A Jövő Mérnöke, 1976 (23. évfolyam, 1-38. szám)

1976-02-28 / 6. szám

­ Szakszervezeti hírek A Pedagógus­­Szakszervezet Fáklya Klubjának (Bp. VI. Csengeri u. 68.) márciusi prog­ramja: MÁRCIUS 1. HÉTFŐ 18 óra: Nagy rendezők nagy filmjei sorozat: S. L. Go­dzard — Éli az életét. MÁRCIUS 4. CSÜTÖRTÖK 17 óra: Leningrad hős város és a szovjet Baltikum — Vetített­képes előadás. MÁRCIUS 5. PÉNTEK 18 óra: Mascagni Parasztbecsület c. operája hanglemezről. Ze­nei kalauz — Kollár Endre Zenetörténész. MÁRCIUS 7. VASÁRNAP 11 óra: Hangverseny. A fővá­rosi Pedagógusok Központi Vegyeskarának fellépése, a Nemzeti Múzeum dísztermé­ben. Műsor: 1. Monteverdi: Fiatal vagyok, 2. Mendelssohn: A csalogány, 3. Kodály: Föl­szállott a páva, 4. Bárdos: Ré­gi táncdal, 5. Daiwson: Majd ha véget ér, 6. Zongoraszóló, 7. Williams: Árva gerle, 8. Kodály: Gyászének, 9. Bárdos: II. magyar rapszódia. Vezé­nyel: G. Horváth József és Pa­taki István. Közreműködik: Miskolczy Margit zongoramű­vésznő. MÁRCIUS 8. HÉTFŐ 19 óra: Zenekari hangverseny, Hän­del: Kis szvit, Stanitz: Ver­senymű két klarinétra, Haydn: Gyermekszimfónia, Beetho­ven: VIII. szimfónia. Előadja: A Fővárosi Pedagógusok Mű­velődési Központja Szimfoni­kus Zenekara. Közreműködik: Tassonyi Zsolt és Orosz Atti­la (klarinét). Vezényel: Biró Attila karnagy. MÁRCIUS 10. SZERDA: Múzeumlátogatás. A Bélyeg­­múzeum megtekintése (VII. Hársfa u. 47.). „Légiposta és Zeppelin kiállítás”. „Magyar képzőművészet és népművé­szet bélyegeken”. Találkozás: 16 órakor a múzeum portájá­nál. MÁRCIUS II. CSÜTÖR­TÖK 17 óra: „Helikopterrel a Kaukázus felett és a Fekete­tenger”. Diavetítéses élmény­­beszámoló. MÁRCIUS 12. PÉNTEK 18.30 óra: Zenés-táncos klub­est. Közben 20 órakor: beszél­getés Chrudinák Alajossal ak­tuális külpolitik­ai kérdésekről. MÁRCIUS 14. VASÁRNAP: Természetjáró túra. Budai he­gyek (Biatorbágy—Katalin­hegy—Biai hegyek—Budake­szi) II km. Találkozás: 7.30- kor a Keleti pályaudvar váró­csarnokában a feljáró lépcső­vel szemben. MÁRCIUS 15. HÉTFŐ II óra: Kiállítás Radóczy Mária és Balázs Balázs festőművé­szek alkotásaiból. Nyitva: március 15—27 között. Megte­kinthető: naponta 10—19 órá­ig, szombaton 10—13 óráig, va­sárnap zárva. MÁRCIUS 17. SZERDA: In­tézménylátogatás. Az Országos Széchenyi Könyvtár megtekin­tése Vill. Múzeum krt. 14— 16.). Vezető: Borsos Józsefné oszt. vez. h. Találkozás: 15 órakor a Bródy S. u. felőli be­járat portáján. MÁRCIUS 19. PÉNTEK 18 óra: „Az ének korrepetició műhelytitkai”. Meghívott ven­dég: Boros Attila karnagy, a Magyar Rádió zenei szerkesz­tője. Házigazda: Kollár Endre, zenetörténész. MÁRCIUS 21. VASÁRNAP: Természetjáró túra. Vértes ( Gánt—Kápolnapuszta— Szentgyörgyvár—Oroszlány) 16 km. Találkozás 6 órakor a Keleti pályaudvar várócsar­nokában a feljáró lépcsővel szemben. MÁRCIUS 25.