A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)
1970-02-14 / 6. szám
A nagyipari társadalomba való beilleszkedés nehézségei A társadalomba beleilleszkedéshez nemcsak szakképzettségre van szüksége az ifjúnak, hanem számos egyébre is. A társadalom egészének ismeretére, abban való tájékozottságra. A társadalom életének adott módjával való valamilyen szintű azonosulásra, a kontinuitás elvállalására. A meglévő értékek, magatartásmódok, szokások elsajátítására, azokhoz való tisztázott, rendezett viszonyulásra. Utaltam már azokra a körülményekre, melyekről most meg kell állapítsuk, hogy az ifjú kielégítő társadalmi tájékozódását megnehezítik, úgyszólván lehetetlenné teszik. Az ipari társadalom szerkezete az egyes bonyolultabb munka- és funkció megosztáson alapul, az árutermelés szemlélettelen, elvont és tárgyiasult viszonylatain. Bonyolulttá vált a társadalom térbeli, települési szerkezete is ezáltal. Az egyént létfeltételei, érdekeltségei nem szűk és zárt keretek közt, hanem beláthatatlan távolságba szétágazva veszik körül. Ebben az útvesztőben ráadásul úgy kell tájékozódjék a fiatal, hogy voltaképpen nincs is benne. Kívülről, mivel az iskola és a család — mint mondotta már — kívül áll a társadalmi termelésen. Innen oda csak áttételesen jutnak el az információk. A tájékozódás csatornái igen nagy mértékben függnek az egyéni helyzet konkrét esetlegességeitől. A társadalom osztott szerkezetéből következik, hogy a termeléshez, tehát a társadalom fő tevékenységében résztvevő felnőtt is csak egy töredékét hordja magában az össztársadalmi gyakorlatnak és ismeretnek. Ezt is mint heterogén elemek nem kielégítően integrált együttesét, így hát bennünk, felnőttekben, a fiatal nem kerek egész életformával, hanem a legkülönbözőbb követelésekkel és megfelelésekkel „szerepekkel” és intézményi funkciókkal találkozik. A differenciálódás és növekvő bürokratizálódás az élet számos területét láthatatlanná teszi. A tájékozódást kereső nem találkozik jól körülvonalazott, világosan látható felnőtt életformával. Ezek a felnőttek nem alkalmasak arra, hogy modell és példaként álljanak a fiatalok előtt, melynek alapján formálhatnák meg saját egyéniségüket, személyiségüket. A felnőtt társadalom ideológiai zűrzavarban él. Ez az értékek bizonytalanságában, többnyire különböző érvényüket vesztett előítélet rendszerekben jelentkezik a fiatal számára, aki pedig minden tekintetben választás előtt áll. Hivatást, élettársat és személyképet teljes magárahagyottságában kell választania. Érthető és kézenfekvő, hogy az ifjú szembehelyezkedik ezekkel a felnőttekkel — szélső esetben az egész felnőtt társadalommal — akik kötelesek lennének, de nem képesek megadni, megteremteni neki a szilárd és megnyugtató életszerkezeteket, önmagában és körülötte. Csalódottságában haraggal és lenézéssel fordul ellenük és anyagi igényeiben válik követelőzővé, mértéktelenné. „Legalább azt adják meg bőségesen, amire képesek” jelszóval. Természetes, hogy az ifjú nem pótolhatja azt, amire a felnőtt sem képes, nem teremthet magának kiegyensúlyozott, belsőleg arányos értékrendszert, és életformát. Ezek fékező normái nélkül könnyen csúszik szabadosságba, válik önmaga vagy más számára kártékonnyá. Az emberek közötti, tehát szülők, nevelők és ifjúság közötti távolság, miközben megnőtt, csökkent is. A generációs profilok összemosódnak, a társadalom lényegében elmaradt intézményei a kort, mint tiszteletre méltót szeretnék becsültetni, ugyanakkor az ipari világban sokhelyütt a fiatalok sikeresebben veszik fel a feladatokkal a versenyt, mint az