületés útján van, az Károly távollétév­el látszik némi kapcsolatban tenni. Ama, az Országos Függetlenségi és 48-as Köztársasági Párt álláspontjával is megegyező kijelentés hogy „viharos események” következ­tében megszűnt az 1867-es kiegyezés és a Pragmatica Sanctia, csak helyeselhető. Kár, hogy e megszűnés mielőbbi bekövet­kezése érdekében egykor igen sokat tevé­kenykedő, magyar politikusok oly sokszor voltak kénytelenek különböző fogházakat megö­ltni Sőt voltak olyanok is, akik kül­önö­­sen a Pragmatica Sanctió elleni küzdelmük­ben kénytelenek voltak Kufstein, Munkács, Li­pótvár és más városok hosszabb ideig tartó önkénytelen látogatását is eszközölni. Meg vagyunk győződve róla, hogy a Viharos Események is így jártak volna, ha időközben Hadsereg Felbomlás, Vesztett Háború, Októ­beri Forradalom és más destruktív elemek be nem vándorolnak az országba és magukat a derék ügyészeket is el nem térítettek volna ama áldatlan időkben hivatásuktól. De eltérítették. És íme, most a .koronás királyt* is eltérítik. Mert a .koronás király* is azt tari, hogy Viharos Eseményeknek oly jogromboló és megszüntető erőt és hatást tulajdonít, mely hatás az ősi alkotmányon és a magyar urak alkotmányos fölfogását is mély sebet üt. Mert kérem­­ ? Ma a Viharos Eseményeknek nevezett Forradalom jogromboló szert megszüntetni képes bizonyos törvényeket, sőt sarkalatos alkotmányrendel­kezéseket is, akkor nem vonható kétségbe nevezett Forradalom oly jogalkotó ereje sem, amellyel bizo­nyos gonosz családokat pokolba kergethet és egy igázott országot átalakíthat népköztársa­sággá. Nem is szólva arról, ha ezt a jog­alkotó cselekedetet egy ország népének viharzó lelkesedése és örömriválgása kíséri. Az események logikus fölfogása és a Károly írásába foglalt gondolat következetes végig­gondolása ugyanis azt a kétségtelen igazságot eredményezi. Károlyon és jogászain van most már­­ sor, hogy ezt a kérdést kibogozzák és ezuton követendő politikai cselekedeteik sorába, mint elvi és elméleti alapot beékeljék. Ezzel szemben tényként állapítható meg, hogy egy konszolidált stb. Magyarország most tényleg európai érdek. Ebből a szempontból látszanak cselekedni ultimátumaikkal a kis­­én nagyontánt is, amikor Károlyt hoszabb svájci tartózkodásra kérték föl. Hogy a külföldi államok — bár Károly mást tételezett föl — mégis így jártak el, annak nyilván olyan oka van, amelyet az illetők gyáván elhallgatni látszanak. Félnek a háborútól és egyéb, a Habsburg restaurá­cióval velejáró dolgoktól. Szégyelhetik gyáva­ságukat! A csúnyák! És talán éppen ennek tulajdonítható, hotty Károly fölajánlja a szeretett hazának a vérét is. Bármily szép ez Károlytól és bármennyire elhisztük neki, hogy sőt komolyan gondolta, sajnáljuk, hogy a teát ajánlattal sem foglal­­kozhatunk behatolai. Gondoltak már a mitt kétes, hogy Károly el­fog­atóran éa ezt fogja ígérte, amikor kijelentette, hogy élve sem hagyja el az ormeágat. A tett ajánlat mert egyébként im aktuális. Kár, hogy a Dover­­dói, vagy Gallaiában nem említette Károly ezt a dolgot. Nagy kár, mert harsban ele­sett király, piái* Bahahirg, nagyon emelte volna népiak preelláziét *s anyagisa gondol­kodása Nyegat nemében. Ilyen még agy se történt soha. Sok mindent hondott rólak össze a történelem, de ezt még se merte. Egy se halt meg közülök se harcban, se ügy szol­gálatában. Tégis, hogy a nemzet támogassa azt a férfiút, aki a nemzetgyűlés bizalmából — hangtúlyomunk, hogy nem Károly bizalmából — intézi az államfői dolgokat? — Tessék