- CSÜTÖRTÖK 13 óra: „Azonosítás” c. új ma­gyar film bemutatója. MÁRCIUS 25. CSÜTÖRTÖK 18 óra: Közép-ázsiai mohame­dán műemlékek. Vetítettképes előadás. MÁRCIUS 28. VASÁRNAP: Környezetismereti séta. GUl Baba türbéje (II. Mecset u. 14.). Találkozás 10 órakor a Moszkva téri Metró bejáratá­nál. _ MÁRCIUS 29. HÉTFŐ 18 óra: Hétfő este. Tudományos, irodalmi, zenés havi folyóirat. Riporter: Kudlik Júlia. Vári előzetes — Ó, semmi különös a­tem volt az új félév elején — mondja Baló Árpád, a vári kollégium kultúrása — ha­­csaknem a háromnapos bala­tonfüredi kultúros tábor... — Az is valami. — Hetvenen voltunk lenn. Megtöltöttük az egész üdülőt, jól éreztük magunkat, jókat ettünk, szórakoztunk. Újlaki Károly irodalmi estje, játé­kos vetélkedővel egybekötött füredi túra, saját gyártmányú játék a betűkkel — sikerült a kártya egyeduralmát is meg­törnöm — ez volt a program komolytalanabb része. Csoportos beszélgetések a kul­túrás teendőkről; mennyi­re ismerik, illetve mennyibre is­merik el az egyetemi KISZ- szervezetben a kollégiumban végzett munkát; előadás a ve­zetésszervezésről — ez a tá­bori program érdemi része. — Érződik-e a munkán, hogy a kollégium fele várha­tóan valamikor a közeljövő­ben (ki tudja mikor) elköltö­zik? Akadályozza-e ez a ter­vezést, a programok kialakí­tását? — Semmiképp, legalábbis egyelőre. Mert ebben a fél­évben biztosan maradunk. Mindenki. S ha netán a kö­vetkezőben el is költözik a hallgatók egy része a Krus­­pérba, igyekszünk majd to­vábbra is úgy szervezni, hogy a programokat egy helyein — a várban tartsuk meg. — Tudsz-e előzetes tájékoz­tatást adni a félév várt prog­ramjáról? — Jórészt összeállítottuk. Persze, menet közben még némi módosulások történhet­nek. Tessék válogatni! RENDEZVÉNYEK Március 7-én Liszt Ferenc­cel foglalkozik A KOMOLY­ZENEI VETÉLKEDŐ. Csak villamoskarjaknak­ rendezzük, s ezért senki ne sértődjön meg! Ősszel, amikor meghív­tuk az összes többi kollégiu­mot, csak a Rózsából és a Martosból jöttek el. Hát ezért. Egyébként a Liszt Társaság örömmel üdvözölte kezdemé­nyezésünket, még zongoramű­vészt is küldenek. Tehát már­cius 7., vasárnap délelőtt fél tízkor a Nagy Klubban. Március 21-én a díszterem­ben az Egyetemi Művészeti Fesztivál keretében AZ AMA­TŐR ZENEKAROK TERÜ­LETI TALÁLKOZÓJA. Fel­lép a BME szimfonikus zene­kara is. Március 28. KABARÉFESZ­TIVÁL! (jobb nevet még nem találtunk). Egyének, csopor­tok, évfolyamok hozzák el produkcióikat. A tavalyi Mis­ter Toprongy és Erény övé­hez hasonlóan csak különdí­­jakat osztunk. Lehet jelentkezni színjáték­kal, bábjátékkal, filmmel, a képzőművészet bármely műfa­jával, festménnyel, grafikával, karikatúrával. Ezenkívül mindenféle egyéb „berhelések­­kel” — mint perpetuum mo­bile stb.­­ Űrhajók számára felszállópálya az udvaron. Le­hetséges, hogy lesznek még palacsintaevő bódék is, vala­mint mutatványosok,­ medve­­táncoltatók, bohócok és artis­ták — amennyiben elszegőd­tek. Figyeljétek a kollégium plakátjait! Április 11-én A KÖLTÉ­SZET NAPJA jegyében szer­vezzük a hagyományos CSIL­­LAGTÚRAT. Könyvsátraikat állítunk fel, meghívunk író­kat is — ha sikerül. KLUBOK — KÖRÖK IRODALMI PRESSZÓ: Már nem is merjük reklámozni, olyan zsúfolt — minden ked­den. Bevezetőképp ebben a félévben népdaltan­ulás, saját válogatás a