idősebbek. Az egész fejlett ipari társadalom hajszolja az élet élvezetét és ezen keresztül titokban nagyra értékeli a fiatalokat. A férfi és női funkciók összemosódása szintén eme zavar irányába hat. A generációs profilok összemosódásának ellentéte az évjárati generációs tagozódás, tehát a generációs differenciálódás egyre erőteljesebb volta. Minden korosztály új generáció. Nosztalgiából, rossz lelkiismeretből és a tehetetlen kötelezettség érzésétől indítva a felnőtt társadalom tudomásul veszi, elfogadja és kielégíti lényegében a sajátos fiatalkori igényeket, egészen a társadalmi veszélyesség határáig, vagy azon is túl. Alájátszik ennek és némelykor felfokozza a gazdasági érdek — tőkés körülmények között a spekuláció — mely új és bővülő piaci lehetőségeket talál az elégedetlen ifjúságban. A fogyasztói társadalom állandó csábítása és a felnőttek megnövekedett szabad idejének mindenfajta pótkielégítő változata a szociális szempontból éretlen fiatalra is hat. A fiatalkor kiterjedése Vizsgálatok bizonyítják, hogy az utóbbi 60 évben a növekedés és a fejlődésbeli érés 2 évvel korábbra tolódott, tehát a mai 15 éves fizikai fejlettség és nemi érettség tekintetében a századeleji 17 évesnek felel meg. Ez természetesen nem jelent még szociális érettséget! Sőt, épp ellenkezőleg: a biológiai és szociális érettség közti diszkrepancia feszültségének további növekedését. Hiszen az eddigiekben láttuk már a szociális érés lelassító akadályok párhuzamos növekedését. Az ifjúkor a másik irányba is terjeszkedik. A tudományos technikai forradalom megnövekedett képzési igényekkel lép fel az ifjúsággal szemben. Az a szellemi felkészültség, amit a modern társadalom megkövetel, rendkívül magas, csak igen nagy erőfeszítések árán érhető el. Ez nemcsak a „szellemi elit” egyre növekvő hadseregére érvényes, hanem az átlagos, az érvényesüléshez nélkülözhetetlen szint eléréséhez is. Ez a kiterjedési folyamat a szellemi érés kérdésével éppen ellenkezőleg függ össze, mint a másik. A képzési idő kényszerű megnyúlása folytán az ifjú túlhaladja a potenciális érettség fokát, de még nem nyerte el teljes szakmai képzettségét, s ezért meg kell maradnia ifjúi státusában. Nem vállalhat még a társadalom teljes jogú tagjává, nem nyerheti el még a gazdasági önállóságot. Az ebből fakadó feszültség kihatásai messze nyúlnak oktatási, szervezési, politikai, gazdasági területre. A szellemi színvonal fenntartása állandó továbbképzés útján egzisztenciális kényszer. A mindig újabb és frissebb tudást horó generációk konfcurrenciája igen nagy, ügyre kapósabbak a frissebben végzettek. A tudományos technika gyors fejlődése miatt ezek az új technika bevezetésére a legalkalmasabbak. Ádám György szerint manapság gazdasági öngyilkossággal egyértelmű, ha valaki az amerikai munkaerő piacon érettségi nélkül próbál elhelyezkedni. A növekvő képzettségi követelmény az ifjúságban polarizáló tendenciaként hat. A képzésben kezdeti hátrányokkal indulók helyrehozhatalan lemaradásba szorulhatnak. Ez a lemaradás generációkon át öröklődve új elmaradott rétegeket teremthet, vagy megerősítheti, felfokozhatja a már korábban kialakultakat. A szellemileg fejletlen gyermekek többsége az USA-ban a „szegénység” gyermeke, szüleik közül sokan közsegélyből élnek el a helyzetükből adódó korlátokat gyermekeik, sem tudják áttörni. A szocializmus rendelkezik az ennek megakadályozásához és leküzdéséhez szükséges eszközökkel, a tőkés osztály-társadalmak azonban tragikusan ki vannak szolgáltatva ennek a folyamatnak. A fentiekhez a cikk végén illusztrációképpen néhány UNESCO