csak est rábízni Horthyra, Héjjassra és a kü­lönítményekre ! Majd ők eligazítják! Merjen csak a nemzet stent támogatói, majd meg­tanítják ők méreare! Bünteteted a nyakára küdldik Pragmatica Sanctia nélkü­l is a Habsburgokat ! Vagy internálják az egész nemzetet — Hajmáskürre. A „ keresztény nemzeti* kanna* nem ősi, de k­eepot erőteljes és hikacsekes alkotmány* értelmébe*. (▼. ..) i­g­y­e Habsburgi Károly csak ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott Svájcban. Bern, április 7. Károly exkirály ideiglenes svájci tartózkodásának helyét még nem állapították meg. Arról, hogy Waadt kanton vagy valamelyik más határ­menti kanton befogadja, szó sem lehet A Habsburgoknak sehol sincs barátjuk. — A JI v 8 prágai munkatársétél. — Brigs, április 7. A „Czas* vezércikkben foglalkozik az egyes nemzeteknek a magyarországi király­­kérdésben elfoglalt álláspontjával. Hogy a hle­véti események komoly jellegűek voltak, •* nem Károly érdeme, hanem csak a viszonyok természetes következménye. A kalandnak az adott fokozott jelentőséget, hogy leleplezte bizonyos magyar pártoknak nagy befolyását, amely pártok sehogysem tudnak megbékéülni a középeurópai új állapotokkal. Olaszország abszolút lojális ma­gatartást tanúsított, amidőn támogatta a kis­­ántant erélyes politikáját. Az Olaszországgal való együttműködés, amely nem hiszéniben Benes érdeme, azt mutatja, hogy Olasz­ország erélyesen követni akarja az új közép­európai politika irányelveit Anglia ugyan hivatalosan nem nyil­vánította ki fölfogását, de a lapok cikkeiből arra lehet következtetni, hogy ott valamennyi párt, talán a konzervatívok kivételével, a Habsburgok e­llen van és a nor­mális viszonyok mielőbbi helyreállását óhajtja. Franciaországnak nagy érdeme, hogy kezdeményezte az antant újabb, határo­zott Habsburg-el­lenes deklarációját. Kétségte­len, hogy Franciaországba m még mindig van­nak olyanok, akik legyőzhetetlen tiszteletet éreznek félként királyok iránt, ha esőknek száma elenyé­zően csekély. A lap végül idézi egy kiváló politikusnak azt a kijelentését, hogy a kisántánt* száz év óta az egyetlen ésszerű politikai koncepció, amely Európában megszületett. Csak a papok hozozik okot... — A J I * I prágai munkatársától. — Prága, április 7. A „Ceske Köve“ élesen támadja a kle­rikális k­ örökét, amelyek ragaszkodnak a Habsburg-dinantiéhos és annak érdekében agitálnak a nép között. A kassai homokpo­­rendiak nagypénteken latinafalvi imát mondtak Károlyért. A pozsonyi jezsuitaronda magyar poli­tika szolgálatában ált. A lap fölhívja a kormány figyelmét, arra, hogy a klerikálisok nemcsak országszerte, hanem nemzetközien is megszervezve, marósan küz­denek a reakció érdekébe­n. A csehszlovák köztársaság esküdt ellenségei. Hitlgburf-állenos tüneté a Br­atiaulaváb­an. — A Jivi hiszlavisral tadéeltéjétél. — Bratiszlava, április 7. A bratiszlavai munkásság pénteken este nagy tüntető gyülést tart. A nagygyűlés napi­rendje : a Habsburgok visszatérése elleni erélyes tiltakozás. A gyűlés egyik elő­adója Dérer Iván volt szlovák miniszter. Az oporsíti azlovákok tiltako­zása a restauráció ellen. — A J I v I bratiszlavai taj feltérités. — Bratinalava, április 7. . A szlovák nemzeti- és kisgazdapárt Eper­jesen gyűlést tartott, amelyen foglalkoztak a Károly-puccsal és tiltakoztak a habsburgi restauráció gondolata ellen. A gyűlés szónokai­­ Hodzsa Milán és Stodola Kornél voltak A Károly-affér a bévai munkás­­tanácss előtt Bécs, április 7. A bécsi munkástanács tegnap foglalkozott