A Jövő Mérnöke, 1966 (13. évfolyam, 1-29. szám)

1966-01-03 / 1. szám

SZILVESZTERI VÍZIÓ DÉLUTÁN HÁROM ÓRA volt. Amikor a Bejgli utca sarkához értem, olyan érzésem támadt, hogy valami furcsa dolog fog történni. A Kismarhafelsői Köszörűkő és Kolbászgyár székháza előtt gyanúm bizonysággá vált. Felfigyeltem a velem szembe jövő lófejű, féllábú (az is fa), háromkezű, de különben nem feltűnő emberre. Sőt utána is fordultam, mert nyugodt viselkedése ellenére volt benne valami furcsa. Talán az, hogy falábával állandóan a fogát piszkálta? Biztosan rossz nevelést kapott! önkéntelenül a nyomába szegődtem és még néhány érdekes megfigyelést tettem. Két kezén ment és a harmadikban egy bablevest vitt! Kolbásszal, de kenyér nélkül! Feltűnés nélkül követtem, ami nem volt nehéz, mert a kutya se nézett felénk. Erre befordult az első sarkon az Almáspite utcába, majd sunyian körülnézett. Szerencsére idejében észrevettem szándékát, és úgy csináltam, mintha kutyát sétáltatnék. Ezzel a csellel sikerült elterelnem a figyelmét. Miután meggyőződött róla, hogy senki sem figyeli, a levest egy villanyoszlop tövébe öntötte, majd kinyitotta a járda melletti kanálist, egy vízilovat csalogatott elő belőle és a hátára pattanva elnyargalt. Este sokáig nem tudtam elaludni, mert azon gondolkodtam, hogy a jobb, a bal vagy a középső kezében vitte-e a levest? Éjjel viszont azt álmodtam, hogy a fülemmel a talpamat csiklandozom és közben arab népdalokat énekelek. MÁSNAP HÁROM ÓRAKOR ganútlanul szálltam le a Ló utca és a Bejgli utca sarkán a buszról. Két lépést sem tettem, ki jött velem szembe? Ugye kitalálták, ő volt az. Hanyagul húzta maga után egy pórázon a falábát, miközben ugyanazzal a kezével a hasát vakarta. A másik kezén ment, a harmadikban a tegnapi tál volt, de — legnagyobb megrökönyödésemre — krumplileves volt benne! E hirtelen fordulat annyira mellbevágott, hogy szinte öntudatlanul követni kezdtem. Újra befordult az Almáspite utcába és körülnézett. Már jóelőre felkészültem erre a lépésre, és hogy kerüljem a feltűnést, közömbösen malmoztam a két nagylábujjammal. A levest ismét a pózna tövébe öntötte, bal üvegszemével a kanális felé kacsintott, és az előjövő víziló hátára ülve gyorsan elrepült. FURDALÓ KÍVÁNCSISÁGOM arra sarkallt, hogy harmadnap már két órakor lesben álltak a Ló utca sarkánál, újabb fordulatot sejtve. És a várt meglepetés nem is maradt el. Pontosan három órakor ismét jött. Fejét hanyag eleganciával az egyik hóna alatt hozta, a másik két hóna alatt nem volt semmi! Kivételesen a falában ment és az egyik kezén, míg a másik kezében egy ételhordó volt! Még szerencse, hogy jóelőre hasrafeküdtem, és így a meglepetéstől nem lett semmi bajom. A „Lej bableves, bableves” kezdetű slágert énekelte, közben xilofonon kísérte magát. És mindezt olyan arccal csinálta, mintha csak az utcán sétálna. Az Almáspite utcába érve egy ötletszerű fordulattal hirtelen abbahagyta az éneklést, és az ételhordó tartalmát a legtermészetesebb mozdulattal a villanyoszlop tövébe öntötte. Régi jó szokásához híven az előre kikészített vízilovon távozott. Odarohantam a póznához. Krumpli- és bableves volt vegyesen! Este elhatároztam, hogy másnap megkérdezem tőle, miért viszi kiönteni a levest naponta az Almáspite utcába, lottózik-e, olvassa-e a Jövő Mérnökét, valamint a még százszámra megoldásra váró kérdésekre akartam választ kapni! MÁR REGGEL lesben álltam a Ló utca sarkán. De a különös lány nem jött többé! Fehér Ferenc Tanulópár ÉLETVÉDELEM NEM VICC... A New York Times egyik munkatársa felkereste a legnagyobb amerikai humoristát Leacoock-ot, hogy írjon egy humoreszket a biztosításról.