A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)

1970-02-14 / 6. szám

­ A nagyipari társadalomba való beilleszkedés nehézségei A társadalomba beleilleszkedéshez nemcsak szakképzettségre van szüksége az ifjúnak, ha­nem számos egyébre is. A társadalom egészé­nek ismeretére, abban való tájékozottságra. A társadalom életének adott módjával való va­lamilyen szintű azonosulásra, a kontinuitás elvállalására. A meglévő értékek, magatartás­­módok, szokások elsajátítására, azokhoz való tisztázott, rendezett viszonyulásra. Utaltam már azokra a körülményekre, melyekről most meg kell állapítsuk, hogy az ifjú kielégítő tár­sadalmi tájékozódását megnehezítik, úgyszól­ván lehetetlenné teszik. Az ipari társadalom szerkezete az egyes bonyolultabb munka- és funkció­ megosztáson alapul, az árutermelés szemlélettelen, elvont és tárgyiasult viszony­latain. Bonyolulttá vált a társadalom térbeli, települési szerkezete is ezáltal. Az egyént lét­feltételei, érdekeltségei nem szűk és zárt ke­retek közt, hanem beláthatatlan távolságba szétágazva veszik körül. Ebben az útvesztőben ráadásul úgy kell tájékozódjék a fiatal, hogy voltaképpen nincs is benne. Kívülről, mivel az iskola és a család — mint mondotta már — kí­vül áll a társadalmi termelésen. Innen oda csak áttételesen jutnak el az információk. A tájékozódás csatornái igen nagy mértékben függnek az egyéni helyzet konkrét esetleges­ségeitől. A társadalom osztott szerkezetéből követke­zik, hogy a termeléshez, tehát a társadalom fő tevékenységében résztvevő felnőtt is csak egy töredékét hordja magában az össztársa­dalmi gyakorlatnak és ismeretnek. Ezt is mint heterogén elemek nem kielégítően integrált együttesét, így hát bennünk, felnőttekben, a fiatal nem kerek egész életformával, hanem a legkülönbözőbb követelésekkel és megfelelé­sekkel „szerepekkel” és intézményi funkciók­kal találkozik. A differenciálódás és növekvő bürokratizálódás az élet számos területét lát­hatatlanná teszi. A tájékozódást kereső nem találkozik jól körülvonalazott, világosan lát­ható felnőtt életformával. Ezek a felnőttek nem alkalmasak arra, hogy modell és példa­ként álljanak a fiatalok előtt, melynek alapján formálhatnák meg saját egyéniségüket, szemé­lyiségüket. A felnőtt társadalom ideológiai zűrzavarban él. Ez az értékek bizonytalansá­gában, többnyire különböző érvényüket vesz­tett előítélet rendszerekben jelentkezik a fia­tal számára, aki pedig minden tekintetben vá­lasztás előtt áll. Hivatást, élettársat és sze­mélyképet teljes magárahagyottságában kell választania. Érthető és kézenfekvő, hogy az if­jú szembehelyezkedik ezekkel a felnőttekkel — szélső esetben az egész felnőtt társadalommal — akik kötelesek lennének, de nem képesek megadni, megteremteni neki a szilárd és meg­nyugtató életszerkezeteket, önmagában és kö­rülötte. Csalódottságában haraggal és lenézés­sel fordul ellenük és anyagi igényeiben válik követelőzővé, mértéktelenné. „Legalább azt adják meg bőségesen, amire képesek” jelszó­val. Természetes, hogy az ifjú nem pótolhatja azt, amire a felnőtt sem képes, nem teremt­het magának kiegyensúlyozott, belsőleg ará­nyos értékrendszert, és életformát. Ezek féke­ző normái nélkül könnyen csúszik szabados­ságba, válik önmaga vagy más számára kárté­konnyá. Az emberek közötti, tehát szülők, nevelők és ifjúság közötti távolság, miközben megnőtt, csökkent is. A generációs profilok összemo­sódnak, a társadalom lényegében elmaradt in­tézményei a kort, mint tiszteletre méltót sze­retnék becsültetni, ugyanakkor az ipari világ­ban sokhelyütt a fiatalok sikeresebben veszik fel a feladatokkal a versenyt, mint az időseb­bek. Az