a Károly-aff­érral Adler Frigyes előadó kifejtette, hogy a reakció gyönge előretörő** nem tett indokolttá nagyobb mértékei ellenintézkedéseket, amineket — például a munkásság felfegyver­zését — a kommunisták követeltek. A fő cél az volt, hogy Károly kudarcát a lehetőségig fokozzák és nyilvánvalóvá tegyék. Strobekre — mondotta Adler — nem kell ágyúval lőnni. A munkásságnak azonban továbbra is résen kell lennie. Tornán kommunista követelte a bűnösök megbüntetését, Schober rendőrfőnök­nek és mindanoknak a tartományi csendőr­­parancsnokoknak lemondását, akiknek körzetén Károly keresktei utazott. Az „Arbeiter-Zeitung- kön” a római „Oeservator* Romano* (A Tatikán lapja. — A szerk.) jelentését, amely szerint Piffl bécsi Kersegérsek Károly Magyar­­országba való megérintését a bévai rend­­őrfőnökság értesülése előtt egy nappal jelen­tette a bévai nanciusnak. Roimor a KiroIjr-puooaróL Dr. Renner volt osztrák államkancellár szerdán egy klontenneuburgi gyűlésen fog­lalkozott a magyar eseményekkel és töb­bek között a következőket mondotta: — A habsburgi vakmerő próbálkozása következtében majdnem újabb szörnyű szerencsétlenség szakadt reánk. Minthogy a csehek, jugoszlávok és romá­nok el vannak határozva arra, hogy a Habs­burgok visszatérését minden körülmények között m­egakadályozzák, Károlynak királlyá való kikiáltása az azonnali háborút jelentette volna. De a kaland m­ég Magyarországon sem sikerült. Majd még kiderül, hogy a mo­narchista kurzus még Magyarországon is csak tiszta blöff, hogy a kispolgár­nak, a parasztnak és a munkásnak még Magyarországon sora jut eszébe, hogy a monarchiát vissza vágy­ja. A legnagyobb megrázkódtatások és kétségbeesés pillana­tában egy tiszti csoport, megvásá­rolható vagy gonosztévő elemeknek össze­gyűjtésével katonai hatalmat szervezett és a népet elnyomta. Egyesülve az arisztokra­tákkal, a papokkal, a tőkésekkel és a sajtó­val, magukhoz ragadták a hatalmat, a népnek pedig beadták azt a mesét, hogy mindez a rend és a királyság érdekében történt. De a királyság eszméjét csak ürügyül használták, hogy a saját fegyveres ural­mukat, valamint a tőke és a nagybirtok uralmát újból helyreállítsák. Most azon­ban, hogy ennek az­ uralomnak birtokába jutottak, a királyság szimbólumára sincsen szükségük. De mindenesetre in­kább fogadják el a király­ság szimbólumát, mint a ki­rályt valóságban. Ezért újból hazaküldték és még Szombathelyen sem mozdult meg egyetlen ember, hogy a ki­rályért tüntessen. A polgárok és a parasz­tok rá sem hederítettek; ezek is elég érettek és elég okosak, hogy megértsék, hogy a monarchia a háborús veszedelem fölidézését jelenti és az országot új ka­tasztrófába kell hogy vezesse. Beszéde további folyamán Renner a köztársaság és a királyság közti különb­­séget fejtegette és megállapította, hogy míg a monarchia a m­i­l­i­t­a­r­i­z­mus­tól, az egyháztól és a bürok­ráciától, valamint ezeknek az állam­ban való uralmától el nem választ­ható, addig a köztársaság nem ismeri a kevesek uralmát a s nép milliói fölött. z­ si Gniesswein-ünnep. Irta Szász Zoltán.