A Jövó mérnöke, 1964 (11. évfolyam, 1-39. szám)
1964-03-16 / 8. szám
Ivon* SPORT SPORT humor humor humor a wiaac *i év mindenese ... A miskolci műegyetemistáktól körülvett röplabdapályán élethalálharcot vívott a MAFC női röplabdacsapata, a tornán való minél jobb helytállásért. A hirtelen „öszszedobott” együttes végül is a nagyon szép második helyen kötött ki. A nagyszerű küzdelemben elért „ezüstérem” kivívásában sokat segített a miskolci rokonok buzdítása, de legalább ennyit, ha nem többet tett a győzelemért a csapat egyik alapító tagja, Czencz Mária. A kémiai technológia tanszék tanársegéde, a röplabdások és asztaliteniszezők (ebben a sportágban is a MAFC legjobbja) „menője” nem mutatkozik nagyon közlékenynek, mikor róla esik szó. De aztán megadja magát és válaszol a kérdésekre. — Oktatói munkát végzel, röplabdázol, asztaliteniszezel. Nem sok ez egyszerre? — Még nem. Mindhárom elfoglaltság kedves nekem. — Az edzések száma hogy alakul? — Mindennapra jut valami. Szombat, vasárnap, verseny. Nemrég történt, hogy egy teremtornán vettünk részt, négy fővárosi csapattal együtt. Az utolsó találkozón már nem tudtam játszani, mert indult a vonat Nagykanizsára. Asztalitenisz bajnokit játszottunk ... Rohanás ide-oda ... — Na és a munka? — Szeretem a munkám. . S ezért is örülök, hogy jól be vagyok táblázva. Állandó gyakorlatok ... néha este is. Egy-egy ilyen alkalommal, a foglalkozásokon két tanulókör vesz részt. Ez legalább ötven ember__ — Mi lesz, ha megindul a bajnoki szezon röplabdában is? — Sajnos, azt hiszem, akkor le kell mondanom valamiről. Talán az asztalitenisz lesz ez... Nagyon nehéz... Majd meglátom. — Egy, kissé fonák kérdés, más elfoglaltság? — Angol. Más nem megy... — Valamilyen emlék, egy emlékezetes találkozó? — Vidéki „derbyn” történt. A helyi csapattal játszottunk, egy kisméretű teremben ... ja ... asztaliteniszmeccs volt... A közönség jóformán a nyakunkba szuszogott ... A szurkolók boldogan ujjongtak, ha elszúrtam egy labdát, majd gúnyosan vigyorogva biztattak, hogy csak így tovább. Ha ellenfelemnek bejött egy csusza, vagy necc, akkor dübörgő éljenzésbe törtek ki. Csak egyet nem tudtak ... Hogy nekem jó idegeim vannak. Ellenfelem készült ki, az egyébként sportszerűtlen biztatástól. Aztán már nem volt nehéz győznöm ... — Ez a történet asztalitenisz emléket idézett. Nagy örömmel beszéltél... Tényleg abbahagyod a pingpongot? — Tényleg nem tudom... Ezúton szeretném felhívni az asztaliteniszezők szakosztályvezetőségét, gátolják meg Czencz Mária „elvetemült” visszavonulási kísérleteit. Szabó Ferenc FIZIKÁRÓL - MINDENKINEK Ha egy toronyból leejtünk egy testet, az egyre gyorsabban és gyorsabban fog esni. (Folytatása a vízsz. 54., 21., függ. 14., vízsz. 1. és függ. 15. sz. sorokban.) Vízszintes. 11. Ruhát tisztít. 12. Egykori nemesi birtoktörvény. 15. Értelem. 16. Térelem. 18. Bor- és lámpafajta. 20. Hely rag. 22. Arab földműves. 23. Időszakosan képződik a Nap felületén. 24. Találta. 25. EEE! 27. Női név. 29. Szegecs, németül. 30. ... föld. 32. Mozgósítás. 35. Francia szamár 36. Gyár. 38. Jogi kifejezés, cselekmény hasonlóval való megtorlása 40. Egymást követő betűk. 41. Palatínus. 43. Csehszlovák film címe. 44. Válságos állapot. 46. Kicsinyítő képző. 47. Valamely terület néprajzi sajátságainak összessége. 49. Csillagkép. 50. Élesít. 51. Idegen női név. 53. Égtáj. Függőleges. 2. Nőstény disznó. 3. Dickens írói álneve. 4. Kiejtett betű. 5. Ritka férfinév. 6. Vége az égőnek! 7. FIA. 8. ,,f”. 9. Táplálkozol. 10. Dologtalan. 