A Jövő Mérnöke, 1971 (18. évfolyam, 1-39. szám)

1971-01-09 / 1. szám

Dr. Gábor László profes­­ Szor, az építészmérnöki kar dékánja, az épületszerkezetek tanszékének vezetője, 60 éves, s születésnapja alkalmából a kormány a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Két rövid tény. Az elsőt egy kis meghök­kenéssel veszi tudomásul az ember, talán azért, mert aki ismeri a professzort, hallot­ta, látta előadásain, a tanszé­ken, tanácskozásokon, külön­böző egyesületekben, civilben és „hivatalosan” — egy szel­lemileg, fizikailag fiatal, moz­gékony embert látott és hal­lott, akinek közéleti tevékeny­ségére, szakmai tudására, de­rűs iróniájára mindig érde­mes odafigyelni. Kinek, s miért jutott volna eszébe odafigyelni a múló időre?! S most itt van ez a 60-as szám, amely ugyan igazán nem számít valami soknak, de még így is túl vaskosnak, zömöknek, mit kerteljek, öre­gesnek tűnik, egész egysze­rűen nem illik a professzor­hoz. Legszívesebben azt mon­danám, olyan ez a hatvanas életkor, mint egy elmérete­zett, rosszul szabott zakó, ne hordja, professzor úr! A másik tényt ellenben természetes, igaz, őszinte örömmel vesszük tudomásul. Az arany fokozat több évti­zednyi, term­ékeny, kiemelke­dő munkásság elismerése, az Állami díj, Ybl-díj, Magyar Munka Érdemrend, Kiváló munkáért jelvény, a Felsőok­tatás kiváló dolgozója kitün­tetés után. Húsz perc áll rendelkezé­semre ahhoz a beszélgetéshez, amelyre több óra sem bizo­nyulna elegendőnek. Gábor professzor program­ját is, mint mostanában min­denkiét az egyetemen — a vizsgaidőszak hajrája, viharos tempója szabja meg. Délig vizsgáztatott, aztán ebédelt, délután kettőre az Építőművé­szek Szövetségében van dolga.­­S ha holnap jönnék? Ugyanez. Legfeljebb a délutá­ni program más. S holnap­után? Vagy még később? Miért lenne több a szabad idő? Dékán, tanszékvezető, az Akadémia Építéstudományi Bizottságának alelnöke, Épü­letek és Épületszerkezetek Szakbizottságának elnöke, az Építésügyi Minisztérium Épí­tőipari Műszaki Fejlesztési Tanácsának tagja, több ki­advány szerkesztő bizottságá­nak elnöke, illetve tagja, kár is vesződni a hivatalok, mun­kakörök felsorolásával...) Rosszkor jöttem tehát, mondom, tétovázva, mire oda­csíp a válasz, hogy mindig rosszkor, s ebből azonnal tu­dom, hogy nyugodtan le lehet ülni. Hány évről is szeretnék én itt legalább­ töredékeket ki­csalogatni, legalább néhány jellemző részletet bemutatni a profeszor életéből, munkás­ságából?! Az igyekezet bizony elég reménytelen.­­Lassan negyven éve „van a szakmá­ban”, s 1949 óta oktat, irá­nyít, végez tudományos mun­kát a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1932 a­ diplomázás esztende­je. A diákévek szépségéről nem esik szó, mert ilyen nem volt. 29-es gazdasági válság. Sok éhezés, sok nyomorúság, amiből az egyetemi polgár sem maradt ki. A tanulás mellett állás, havi 80 pen­gőért, a lakbér 100 pengő. Mí­nusz húsz pengőből ki tud megélni? Aztán vége az egyetemnek, kezdődik a mun­ka, amelynek küzdelmeihez képest végül is csaknem szép­nek, s könnyűnek tűntek a diákévek. — De azért minden nehéz­ség ellenére állíthatom —, mondja Gábor professzor —, hogy életem 1932. és 1944. közötti időszaka igen érdekes és változatos volt, akkor ala­poztam meg a szakmai tudást. Minden egyes munkáért, megbízásért verekedni kellett. Létkérdés