­­ Budapest, április 6. Túl azon az eléggé nem méltányol­ható jelentőségen, amivel Giesswein Sándor 40 éves írói múltjának megün­neplése bírt, jelentkeztek ennek az ün­nepnek olyan szélesebb érvényű és egy­ben égetően aktuális tünetei is, amelyek valósággal szabadságü­nneppé tették ezt a matinét Ma Magyarország lelkének jobbik fele néma. Cinizmussal kevert apátia lett úrrá a legtöbb emberen, aki nem tartozik a kormányhoz s­ek­mai helyzetet kizsákmányoló egyéb hatalma­sok társaságához. A felszínes szemlélő tehát azt hiheti, hogy­ a szabadságnak, a kultúrának, a haladásnak, a szociális gondolkodásnak már csak pihegő fosz­lányai élnek. A cenzúrázott sajtó leg­alább ezt mutatja. Rendkívül becses tehát minden alkalom, amely revelálja azt az elnyomott jobbik Magyarorszá­got, amely kü­lömböző politikai­ pártokra oszlottal bár, de a haladás és szabadság szeretetében, a rajta­tipró mai gyaláza­tos uralom gyűlöletében egyesülten és és kitart a kereszténykurzus zsarnok­sága alatt is. Ilyen volt a Giesswein-matiné, melyet az­­Auróra* szerkesztősége rendezett a Zeneakadémia nagytermében. Kivételes volt­ az az ü­nnep már azért is, mert, mint ezt maga Giesswein rövid kö­szönő szavaiban kiemelte, beszéd az ünnep folyamán nem hangzott el. Va­lóban inkább hangverseny volt az egész, néhány költemény elszavalásával tarkí­tott hangverseny. Persze, a program és a szereplők így is b­e­s­z­é­lt­e­k. A m­a­n­­k A­­­dalárda énekelt s a költemények nemes értelemben politikai költemények voltak. De mégis leritt a programról az a törekvés, hogy nehogy politikainak lássék, hogy nehogy Giesswein jelenlegi kurzusellenes szereplésének dicsőítésévé — fajuljon. De ami az ajkaknak tilos volt, ott lüktetett a szívekben. Maga a közönség kü­lö­nben is érdekesebb volt a, mellesleg szólva, igen ízlésesen összeállított mű­sornál. Mert kongresszusa volt Buda­pest szellemi és erkölcsi elitjének. A nemrég alakult Munkás- és polgár­szö­vetség vezető tagjai mellett jelen vol­tak az októberi forradalom itthon maradt szereplői. Mint egy elsüllyedt világ kiemelkedése a múlt mélységei­ből, úgy hatott ez a matiné. Híres alakok, akiket ma is még a rágalom Árnyéka borít be, jól ismert, de elfelej­tett arcok, egy vesztett csata szomorú elesettjei, férfiak, nők, ifjak, szocialisták, radikálisok, talán galileisták. .. mit tudom én, mindenesetre sokkal emberibb, európaibb, kulturáltabb társaság, mint az, amely a többi mostanság lezajló matinén egybeverődik. S­orai legérde­kesebb, összevegyült ezzel egy, a Giesswein papi jellegének természetes­­járulékát alkotó papi vagy legalább­­is papi inspiráció alatt élő emberréteg. Lelkészek, kispapok, szelid kis iskolás­leányok. Vigasztaló és örvendetes volt ez a közönség, mert jelenlétével bebizonyí­totta, hogy Magyarország még­se az a szellemileg teljesen lefejezett közösség, aminek mai közélete föltünteti. Persze, a jelenlevők fájdalmasan emlékeztettek a távollevőkre. A nagy hiányok emlé­kezetünkbe idézték azt a rettenes vesz­teséget, amit az országra nézve az ok­tóberi gárda emigráltsága jelent. Abban viszont megerősödött mindenki, hogy csak az októberi koncepció szelleméhez való visszatérés adhat nyugalmat és egészséget ennek a társadalomnak. Giesswein szépen mondta kis beszé­dében, hogy szeretné, ha ez az ünnep­lés a harmónia ünnepévé válnék, amire gondolt nyilvánvalóan a rendezés is, mikor a harmónia világát, a művészetet tette a matiné egyeduralkodójává. Kint, a zeneakadémia termén túl persze to­vább dúl a disszharmónia. A matiné közönségének összetétele azonban szí­totta azt a reményt, hogy itt is kiala­kulhat a harmónia már amennyire egy modern társadalom ilyesmit magából kifejleszteni kell. Az alkotó elemei ennek a harmóniának, a jövendő Magyaror­szágnak vezető irányzatát képviselő egyének és csoportok legalább meg­vannak és Giesswein ünneplését a saját­­kölcsönös megerősítésükre használták föl Esro Rüth­-jelenet volt ez a matiné.

Next