gyűjteményünkből. Meghívjuk Dévai Nagy Ka­millát, tanítson ő is énekelni bennünket, meghívjuk Cser­nus Mariannnt, „Asszonyok mondják” c. műsorával; Hau­­mann Pétert, Garas Dezsőt és másokat. Március 23-án kedd­en FAR­SANGI IRODALMI PRESZ­­SZÓ. Belépés csak álarcban! Fánksü­tés! Jelmezverseny! Show­ man: Rajnai László. FILMKLUB A KOMO-BAN: II. 19. Fritz Lang: Téboly (1936, USA). III. 4. Elia Kazan: Bume­ráng (1947, USA). III. 18. Francesco Rosi: Gyilkosság Szicíliában (1962, olasz). IV. 1. Kawalerowicz: Ár­nyék (1956, lengyel). IV. 15. H. G. Clouzot: A félelem bére (1951, francia— olasz). IV. 29. Sidney Surpet: A domb (1965, angol). A filmklubot ezúttal is Ke­lemen Tibor vezeti. Bérleteket II. 12-től lehet venni az EKB kultúrfelelő­­söktől 20 forintért. KOMOLYZENEI KLUB: Tagjainak a Magyar Hang­­lemezklub kedvezményes le­mezvásárlást biztosít. A klub birtokában több, mint négy­száz, nagyrészt sztereó lemez van. Ha a tagok vállalják, hét végén és buliidőben is nyitva — egyébként naponta 19—23 óráig látogatható. I. em. 4. KIÁLLÍTÁSOK: Nem újdonság, már a múlt évben arra törekedtünk, hogy ne csak néhanapján, hanem rendszeresen legyenek új ki­állításaink a Komolyzenei Klubban és a kultúrfolyosón. Február 22-ig megtekinthetők Sajdik Ferenc karikatúrái, márciusban rendezi kiállítását a képzőművészeti kör. A későbbiekben Horváth— Denis—Dóba amatőr fotókiál­lítása, Naív művészeik kiállí­tása (anyagát a Népművelési Intézettől kapjuk), áprilisban a Külföldi hallgatók kiállítása tekinthető meg. Ezenkívül működik a Fotó­kör, a Filmkör, a Jazzklub. Figyeld a plakátokat! A Népzenei klubot valószí­nű, a Kolinda együttes veszi kézbe. Megkértek bennünket, ad­junk termeket, ahol az Alko­tó Ifjúság pályázat anyagát zsűrizzék. Hát adtunk — av­val a kikötéssel, hogy ezt az anyagot ki is állíthatjuk egy időre. VÁRI KLUB minden szom­bat-vasárnap — erre aztán nem kell toborozni a közön­séget. Fellépnek a Nautilus, az Apostol, az Anonymus és más zenekarok, talán még a Benkó dixieland-band is! És mindezeken fel­ül nyáron egy NÉPRAJZI EXPEDÍCIÓ­t indítunk Győr-Sopron megyé­be, Pannonhalma központtal, tíznapos időtartamra, teljes ellátással. Augusztusban tíz­­tizennégy ember jöhet velünk. Azt tapasztaljuk, hogy ren­dezvényeinknek van törzskö­zönsége, körülbelül kétszáz ember. Az ő arcuk mindenütt látható — ez persze jó, csak­­hát sokan meg sehova nem járnak, őket is szeretettel vár­juk, csak egyszer kell kimoz­dulni a szobából, azután már nem is les­z kedved otthon ücsörögni! E. G. ­ Váljunk kenguruvá! Színes technika, autós szá­guldozás, új, filmen még nem látott szereplők, tizenhárom, felkérésre írt szá­m. A ve­zető beat-zenekarok szerze­ményei ! Majdnem meztelen­re öltöztetett lányok a rek­lámfotókon, két meghökken­tően vonzó arc, a szőke, csu­­pacsiga-hajtó­s keretezett, tün­­dérien szeplős Tarján Györ­gyié, és az archaikus profilt és keleties vonásokat egyaránt viselő Vándor Éváé. Nézze meg A kengurut filmen, ol­vassa el a könyvet, vegye meg a lemezt! Kengurufilm-plakáttal volt tele a város, forgatási előze­tessel, nyilatkozatokkal, kri­tikákkal a lapok!