A Jövő Mérnöke, 1962 (9. évfolyam, 1-43. szám)

1962-01-08 / 1. szám

Mit kíván az új esztendőtől? Retter Gyula, a villamosgé­pek és berendezések tanszéké­nek docense széttárja kezét. — Hogy őszinte legyek, nemigen gondolkoztam ezen. Hirtelenjében csupa sablonos dolog jut eszembe. Hogy sze­retnék nyugodtan dolgozni, legalább annyira, mint az el­múlt évben... És miután a béke mindennek az alfája és az ómegája, elsősorban a bé­két kívánom. És bizakodom, mert úgy látom, hogy ebben a kérdésben nem állunk olyan rosszul, amint azt sokan, pesz­­szimista hangulatban hiszik. — Mint magánembernek, van-e ezenkívül valami egé­szen egyéni kívánsága? Bizto­san akad ilyen, hiszen a leg­több ember új tervekkel, el­képzelésekkel kezdi az új évet. Legtöbb ember úgy érzi, hogy január elseje a bűvös küszöb, amelyen át egy más, jobb, szebb, eredményesebb kor­szakba lép... — Én vagyok a kivétel. Semmi különöset nem várok... Mint a tanszék termelési gya­korlat felelőse, a gyakorlat si­kerét, eredményességét szeret­ném elősegíteni és látni. Re­mélem, hogy semmi nem aka­dályozza majd a gyakorlatot. Minden azon múlik, hogy a tanszemélyzet, a hallgató és az üzem hogyan viszonyul a kér­déshez. Ha jól, akkor nincs baj. — Igen, igen... De mint is magánember...­­ . — Ezt mint magán­ember is akarom. Nem tudom elvonat­koztatni magamat a munkám­tól, hiszen ez tölti ki életem nagyobb részét.. . Azért ta­lán van valami, amit nagyon szeretnék. Rögeszmém lett az a gon­dolat, hogy a tanszékek mellett kis mintaüzemet kelle­ne létesíteni. Nem műhelyre gondolok, hanem egészen mo­dern termelőüzemre — kicsi­ben. Ha azt mondom: modern — ezen azt értem, hogy olyan gépi berendezéssel működjék az üzem, amely a lehető leg­korszerűbb, amilyen talán még nincs egyetlen gyárunk­ban sem, de a jövőben lesz. Véleményem szerint (és ebben nem vagyok egyedül) hallga­tóinknak elsősorban a jövő termelési apparátusával, be­rendezéseivel, körülményeivel kell megismerkedniük, hiszen mire végeznek­­, már a jelen­leginél jóval fejlettebb, mo­dernebb gyárakba kerülnek ki. A mi tanszékünk mellett működhetne például egy kis- és törpemotorokat gyártó üzem, amelynek főmérnöke egy tanszéki oktató lehetne. Az itt folyó termelés hasznos volna mind a népgazdaság, ezt mind az egyetem, közelebbről a diák számára. Külföldön nem újdonság ez a fajta, egye­temen belüli, lekicsinyített, de hiánytalan, tökéletes üzem. Lengyelországban például a műszertanszék mellett mű­szergyár működik, sorozat és egyedi gyártó részleggel, s a gyártmányokra a népgazdaság is igényt tart. Tudom, hogy most még utópia ez a gondo­lat nálunk, mert anyagilag nem kis megterhelést jelente­ne, de egyetlen vágyam, hogy megvalósuljon és legalább a gondolattal foglalkozzanak már ebben az évben. — Nagyszerű elképzelés, de ez megint csak a munka ... — Hát nézzük csak . . . van még egy utópisztikus, de telje­’­sen reménytelen kívánságom. Kevesebb adminisztráció ... és ne csengjen ötpercenként a te­lefon!!! (Alig hangzik el a kí­vánság, a telefon élesen föl­berreg. Csak azért is! A tele­fon nem törődik az újeszten­­dei vágyakkal.) — Aztán még azt is szeret­ném, ha minél több oktatófil­met készíthetnénk, sorozatot egy adott témáról... végül pe­dig szeretném az idén átalakí­tani a lakásomat, hogy rende­zettebb körülmények között élhessek. Megvallom, nem ezt vártam az interjútól. A magánember vágyait, kívánságait akartam tolmácsolni és helyette ezt kaptam. Mégsem okozott csa­lódást Retter docens újévi „kí­vánságlistája”. B. T. Van egy utópisztikus kívánságom AZ IFJÚ NEMZEDÉK B. B. frizurájú lányra lettem figyelmes a könyvtár előcsar­nokában. A lépcső fordulójá­nál eltűnt szemem elöl hor­dó alakú szoknyájában. Utána iramodtam, mert pontosan egy ilyen lányt kerestem riportom­hoz. Mit vár ez az álmodozó kék szemű lány az új évtől? S mi­előtt még megszólalt volna, hogy válaszoljon kérdésemre, szemem előtt végigvonult a Váci utca összes kirakatcsodá­ja.