Jövő Mérnöke, 1955 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1955-01-04 / 1. szám

2 Egyetemünk egyik romokban heverő helyisége az ostrom után. Illés Béla: Reggel háromkor­­kimen­tünk az ágyuk és tüzérek közé. Az éjszaka sötétjében és a­­mesterséges ködben hunyorog­tak a villamos zseblámpák. Az ágyúk nehéz, sötét teste bele­olvadt a sötétségbe. Árboc minden egyes ütegparancsnok­kal személyesen beszélt. A ne­héz és legnehezebb lövedéke­ket jelenlétében még egyszer be kellett állítani — az előírt célpontra. Az ütegparancsnok kezében lévő térképét zseblám­pa világította meg. A sötétbe burkolódzott cél, amely felé a hosszú ágyúcsővék meredtek, sejtelmesen fel-felmerült egy­­egy pillanatra az égő házak lángjának sárgás fényében. Egy német repülőgép Kis­pest felé tévedt. Másfél perc múlva lángolva zuhant le. Négy óra tájt lassú keleti szél­­kerekedett. Elfújta a ködöt. Most már csak az éjszaka (las­san ritkuló) sötétsége burkolt be miniket. Pontosan fél ötkor Pest felől géppusk­atűz hallatszott. — A mieink másodpercnyi pontos­sággal teljesítik a parancsot — mondotta Mihajlov. — Elhú­zódnak a halálra ítélt terüle­teik közeléből. Árboc karórájára nézett és igent bólintott. Öt óra öt perckor négyen — a tábornok és vezérkari főnö­ke, Mihajlov és én — fel­ka­paszkodtunk egy rommá lőtt ház épen maradt, emeletnyi magasságú falára. Árboc há­rom rakétát adott át Mihajlov­­na­k. — Egy vörös, egy zöld, és is­mét egy vörös, öt óra har­minc perckor gyors egymás­utánban — ebben a sorrendben — mindhármat kilövöd. Ez lesz a jel. Igazítsd az órádat az enyémhez! — intézkedett a tá­­bornok. — Öt óra tizenkettő! — mondotta Mihajlov. .Árboc igent bólintott. Öt óra tizenkilenckor Ig­­natyov tábornokot telefonhoz hívták. A hadseregcsoport parancs­noka akart beszélni vele. A tábornok futólépésben ment a telefonhoz. Nyolc perc múlva futólépésben jött vissza.­­— Hívd össze az ütegpa­­rancsnokokat, Mihajlov! — Tábornok elvtárs — en­gedje meg, hogy figyelmeztes­sem — az órám öt óra huszon­hét percet mutat. — Pontos órád van, Mihaj­lov. Hívd össze az ütegparancs­­nokokat. Öt óra harmincegy perckor az ütegparancsnokok együtt voltak — az árva házfal tövé­ben. — Jó reggelt, elvtársak! — •köszöntötte őket Ignatyov tá­bornok. — Megparancsolom, hogy aki nincs őrségen, azon­nal menjen aludni! Csend. — Azonnal aludni! — ismé­telte meg a parancsot Árboc. Azonnal aludni. Úgy lesz, tábornok elvtárs — válaszolt valamennyi jelenlévő nevében a vezérkari főnök. — Még egy pillanatra, elv­társak — így Ignatyov. — az ütegparancsnokok délelőtt tíz óra harminc perckor az én ha­diszállásomon gyülekeznek. Délután a nehéz tüzérség és a legnehezebb tüzérség elindul — Berlin felé. A pontos, rész­letes utasítást délelőtt tíz óra harminc perckor kapják meg az elvtársak — a hadiszálláso­mon. — Délelőtt tíz óra harminc perckor, a tábornok elvtárs ha­diszállásán. Úgy lesz! — Nem tartóztatom tovább az elvtársakat. Jó pihenést! Futólépések döntése. Halk parancsszavak. Nehéz csizmák tapossák a havat. Öt perc múlva — csend. Pesten erősödik a gépfegy­vertűz. Időnként egy-egy rob­banás hallatszik. A rombadőlt ház épenma­radt falának tövében szíkáig állottunk négyest: a tábornok és vezérkari főnöke, Mihajlov és én. Árboc a ritkuló sötét­ségen át a vergődő várost kémlelte. — Megengeded, tábornok elvtárs, hogy megkérdezzem, mi történt? Árboc sokáig ké­sett a válasszal. — Nemcsak szabad tudno­tok — szólalt meg végre — de tudnotok kell, hogy miért nem semmisítjük meg a várost. Sztálin megmentette Budapes­tet... Árboc itt szünetet tartott. — A főparancsnok azt táv­­iratozta Jászapátiba a hadse­regcsoport parancsnokságának — folytatta Ignatyov — hogy a Budapest körül harcoló szov­jet csapatok feladata nem a magyar főváros megsemmisíté­se, hanem a magyar főváros felszabadítása. Nehéz tüzérsé­günk Berlin alá megy ... — Na de a németek ellentá­madása — kezdtem dadogva. Arbóc szavamba vágott. — Megállítottuk! Most már az egész vonalon mi táma­dunk ... Sikerrel! Reggel három friss hadosz­tály indult Budapest felé. Az országúton (de a mellékutakon és az ösvényeken is) ezrek, tíz­ezrek siettek harcba — Buda­pest