A Jövő Mérnöke, 1973 (20. évfolyam, 1-40. szám)

1973-01-20 / 1. szám

SZAKSZERVEZETI si központi egységek alapszervének munkájáról A KÖZPONTI OKTATÁSI egységek szakszervezeti alap­szerveihez a politikai gazda­ságtan I. és II. tanszék, a filo­zófia tanszék, a tudományos szocializmus tanszék, az ipari üzemgazdaságtan tanszék, az építőipari és közlekedés-gazda­ságtan tanszék, a pedagógiai intézet, a testnevelési tanszék, valamint — az 1972 decembe­rében történt átszervezés után — a nyelvi intézet tartozik. Az alapszervezet taglétszáma je­lentős növekedést mutat. Je­lenleg több mint 300 főre te­hető, a szakszervezeti szerve­zettség szinte 100 százalékos. Az 1971. januári választó taggyűlés óta eltelt közel két­éves időszakban a folyó ügyek vitele és az érdekvédelmi fel­adatok következetes ellátása mellett nagyobb súlyt helyez­tünk a szervező, politikai és nevelő jellegű feladatokra. Minden vezetői szinten gya­koroltuk jogkörünket, többek között javaslattevési, vélemé­nyezési és egyetértési jogain­kat. Érdekvédelmi tevékenysé­günk során igyekeztünk egye­síteni az egyéni, a tanszéki és az összegyetemi érdekeket. Megfelelő együttműködést ala­kítottunk ki a párt- és állami tisztségviselőkkel és testüle­tekkel. A szakszervezet képvi­selői rendszeresen vettek részt a tanszékek és tanszékcsopor­tok tanácsainak munkájában. Alapvető feladatunknak tekin­tettük a szakszervezeti tagok véleményének összegezését, a javaslattevést, a koncepciókkal és döntésekkel kapcsolatos ál­lásfoglalást, majd a közösen meghatározott szakszervezeti és állami feladatok megvalósí­tására való szervezést és moz­gósítást. EZEN A TÉREN az elmúlt időszakban alapszervezetünk­ben is éppúgy, mint egyetemi szinten, jelentős előrehaladás történt. Javult a szakszerveze­ti tagság tájékoztatása. Ehhez hozzájárult a bizalmi hálózat. A Jövő Mérnökében rendsze­resebben megjelenő szakszer­vezeti vonatkozású anyagok és a szakszervezeti Tájékoztató. Alapszervünk az oktatók nagy részének biztosításával jelentő­sen hozzájárult az egyetemi vi­lágnézeti oktatómunka sikeré­hez. Alapszervünk tagsága ak­tívan részt vett a társadalmi és politikai rendezvényeken. Igen eredményes volt alapszerveze­tünkben is a vietnami sebesül­tek megsegítésére indított gyűjtés. Általánosságban megállapít­ható, hogy a tagdíjak begyűj­tése és a kapcsolódó nyilván­tartási munka rendben folyik. A szakszervezeti tagok a tag­díjat pontosan fizetik, e tekin­tetben a bizalmik munkája igen jó. Jelentős tartós tagdíj­­elmaradás gyakorlatilag nem fordul elő. AZ ELMÚLT IdŐSZAKBAN IS részt vettünk a jövedelmi problémák tanulmányozásá­ban, a bérfejlesztési és jutal­mazási keretek felosztásának véleményezésében. Az 1970 elején végrehajtott bérrende­zés nyomán bekövetkezett je­lentős béremelkedés utáni idő­szakban alapszervezetünk te­rületén tovább növekedtek a reálbérek a docenseknél, ta­nársegédeknél és a nem okta­tóknál, de lényegében stagnál­tak az egyetemi tanárok és adjunktusok reálbérei. Ez a helyzet csak részben magya­rázható a különböző kategó­riák összetételében bekövetke­zett változásokkal. A reálkere­setek (összjövedelmek) jelentős