A Jövő Mérnöke, 1978 (25. évfolyam, 1-39. szám)
1978-01-21 / 1. szám
Esték Jevtusenkónál A szovjet főiskolákon igen vssgás fokot ért el a diákok művészeti — különösen az irodalmi színpadi — tevékenysége. A Moszkvai Energetikai Főiskola (MEI) irodalmi színpadát az együttes vezetője, Leonyid Gercsikov mutatja be olvasóinknak. ★ Az irodalmi színpad előadásainak összeállításánál olyan híres szovjet írók, költők műveire támaszkodtunk, mint Konsztantyin Szimonov, Raszul Gazmatov, Vaszilij Suksin, Jevgenyij Jevtusenko. Tulajdonképpen Jevttusenkóval kezdődött az egész... Tíz évvel ezelőtt vetődött fel a diákirodalmi színpad gondolata az egyik legnagyobb moszkvai főiskolán (a MEI-nek 25 ezer hallgatója van). Előadásaink a dráma, a költészet, a zene, a pantomim és a tánc elemeinek ötvözetei. Megtudtuk, hogy Jevtusenko egy elbeszélő költeményt ír a mai Amerikáról, a vietnami háborúról és a fiatalság útkereséséről. Emlékszem, társulatunk teljes létszámban megjelent Jevtusenko házában, hogy meghallgassa a költő felolvasását az addig elkészült műből. Azonnal nekiláttunk a munkának. A darab összeállítása hasonlított a filmkészítéshez, amikor is gyakran az utolsó jeleneteket veszik föl először. A költemény utolsó két fejezete már rendelkezésünkre állt, de az első három még nem volt kész. A munkát a költővel egy időben fejeztük be. Sok estét töltöttünk Jevitusenkóval. Idővel ő lett a tulajdonképpeni rendező, akitől a hosszadalmas, aprólékos munka során számos műhelytitkot leshettünk el. „A Szabadság-szobor leple alatt” című művel kezdte meg működését irodalmi színpadunk. Jevtusenkóval való barátságunk ezután is fennmaradt. A második előadást (A Kazányi Egyetem) is közösen állítottuk össze. Nem sokkal a premier után egy újabb téma feldolgozásába kezdtünk. Jevtusenko adta az ötletet, hogy egy orosz asszonyról, Jelizaveta Pirenkóról készítsünk dokumentumjátékot, aki a második világháború idején részt vett a francia ellenállási mozgalomban. így született meg a harmadik darab, a „Mai történetek”. Emlékezetes marad az az időszak is, amikor Raszul Gazmatov költő „Az én Dagesztiánom” című művét alkalmazták színpadra. A mindig mosolygós költő a terem sarkában ült, és irányított: „Nem jó, te egy ősz hajú aggastyán vagy, mosolyogj, ne nézz ilyen mogorván...” A fiatalok színészi, énekesi és pantomimképességekre tehetnek szert, s jó érzéssel tölt el bennünket, ha végzett növendékeink későbbi munkahelyükön — üzemekben, kutatóintézetekben — is színjátszó köröket szerveznek, tovább népszerűsítve ezt a műfajt. APN A diákszínjátszók a BAM egyik építkezésén El Ghe, akit így a becenevén keresztül ismert meg a világ, immár több mint tíz éve, hogy halott, s itt Magyarországon talán a kelleténél észrevétlenebből tűnt el ez az évforduló. (Ahogy a JM október 22-i számában írta a sokat vitatott Che című cikk.) Nehéz lenne pontosan megállapítani, hogy a polgári radikális családból származó fiatal orvos mitől és életének melyik pillanatában vált forradalmárrá. A látható folyamat minden bizonnyal egyetemista korában indult meg. Ekkoriban barátjával utazást tett Latin-Amerika több országában, motorral, autóstoppal és gyalog járva be a kontinens jelentős részét. Hogy az utazás valójában mit jelentett — noha az adott pillanatban még csak szimpatikus extravaganciát érezhetünk benne —, azt több mint egy év múlva, az orvosi diploma kézhezvételénél mérhetjük csak le, mikor Guevara megkezdi második nagy utazását. Az első utazás jellegéből a visszaemlékezések és dokumentumok alapján megtudhatjuk persze, hogy lehetőséget nyújtott a kontinens alapvető szociális, társadalmi problémáinak megismerésére, érzékelésére. Látszólag mégis minden jel arra mutatott, hogy Che friss diplomájával Venezuelába megy dolgozni, ahol komoly gyakorló orvosi és tudományos perspektívát jelentő állást ajánlottak fel neki. El is indult Buenos Airesből Caracasba, de már egészen máshová érkezett meg. Lavreckij, szovjet kutató így ír erről: „De miért nem találjuk a kikötőben vagy a repülőtéren, miért utazik vonattal La Pazba, Bolíviába? Hozzátartozónak és barátainak pénzhiánnyal magyarázza a Venezuelába vezető szokatlan útvonalat, s valóban üres zsebbel ül fel a »fejvonatra", ahogyan Argentínában nevezik