felszabadításáért, a bé­kéért. Fiatal, erős­­kemény le­gények ezre­i, tízezrei... A fiúk énekelté­k. És a Csendes-Óceánnál Értek véget a csaták ... A halványkék égen vadász­gépek úsztak Buda felé. Egé­szen alacsonyan. — Kilenc, tizennyolc, hu­szonhét, harminchat, negyven­öt, ötvennégy ... számolta han­gosan Mihajlov. A repülőgépek motorjainak ütemes zúgását is túlharsogta harcba induló lövészeink vi­dám énekszava. Részlet a „Fegyvert, s vitézt éneklek” című regényből. Dicsőség a békét védelmező felszabadítóinknak. JÖVŐ MÉRNÖKE Joliot-Cur­ie üzenete egyetemünk ifjúságához gyszerű, fűzött, papírköté­­sű könyv fekszik előt­tünk. Első oldalán felirat: „A Budapesti Műszaki Egye­tem hallgatóinak sok sikert kí­vánok, baráti üdvözlettel E. Joliot-Curie. A Béke Világtanács emléke­zetes stockh­olmi ülésszakára a magyar küldöttség elvitte a Műszaki Egyetem dolgozóinak és hallgatóinak levelét. Ebben a levélben arra kértük Joliot- Curie-t, küldjön üzenetet szá­munkra. A nagy tudós, a béke nagy harcosa egy egész kötetet kül­dött, amely tartalmazza az el­múlt öt esztendőben tartott be­­szédéit. A könyv címe: A béke­harc öt éve. Egyik legutolsó 1954 október 30-án közzétett cikkéből idézzük az alábbi részletet: „A londoni és a párizsi egyezményekben rejlő veszélyt mindenki átláthatja, függetle­nül az egyes társadalmi rend­szerekre vonatkozó személyes véleményétől. Amennyiben figyelmesen ta­nulmányozták és meg is értet­ték ezeknek az egyezmények­nek mély jelentőségét, az ille­tékesek helyeslése annyit je­lent, hogy helyeslik a fegyve­res béke, az ellenséges töm­bökbe való elkülönülés politi­káját. Ha véglegesen ratifikálják ezeket, az egyezményeket, úgy ezek, akárcsak az európai vé­delmi­­közösség, fenntartanák, sőt súlyosbítanák Németország és Európa kettészakítottságát. Azzal, hogy nyíltan a Szov­jetunió ellen irányuló befeje­zett helyzetet teremtenének, késleltetnének, sőt meghiúsí­tanának minden, a német kér­désről a Szovjetunióval foly­tatandó tárgyalást... Ha a londoni és a párizsi egyezményeket ratifikálják, ez­zel katonai akciókra nyújta­nának lehetőséget a hitleri uralom régi irányítóinak és fe­lelőseinek, azoknak, akik so­hasem rejtették véka alá, hogy új európai keresztes hadjárat­ról álmodoznak s akiket — a történelem tanúsága szerint — nem tartami vissza sokáig az egyezményekbe foglalt puszta kötelezettség, amely szerint erőszakhoz nem folyamodhat­nak ... A Német Szövetségi Köztársaság egyik tudósa már 1946-ban így figyelmeztetett: „Ha a szövetségesek tovább haladnak a régebbi nácikkal való együttműködés útján, úgy tíz év múlva újból lesz Füh­rer.“ * Megfogadjuk nagy barátunk szavait. Minden erőnkkel, tu­dásunkkal azon munkálko­dunk, hogy ne taszíthassák az emberiséget egy újabb pusztító háborúba. Szembe­sz­állunk minden háborús tervvel! Tiltakozunk!... Tiltakozunk!!!... Sorra jártak az elmúlt hetek­ben a tanszékeken, tantermek­ben a nyugatnémet újrafelfegy­­verzés ellen tiltakozó nyilatko­zatok. Egyetemünk ifjúsága, valamennyi dolgozója felemelte szavát a háborús gyújtogatók új tervei ellen: „Az Építőipari Műszaki Egye­tem dolgozói sohasem felejtik el azt a mérhetetlen pusztu­lást és pusztítást, amit a né­met militarizmus féktelen te­­rülethódító tervei okoztak. Egyetemünk romokban hevert, az egyetemi oktató és tudomá­nyos munka hihetetlen mély­pontról óriási erőfeszítésekkel tudott újra megindulni. Teljes erőnkkel támogatjuk a moszkvai értekezlet dekla­rációját, követeljük az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtését, tiltalkozunk az egész emberiség békéjét veszé­lyezte­tő német militarizmus felélesztése ellen. Lelkesedéssel fogadtuk a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa és az Országos Béke­tanács felhívását — minden erőnkkel hozzájárulunk a ha­zánkat fenyegető új veszede­lem elhárításához, a békéért.“ „Mi, a Budapesti Műszaki Egyetem gépgyártó karának III. éves hallgatói gyűlölettel ítéljük el az USA, Anglia, Fran­ciaország, valamint a többi nyugati országoknak azt a tö­rekvését, hogy Nyugat-Német­­országot újra felfegyverezzék és a békés népek hóhérává tegyék. Mi, egyetemi hallgatók, nem fegyvereknek, hanem az em­beriség jobb jövőjének alkotói akarunk lenni. Nem engedhet­jük meg, hogy hazánk békés fejlődését megzavarja a nyu­gatnémet fegyverek pusztító tüze.