— Vajon melyik divatkreáció szerepel Fazekas Éva 1962-es álmai között? " Meglepő volt a lány vála­sza. Képzeletemet a Váci utcá­iból egyenesen egy tankönyvre irányította. Aztán csak annyit mondott:­­ — Csak az érettségim sike­rüljön 1962-ben. — Ide jár a Műszaki Egyetem könyvtárába­­ tanulni. Fazekas Ella, a Há­mán Kató Gimnázium negye­dikes esti hallgatója. — Négyesrendű szeretnék lenni, mert csak így remény­­kedhetem abban, hogy felvesz­nek az egyetemre. Divat és szórakozás egyelőre eltűnik számára az érettségiig. De a kívánságok listája még nem fejeződött be. — Szeretném, ha idén rövid lenne a tél és hosszú a nyár. A Balaton mellett sátortábor­ban fogok nyaralni. 1962-ben sok jó könyvet szeretnék ol­vasni. Remélem, szép számmal lesznek jó filmek is a mozi­ban. — Aztán hirtelen egy másik vágányra terelődik a szó. — Az otthoniaknak jó egészséget kívánok. A nővé­remnek pedig egy férjet, mert már ideje, hogy férjhez men­jen. — És magadnak? — A kér­désre csak sejtelmes mosoly volt a válasz. Szöszke haját egy fiatalember simogatta meg. — Szervusz — köszöntötték egymást, s mielőtt még ma­gukra hagytam volna őket, Ella bizalmasan a fülembe súgta: — Szerencsét kívánok magam­nak a szerelemben is 1962-ben. * A legfiatalabbak újévi kí­vánságát tolmácsolta Lantos Ákos Sebestyén, a Műszaki Egyetem óvodása. — Most volt szilveszter — mondja — és mi otthon boldog új évet, tömött pénztárcát kí­vántunk anyukának. Nemsoká­ra iskolás leszek. Szeretnék egy szép táskát, sok színes ce­ruzát, ecsetet, mert sokat raj­zolok és festek. — Aztán, hogy segítsek Ákosnak, a kívánságok listájá­hoz fűztem. — Szeretnél az iskolában jó tanuló lenni? — Igen — mondja gondol­kozva és hozzáteszi: — ha olyan jó tanító nénink lesz, mint az óvónénink akkor biz­tos jó tanuló leszek. A játékok közül most csak egyre vágyik Ákos, egy repülőgépre, amit apukája a Szovjetunióból­ igert. Az igazi­­nagy kívánságot ■pe­dig legutoljára hagyta. — Jó lenne már nagyfiúnak lenni, hogy napközben és este korán ne kelljen már lefeküd­ni. — Hisz annyi a tennivaló­ja az ilyen óvodásnak az év folyamán — olvassuk a fon­toskodó kisfiú arcáról, aki azért még most ellenkezés nélkül engedelmeskedik, ha anyuka ágyba dugja, mert csak így lehet teljesíteni otthon a legnehezebb kívánságok egyi­két, hogy Ákos jó fiú legyen. Csak az érettségim sikerüljön ... Nagyfiú szeretnék lenni MEGHÍVÓ A Bács-Kiskun megyei Tanács végrehajtó bizottsága és a KISZ megyei vb a megye egyetemista és főiskolás fiataljaival megyei tanácskozást szervez. A tanácskozás ideje és helye: 1962. január 27-én, délelőtt 9 óra. Kecskemét, a megyei tanács díszterme. A fiatalok úti­költségét a megyei tanács vb és a KISZ megyei vb megtéríti. Ezúton is felkéri a Bács-Kiskun megyei Tanács vb mind­azon fiatalokat, akik a megyéből egyetemeinken tanulnak, te­gyenek eleget e meghívásnak, mert a megbeszélésen az egye­temeken tanuló ifjúság jövendő munkájáról lesz szó. A megyei tanács vb megbízásából: Sebő Gyula s. k. osztályvezető A KISZ megyei vb megbízásából: Borszéki Lajos s. k., a KISZ megyei titkára ...mindez sikerüljön is... Horváth István IV. éves erősáramú villamosmérnök­­hallgatót ebédszünetben lep­tem meg, faliújságböngészés