13. Ókori római tartomény. 10. Tisztogat. 1 7. Rész, hányad. 19. Lappangó, rejtett. 21. Shakespeare-tündérkirálynő. 26. ... dolog, lehetetlen. 28. Sápadt, színtelen (ék, felesleg). 31. Mohamedán szent város. 33. főkutató. 34. Harci föveg. 37. Hová menjünk ... ? 39. Olaj, angolul. 42. Színe miatt kirí a környezetéből. 45. Színházi dolgozó. 56. Szükséges. 48. Súlyt állapít meg. 50. Törtrész. 52. Paripa. 53. Ellentétes kötőszó. Beküldési határidő: március 24. A megfejtéseiket a Jövő Mérnöke szerkesztőségbe kérjük beküldeni (K. mf. 54.). A helyes megfejtők között, könyvjutalmakat sorsolunk ki. (demok) Az 1963. 38. szám keresztrejtvényének megfejtése: Optimista tragédia — Iván gyermekkora — Üresjárat — Ballada a katonáról — Papát vásároltam — Szállnak a dárvák — Emberi sors. Egy-egy könyvet nyertek: Székely Éva M. II. 5. tk., Sasvári Géza közlekedés üzemmérnöki III 4., Takács Kálmán vill. II. 7. A Jövő Mérnöke a Budapesti Műszaki Egyetem és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem tanácsainak, MSZMP-, KISZ- és szakszervezeti bizottságainak lapja. — Felelős szerkesztő: Földesi József — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, VII., Blaha Lujza tér 3. — Felelős kiadó: Csollány Ferenc. — Szerkesztőség: Budapest, XI., Műegyetem rakpart 3. Telefon: 458—346. — Terjesztik az egyetemek — Tessék mondani, a dók KISZ- és szakszervezeti bizottságai. toz urnák ne adjak egy kis ér-Szikra Lapnyomda, Budapest. réstelenitőt? HUMOR HUMOR HUMOR KÉP SZÖVEG NÉLKÜL . KANCSAL PILLANTÁSOK Jlancjlujjeh Hogyan vált hangot egy képzett egyetemi hallgató, mikor zivataros pályafutása során mindig új és más emberekkel és mindig más és új környezettel találkozik?Lányos háznál vagyunk. A mama nem tudja hová tenni magát a repeséstől, hogy egyetlen teremtését, a jó partinak látszó, művészi lezserséggel közlekedő egyetemista kereste fel. A fiú keresztbe tekerte lábait, bal kezét elegánsan csüngeti . — Mindig azt mondta rá a profnak, hog£ ami absztens, az nem prezáns ... Sokáig kellett vele konzultálnom, míg determinálódott benne az a fluktuáció, mi művészek, heterogén elemek vagyunk. S ha mi prezentálunk egy komponenst, az már eleve szubstans, sőt konstans. Persze nevetséges lenne azt a hipotézist abszolválni, hogy sicidur astra ... (Az anyát gondosan felmosták a berohanó háziak. A lány pirosló fülekkel stb. közelíti meg a fiút, aki művészi hovatartozás tudatában gondosan homlokába nyaldosta római szabású frizuráját.)ár (Egy budafoki úti kiskocsmában. A falaknál körbe-körbe helyi dolgozók, akik megpróbálnak elrugaszkodni a kijárat felé, de csak a kasszáig jutnak. Fiú belép, blokkokat vált. — — Kis haver, nyomj ide egy lángost, olyan hálós vagyok, hogy kopog a pilácsom. Na, még egy nagy fröccsöt, aztán kezdődhet a nagy magyar snóbli regatta. Húzzátok félre az öreget, már megint teljesen kész van, nem tudja a KRESZ-t, mindig itt nyúlik el... Én dugok először... Három?! öt!! Nahát. Gyengék vagytok hozzám, nem is tudom miért állok le... Veletek... (Folyik a szöveg és a nagy fröccs, a helyiek nagy szeretettel tekintenek a fiúra, motyogván, hogy van még romantika, nem halt ki az igazi érzés ezekből a mai fiatalokból ...) ■k (Vetítés után egy zárt körű filmklubban. Feketenadrágos lányok és feketenadrágos fiúk. Nagy és nagyobb sznobok. A vitavezető jelt ad, s kezdődik az übervita. Fiú szól.) — — Ilyen montázsokat csak Luardini produkálhat. Némelyik snitt után úgy éreztem, hogy főbe kólintották, letaglóztak, a porba sújtottak ... Sokáig