volt, hogy az em­ber mennyire önálló, megbíz­ható, pontos, mindig jót és még jobbat kellett produkál­ni­, aki csak egyszer­ is kiha­gyott valamit, az egyhamar nem kapott újabb munkát. A küzdelem, a bizonytalanság legalább úgy inspirálta, haj­totta akkoriban a fiatal mér­nököket, mint a szakma irán­ti lelkes szeretet. Mérnök sok volt, megbízás kevés, hiszen tervezőiroda sem volt sok. Ami volt, az sem dolgozott nagy stábbal, négy-öt mérnök, gépírókisasszony, s kész. Az országban folyó építkezések mennyisége is nevetségesen kevés volt, különösen ha a mostanival vetjük össze. 1940-es esztendők. Letartóz­tatás, fogság. 1944-ben meg­szökött, s átvergődött a szov­jet csapatokhoz. Debrecenből azzal a vonattal érkezett, amely az új magyar kormányt hozta Pestre. Ez a vonat szin­te szimbóluma volt az új élet­nek, az újrakezdésnek, a „helykeresés” és munkálkodás lázas ütemének. 1948-ig terve­ző építészként dolgozott, rész­ben önállóan, részben állás­ban, az államosítások után vállalatvezető lett, majd a közéleti pályán mozgott. Volt vezérigazgató az Állami Épí­tőipari Vállalatnál, dolgozott az Építésügyi Minisztérium­ban, ahol két főosztályt is ve­zetett. 1949 őszén került a Műegyetemre, innen indul ok­tatói és tudományos pályafu­tása.* — Elsősorban tervező épí­tésznek tartom és vallom ma­gam. Ma is szívesen emlék­szem vissza azokra az időkre, amikor önálló, alkotó munkát végezhettem, mint például a nyergesújfalui műréstgyár, a mátyásföldi karosszéria­gyár, a mai IKARUSZ „őse”, és még jó néhány szép és jó feladat... Bizonyos nosztalgia van bennem, nem tagadom. Az ember millió dologban ap­rózza el magát, s most nem az oktatásról beszélek, a heti négy előadásomról, a tanszék vezetésével kapcsolatos tenni­valókról, ezek elsőrangú fon­tosságúak, hanem egy sereg kisebb-nagyob­b feladatról, amit el kell végezni, holott elvégzésükhöz nem kellene okvetlenül dékán, tanszékve­zető. Ügyintézések, adminiszt­rálások halmazában élünk, s az az érzésem, hogy olykor túlságosan is sokat tanácsko­zunk, sokat beszélünk. Cselek­vő, alkotó munkára van szük­ség. Az építészképzés renge­teg tennivalót kínál, koránt­sem vagyunk a tökéletesség fokán, ami szép és nagyszerű az építészetben, hogy ugyanis művészet, de legalábbis elvá­laszthatatlan rokona a művé­szetnek — az számtalan prob­lémát is okoz, s az ilyen „el­méleti” jellegű problémák mellett ott van a még ma is meglehetősen nagy helyhiány. — Professzor urat — bizo­nyára tudja és érzi — szere­tik, tisztelik hallgatói, s pro­fesszor úr is szereti őket. Miért, és mit szeret bennük? — Azt, hogy sok köztük a tehetséges, az igazán építész­nek való. Az viszont kevésbé tetszik, hogy általában hiány­zik belőlük az a heves, lázas lelkesedés, amit érezniük kel­lene a szakma iránt. Pontosan tudom, hogy ennek az oka nemcsak bennük van. Egyrészt a biztonság, az állások közötti bőséges válogatás lehetősége — ami persze nagyszerű do­log —■, nem éppen hajtóerő. Nincs verekedés, kényelem van. Másrészt — ami már igen sajnálatos tény — hosz­­szú idő óta nincs meg hazánk­bart az építészetnek, az épí­tésznek az a rangja, megbe­csülése, ami kijárna. Ez amo­lyan magyar specialitás. Az „alárendeltség” érzése nem­csak azokra hat rosszul, akik már dolgoznak, produkálnak a szakmában, hanem a hallga­tókra, a kifelé készülő ifjúság­ra is. Talán