közben. Azt, hogy „meglep­tem’, szó szerint kell érteni, ugyanis rendkívül meglepődött a kérdésen: mit kíván, mit remél az új esztendőtől? Pedig ezekben a napokban igazán nem szokatlan ez a kérdés. Ül és töpreng Horváth István. Lehetséges, hogy ő a legszeré­nyebb, legigénytelenebb ember Magyarországon? Ugyan. Egy­két kökkentés után előrukkol. — Először is a jórendűsége­­met szeretném megtartani. Márcsak azért is, mert társa­dalmi ösztöndíjat kapok a­­ Klement Gottwald-gyártól és­­ ezt mindenáron meg kell „vé­denem”. Hő vágyam, hogy utó­vizsga nélkül zárhassam a tan­évet. — Jut-e valamilyen kívánság a tanév utáni időszakra is? — Hogyne. Idén 10 netes termelési gyakorlatra megyünk (őszintén szólva ez meglehető­sen váratlanul ért bennünket­. Én a Klement Gottwaldba, leendő munkahelyemre kerü­lök. De a 10 hétből a hallgató­ság egy része 3 hetet külföldi üzemek látogatásával tölt el és csodálatos lenne, ha bekerül­hetnék ebbe a csoportba. Be­vallom, hogy nem kizárólag az üzemlátogatások, hanem a ki­rándulások miatt is. Hogy kül­földet lássak. Elfelejtettem az előbb mondani, hogy a gyakor­lat alatt még jobban szeret­ném megismerni a „gyáramat” és a gyár embereit, leendő kol­légáimat. Nagy csönd lesz. Úgy látszik, kifogytak a kívánságok. Aztán zavartan megszólal. — Gondolom az senkit nem érdekel, hogy ... öltönyre, meg cipőre gyűjtögetek... tavasz­­szal akarom megvenni. Ez apróságnak tűnik. De én tu­dom, hogy egy diáknak milyen nagy dolog. — Mit vár az 1962-es nyár­tól? — A termelési gyakorlat augusztus közepéig tart. Utána lesz körülbelül egy hónap „ma­szek” szabadság. Ebből egy hetet szeretnék a Balaton mel­lett tölteni néhány barátom­mal, a többi időt pedig odaha­za Varászlón, a szüleimnél... úgyis ez lesz az utolsó nya­ram náluk, mert V. év után már dolgozom. És sokat járok majd moziba és színházba. (Illetve szeret­nék!) Miután már előszigorla­toztam, időm is lesz erre, több mint tavaly. Sokat kell pótol­nom ... egy sereg új filmet és színdarabot nem látt­am még. Anyagilag elég jól állok idén, s az 500 forintos ösztön­díjból futja szórakozásra is.^ ] Más kívánságom egyelőre nincs. Csak még annyi, hogy­­mindez sikerüljön is. ­ Az SZKP programjának olvasásakor gyakran felvetődik a kérdés: lesz-e a kommunizmusban — az állam elhalása után — valamilyen hatalom? Ha igen, milyen jellegű? Nézzük, hogy vélekedik erről a legilletékesebb — a jogtudós, P. Romaskin, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, az Állom­ás Jogtudományi Intézet igazgatója. Á­llam és jog, állam és demokrácia ... A Hány vaskos kötetet írtak már e témá­ról, hány heves vita folyt és folyik e prob­lémákról, milyen mesterkedésekhez folya­modtak és folyamodnak az antimarxista és revizionista teoretikusok, hogy csapást mér­jenek a marxizmus—leninizmusra! Ahogy a Szovjetunió a kommunizmus felé halad, ideo­lógiai ellenségeinek aktivitása mértani ha­­ladvány szerint nő. Nixon, az Egyesült Álla­mok volt alelnöke nemrég „A kommunizmus jelentősége az amerikaiak számára” című könyvével gazdagította a szovjetellenes iro­dalom listáját. A szerző igyekszik bebizo­nyítani, hogy a kommunizmusban, miután a jog és az állam elhal, a társadalomban ön­kény és anarchia uralkodik, úgymond .. óvakodjon mindenki a kommunizmustól, aki számára drága a jog és kedves a rend...” Bízzuk az alelnök lelkiismeretére elmélkedé­seit, és térjünk rá arra a kérdésre, hogy mi lesz a sorsa a demokráciának, az államnak és a jognak a kommunizmusban. Az állam és jog szerepének kérdése a szo­cialista és kommunista építésben a marxista -leninista elméletnek mindig egyik legfon­tosabb kérdése volt. Most, amikor a kom­munista társadalom felépítése népünk köz­vetlen gyakorlati feladatává vált, különös jelentőséggel bír annak a kérdésnek tisztá­zása, hogy az új körülmények között mi az állam szerepe, melyek a feladatai és funkciói, és mi lesz a sorsa a kommunizmusban. Az SZKP új programjában a szocialista államrend fejlődésének, kommunista társa­dalmi önkormányzatba való átnövésének perspektívái tudományosan kidolgozottak. Ez új lépcsőfok az államról szóló lenini tanítás fejlődésében. Az államot a marxisták nem mint örök­kévalót, hanem mint történelmi kategóriát tekintették és tekintik. Ismeretes, hogy a forradalom után hazánkban szétzúztuk a régi államgépezetet, helyébe az új típusú ál­lam , a proletárdiktatúra lépett. Már akkor ez volt a demokrácia minden megelőző for­májával összehasonlítani a legmagasabbrend­jű, a munkásosztály által vezetett igazi nép­­hatalom volt. A társadalom szocialista átalakulása folya­matában a proletárdiktatúra maga is változásokon ment keresztül. Az elnyomó osztályoknak az országon belül való likvidá­lása után elvesztette ezek ellenállásának le­törésére irányuló elnyomó­ funkcióját. Íme — az egyébként törvényszerű — eredmény: a proletárdiktatúra állama össznépi szervezetté alakult, „Őfelsége, a nép” hűséges szolgáló­jává. „A proletariátus diktatúrája biztosította a szocializmusnak — a kommunizmus első fázi­sának — teljes és végleges győzelmét, bizto­sította a társadalom átmenetét a kommuniz­mus kibontakozó építésébe, ezzel teljesítette történelmi küldetését és a belső fejlődés fel­adatai szempontjából a Szovjetunióban már nem szükségszerű.” Ez azt jelenti, hogy az elnyomó funkció, azaz a diktatúra erőszak­oldala kimerítette önmagát, hiszen nincs kit osztály­ értelemben elnyomni. Természetesen, a proletárdiktatúra, mint a munkásosztály ha­talma nemcsak elnyomást jelent, de elnyo­más nélkül e hatalom már nem diktatúra. Bár a szovjet állam megszűnt egy osztály, a munkásosztály diktatúrája lenni, a munkás­­osztály a kommunizmus építésének kibonta­kozása idején is megtartja a társadalomban betöltött vezető szerepét, hisz most is a szo­cialista ideológia következetes hordozója, a fegyelem, a szervezettség példaképe, a szov­jet társadalom vezető ereje marad. Ezen funkciójának betöltését csak a kommuniz­musban fejezi be. Ez az új tétel teljesen szétzúzza a burzsoá és reformista ideológu­sok nézeteit, akik a munkásosztály állítóla­gos egoizmusáról, a kommunistáknak az erő­szakhoz, diktatúrához való ragaszkodásáról beszélnek. A mi szocialista államunk gyöke­resen különbözik minden megelőző államtí­pustól. Nem tekinthető osztálynak osztály által való elnyomására szolgáló gépezetnek, mivel itt ilyen osztályelnyomásról szó sem lehet. Azt sem mondhatjuk, hogy erőszak alkalmazására, az emberek alárendelésére szolgáló sajátos apparátus. Természetesen, olyan esetekben, ha kénytelenek vagyunk ehhez folyamodni, ilyen apparátus nálunk is van, de nem ez határozza meg államunk lé­nyegét. A mai szocialista állam — mint össznépi szervezet — fő feladata az osztály­nélküli kommunista társadalom megvalósítá­sa, amelyben a termelőerőik, a kultúra fejlett­sége, az állampolgárok anyagi ellátottsága le­hetővé teszi az állami kényszer mellőzését. Ezért beszél Lenin a szocialista államról, mint félállamról: „ ... ez a jellemzés már a szocia­lizmus kezdeti szakaszára is vonatkozik. An­nál jobban érvényes napjainkban! Az SZKP programja megfogalmazza a kommunista építés időszakában a szov­jet államra váró legfontosabb