sújtottak a porba ... Amikor a főhős, Guidolila légycsapóval vadászik, pirosas poloskákra a fehér falon, és jobb kezével penicilingombákat sajtol és nyaldos, megborzongtam ... Micsoda nagyszerű szimbóluma ez a teljes szellemi frisseségnek . .. (így megy egy darabig. Utána udvarias taps. Az egyetemista részvevők gondosan begyakorolt, szenvtelen arckifejezéssel elhagyják a termet ) — Szabó — NARKÓZIS ... Testnevelési tájékoztató A nagy üvegfolyosóról elénk táruló kép szinte a nyarat idézi. A Császár uszoda nagy ötvenméteres medencéjében a színes sapkás lányok és fiúk sokasága úszkál, lubickol. Az egyetem első és másodévében heti két órában kötelező a testnevelés. A hallgatók számos sportág közül választhatnak, de a legnépszerűbb az úszás. Minden tanév elején az úszásra jelentkezettek között amolyan „tehetségkutató” felmérést végeznek az úszást vezető tanárok — Nemesdaróczi István, Király László, Kovács Istvánné, Ardai Andor, Agócs Jenő, Szabó János, Vad Istvánné, Ábel Gyula, Karádi Ferenc. Az úszástudás fokától függően két csoportba osszák a részvevőket. Akik eddig csak legfeljebb a kis vízig merészkedtek és a mélyebb részek bizonytalanná tették őket, a kezdő csoportba kerülnek. Itt a mellúszás, kéz- és lábmozdulatok gyakorlása a legfontosabb. Évente sok száz hallgató tanul meg tökéletesen úszni. A másik csoport, a „menők” csoportja már szinte edzésszerű mozgásokat végez és 800—1000 méter leúszása után kedvenc játékukat űzik, a vízilabdát. A heti két testnevelési órát egyben tartják, így nyugodt lehetőség nyílik az úszásra, fürdésre annál is inkább, mert egyetemünk hallgatói már szinte törzsvendégeknek számítanak az uszodában. —Sz— MLlóLlCj nyáron Több ázott, fiatal, de lelkes pár táncol egy dunai stégen. Ömlik az eső, igazi táncolni való idő van. A fiatalok, a jobbak közé számítják magukat, és huligán külsővel rendelkeznek. Ám, ez csak a hitvány látszat. Az (esőtől) elázott társaság természetesen egy brigádban dolgozik egyik nem is akármilyen nagyüzemünkben. Egyetlen ázott, pubertáskorú teremtés ül csak szomorúan a deszkaalkotmány szélén, de ő is csak addig, míg megérkezik a főhős, aki eddig kétéves elfoglaltságát töltötte katonáéknál. Ezután már nincs probléma a cselekmény kaszálásánál, és minden megy, ahogy mennie kell. A fiú feltűnésével a kislány is megszabadul béklyóitól. Kontaktusba lépnek egymással. Szívet stb. facsaró kapcsolatuk még akkor sem szenved csorbát, mikor a fiú hivatalos kiküldetésben határainkon túl vegetál. Később tehát a fiú ismét megérkezik, és ennek a ténynek már házasság a vége. A fiú, aki eddig csak nősült, most megházasodik. Nászukat — milyen eredeti megoldás — egy legényszállás rideg környezetében töltik, míg a szoba lakói keserves kínok közepette kóvályognak, hátha nekik is sikerül valami, de nem. A történet során megismerjük a galeritagok lelkivilágát, eszmei mondanivalójukat, egymáshoz való viszonyukat, és egyéb megoldásaikat. Leg ec^t^ózeríí... feltűnőbb közülük egy exbokszoló, aki merész vonalait féltve, abbahagyja ezt a nemes ■ mesterséget, és a kitartottak rögös, de becstelen útjára araszol. Aki gondoskodik róla: egy vamp külsejű, szőkés hölgy. A szőkés hölgy úgy fogyik egy földön heverő medvebőrszőnyegre, ami már a film ős-, illetve hőskorában is hatástalan volt, csak ezek a mai fiataloknak mozog a gigájuk. A fiatalok a kötelező turbékolás után a világ zajától félrevonulva egy kis kalyibába vonulnak, és ott élik megszokott élettempójukat. Mindennapos ünnepeik során árnyékként telepedik