— Kérem — fordult a szerkesztőhöz —, egyetlen dolog van, amiről nem humorizálok és ez a biztosítás. Igaza volt az amerikainak. A biztosítás komoly dolog. A kapitalizmusban csak szőkébb társadalmi réteg élvezi a biztosítás nyújtotta anyagi biztonságot, természetesen magas díj ellenében. Ezért a tőkés világban jóformán nincs olyan dolog, amit ne lehetne biztosítani. Ízelítőül átnyújtunk egy csokorra való különös biztosítási csodabogarat. Caterina Valente világhírű „megnyerő mosolyát” biztosította ötvenezer fontsterlingre. Az összeg kifizetendő, ha a világhírű táncdalénekesnő tíz év alatt baleseti vagy betegség következtében elvesztené mosdyát, mert „mosolyom — nyilatkozta a művésznő — a természet legértékesebb ajándéka volt számomra, valóságos kulcsa és alaneleme művészi egyéniségemnek” . .. Egy New York-i ifai „egyforma házassági ajándékok” ellen kötött biztosítást — ismerve honfitársait —, akik ilyen alkalmakkor a megszokott sablonos ajándékokkal kedveskednek az ifjú párnak. . Számom a nemi egyetemi hallgató biztosította magát bukás ellen. Egy kaliforniai apa — akinek a fia egy ismert filmszínésznőt vett el feleségül —, egymillió dolláros biztosítást kötött válás esetére a nő hűtlensége miatt. Angliában is kötöttek biztosításokat „szerencsétlen házasságok” esetére. Egy amerikai filmtársaság népszerű sztárját biztosította „mézeshetek” ellen, ugyanis a meg nem nevezett filmszínésznő gyakori válásai után új házasságot kötött, így kívánta tehát a filmvállalat önmagát biztosítani az elmaradó filmfelvételekért. Ha idősebb olvasóink emlékeznek még az egykori cowboyfilmekre, nem árt tudnunk, hogy a maga korában páratlan népszerűségnek örvendő rettenthetetlen lovas Tom Mix tízezer dollárra biztosította lovát baleset ellen. Egy amerikai farmer disznóját biztosította tízezer dollárra. A sertést vonat gázolta el, mely keresztülrobogott a farmer testén is, aki becses állata megmentésére sietett. Miután maga a farmer biztosítatlan volt, a már nem röfögő négylábú után fizetett biztosítási összegből fedezték a temetkezési költségeket is. Egy angol képviselőjelölt ezer fontra biztosította magát bukás ellen. A biztosítótársaság ilyen összeg erejéig vállalta a leendő honatyának a választási költségek megtérítését. Ez évben hallottuk: Áron ül az út szélén és tenyerébe hajtja a fejét. Arra jön a szomszédja: — Mit ülsz itt, Áron? — Felborult a kocsi, tele fával. — Oszt az apád tudja-e már? — Hogyne tudná. Ott fekszik alatta. ★ Áron beesett a kútba, öszszefut a szomszédság, kötelet dob neki és húzza fölfelé. Áron felér a kútkáváig. Körülnéz és elneveti magát. — Mit nevetsz, te szerencsétlen? — kérdik többen. — Hát csak azt, hogy mekkorát esnétek, ha most elengedném a kötelet! ★ Fekete, akiről köztudott, hogy egy rendkívül sovány nőt vett feleségül, találkozik Fehérrel. Lelkendezve mutatja felesége fényképét. — Ez itt a nejem. — No lám. — Ugye, szép? — Ez a röntgenképéről nem derül ki. ------J«■■■■■■••••■■■■■■■■■■■aa«ai !:::::::::::::::::::::::;:::::;:::::::::::::::::::::::::::::::::;:;-* iiiiiiiiiiiiiii A KUKTA a nagy fiú, a család büszkkesége, idén érettségizett. Most már öt hónapja technikusként dolgozik az egyik budapesti gyárban. Többet keres, mint az apja. Úgy ezerhétszáz forintot. Ritkán jár haza szüleihez, a faluba. Ha hazajön, nagy az öröm, karonfogva sétálnak végig a falu Fő utcáján, ilyenkor hármasban: apa, anya és nagy fiú. Az anya büszke a fiára legfőképpen, ő kapja mindig a gyerektől — mert így hívják az öreggel egymás közt — a legtöbb ajándékot: csokoládét, narancsot, néha még pénzt is. Az öreg meg cigarettát, Kossuthot, mert azt szereti. El-eltűnődik, hogy megváltozott a világ, az a sok tv, vagy mi is, meg aztán az autó. Már három van a faluban. A gyerek is arról álmodozik. Aztán a gázresók, mert így nevezik, olyan is van már, meg a kukta. Milyen érdekes, ahogy jön belőle sziszegve a gőz! A szomszédoknak már van is. A szomszédasszony azt mondja, nem is kell keverni, ott is lehet hagyni az ételt a tűzön. Mondta is a gyereknek, hogy milyen jó lenne egy olyan neki is! aztán mint más évben is, ks jött a