emelkedést mutatnak az 1967— 70-es időszakban. Az ezt köve­tő években azonban ez az emelkedés csak az egyetemi tanároknál és tanársegédeknél folytatódik. A többi kategóriá­nál stagnálás vagy visszaesés tapasztalható. Ezeket a tenden­ciákat szükséges figyelembe venni a jövőbeni jövedelempo­litikai döntéseknél. Külön fi­gyelmet kell fordítani a nyelv- és testnevelő tanárok bérprob­lémáinak tanulmányozására és megoldására. Az elmúlt időszakban a szakszervezet egyik leglénye­gesebb feladata az alapszerv­hez tartozó nődolgozók helyze­tével kapcsolatos felmérés volt. Ezt követően az egyes tan­székeken és tanszékcsoportok­ban a szakszervezet képviselő­inek bevonásával intézkedési terv készült. Bár már a felmé­rés sem mutatta azt, hogy tan­székeinken súlyos problémák lennének, mégis a jövő idő­szakban aktuálissá válik az in­tézkedési terv alapján eddig végzett munka értékelése. Az ifjúsági helyzetről végzett egyetemi felmérés után felada­tunknak tekintjük az alapszer­vezetünkhöz tartozó fiatalok helyzetének konkrétabb felmé­rését. Ennek alapján lehet majd javaslatokat tenni olyan problémák megoldására, mint a káderképzés, a lakás stb. TERÜLETÜNKÖN FELMÉ­RÉST végeztünk a munkakö­rülményekkel kapcsolatban. Ezt követően egy sor intézke­dés történt a feltárt súlyosabb problémák megoldására. Szor­galmaztuk a szociális problé­mák megoldását is. A bizalmik jelentése alapján igyekeztünk támogatni az alacsony jövedel­mű családokat. 1971—72-ben mintegy 30 dolgozónk kapott szociális segélyt. Egy ellenőr­zés alapján megállapítást nyert, hogy az állami vezetés minden tanszéken az előírá­sokon túl is biztosít a terhes anyáknak munkakedvezményt. Felterjesztésünkre 22 szakszer­vezeti tagunk kapott törzsgár­­datagságot. Alapszervünk több mint tíz lakásigénye közül az elmúlt két évben kettő oldó­dott meg. A jövőben további erőfeszítésekre van szükség a súlyos lakásproblémák megol­dására. Az egyetemi szinten biztosí­tott nagyobb és változatosabb üdülési lehetőségek alapszer­vünkre is éreztették kedvező hatásukat. Ugyanakkor szak­­szervezeti tagságunk erélyesen sürgeti a súlyos étkezési prob­léma megoldását az egyete­men. Továbbá, színesebb kul­­túrmunkát és jobb sportolási lehetőségeket igényel. A szak­­szervezet szeretné, ha a mi alapszervünkhöz tartozó test­­nevelési tanszék, valamint a MAFC erőteljesebben kézbe venné és irányítaná egyete­münk dolgozóinak sportolási ügyét. SZAKSZERVEZETI ALAP­SZERVÜNK jövőbeni feladatai a megoldásra váró problémák­hoz kapcsolódnak. A szakszer­vezetnek folytatnia kell érdek­­védelmi tevékenységét, de ezzel egyidejűleg fokozottabb mér­tékben kell hozzájárulni a párt- és kormányszintű hatá­rozatok egyetemi megvalósítá­sához. Az elkövetkezendő idő­szakban nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy min­denütt az oktatási, nevelési és tudományos feladatok kerül­hessenek előtérbe. Azon kell fáradozni, hogy dolgozóink nyugodt körülmények között végezhessék munkájukat. Fel kell lépni a bürokratikus ki­növések, a sok és hosszadal­mas értekezlet ellen, az admi­nisztratív tervek csökkentése érdekében. A szakszervezet ragaszkodik jogainak követ­kezetes