­ Hőbb tud­ta, sőt tanulta meg bárki, mit is jelent kengurunak len­ni, hogysem a filmet látta volna. A kenguruság az ember természetes állapota — állítja Bertha Bulcsu, és ő aztán csak tudja. Hiszen maga ír­ta, saját kisregényéből, Zsom­bolyai János­ sokfilmes opera­tőr, ezúttal elsőfilmes rende­ző társaságában a forgató­­könyvet. Kenguru az, aki nem teszi meg, amit szeret­ne, mert nem keveri össze a kellemest a hasznossal, a szó­rakozást a kötelességgel, mun­kával. A főszereplő sofőr fia sem téveszti el a helyes sorrendet, ezért hát kenguruvá válik, a szemünk láttára, többször is. Elmondják jó néhányszor, hogy történt, kár lenne ismé­telni. Mindenki könnyen meg­jegyzi, talán csak a szerzők nem, mert néhányszor mint­ha keveredne a dolog. Több­ször megnyugtatnak, hogy Varjú István tehergépkocsi­vezető mégsem lett kenguru­vá majd egy játékfigurát kap ajándékba, de csak akikor, ha nem az. Ha mégiscsak ken­guru, akkor­ minek neki a nem igazi? Néha,­ mintha szi­nonimája lenne a kenguruság egy sokkal köznapibb kifeje­zésnek. Időnként már nem is igen tudja a néző, monda­nak-e neki valamit. Az író megnyugtatja: szí­ve szerint semmire sem akar­na tanítani a filmmel. Ha csak az előbbi idézetre nem, akkor pedig nem is olyan lé­­lyegtelenre. Csupán jó mo­zit, szórakoztató filmet pró­báltak készíteni. A­ jó mozi akkor jó, a szó­rakoztató film akkor szóra­koztató, a közönség szerint, ha jegyet vesznek rá, beülnek, nézik. Hogy aztán ki mit vár tőle? A nézőtéren mögöttem ülő lányok a számokat éne­kelgették, és nem is éppen halkan — jelezni akarván, ne­kik megvan a lemez, ismerik valamennyit. Azt hittem, jobb lesz a zenéje — sommázott más. Itt-ott­­elnyúlik egy-egy je­lenet, némelyik el is marad­hatna. Érdemes megnézni A kengurut? Egy biztos, ez nem tipikusan az a film, amelyik után legszívesebben fejét verné a falba az ember az elvesztegetett időért. Milyen a film? Ilyen is, olyan is. Sokat nem veszít, aki nem látja. Nyereség? Talán, ha magunk is kenguruvá válto­zunk. Mindenféle továbbo­­nyolítást leszámítva, az ere­deti értelemben. Mert kengu­ruvá lenni, így, nem is olyan furcsa állapot. Tóth Ildikó ­ Szergej Umjakov szobrai Fiatal orosz szobrász mun­káit láthattuk legutóbb. Szob­rásznak vall­ja magát, bárt­ a nehéz kalapácstól kérges ke­zével pókháló finomságú raj­zokat is készített. Sokoldalú­ságára jellemző, hogy a kí­nai képírók stílusában is raj­zolt színes grafikákat. Más rajzain a féktelenül kavargó vonalak összessége, bár a képek nem ábrázolnak konk­rét tárgyat, érdekes, tárgysze­rű hatást eredményeznek. A bemutatott három faszobor csak ízelítőt adhatott vendé­günk szoborformáló képessé­géből. Biztos rajztudására vall ba­rátjának emlékére készült ké­pe is, amelyen egy, a Szov­jetunióban még ma is nép­szerű „képkivágót” mutat be. Ezek a képkivágók az embe­rek vagy tárgyaik képzeletbe­li kontúrjai mentén kivágott papírdarabokat valamely el­térő színű alapra ragaszta­nak, és így az