karácsony. Ez is, hogy megváltozott! Eddig mindig ők lepték meg kis ajándékokkal a gyereket, most meg majd ők kapnak. Az anya bízik benne, hogy ő karácsonyra majd kap egy olyan kuktát, mert hisz, már soknak van. Meghát, mit is mondanának a szomszédok? Megjött egy hétre a gyerek. Hozott mindkettőjüknek ajándékot. Apának cigarettát, anyának csokoládét, mogyorósat, narancsot és a bőröndből előkerült a csillogó alumínium kukta is. Az anya boldogan hallgatta fiát, mert az azt is elmondta, hogyan kell bánni vele. Aztán az anya bejelentette, hogy a karácsonyi ebédet már a kuktában főzi meg. Az apa meg a gyerek délelőtt kimentek a hegyre. Az apa büszkén mutatta fiának a borokat. Kiadós séta után jól megéhezve érkeztek haza. Beléptek a konyhába. A tűzhely fölött a fal telefröccskölve, anya a hokedlin ült és csendesen sírdogált. A fiú mindjárt megértette, hogy miről van szó. Próbálta vigasztalni az anyját. Nem baj, anyukám, majd kicserélem a szerepet és újból jó lesz a kukta. Az anya arca lassan felderült. Hát, nem ment egészen tönkre? — kérdezte. — De ma nincs leves, mind kifutott. Ugye, nem baj, apjuk az öreg csak nevetett. — Kellett neked az új edény?! Hát most akkor hozd már, ami megmaradt. Én, anyjuk, amondó volnék, ezentúl vigyázz jobban a kuktára — mondta az apa. — Az anya bement a kamrába. Vitte a kuktát is. Feltette a polcra. Aztán mégis levette, s még egyszer, áttörölgette. A nagy fiúnak letelt a szabadsága. Visszautazott. Még utoljára anyja lelkére kötötte, hogy használja ám a kuktát. Anyja megígérte ... És azóta minden este fényesre törölgeti, pedig nem is használja soha! De akkor is! A fia hozta! Németh Sándor • _ MESE IRODALMIÁRÓL Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, de még egy hexameterrel annál is arrább, volt egy csodálatos ország: Irodalmia. A király Hősi Eposz volt, aki egy verslábon forgó üvegpalotában lakott. Békés, derűs életet élt feleségével, Elégiával, valamint két csodaszép leányával: Iróniával és a kis Epikával. Megirigyelte jólétüket a kegyetlenségéről híres Daktilus. Ő volt a szomszéd ország, Allegória királya. Elhatározta, hogy csellel megöleti Hősi Eposzt, és birodalmát Irodalmiéval bővíti. A pénzért mindenre kapható spondeuszokat bérelte fel ház arra, hogy borítsák lángba Hősi Eposz palotáját. A spondeuszok, szám szerint hatan, el is indultak gyalázatos tervük végrehajtására. A város közhelyein keresztül megközelítették a palotát. Ám a király belső rímei, akik éjjel-nappal éberen őrködtek, észrevették a settenkedőket, és elfogták. Hiába próbáltak azzal védekezni a spondeuszok, hogy ők csak háztűznézőbe jöttek, becsukták őket a hétszer hét falu börtönbe, ahol csak a kínrímek nyöszörgése hallatszott, így aztán Hősi Eposz megtudta szomszédja aljas szándékát, inverzióra készült. A háború elkerülhetetlenné vált. Hősi Eposz összevonta hasonlatait egy domboldalon. A hős király mellett álltak a palota külső és belső rímei, ott voltak az ősi felező nyolcasok, a rokonértelmű és egy jelentésű, de több alakú szavak is, sőt, még az időmértékes sorok is eljöttek. A trombiták összecsengtek, s összecsapott a két sereg. A rímek összemérték időegységeiket, az egész teret betöltötte a szótagok hangsúlyozása. A király elővette állandó jelzőit eposzi kellékeit és úgy megdiving-machinálta Daktilust, hogy annak tartalma és formája egyszer s mindenkorra ketté hasadt. Látván vezérük csúfos végét, az ellen rímtelen futásnak eredt. Hősi Eposz nagy lakomát csapott a győzelem örömére. A palota előcsarnokában szóképekben mutatták be a csata mozzanatait, és nagy halomba rakták a zsákmányolt magán- és, mássalhangzókat. A palota előtt volt csak igazán nagy a mulatság, epigrammaszámra hordták a sok ételt-italt. Az ölelkező rímek hajnalig járták az asszonáncot, egy keresztrím pedig áldást osztott. Nagy mulatságot keltett egy egylábú mora, az udvari bohóc. Míg