egész fejlett ipari társadalom hajszol­ja az élet élvezetét és ezen keresztül titokban nagyra értékeli a fiatalokat. A férfi és női funkciók összemosódása szintén eme zavar irányába hat. A generációs profilok összemo­sódásának ellentéte az évjárati generációs ta­gozódás, tehát a generációs differenciálódás egyre erőteljesebb volta. Minden korosztály új generáció. Nosztalgiából, rossz lelkiismeretből és a te­hetetlen kötelezettség érzésétől indítva a fel­nőtt társadalom tudomásul veszi, elfogadja és kielégíti lényegében a sajátos fiatalkori igé­nyeket, egészen a társadalmi veszélyesség ha­táráig, vagy azon is túl. Alájátszik ennek és némelykor felfokozza a gazdasági érdek — tőkés körülmények között a spekuláció — mely új és bővülő piaci lehetőségeket talál az elégedetlen ifjúságban. A fogyasztói társadalom állandó csábítása és a felnőttek megnövekedett szabad idejé­nek mindenfajta pótkielégítő változata a szo­ciális szempontból éretlen fiatalra is hat. A fiatalkor kiterjedése Vizsgálatok bizonyítják, hogy az utóbbi 60 évben a növekedés és a fejlődésbeli érés 2 évvel korábbra tolódott, tehát a mai 15 éves fizikai fejlettség és nemi érettség tekintetében a századeleji 17 évesnek felel meg. Ez termé­szetesen nem jelent még szociális érettséget! Sőt, épp ellenkezőleg: a biológiai és szociális érettség közti diszkrepancia feszültségének to­vábbi növekedését. Hiszen az eddigiekben lát­tuk már a szociális érés lelassító akadályok párhuzamos növekedését. Az ifjúkor a másik irányba is terjeszkedik. A tudományos technikai forradalom megnö­vekedett képzési igényekkel lép fel az ifjú­sággal szemben. Az a szellemi felkészültség, amit a modern társadalom megkövetel, rend­kívül magas, csak igen nagy erőfeszítések árán érhető el. Ez nemcsak a „szellemi elit” egyre növekvő hadseregére érvényes, hanem az átlagos, az érvényesüléshez nélkülözhetet­len szint eléréséhez is. Ez a kiterjedési folyamat a szellemi érés kérdésével éppen ellenkezőleg függ össze, mint a másik. A képzési idő kényszerű meg­nyúlása folytán az ifjú túlhaladja a potenciá­lis érettség fokát, de még nem nyerte el teljes szakmai képzettségét, s ezért meg kell marad­nia ifjúi státusában. Nem vállalhat még a társadalom teljes jogú tagjává, nem nyerheti el még a gazdasági önállóságot. Az ebből fa­kadó feszültség kihatásai messze nyúlnak ok­tatási, szervezési, politikai, gazdasági terület­re. A szellemi színvonal fenntartása állandó to­­vábbképzés­ útján egzisztenciális kényszer. A mindig újabb és frissebb tudást horó gene­rációk konfcurrenciája igen nagy, ügyre ka­­pósabbak a frissebben végzettek. A tudomány­os technika gyors fejlődése miatt ezek az új technika bevezetésére a legalkalmasabbak. Ádám György szerint manapság gazdasági öngyilkossággal egyértelmű, ha valaki az amerikai munkaerő piacon érettségi nélkül próbál elhelyezkedni. A növekvő képzettségi követelmény az if­júságban polarizáló tendenciaként hat. A kép­­zésben kezdeti hátrányokkal indulók helyre­­hozhatalan lemaradásba szorulhatnak. Ez a lemaradás generációkon át öröklődve új el­maradott rétegeket teremthet, vagy megerő­sítheti, felfokozhatja a már korábban kiala­kultakat. A szellemileg fejletlen gyermekek többsége az USA-ban a „szegénység” gyerme­ke, szüleik közül sokan közsegély­ből élnek el a helyzetükből adódó korlátokat gyermekeik, sem tudják áttörni. A szocializmus rendelkezik az ennek meg­akadályozásához és leküzdéséhez szükséges eszközökkel, a tőkés osztály-társadalmak azon­ban tragikusan ki vannak szolgáltatva ennek a folyamatnak. A fentiekhez a cikk végén illusztrációkép­pen néhány UNESCO statisztikai adatot