statisztikai adatot mellékelek. Ezek az adatok egyoldalú tényeket tükröznek és nem tájékoztatnak azokról az összefüggésekről, amelyekre csak utalni van módom, hogy ti. miként viszonyulnak ezek az adatok a társadalom adott szintjén meglevő termelői szükségletekhez. Tehát például a képzettség alapján kialakult munkaerő-struktúra mennyire felel meg a szakma-struktúrának, és az ebből adódó képzettségi hiány, vagy többlet, milyen mélyreható gazdasági és társadalmi konfliktusok forrása. Ezek a problémák eltérő változatokban, de egyaránt jelentkeznek a fejlett és elmaradott, tőkés és szocialista országokban, az ipari fejlődés minden fokán. Ezeket tehát minden, országra nézve egyenként kellene megvizsgálni. Csanády Andrásné okleveles vegyész, laboratóriumvezető (Átvéve a „Pedagógiai Közlemények” 1969. III—IV. számából). köv.) Az ifjúság helyzete a modern társadalomban II. TALÁLKOZÁSOK LENINNEL XII. REKVIEM Néhány hónappal halála előtt, egy őszi napon — a szigorú orvosi tilalom ellenére — Lenin magára öltötte a kabátját, aztán egy papírlapra nagy kínnal felírta, mert már beszélni nem tudott: „A Kremlbe!”. Megmutatta a papírost a sofőrnek, miközben szigorúan rápillantott. A sofőr mit tehetett? Elvitte Lenint gépkocsin Moszkvába. Megérkeztek. Lenin kiszállt az autóból, az őrség megismerte, tisztelgett és beengedte. Ő pedig lassan, szinte vonszolva magát, felment a dolgozószobájába. Leült, majd odament az ablakhoz, kinézett. Újra leült az íróasztalhoz. Kezébe hajtotta a fejét és ült sokáig. Aztán felkelt és visszautazott Gorkiba. , Ki tudja, mire gondolt akkor? Mit szeretett volna még tenni, milyen tervek voltak a ■jövőre, vagy mit javított volna ,ki a múlthoz képest? Nem tudjuk. Lenin meghalt, s a történelem talán csak évtizedek vagy századok múlva tudja majd igazán felmérni, mit is vesztett az emberiség Lenin korai halálával. Az SZKP KB írta nekrológjában: „Móra halála óta nem volt még a proletariátus nagy felszabadító mozgalmának történetében olyan gigászi egyéniség, mint elhunyt vezérünk, tanítónk és barátunk. Mindaz,ami a proletariátusban valóban magasztos és hősies — a rettenthetetlen elme, a hajthatatlan, szívós, mindent legyőző vasakarat, a szent gyűlölet, a rabság és az elnyomatás elleni halálos gyűlölet, a hegyeket megmozgató forradalmi szenvedély, a tömegek alkotóerejébe vetett határtalan hit, a hatalmas szervező tehetség —, mindez nagyszerűen testesült meg Leninben, akinek neve az új világ szimbólumává vált nyugattól keletig, déltől északig az egész földkerekségen. De Lenin fizikai halála nem jelenti ügyének halálát is. Lenin él pártunk minden egyes tagjának lelkében. Pártunk minden egyes tagja egy darabka Leninből. Egész kommunista családunk — Lenin kollektív megtestesülése ...” Ezt ma is így latjuk. De nem mehetünk el anylkül amellett, amit Gyurkó fejteget „Lenin, október” című könyvében. Vajon tényleg emberi szükséglet-e, hogy hősökből istent vagy ördögöt formáljunk? „Bizonyára — mondja — különben nem hódolnánk annyi ezer éve ennek a szokásnak ... Tanulmányomban szét akartam tépni Lenin plakátarcát, a mítoszról meg akartam mutatni, hogy ember. Sikerült? Ha igen, egy tévút sikerült. A lerombolt bálvány helyébe újat állítottam: emberarcú bálványt. A legnevetségesebbre vállalkoztam: bebizonyítani egy emberről, hogy ember volt. Mentségem csak az, hogy még nevetségesebb azt bizonygatni, hogy nem ember volt”. Tulajdonképpen csak a módszer volt téves, hiszen elsősorban azt kell keresni, mi teszi képessé egy embert olyan cselekedetekre, melyeket jobb híján emberfelettieknek nevezünk. Pedig, mint