tiszteletben tartásához, a demokratikus vezetési mód­szerekhez minden szinten, be­leértve a tanszéki tanácsokat is. Az alapszervezetnek minden szinten, különösen pedig a bizalmik szintjén fokoznia kell irányító és ellenőrző tevékeny­ségét, a dolgozók körében foly­tatandó tájékoztató, propagan­da- és információs munkát. Jobban meg kell ismerni és figyelembe venni a szakszerve­zeti tagság véleményét, jobb szervezeti és személyi kapcso­latot kell teremteni a szakszer­vezeti tisztségviselők és a szakszervezeti tagok között. Mindez elő fogja segíteni az alapszervezet előtt álló felada­tok jobb megvalósítását. Dr. Babanászisz Szteriosz A központi oktatási egysé­gek szervezeti felépítése szük­ségessé tette az alapszervezeti vezetőség újraválasztását, amely 1972 decemberében megtörtént. Az új titkár dr. Bodnár Ist­ván docens lett, a vezetőség tagjai pedig: Kuli Bálint ta­nársegéd (pol. gaz. II. tsz.), Bessenyei Andor adjunktus (tud. szoc. tsz.), Pálfi Viktória adjunktus (Pedagógiai Intézet), Rezső Margit adjunktus (filo­zófia tsz.), Bedő Irma adjunk­tus (pol. gaz. I. tsz.), dr. Ma­gyar István adjunktus (közi. és építőipari gazd. tsz.), dr. Bene Sándor nyelvtanár (Nyelvi In­tézet), Gadanecz Béláné ad­junktus (tud. szoc. tsz.), Luko­­vich Pálné testnevelő tanár (testnevelő tsz.), Deli László adjunktus (ipari üzemgazd. tsz.). Tanuljunk nyelveket — szórakozva! LAPUNKBAN MÁR hírt ad­tunk arról, hogy ez évben, október 13-án indult egy ide­gen nyelvű klub. A foglalko­zásokat pénteken 5—9-ig tart­ják az E épület I. emeleti klubjában. A klubot a szakszervezeti tanács kultúrbizottsága hozta létre, és mint az eddigi ta­pasztalat mutatja, igen hasz­nosnak bizonyul. Állandó lá­togatója 40 fő körül van. Pász­tor Miklós és felesége, az ide­gen nyelvű intézet két kiváló szakembere vezeti a foglalko­zásokat. Mint elmondták, a legmodernebb eszközökkel próbálkoznak itt: a köznapi nyelvet, a társalgási stílust akarják gyakoroltatni a ven­dégekkel, mert aki egyedül ta­nul nyelvet, ez okoz számára legnagyobb problémát. Van persze, aki kezdetben többet hallgat, mint beszélget, de ez sem baj. Lassan megpróbálják föllazítani a passzív szókin­csét. Nincs vizsga, nincs sem­miféle kötöttség! Aktivizáló nyelvtanfolyam ez! Kellemes szórakozás és hasznos időtöl­tés. Egy szabály van, amit a legszigorúbban be kell tarta­ni! Csak idegen nyelven lehet megszólalni. Kis csoportokban ülnek az asztalok körül, és csoportonként más-más nyel­ven társalognak. EGY-KÉT IRÁNYÍTÓ szak­ember van minden csoportban, akik már tökéletesen bírják az illető idegen nyelvet: oro­szul, angolul, németül, fran­ciául, spanyolul folyik a be­szélgetés. Van az irányítók közt ismert festőművész, van olyan matematika-fizika szakos ta­nár, aki maga is egyedül, ma­gánszorgalomból tanult meg 4—5 nyelvet, van szovjet ok­tató, aki nyelvet tanít egyete­münkön. UTAZÓ NEMZET vagyunk, lassan bejárjuk a fél világot, érdeklődünk más népek kul­túrája, tudományos eredmé­nye, élete iránt. Ez pedig nem megy nyelvtanulás nélkül! (Boldizsár) Tűzrendészen évzáró December végén ülést tartott egyetemünk tűzrendészeti ta­nácsa. Az ülés elején