ha sikerül ezen az áldatlan állapoton változtatni (s ezen már igen sokan fá­radoznak) , nagyobb lesz az izgalom, a lelkesedés, a min­dig többre, jobbra vágyás. A kapásból felsorolt társadalmi­­politikai okok persze nem mentik teljes egészében a hall­gatókat. A szakmával szemben nem szabad közömbösnek, szellemileg kényelmesnek len­ni. Különösen annak nem, akinek tehetsége van. B. T. A pártbizottság nagymarosi tanfolyama Egyetemünk pártbizottsága az idén is megrendezi az alapszervezetek aktívái ré­szére a háromnapos nagyma­rosi tanfolyamot, így egy­mást követő turnusokban a közlekedési, a villamos, a ve­gyész, a gépész, az építész, az építőmérnöki és a gazdasági alapszervezet aktívái vesznek részt ezen a fontos és gazdag programú tanfolyamon január 4-e és február 3-a között. Ezeken a tanfolyamokon módja nyílik pártszerveze­teink aktíváinak, számszerűit több száz párttagnak, hogy megismerkedjenek az egyete­mi pártmunka főbb tartalmi kérdéseivel, módszereivel, stílusával, a pártszervezetek hatáskörével és annak gya­korlásával, valamint az egye­tempolitikai munka súlypont­jával, az egyetemfejlesztési koncepció kialakításának fel­adataival és ennek kari vo­natkozásaival. Ennek megfele­lően a résztvevők három na­pon át változó tematikájú anyaggal foglalkoznak, ame­lyek a X. kongresszus határo­zataira épülve foglalkoznak ezekkel az igen lényeges kér­désekkel. A kérdésekhez a pártbizottság részletes írásos anyagot adott ki a résztvevők számára. A tanfolyam munkájára ké­sőbbi számunkban vissza fo­gunk térni. Német miniszterhelyettes Egyetemünkön előadást tartott Günther Bernhardt elvtárs, az NDK felsőoktatási miniszterhelyettese. A pártbizottság tanácstermében megtartott előadás nagy érdeklődést váltott ki. (Fotó: Ladányi Gyuláné) Rektori dicséret A MAFC férfi kosárlabda csapata megnyerte az 1970. év Nemzeti Bajnokságot. Ebből az alkalomból egyetemünk rektora, dr. Perényi Im­re, az alábbi levelet küldte a MAFC kosárlabda szakosztályá­nak tanárelnökéhez. „Dr. Kerkapoly Endre tanszékvezető egyetemi docens, MAFC kosárlabda szakosztályának tanárelnöke, Vasútépítő tanszék. Örömmel értesültem arról, hogy a Műegyetemi Atlétikai­­ Football Club férfi kosárlabda csapata a Magyar Népköztár­sasági Kupa megnyerése után az 1970. évi Nemzeti Bajnoksá­got is megnyerte. Egyetemünk csapatának e régen várt kettős sikere hősi­­zú évek tervszerű munkájának eredménye, a tanulás és sport­munka tervszerű összeegyeztetésének jó példáját igazolja Megelégedéssel állapíthatom meg, hogy a csapat tagjai ezt szép eredményt egyetemi tanulmányaik, illetve mérnöki tevé­kenységük kifogástalan elvégzése mellett érték el. A bajnok­ság megnyerése a MAFC és a Budapesti Műszaki Egyetem ha­zai és nemzetközi hírnevét egyaránt öregbítette. A bajnokcsapat minden tagjának, s a sikerekben része szakosztályvezetőségnek tanulmányi és sprtsikerekben gazdag boldog új évet kívánok. Dr. Perényi Imre rektor 1989 Bukaresti delegáció is BME-re Az elmúlt év decemberében a Budapesti PB meghívására román pártküldöttség tagjai érkeztek fővárosunkba. A kül­döttség tagjai Virgil Cazacu elvtárs, a Bukaresti PB titká­ra vezetésével ellátogattak a BME-re is. A kölcsönös üdvözlés és be­mutatkozás után dr. Perényi Imre elvtárs, egyetemünk rek­tora beszélt az egyetem múlt­járól, az itt folyó munkáról, kiemelve, hogy