egy munkás mondta egyszer Leninről Gorkijnak: „Egyszerű, mint az igazság”. Ez az emberi egyszerűség és szerénység, a népével és pártjával egybeforrott és tőlük elválaszthatatlan harcosnak a mindennapi hősiessége — ez Lenin kiemelkedő sajátossága. A bálványokat nemcsak a csodálat emeli, hanem elsősorban a tudás hiánya. Megismerve őket, a bálvány szétfoszlik vagy éppen, mint Lenin esetében is, emberközeli lesz. Ma jobban ismerem Lenint, még többet tudok róla r ám, ha lehet, még többre becsülöm, még jobban megértem. Gondolom és remélem, mások is így vannak vele! Rajcsányi Péter A műszaki felsőoktatás időszerű kérdései Figyelemre méltó cikk jelent meg a fenti címmel a Műszaki Gazdasági Tájékoztató 1969/9. számában Révész András okl. gépészmérnök, a Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos munkatársának tollából. Tekintettel arra, hogy egyetemünkön is nagy érdeklődésre tarthat számot Révész András fejtegetése, az alábbiakban kivonatosan ismertetjük. Mint a szerző írása elején megállapította, a bővülő ismeretanyag, a szaporodó hallgató létszám és a műszaki szakemberekkel támasztott követelmények növekedése a világon mindenütt, nehéz problémák elé állítja a felsőoktatás irányítóit, a tanszemélyzetet és magukat a diákokat is. Kérdésessé vált ugyanis a hagyományos mérnökképzés szinte minden eddigi módszere. A tananyagot illetően általános az a törekvés, hogy az eddiginél elmélyültebb jártasságot biztosítson az alaptudományokban, nőjön a humán jellegű tárgyak aránya, csökkenjen a tanulmányok során a szakosítás. Sok helyütt hangsúlyozzák a tanulási készségre, az alkotó gondolkodásra, a problémafelismerésre és megoldásra váró nevelés fontosságát, összefüggő — és csak áttekinthetőség fokozása céljából megkülönböztetett — területen vált halaszthatatlan követelménnyé: 1. az oktatott ismeretanyag; 2. az oktatási-nevelési módszerek és eszközök; 3. a műszaki felsőoktatás szerkezeti felépítését valamint a gazdasági és kulturális életben betöltött helyét és szerepét illetően. Oktatott ismeretanyag Az oktatási anyaggal kapcsolatban nehézségeket okoz többek között az a tény, hogy az ismeretanyag rendkívül gyorsan bővül mind a természet-, mind a műszaki tudományok területén, A képzés anyagi és személyi feltételei viszont korlátozottak. Ehhez kapcsolódik, pontosabban ebből fakad az a probléma, hogy az oktatott anyag jelentős része elavul, mire a diplomát szerzett mérnök a termelőapparátusban vagy másutt elfoglalja a helyét. Az ismeretanyag gyors bővülése az oktatás erőteljes szakosítását igényelné, az ismeretek gyors elavulása ezzel szemben kevesebb szakosodást és rugalmasságot elősegítő széleskörű tájékozottságot, tanulási és alkalmazkodási készséget követel. Ma következtében különösen kiéleződnek a viták az oktatás és a kutatás viszonyáról, helyes arányairól, anyagi forrásairól, anyagi és erkölcsi ösztönzőkkel létrehozott kapcsolatukról, egymásrautaltságukról. A műszaki felsőoktatás tananyaga A mérnökképzés problémáival több nemzetközi szervezetben foglalkoztak. A konferenciák résztvevői között teljes volt az egyetértés; a mérnökképzés ma csak abban az esetben tekinthető korszerűnek, ha megtanítja és rászoktatja a hallgatót, hogy aktív élete folyamán mindenkor képes legyen új ismereteket elsajátítani. A képzés során a jellemformálás is elsőrendű feladat; a leendő mérnök személyiségében ki kell fejleszteni a vezetői képességeket, az alkotó gondolkodás készségét és a sikeres életvezetéshez szükséges egyéb tulajdonságokat. Érdekes, hogy — mint a tanulmányból kiderül — az amerikai