Szabó György műszaki főigazgató-he­lyettes köszöntötte a tanács tagjait, majd Bajzáth Gyula vezető tűzrendész ismertette az 1972. év tűzrendészeti munká­ját és eredményeit. Bajzáth Gyula tartalmas be­számolójából kialakult a múlt évi munka képe. A legfonto­sabb tény, hogy 1972-ben az egyetemen nem fordult elő tűz­eset. Ez a tűzrendészeti bizott­ságok és tűzrendészeti megbí­zottak jó munkájának köszön­hető. De hozzájárult az ered­ményhez az ellenőrzési osztály dolgozóinak tevékenysége is. Ezután került sor az év köz­ben tett intézkedések felsoro­lására, amely szerint az elő­adó- és rajztermekben dohány­zási tilalmat vezettek be, át­alakították a gázórákat, ellen­őrzést tartottak a közlekedés­­mérnöki karon és a Schönherz Kollégiumban, ahol semmi hi­bát sem találtak. Bajzáth Gyu­la vezető tűzrendész ismertet­te a bekövetkezett személyi változásokat, a tűzoltóverse­nyen való részvétel részleteit és a végrehajtandó feladatokat. A beszámolót igen élénk vi­ta követte, bizonyítva, hogy a tűzrendészeti tanács tagjai mi­lyen lelkiismeretesen végzik munkájukat és mennyire átér­zik a tűzrendészet fontosságát. Az ülés zárszavát ismét Szabó György műszaki főigaz­gató-helyettes tartotta meg, aki hangsúlyozta, hogy még több szigorral kell végezni a tűz­rendészeti ellenőrzést. Ezután pénzjutalmat adott át a leg­jobb tűzrendészeti aktívák­nak. Az év vége alkalmából ke­rült sor dicsérő oklevelek át­adására is. Dicsérő oklevelet kapott a XI. kerületi tűzoltó­parancsnokságtól a tűzrendé­szet terén végzett kiváló mun­ka elismeréseképpen dr. Orosz Zoltán műszaki és gazdasági főigazgató, dr. Kis András adjunktus, a gépészmérnöki kar tűzrendészeti bizottságá­nak elnöke, dr. Halász István tudományos főmunkatárs, az építőanyag tanszék tűzrendé­szet megbízottja és Schilling Rudolf főrevizor. A dicsérő okleveleket ünnepélyes kere­tek között adták át. Budapest „KÓRKATONÁK” vagy „katonai ügy­efogy­attak’’ há­za, invalidusok kaszárnyája volt a mai városháza. 1716-ban Fortunato de Prati kamarai mérnök kap megbízást építé­sének vezetésére, majd Marti­néni — a közeli tér névadója — és Hillebrandt folytatják a munkálatokat. A katonai kincstár 1849-ben ruházta át a fővárosra. \1/ 71\ AZ ÚJ VÁROSHÁZÁT (V., Váci u. 64—66.) az a Steindl Imre tervezte, akinek nevéhez fűződik később az Országház megalkotása is. A városháza közgyűlési termében Lotz Ká­roly freskói láthatók. A KRISTÓF TÉREN, az ún. Birly-házon állt a keresztény legendák szerint óriás termetű Kristóf vértanú szobra, melyet Bauer Mihály pesti kőfaragó 1833-ban faragott kőbe. Az egyik legkorábbi épületdíszítő szobor, melyről a patika s a tér nevét kapta, a ház lebon­tása után a városháza udvará­ra, majd a kiscelli múzeumba került. A szoborról 1833. de­cember 1-én így írt a Hon­­művész: „Városunk kőszobrok­ban nyilvános helyen teljesség­gel szűkölködik, nem kellemet­len tehát éppen a legjártasabb utca homlokán ilyen óriási műnek, habár nem Olaszor­szágból jött is, szembetűnése". (Összegyűjtötte: Boldizsár) Mi is gyászoljuk ÉLT 24 ÉVET, és ebből 7 évet hazánkban töltött! Itt élt köztünk, becsülettel dolgozott, hogy diplomát szerezzen. Még