feladatokat, fejleszti, konkretizálja a lenini tézist: az ál­lam „arra hivatott, hogy megszervezze a kom­munizmus anyagi és műszaki alapjának lét­rehozását, a szocialista viszonyok átalakítá­sát kommunista viszonyokká, hogy ellen­őrizze a munka és a fogyasztás mértékét, biztosítsa a jólét emelkedését; arra hivatott, hogy őrizze a szovjet állampolgárok jogait és szabadságát, a szocialista jogrendet és a szocialista tulajdont, a tudatos fegyelem és a munkához való kommunista viszony szel­lemében nevelje a néptömegeket; arra hiva­tott, hogy megbízhatóan szavatolja az ország védelmét és biztonságát, fejlessze a testvéri együttműködést a szocialista országokkal, vé­delmezze az egyetemes békét és normális kapcsolatokat tartson fenn minden ország­gal.” A szocialista államrendről a kommunista társadalmi önkormányzatba való átmenet szemtanúi­­vagyunk. Hogyan fog végbemenni e folyamat? Helytelen lenne azt mondani, hogy fel­építve a kommunizmust, az emberek az állam és jog elhalása folyamán földig rom­bolják azt, és azután „helyet csinálva”, meg­teremtik az új önigazgatást. Az eljövendő társadalmi önigazgatás a jelenlegi szocialista társadalomból nő ki. A XXI. kongresszuson Hruscsov aláhúzta, hogy a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet törvényszerű és elkerülhetetlen folyamat, melyben az új rendszert nem választja el kínai fal a szo­cializmustól, hanem belőle nő ki, annak egyenes folytatása. A kommunizmus­­ olyan társadalom, amely állandóan fokozza az em­berek uralmát a természet felett, a munkát az emberek képességei szerint szervezi meg, a tudomány, a technika és művészet új ma­gaslataihoz vezet. Ezért a szocialista állam­rend tevékenységének azon oldalai, melyek­ben gazdasági-szervező és kulturális-nevelő szerepe nyilvánul meg, nemcsak hogy nem szűnnek meg, hanem ellenkezőleg: még na­gyobb fejlődésen mennek keresztül. Másképp nem is lehet! Gondoljuk csak meg: ha a szovjet hatalom első szakaszában a Szovjetunióban évenként néhány tucat üzem létesült, az első ötéves terv idején pár száz, s jelenleg több mint ezer, akkor a kommunizmusban tízezrével létesülnek. Ma­gasabb fokra emelkedik a termelőtevékeny­ség, a népgazdaság legkülönbözőbb ágainak kapcsolata. Mindez természetesen az orszá­gos méretű tervezés szerepének emelkedé­séhez vezet. Tehát a társadalomnak megfe­lelő tervező apparátusra is szüksége van. Természetes, hogy felépítésük, formájuk, módszerük, tevékenységük más lesz, mint a szocializmusban. Éppen erre hívta fel a fi­gyelmet Marx, amikor arról beszélt, milyen változásokon megy keresztül az államiság a kommunista társadalomban. A társadalmi önigazgatás szervei a legdemokratikusabb alapon épülnek fel: a személyi állomány időszakonkénti kicser­élődésével, a nép ellen­őrzésével, és ami a legfontosabb: alkalma­zottai már nem tekinthetik magukat hivatásos „ vezetőkének. Ha a szocialista államnak, azaz a kényszerítés szerveinek el kell hal­niuk a kommunizmusban, akkor nőnie, fej­lődnie és erősödnie kell az olyan apparátus­nak, mint a népgazdaság Legfelsőbb Taná­csa, amely felöleli a szervezett társadalom valamennyi fontos tevékenységét. (Folyt. köv.) Fordította: Musztács István II. évf. villamoskari hallgató Ő felsége* a nép... Helyreigazítás December 18-i számunkban sajnálatos névelírás történt. Az EMKE doktori oklevél kiosztó ünnepségén az arany­oklevelesek nevében nem dr. Ritter Mór, hanem dr. Mi­­hailich Győző mondott kö­szönetet. Fényképünk is dr. Mihailich Győzőt ábrázolja. Ezúton is bocsánatot kérünk hajdani, jeles professzorunk­tól a tévedésért.

Next