rájuk a lányka szüleinek megnyilvánulásai. A szülők természetesen két álláspontot képviselnek: az anya a lánya mellett sápítozik, az apa kicsit szenilisen saját jelszavait morsholja — el kell ismerni, következetesen. A magyar filmekben kötelező erejű tánc (twist, rock, tangó összefonódva), és a megszokott ágyjelenetek után, a társaság tagjai között antagonisztikus ellentétek fejlődnek ki, melyek kötelező erejű megoldását a film szemérmesen elhallgatja — igaz az olasz filmekben így szokás .. Nyáron egyszerű, de mi lesz télen? az már nem érdekes, mert a külső felvételekért járó napidíjat a részvevők nyitva már szeptember végén felvették, mikor még nyíltak a völgyben a kerti virágok... ABSZOLÚT PECH.. roasoBsoiasAhpro-cSepro dolgot A MAFC labdarúgó csapat 26. K. Porcelánjának tavaszi sorsolása nem Május a legkedvezőbben alakult, mert az első mérkőzésre rögtön idegenben kerül sor a Vegyiművek együttese ellen. Március 15. Vegyiművek. 22. HTG. 29. B. Mechanika Április 5. Bp. Építők 12. Húsos 19. Medicor Az újjászervezett MAFC súlyemelő-szakosztály Zarándi János szakosztályi elnök, Csinger Gyula és Steiner Rudolf edzők vezetésével egyre jobban működik. Eredményes munkájukat bizonyítja a nemrégen lezajlott versenyek MAFC vonatkozású eredményei. A február 1-én a MAFC rendezésében lezajlott idénynyitó harmadosztályú egyéni versenyén, légsúlyban Bagdi 225-es, és pehelysúlyban Nyári 227,5-es első helyezést, nehézsúlyban Szepessy 292,5-es második helyezést ért el. Február 15-én a III. osztályú Budapestbajnokságon két MAFC súlyemelőt avattak bajnokká. 3. HBNA. 10. Dugattyúgyűrű 17. Április 4 Vasas 24. E. Spartacus 31. B. Hungária Június 7. Nagytétény 14. M. Pásztó 21. Helyiipar A csapat a Budapest bajnokság első osztályának ötödik csoportjába nyert beosztást. (Bagdi — 225, Nyári — 230), Szepessy 295-el harmadik lett. A másodosztályú Budapestbajnokságon, február 29-én, egy második hely termett számunkra. Biczó 285-el került a dobogó második fokára. Március 8-án a III. osztályú országos bajnokságon bajnoki címet ismét Bagdi szerzett 220 kg-os dicséretre méltó teljesítménynyel. Szepessy ismét második lett 290-el. A februári versenybíró tanfolyamon öten vettek részt a MAFC-ból, és így már a következők rendelkeznek versenybírói minősítéssel: Vidó, Szita, Bagdi, Bondi, Cserháti, Elischer, Nyári. —sz— — Gusztáv, te napról napra lustább leszel... Jól szerepeeleh az „erős embere, L L I“ berek. döfi oh Két művelt kollégánk beszélget az Aud. max. előtt. — Képzeld öregem, tegnap olvastam valahol Munkácsynak az Ásító inas című képéről, és el kellett ásítanom magam... — Még szerencse, hogy nem azt olvastad, kútba ugrott valaki!★ Hegesztés vizsgán történt... —« Kettest kellene magának adnom, de maga sokkal jobbra érdemes — közölte a vizsgáztató, és kirúgta az értelmes képű diákot... az Tanárunk otthonfelejtette az óráját. Zolihoz fordul. — Hány óra van magánál fiam? — Fél tizenegy. — (Tíz perccel később) Hány óra van fiam? — Féltizenegy. — Az előbb is ennyit mondott .... — Igen, mert állt az órám... áz Folyadékok mechanikája előadás. Professzor: — A folyadékokban is igazolható a molekulák mozgása, például a tus esetén ... Gyuri közbeszól... — Szemmel láthatólag igazolható. Mindig a vonalzóm alá folyik. áz Ellesett párbeszéd a villamoson. Fiú és lány összebújva. Valószínű, hogy az Operett színházból jöttek, mert a fiú megszólal: — Mi vagyunk a tündérlaki gyerekek... — Igen, csak nincs hol laki — mosolyodik el a kislány. — GINSZTLER — SPORT SPORT SPORT