mel­lékelek. Ezek az adatok egyoldalú tényeket tükröz­nek és nem tájékoztatnak azokról az össze­­függésekről, amelyekre csak utalni van mó­dom, hogy ti. miként viszonyulnak ezek az adatok a társadalom adott szintjén meglevő termelői szükségletekhez. Tehát például a képzettség alapján kialakult munkaerő-struk­túra mennyire felel meg a szakma-struktú­rának, és az ebből adódó képzettségi hiány, vagy többlet, milyen mélyreható gazdasági és társadalmi konfliktusok forrása. Ezek a prob­lémák eltérő változatokban, de egyaránt je­lentkeznek a fejlett és elmaradott, tőkés és szocialista országokban, az ipari fejlődés minden fokán. Ezeket tehát minden, országra nézve egyenként kellene megvizsgálni. Csanády Andrásné okleveles vegyész, laboratóriumvezető (Átvéve a „Pedagógiai Közlemények” 1969. III—IV. számából). köv.) Az ifjúság helyzete a modern társadalomban II. TALÁLKOZÁSOK LENINNEL XII. REKVIEM Néhány hónappal halála előtt, egy őszi napon — a szi­gorú orvosi tilalom ellenére — Lenin magára öltötte a kabát­ját, aztán egy papírlapra nagy kínnal felírta, mert már be­szélni nem tudott: „A Kreml­be!”. Megmutatta a papírost a so­főrnek, miközben szigorúan rápillantott. A sofőr mit tehe­tett? Elvitte Lenint gépkocsin Moszkvába. Megérkeztek. Lenin kiszállt az autóból, az őrség megismerte, tisztelgett és beengedte. Ő pedig lassan, szinte von­szolva magát, felment a dol­gozószobájába. Leült, majd odament az ablakhoz, kinézett. Újra leült az íróasztalhoz. Ke­zébe hajtotta a fejét és ült so­káig. Aztán felkelt és visszauta­zott Gorki­ba. , Ki tudja, mire gondolt ak­kor? Mit szeretett volna még tenni, milyen tervek voltak a ■jövőre, vagy mit javított volna ,ki a múlthoz képest? Nem tudjuk. Lenin meghalt, s a történelem talán csak évtize­dek vagy századok múlva tud­ja majd igazán felmérni, mit is vesztett az emberiség Lenin korai halálával. Az SZKP KB írta nekrológ­jában: „Móra­ halála óta nem volt még a proletariátus nagy felszabadító mozgalmának tör­ténetében olyan gigászi egyé­niség, mint elhunyt vezérünk, tanítónk és barátunk. Mindaz,­­ami a proletariátusban való­ban magasztos és hősies — a rettenthetetlen elme, a hajtha­tatlan, szívós, mindent legyő­ző vasakarat, a szent gyűlölet, a rabság és az elnyomatás el­leni halálos gyűlölet, a hegye­ket megmozgató forradalmi szenvedély, a tömegek alkotó­erejébe vetett határtalan hit, a hatalmas szervező tehetség —, mindez nagyszerűen teste­sült meg Leninben, akinek ne­ve az új világ szimbólumává vált nyugattól keletig, déltől északig az egész földkereksé­gen. De Lenin fizikai halála nem jelenti ügyének halálát is. Lenin él pártunk minden egyes tagjának lelkében. Pár­tunk minden egyes tagja egy darabka Leninből. Egész kom­munista családunk — Lenin kollektív megtestesülése ...” Ezt ma is így latjuk. De nem mehetünk el a­n­yl­kül amellett, amit Gyurkó fejteget „Lenin, október” című könyvében. Vajon tényleg em­beri szükséglet-e, hogy hősök­ből istent vagy ördögöt for­máljunk? „Bizonyára — mondja — különben nem hó­dolnánk annyi ezer éve ennek a szokásnak ... Tanulmá­nyomban szét akartam tépni Lenin plakátarcát, a mítoszról meg akartam mutatni, hogy ember. Sikerült? Ha igen, egy tévút sikerült. A lerombolt bálvány helyébe újat állítot­tam: emberarcú bálványt. A legnevetségesebbre vállalkoz­tam: bebizonyítani egy ember­ről, hogy ember volt. Mentsé­gem csak az, hogy még nevet­ségesebb azt bizonygatni, hogy nem ember volt”. Tulajdon­képpen csak a módszer volt téves, hiszen elsősorban azt kell keresni, mi teszi képessé egy embert olyan cselekede­tekre, melyeket jobb híján emberfelettieknek nevezünk. Pedig, mint egy