a mérnökkép­zésben nem a mennyiséget, ha­nem a minőséget tartjuk fon­tosnak. Az oktató- és a nevelő­munka mellett nagy szerepe van a kutatásnak. Ennek szín­vonalát jelentősen növeli a tudományos fokozattal rendel­kező oktatók tevékenysége. A gazdasági életünk köve­telményeihez való rugalmas alkalmazkodás változásokat hozott az egyetem életében. Az új gazdasági mechanizmus jó­tékony hatása érezhető volt az ipari megbízások számának növekedésénél, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudo­mány és az ipar olyan mér­tékben használja ki az egye­tem kapacitását, mint­ ameny­­nyire lehetne.(1) Változást je­lentett az ország főiskolai há­lózatának átszervezése alkal­mával a hetedik karként egye­temünkhöz csatolt bajai víz­gazdálkodási főiskola, és a vegyészkaron folyó kísérleti kétfokozatú mérnökképzés. Az Elnöki Tanács és a kor­mány határozata alapján egye­temünkön megvalósult az osz­tott vezetés, amely azt jelenti, hogy a kérdések egy része az egyetemi tanács elé kerül kollektív döntésre, más része pedig a rektor egyszemélyi vesztése alá tartozik. Az egye­temi tanácsban most már nemcsak az egyetem profesz­­szorai vesznek részt, hanem az oktatók, dolgozók, hallgatók képviselői is. P­rt ,f. ..engressi­uma­n­ak, a tudománypolitikai irányel­veknek a hatása az egyetemen is érvényesül, a különböző cél­kitűzések felülvizsgálatában, és érezhető lesz a miniszté­riumi igényeket figyelembe vevő új tanrendekben. Az egyetem életének, mun­kájának átfogó ismertetése után Thernesz Vilmos elvtárs, egyetemünk pártbizottságának titkára a pártszervezet ifjúság­­politikai tevékenységéről be­szélt. Ez a tevékenység az egye­tem oktató-nevelő munkája, a KISZ-szervezet és a párt által közvetlenül — a párttag hallgatók révén — realizálódik. Az egyetem marxista-leni­nista szellemű oktatómunká­ját közvetve segítik az oktatók számára szervezett programok. Az előadások választ adnak a kifejezetten műszaki embere­ket érdeklő kérdésekre. Ezek­nek a speciális tematikájú foglalkozásoknak a látogatott­sága növekszik, s ez kívánatos is, hiszen a szaktárgyak ,mar­xista—leninista szemléletű ok­tatása alapvető. Megfelelően látja el a KISZ is kettős — politikai és érdek­­védelmi — feladatát. A direkt politikai munkába tartozó tu­dományos diákkörök aktivitá­sa közül a marxistáé a legna­gyobb. További fontos direkt tevékenység a minden szinten folyó vezetőképzés. Nagy sze­repük van a politikai munká­ban az alapszervi vitakörök­nek és politikai fórumoknak. A pártszervezet közvetlen tevékenységének fokozódását mutatja, hogy a hallgatói párt­­építés az utóbbi években ál­landóan erősödött — most 152 hallgató párttag — ennek egyik oka a kiválasztottakkal való­ egyéni foglalkozás. Ez azért is lehetséges, mert a tag­­felvételi korhatár csökkentése fokozott felelősséget kíván. Az egyetemen folyó ifjúság­­politikai munka ismertetését beszélgetés követte. A vendé­gek főként az ipari megbízá­sok és az üzemi gyakorlatok, valamint a politikai fórumok szervezése iránt érdeklődtek. Látogatásuk — a BME-et ábrázoló emlékplakett átvétele után — az egyetem területén tett sétával, a központi könyv­tár és az atomreaktor megte­kintésével zárult. T. K. J. A román pártküldöttség. Jobbról a második Virgil Cazacu elvtárs. A román—magyar barátságra! (Ladányi Gyuláné felvétele)

Next