árnyképhez ha­sonló képet nyernek. A bemutató sokfélesége nem volt zavaró. Szergej Umjakov szobrai és grafikái együtt és külön-külön is érdekesek vol­tak az E galériában. Sch. ■V Képzőművészet TÜRELEM Tervünk, hogy ezentúl képzőművészeti rovat is lesz a Jövő Mérnökében. Minden alkalommal egy mester egy képét fogjuk elemezni, és folyamatosan válogatjuk egyazon szerző­től a műveket. Reméljük, hogy a sorozat végére si­kerül megismertetni (eset­leg megszerettetni­ az ille­tő festőt vagy szobrászt. Első alkalommal azon­ban nem egy művel fog­lalkozunk, hanem talán ar­ról „beszéljünk”,­­ hogyan kell nézni egy olyan ké­pet, amit még nem isme­rünk, vagy esetleg alkotó­jától addig még semmit nem láttunk. Azt hiszem­, ebben az esetben elenged­hetetlen az alázat, a türe­lem és nem utolsósorban a sokat szidott sznobizmus egy bizonyos fajtája. Felejt­sük el, hogy milyen okosak vagyunk, és talán az sem ártalmas, ha elhisszük, hogy a festő jobban értett a sa­ját szakmájához, mint mi. Legyünk jóindulatúak a képhez, és tételezzük fel, hogy van mondanivalója, méghozzá annak ez az egyetlen elképzelhető vagy legmegfelelőbb megjele­nési formája. És vegyük elő az aktuá­lis „sznobizmusunkat”, keressük, hogy esetleg mi­ért tartják mások jónak azt a bizonyos képet, illetve festőt. Igyekezzünk megta­lálni azokat az összefüggé­seket, amelyeket esetleg az első percekben nem vet­tünk észre. Gondolok a kompozícióra, a színek rit­musára, első pillanatra fel sem tűnő, dramaturgiailag azonban lényeges, olykor kulcsfontosságú részletek­re. Mindig csodálattal néz­tem régebben azokat az embereket, akik megnéztek valamit, és rögtön véle­ményt mondtak. Ezek m­el­­lett butának, lassú felfogá­súnak éreztem magam. Ma már őszintén szólva megvetem őket, mert fel­színesek. Gondoljunk bele! Honnan veszi, veheti ma­gának a bátorságot bárki, hogy első látásra véle­ményt mondjon egy mű­ről, melyet az alkotója eset- De nem így gondoltuk Futótűzként terjedt el a hír. Az embereik hosszú, kígyózó sorokban álltak a művészet szentélye előtt, várva a bebo­csátás idegnyugtató pillanatát. Magyar emberhez méltatlan módon, türelmesen, fegyelme­zetten. Mert a Nagy Művész, igaz, csupán hírből és fény­képről ismert — de a művelt nyugaton máris klasszikusként elkönyvelt — alkotását min­degyikük látni akarta. No, meg az is vonzotta a töme­get, hogy a nagy alkotó rész­vételét tavaly a hatóságok nem engedélyezték. Legalábbis városi körökben ez járta ak­koriban. A várakozók egyike-másika alighanem szakértő lehetett, mert egy vállas, ősz úriember lakonikus egyszerűséggel csak annyit mondott a körülötte ál­lóknak, hogy amit a művész eme alkotásával a figuratív kontra nonfiguratív ábrázolási módok között dúló heroikus küzdelemben produkált, az őt, az avantgarde legdicsőbb nap­jaira emlékezteti. Ezzel persze nem mindenki értett egyet, mert szerintük a mű alap­hangját nem a kontra, hanem a rekontra adja meg. Ezzel is bizonyítván, hogy ők is olvas­ták az ide vonatkozót. Abban azonban rögvest közös neve­zőre jutottak, hogy a remek­ség