munkás mondta egyszer Leninről Gor­kijnak: „Egyszerű, mint az igazság”. Ez az emberi egyszerűség és szerénység, a népével és párt­jával egybeforrott és tőlük el­választhatatlan harcosnak a mindennapi hősiessége — ez Lenin kiemelkedő sajátossága. A bálványokat nemcsak a csodálat emeli, hanem elsősor­ban a tudás hiánya. Megis­merve őket, a bálvány szét­­foszlik vagy éppen, mint Le­nin esetében is, emberközeli lesz. Ma jobban ismerem Le­nint, még többet tudok róla r ám, ha lehet, még többre be­csülöm, még jobban megér­tem. Gondolom és remélem, mások is így vannak vele! Rajcsányi Péter A műszaki felsőoktatás időszerű kérdései Figyelemre méltó cikk jelent meg a fenti címmel a Műszaki Gazdasági Tájékoztató 1969/9. szá­mában Révész András okl. gépész­­mérnök, a Központi Fizikai Ku­tatóintézet tudományos munkatár­sának tollából. Tekintettel arra, hogy egyetemünkön is nagy ér­deklődésre tarthat számot Révész András fejtegetése, az alábbiak­ban kivonatosan ismertetjük. Mint a szerző írása elején megállapította, a bővülő isme­­retanyag, a szaporodó hallga­tó létszám és a műszaki szak­emberekkel támasztott köve­telmények növekedése a vilá­gon mindenütt, nehéz problé­mák elé állítja a felsőoktatás irányítóit, a tanszemélyzetet és magukat a diákokat is. Kérdésessé vált ugyanis a hagyományos mérnökképzés szinte minden eddigi módsze­re. A tananyagot illetően ál­talános az a törekvés, hogy az eddiginél elmélyültebb jár­tasságot biztosítson az alaptu­dományokban, nőjön a humán jellegű tárgyak aránya, csök­kenjen a tanulmányok során a szakosítás. Sok helyütt hangsúlyozzák a tanulási kész­ségre, az alkotó gondolkodás­ra, a problémafelismerésre és megoldásra váró nevelés fon­tosságát, összefüggő — és csak áttekint­hetőség fokozása céljából meg­különböztetett — területen vált halaszthatatlan követel­ménnyé: 1. az oktatott ismeretanyag; 2. az oktatási-nevelési mód­szerek és eszközök; 3. a műszaki felsőoktatás szerkezeti felépítését valamint a gazdasági és kulturális élet­ben betöltött helyét és szere­pét illetően. Oktatott ismeretanyag Az oktatási anyaggal kap­csolatban nehézségeket okoz többek között az a tény, hogy az ismeretanyag rendkívül gyorsan bővül mind a termé­szet-, mind a műszaki tudo­mányok területén, A képzés anyagi és személyi feltételei viszont korlátozottak. Ehhez kapcsolódik, ponto­sabban ebből fakad az a prob­léma, hogy az oktatott anyag jelentős része elavul, mire a diplomát szerzett mérnök a termelőapparátusban vagy másutt elfoglalja a helyét. Az ismeretanyag gyors bővülése az oktatás erőteljes szakosítá­sát igényelné, az ismeretek gyors elavulása ezzel szemben kevesebb szakosodást és ru­galmasságot elősegítő széles­körű tájékozottságot, tanulási és alkalmazkodási készséget követel. Ma következtében különösen kiéleződnek a viták az oktatás és a kutatás viszonyáról, he­lyes arányairól, anyagi forrá­sairól, anyagi és erkölcsi ösz­tönzőkkel létrehozott kapcso­latukról, egymásrautaltságuk­ról. A műszaki felsőoktatás tananyaga A mérnökképzés problémái­val több nemzetközi szervezet­ben foglalkoztak. A konferen­ciák résztvevői között teljes volt az egyetértés; a mérnök­képzés ma csak abban az eset­ben tekinthető korszerűnek, ha megtanítja és rászoktatja a hallgatót, hogy aktív élete folyamán mindenkor képes le­gyen új ismereteket elsajátí­tani. A képzés során a jellem­formálás is elsőrendű feladat; a leendő mérnök személyisé­gében ki kell fejleszteni a vezetői képességeket, az alko­tó gondolkodás készségét és a sikeres életvezetéshez szüksé­ges egyéb tulajdonságokat. Érdekes, hogy — mint a tanulmányból kiderül — az amerikai mérnökképzés során