mérnökképzés során általában a teljes képzési idő kb. 20 százaléka humán jellegű és a nevelés fontos céljának tekinti az alkotó gondolkodás kifejlesztését, továbbá a beszéd- és íráskészség fejlesztését. Ez természetesen nem jelenti annak tagadását, hogy a jól megalapozott matematikai-fizikai, illeve kémiai, biológiai alaptudás és készség — minden további műszaki és természettudományos ismeretterjesztés alapfeltétele Ezért ezekre kell helyezni a fő hangsúlyt, mégpedig oly módon, hogy az alaptudományok alkalmazásában való jártassága képessé tegye a mérnököt a későbbi pályafutása során jelentkező problémák felismerésére és sikeres megoldására. A tananyag változásait A következőkben foglalja össze a szerző (főleg az USA egyetemein tapasztalt alapján): „ A korszerű mérnökoktatásban sokkal nagyobb szerepeit kap a matematika, fizika és más alaptudományok, sokkal több időt szentelnek a laboratóriumi munkának és ez alatt nem rutinméréseket hajtanak végre, hanem már a kezdő hallgatót igyekeznek megismertetni a tudományos kutatás alapelveivel és módszereivel. Az alaptudományokban való jártasság és a kutatómunkában szerzett gyakorlat képessé teszi a fiatal mérnököt, hogy eredményesen birkózzék meg számára ismeretlen és az irodalomban sem feldolgozott problémákkal. Bátran és sokrétűen szerepeltetik a tananyagban a határtudományok tárgyait. Ez megsokszorozza a fiatal mérnökök akciósugarát, problémamegoldó képességét és megkönnyíti a más képzettségűekkel való együttműködést Az egész tanmenet — előadások, kísérleti munka és az ipari, illetve mezőgazdasági gyakorlat sokoldalú bemutatása — során hangsúlyozzák az ismeretek állandó kiegészítésének és megújításának szükségességét. Az ismeretek elavulásának üteme A cikk szerzője hivatkozik egy érdekes prognózisra, amely szerint a tudományos kutatóknak 1975 után hét évente teljesen át kell értékelniük szűkebb tárgyúakra vonatkozó ismereteiket. A mérnököknek 1975 után munkahetüknek legalább egy teljes napját kell szervezett továbbképzésre fodítaniuk, hogy lépést tudjanak tartani a fejlődéssel. A szakosítás és az alkalmazkodásra képes kádernevelés ellentét, be lehet mutatni a jövendő munkaidő szempontjából is. A szakosított oktatással a munkaadó olyan munkaerőhöz juthat, aki azonnal munkába állítható és hasznosítható. Legkésőbb 15 év múlva azonban az ilyen káder „elmeszesedik”, beszűkül, elavul és élete további 20 éve alatt csak alárendelt feladatot képes ellátni. Válság a műszaki felsőoktatásban? Az oktatásügy, ezen belül a műszaki felsőoktatás legutóbbi évtizede világszerte súlyosbodó problémák, viták, kísérletezések, szenvedélyes öszszecsapások jegyében telt el. Az ellentétek egyik oka az — szögezi le Révész András —, hogy az egyetemek nem képesek lépést tartani a rohamos fejlődéssel. A gyors alkalmazkodás három egymással KOPPÁNY ATTILA RAJZA Oktatási módszerek Az eddigiektől eltérő készségeket elsajátíttatni, továbbá közölni az egyre nagyobb hallgatólétszámmal, csak új módszerekkel lehet. Külön említést érdemlő tény, hogy nőnek az igények a határterületeket feltáró tudományágakkal szemben is. Az oktatásnak erre nagyobb figyelmet kellene fordítania, kapcsolatot és összhangot kell teremtenie a legkülönbözőbb tudományágak oktatása között. A tudomány termelőerővé válása, megköveteli, hogy a tudományos eredmények a lehető legrövidebb idő alatt ipari, illetve mezőgazdasági gyakorlattá váljanak, másképpen az ipar, vagyis a mezőgazdaság, rövid időn belül elmarad a világszínvonaltól. A tudomány és a gyakorlat e létfontosságú egymásrautalásá JÖVŐ MÉRNÖKE (Folytatjuk)