évekig, de minimálisan órákig csinált. Először is hosszabb-rövidebb ideig gondolkozott a megfesten­dőkön. Azután megfestet­te. A festésre szánt időt nem szabad manuális mun­kának tekinteni, hisz az alatt az idő alatt állandó­an kontrollálta, illetve a jobb kifejezés érdekében esetleg korrigálta a művet. • És akkor még mindig nem számoltunk azzal az egyál­talán nem elhanyagolható ténnyel, hogy milyen rég foglalkozik a szakmájával, tehát, hogy egy csomó, pontosan manuális dolgot gyorsan, automatikusan festett. Számunkra nem evidens, tehát türelmesen kutatandó jelrendszer ala­kulhatott ki munkássága alatt. Nem szabad egy is­mert, szeretett képhez ha­sonlítani a következőt, még ha egyazon mestertől szár­maznak is. Minden képnek más feladata van. Ennek megfelelően lehet más mé­retű, sőt olykor (főleg a XX. században) időben kö­zeli képeknek lehet egé­szen más technikájuk. És ez persze közel sem je­lenti, hogy egyik jobb mint a másik. Megvan persze annak is a veszélye, hogy az ilyen né­ző konfliktusba kerül saját magával, hiszen felfedezte több erényét is a képnek, de mégsem tudja elfogadni. Természetesen erre (mint­hogy arra sem, milyen a jó kép) nincs recept. Mindannyiunknak el kell döntenünk, hogy tetszik-e a mű, vagy nem. Azért azt ajánlanám, hogy egészen szélsőséges esetektől elte­kintve, tartózkodjunk az olyan kifejezéstől, hogy rossz kép. Gondoljunk ar­ra, hogy hány kiváló kri­tikus, aki hivatásszerűen értékelte az alkotásokat, fogott mellé. A kortárs mű­vészekről nem is beszélve. (Pl. Leonardo Michelange­­lóról és fordítva.) A festé­szet éppen olyan szakma, mint a többi, melynek megvannak a törvényei, műhelytitkai. Egyed László mű megtekintése minden olyan magyar ember számára köte­lező, aki csak egy kicsit is ad magára, öt perc eltelté­vel az emberek úgy tódultak befelé, mint az emberek. Egy­máson átgázolva közelítették meg a Nagy Mű ideiglenes ál­lomáshelyéül szolgáló termet. Népes embergyűrű vette kiörül a hét csodáját. Sokáig némán, szájtátva bámulták. Az iménti őszes ocsúdott fel leghama­rabb e kábulatból: — Hát most láthatják uraim! Ez az igazi művészet. Ember­alak nélkül is képes olyat mondani nekem, a ma embe­rének, ami számomra embe­ribb, mit emberibb, humánu­sabb az emberábrázolású mű­veknél — foglalta össze ,.schlagwortokban” a szakem­ber. És a tömeg egyetértőleg bo­­ntogatott, mint a kompromittált eperfa lombja. Már-már a tel­jes Catharsis előtt álltak. De nem jutottak el oda, mert egy­ váratlan esemény megzavarta a folyamatot. Két­ köpenyes teremet­tűm fel hirtelen az ajtóban, kezé­ben valami fehéret szorongat­va. Átvágott a tömegen, s a kis fehéret, ami nem volt más, mint egy táblácska, min­den tiszteletet mellőzve, rátet­te a remekmű tetejére. A közelebb állók jól láthat­ták a táblácska szövegét: „Az igazgatóság közli, hogy az al­kotást — közbejött technikai akadályok miatt — egyelőre nem lehet kiállítani. A talap­zat körüli egyméteres terüle­tet kérjük szabadon hagyni szíveskedjenek.” Seregi László _____________________________

Next