általában a teljes képzési idő kb. 20 százaléka humán jelle­gű és a nevelés fontos céljá­nak tekinti az alkotó gondol­kodás kifejlesztését, továbbá a beszéd- és íráskészség fejlesz­tését. Ez természetesen nem jelenti annak tagadását, hogy­ a jól megalapozott matemati­kai-fizikai, illeve kémiai, bio­lógiai alaptudás és készség — minden további műszaki és természettudományos ismeret­­terjesztés alapfeltétele Ezért ezekre kell helyezni a fő hang­súlyt, mégpedig oly módon, hogy az alaptudományok al­kalmazásában való jártassága képessé tegye a mérnököt a későbbi pályafutása során je­lentkező problémák felismeré­sére és sikeres megoldására. A tananyag változásait A következőkben foglalja össze a szerző (főleg az USA egyetemein tapasztalt alap­ján): „ A korszerű mérnökok­­tatásban sokkal nagyobb szerepeit kap a matematika, fi­zika és más alaptudományok, sokkal több időt szentelnek a laboratóriumi munkának és ez alatt nem rutinméréseket haj­tanak végre, hanem már a kezdő hallgatót igyekeznek megismertetni a tudományos kutatás alapelveivel és mód­szereivel. Az alaptudományok­ban való jártasság és a kuta­tómunkában szerzett gyakorlat képessé teszi a fiatal mérnö­köt, hogy eredményesen bir­kózzék meg számára ismeret­len és az irodalomban sem fel­dolgozott problémákkal.­­ Bátran és sokrétűen szerepeltetik a tan­anyagban a határtudományok tárgyait. Ez megsokszorozza a fiatal mérnökök akciósugarát, problémamegoldó képességét és megkönnyíti a más képzett­ségűekkel való együttműkö­dést Az egész tanmenet — előadások, kísérleti munka és az ipari, illetve mezőgazdasági gyakorlat sok­oldalú bemutatása — során hangsúlyozzák az ismeretek állandó kiegészítésének és megújításának szükségességét. Az ismeretek elavulásának üteme A cikk szerzője hivatkozik egy érdekes prognózisra, amely szerint a tudományos kutatóknak 1975 után hét évente teljesen át kell érté­kelniük szűkebb tárgyúakra vonatkozó ismereteiket. A mérnököknek 1975 után munkahetüknek legalább egy teljes napját kell szervezett továbbképzésre fodítaniuk, hogy lépést tudjanak tartani a fejlődéssel. A szakosítás és az alkalmaz­kodásra képes kádernevelés ellentét, be lehet mutatni a jövendő munkaidő szempont­jából is. A szakosított oktatás­sal a munkaadó olyan munka­erőhöz juthat, aki azonnal munkába állítható és haszno­sítható. Legkésőbb 15 év múl­va azonban az ilyen káder „el­­meszesedik”, beszűkül, elavul és élete további 20 éve alatt csak alárendelt feladatot ké­pes ellátni. Válság a műszaki felsőoktatásban? Az oktatásügy, ezen belül a műszaki felsőoktatás leg­utóbbi évtizede világszerte sú­lyosbodó problémák, viták, kí­sérletezések, szenvedélyes ösz­­szecsapások jegyében telt el. Az ellentétek egyik oka az — szögezi le Révész András —, hogy az egyetemek nem képesek lépést tartani a roha­mos fejlődéssel. A gyors al­kalmazkodás három egymással KOPPÁNY ATTILA RAJZA Oktatási módszerek Az eddigiektől eltérő készsé­geket elsajátíttatni,­ továbbá közölni az egyre nagyobb hall­gatólétszámmal, csak új mód­szerekkel lehet. Külön említést érdemlő tény, hogy nőnek az igények a határterületeket feltáró tu­dományágakkal szemben is. Az­ oktatásnak erre nagyobb figyelmet kellene fordítania, kapcsolatot és összhangot kell teremtenie a legkülönbözőbb tudományágak oktatása kö­zött. A tudomány termelőerővé válása, megköveteli, hogy a tudományos eredmények a lehető legrövidebb idő alatt ipari, illetve mezőgazdasági gyakorlattá váljanak, máskép­pen az ipar, vagyis a mező­­gazdaság, rövid időn belül el­marad a világszínvonaltól. A tudomány és a gyakorlat e létfontosságú egymásrautalásá­ JÖVŐ MÉRNÖKE (Folytatjuk)

Next