a többi két, három lábúak rendre egyik lábuk után a másikat rakták, ő az egyik után ismét az egyiket volt kénytelen rakni. Ott ült az ünnepi asztalnál Naiv Eposz is, a király filozófus-öccse. Azon gondolkodott, hogy vajon minden ölelkező rím páros-e, és minden páros rím ölelkező-e. Krikovszky Péter FILO PLAKÁTS KIÁLLÍTÁSA A NEMZETI GALÉRIÁBAN Harcos plakátművészeti műfaj bemutatóját láthatjuk a Filo plakátjaiból rendezett érdekes kamarakiállításon, mely a művész mintegy 20 évi munkásságát foglalja össze. Mozgalmi és nemzetközi békeharcos plakátok váltakoznak itt kiállítási és könyvplakátokkal, melyeknek közös jellegzetessége a szabatos grafikai kifejezőerő s a motívumok ismétlődő ritmusával, az egymást kiegészítő élénk színekkel elért szuggesztív propagandahatár.. A kiállított változatos anyag a művész 1945 óta készült plakátjaiból (kereken mintegy 50 plakát!), ezenkívül több száz könyvcímlap, újság- és prospektushirdetés terméséből kiválogatott kisgrafikai gyűjteményből áll össze. A betűkultúra egyensúlyozó hatása fogja legtöbbször egységbe a hol síkszerűen leegyszerűsített, hol mélységhatás igényével fellépő — sokszor fotókkal is jól kiegészülő — grafikai megoldásokat. Egyszerűség, ötletesség, a mondanivaló centrális, tömör összefogása a kiállító művész sajátosan egyéni jellegzetességei, melyek — amellett, hogy legtöbbször aktuális propagandafeladatok megoldásában érvényesülnek — mindenkor elkerülik az absztrakt-spekulatív előadásmód kísérletező kétértelműségeit. . KÉT TALÁLKOZÁS Az Állami Operaház új bemutatója kapcsán Néhány éve magyarul is megjelent Leszkov Kisvárosi Lady Macbeth című kisregénye, amelyet hamarosan egy jugoszláv filmváltozat követett. Mind a kisregény, mind a film jogos sikert aratott. A történet drámaisága, a szenvedélyek összecsapása már első olvasásra is szinte sugallja a színpadra állítást. Nem csoda, hogy Dimitrij Sosztakovics, a világhírű orosz származású zeneszerző a történetből operát írt. Az opera első változata 1930—1932 között készült el, amelyet Sosztakovics 1980-ban átdolgozott. Ezzel az átdolgozott változattal találkozhatunk most az Operaház színpadán. Az opera főhőse Katyerina Izmajlova, aki börtönnek érzi otthonát, megalázónak, kiszolgáltatottnak egész életét. Ez ellen lázad fel és keres menekülést egy igaznak vélt szerelem útján. De a „börtön” zárja túl erős. Csak két gyilkosság árán szabadulhat. Végül rá kell döbbennie, hogy az igaznak vélt szerelem is hazugság volt. Végképp beteljesedik az asszony tragédiája. „Fő feladatomnak azt tekintetem — írja Sosztakovics az operáról, melynek szövegkönyvét is társszerzőként ő készítette el —, hogy a gyilkos aszszonyt tetteinek súlya alól felmentsem, s olyan pozitív figurának állítsam be, aki a közönségben együttérzést kelt.” Sosztakovicsnak ezt a szándékát maradéktalanul teljesíti az előadás. Minden részvétünk, együttérzésünk a tragikus sorsú Katyerina Izmajlováé. Az Állami Operaház előadása nemcsak a börtönnek érzett gazdag kereskedőház komorságát tudja megteremteni, hanem a vélt szabadulás melegebb, vidámabb színeit is (például a lakodalmi jelenetben.) Ezt nagyban segíti Fülöp Zoltán egyszerűségében is nagy hatású díszlete. Az operát két szovjet rendező állította színpadra, s ez meglátszik az egész előadás hiteles atmoszféráján, feszültségein. A tragikus sorsú asszonyt Mátyás Mária, illetve Dunszt Mária alakítja szuggesztíven és nagyon emberien. De a többi szereplőről is csak dicsérőleg lehet szólni. És még valami, ami számomra és a többi néző számára felejthetetlenné tette ezt az előadást. Nemcsak a Kisvárosi Lady Macbethtel találkoztunk, hanem az opera zeneszerzőjével, Dimitrij Sosztakoviccsal, korunk egyik legnagyobb zeneszerzőjével is, aki személyesen megjelent a magyarországi bemutatón. lev vált a Katyina Izmajlova bemutatója kétszeresen is ünneppé. — jécsai — A JOVO MÉRNÖKE