*’ Radnóti Miklós: A la recherche.. Régi, szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek! Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján? hol van az éj, ami­kor még vígan szürkebarátot ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból? Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó, zöld jelzők ringtak a metrum tajtékos talaján és éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltűnt drága barátok, verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje. Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben, harcoltak, csak azért, mert ellene mit se tehettek, s mig r­adozva aludt körülöttük a század a mocskos éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben, mely sziget és barlang volt nekik e társadalomban Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön, s volt ahová önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az a harc, az ő ügyük ott lenn s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben S volt ahová... mindegy. Hová tűntek a bölcs borozások? szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek, és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér­léptű lányok a háború hallgatag évei közben. Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal? és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? hangjuk hallja szívem, kezem őrzi kezük szorítását, művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, s mérem (néma fogoly), — jajjal teli Szerbia ormán. Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, mert ami volt, annak más távlatot ad a halál már. Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és bele­sznak majd poharunkba, kik eltemetetlen távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak. * A mártírhalált halt nagy költő 1944-ben írott verse. 1955 január 4 Harcban Budapestért 1944 december 24-én a szov­jet csapatok befejezték Budapest körülzárását. A szov­jet parancsnokság, hogy megkí­mélje a várost az ostromtól , és a bekerített német parancs­nokságnak is lehetőséget nyújt­son a felesleges vérontás elke­rülésére, két oldalról elindított parlamenter útján megadásra szólította fel a német megszál­lókat. Hitler és a német fasisztáik azonban a Németország kapu­jába, Bécsbe vezető út védelme érdekében második Sztálin­gráddá akarták változtatni Bu­dapestet. Galád módon meg­gyilkolták a szovjet parlamen­tereket, és visszautasították a város megadását. A szovjet pa­rancsnokság ezek után, hogy megkímélje a várost a teljes pusztulástól, nehéztüzérség­­közvetlen bevetése nélkül kezd­te meg Budapest ostromát, és utcáról-utcára tartó nehéz har­cokkal szabadította fel főváro­sunkat. 1944 DECEMBER 24. Karácsony este ... A nyilas-rádió felszólítja a leventéket, hogy azonnal vonul­janak be. Lezárul az ostromgyűrű Buda­pest körül. Sopron-Kőhidán a nyilasok ki­­végzik Bajcsy-Zsilinszky Endrét. 1944 DECEMBER 20. A néme­tek o-vül lelövik Budapest hatá­rán a Vörös Had-tereg fehérzász­­lós parlamense-eit, akik békét ajánlottak a magyar fővárosnak. 1945 'ANN­AR 1. Nagy-Budapest körül az ostromgyűrű bezárul. A pesti oldalon Upest és Csepel kö­zött, a peremszéli községeken ke­resztül húzódik az arcvonal. Bu­dán a János-kórházig előnyomult szovjet csapatok ellen kis tért nyernek a németek, de a Sváb­hegy ormán lévő villákon már vö­rös zászló leng. A pilisvö­ösvári vasútvonal és a bécsi országút el van zárva. Délnyugat felől Nagy­tétényből Budafokon át Kelenföl­dig tör előre a Szovjet Hadsereg. Elfoglalja Budaörsöt és repülő­terét. 1945 JANUÁR 3. A pesti oldalon Újpest, Rákospalota, Pestújhely, Rákosszentmihály, Kispest és a Hungária körút irányába tolja előre záróvonalát a Szovjet Had­sereg. Megkezdődik a harc Kis­­buda­pestért. 1945 JANUÁR 4. A német fasisz­ták megkockáztatják a kitörést az ostromgyűrűből. Esztergomot meg­rohamozzák. Mórt, Bicskét vissza­foglalják és Szentendre felől pró­bálnak dél felé törni. Az új Wehrmacht. Menetelnek a nyugatnémet fasiszta hadseregbe besorozott katonák.

Next