meg sem szá­radt a tinta elektromérnöki diplomáján, ami­kor december elején társaival hazaindult a 14 000 km-re levő Vietnamba, nem sokkal az­után, ahogy évfolyamtársaival beszélgettünk, köztük Nguyen Viet Phuckal. Ugyan, ők hol vannak, velük mi van? Mindannyian készül­tek haza, de nem tudták, hogy harcolni vagy dolgozni fognak-e. Mentek, várta őket az ott­hon, a szülőföld, de nem tudták, hogyan fo­gadja majd őket sokat szenvedett hazájuk. Kim Huong is félt a találkozástól, féltek, szo­rongtak valamennyien. Művelt kislány volt, aki jól ismerte az amerikaiak politikáját, mégis bízott abban, hogy egyszer béke lesz otthon is, és bebizonyíthatja, hogy nem ha­szontalanul töltötte Magyarországon az el­múlt 7 évet. Jelesen végezte el az egyetemet, kitartó szorgalommal megtanult angolul, fran­ciául, hogy minél többet tanulhasson, minél jobb mérnök legyen. Mindenki tudta róla, milyen odaadóan tanulta a magyar nyelvet, közismerten szépen beszélt, és mindenki cso­dálta, amiért óránként legalább 60 oldal ma­gyar szöveget elolvasott. Kiváló közösségi em­ber volt, akit nemcsak a Martos Flóra Kollé­giumban szerettek, hanem az üzemben is, ahol nyári gyakorlatait töltötte. Sokat utazott, ol­vasott, állandóan figyelemmel kísérte más né­pek életének alakulását. Kedves, vidám kis­lány volt, aki szinte észrevétlenül belopta magát az emberek szívébe, aki önfeledten tu­dott örülni, ha a könyvtáros nénitől új köny­vet kapott, de akkor is, amikor a búcsúestén megkapta kis magyar ruhás babáját emlékbe barátaitól. MEGRENDÍTŐ, ha ismerőseink közül eltá­vozik valaki, de még inkább az, ha ennyire fiatalon hal meg. Csaknem gyermek volt még, amikor 7 évvel ezelőtt elindult hazánkba, kész mérnöknő, amikor hazakészült. Társai, a kollégium vezetősége naponta aggódva vár­ták a híreket, mi lesz velük, hogyan érnek haza. Mennyire bíztak abban, amikor a hí­rekben értesültek az amerikaiak újabb gaz­tettéről, hogy legalább egy nappal tovább Moszkvában maradnak. De nem így történt. Siettek haza! Gyászkeretes képe ott van a kol­légium előcsarnokában. Társai 180 aláírással tiltakozó jegyzéket küldtek az amerikai követ­ségre a Békevilágtanács közbenjárásával. Tiltakoztak az újabb szörnyű gaztettek ellen, melynek társuk áldozatul esett. Nem lehet őt elfelejteni! Szinte döbbenetes volt, hogy egyik nap megjött a halálhíre, majd másnap egy kedves lap érkezett Moszkvából, melyben a hazatartó kis csoport boldog új évet kívánt az itt maradottaknak. A lapon az ő ismert ked­ves betűi voltak! Ezt még ő írta, ő küldte utolsó üdvözletét! VÁRTÁK ŐT a hosszú távollét után szülei, testvérei. December 18-án érkezett haza Ha­noiba, azon a napon, amikor este ismét bom­bázták az amerikai gépek a várost. És alig néhány nap múlva, december 27-én megölte őt a város egyik házára zuhant B—53-as gép! Megrázó tragédia, hogy így kellett véget érni egy fiatal életnek! A mi halottunk is, hi­szen itt élt köztünk, szerettük őt! Miért kel­lett ilyen értelmetlenül elpusztulnia? Azt már meg sem kérdezzük ilyen iszonyatos gaztettek után, hogy ki a felelős az ártatlanul megölt Kim Hvong-ok életéért??? Dr. Boldizsár Mária

Next