azokat a szerelvényeket, amelyek minden tapjánál megállnak, hogy a farmerek felrakhassák tejesikannáikat. De vajon az az orvos, akit nyolcszáz dolláros állás várt Caracasban, nem tudott volna kölcsönkérni kétszáz dollárt a repülő, vagy hajójegyre?” Második útjában már kezdettől fogva világosan látható a politikai elem. Az egyes latin-amerikai fővárosokban ekkor a diktatúrák közötti demokratikus periódusokban egymást váltva alakultak ki az időszakos emigrációs központok, hasonlóan a régebbi európai emigrációs központokhoz. Útja során Che ezzel a kontinentális emigráns közösséggel került mind szorosabb kapcsolatba, s kötelezte el magát egyre határozottabban a forradalom mellett. (Meg kell említeni azt is, hogy ezeket az emigránsokat nagymértékben összetartotta a latin-amerikai valóság relatív homogenitása — a közösnyelv, a hasonló kulturális hagyományok, gazdasági problémák stb.) Forradalmárból kimagasló forradalmi vezetővé pedig — ez életének legismertebb szakasza — Kubában vált. S bár forradalmi radikalizmusa már a hatvanas évek legelején is különféle vitákra adott alkalmat, ezek a viták mégis bolíviai harcaival kapcsolatban erősödtek meg. Mindenekelőtt le kell itt szögezni, hogy Kubából való eltűnésénél oka nem lehetett holmi nézeteltérés a kubai vezetőkkel , amit főleg nyugati sajtókörökben olyan előszeretettel hangoztattak. Bár részletes információk nem állnak rendelkezésre, Che Fidelhez fűződő jó viszonyát vitán felül állónak tekinthetjük. CHE A vita egyébként formálisan akörül a kérdés körül mutatkozik, hogy egyes kutatók szerint Guevara többé-kevésbé megalapozatlan és végiggondolatlan partizánharcot indított volna Bolíviában. Érdemesnek látszik — ha csak vázlatosan is — végigvenni az ezzel kapcsolatos kérdéseket: Che 1963-tól (!) készült az újabb partizánharcra. Állandó kapcsolatot tartott fenn a kontinens mintegy tucatnyi partizáncsoportjával. De nemcsak ezekkel koordinálta stratégiai elképzeléseit, hanem megbeszéléseket folytatott Afrika haladó országainak vezetőivel, az ázsiai vezetőkkel, a harmadik világ felszabadító mozgalmainak vezetőivel és valószínűsíthető például, hogy hosszabb időt töltött a kongói gerilla-hadseregben. Ezután „eltűnt” — több mint másfél éven keresztül ideális körülmények között készítette elő a konkrét partizánharcot. Sikerült később úgy lejutnia kubai társaival együtt a tervezett bolíviai partizánbázisra, hogy ez titokban maradhatott a Guevara minden lépését évek óta figyelő hírszerző szervek előtt. A bolíviai előkészítést illetően pedig a következő tényeket ismerjük: munkatársa, Tania a bolíviai kormányzó körök legfelsőbb rétegeiben mozogva nemcsak igen fontos információkat szerzett, hanem sikerült szimpatizánsnak megnyernie olyan vezető személyiségeket is, mint maga a belügyminiszter, aki Guevara halála után a történelmi jelentőségű partizánnaplót, iratokat és minden más Guevarával kapcsolatos tárgyi rekvizitumot, dokumentumot kicsempészett az országból, és eljuttatott a kubai vezetőkhöz, ezzel jelentős mértékben erősítve nemcsak Guevara, hanem a kubai forradalom politikai pozícióját is.Ami a haladó bolíviai erőket, illeti, a Kommunista Párt azonnal határozatban támogatta a partizánharcot, egy másik fontos erő pedig, a bányászok harci szervezete a partizánok közé való belépés mellett döntött (vezetőjük Moisés Guevara a harcok során halt hősi halált). 1966. szilveszter estéjén azonban Che és a Bolíviai Kommunista Párt azóta már leváltott és a pártvezetésből eltávolított titkára között hallatlanul káros kimenetelű beszélgetés zajlott le. Monje teljesen váratlanul azzal az esztelen kívánsággal állt elő, hogy Che adja át neki, a partizán harcokban teljesen járatlan párttikárnak a gerilla vezetését. Bár ettől kezdve Monje megvonta támogatását a partizánoktól, a párt tagjai és vezetői közül többen csatlakoztak hozzájuk. A partizánbázis kiválasztása bizonyos fokig valóban érthetetlennek tűnik, bár így is felkelti gyanúnkat, hogy ez a rendkívül tapasztalt forradalmár olyan tévedést követett volna el a tervezésben, melyet sokezer kilométer földrajzi és szemléleti távolságból egy iskolás gyerek is világosan láthat — a kedvezőtlen természeti viszonyokra gondolok itt. A bázis kiválasztásánál egy tényezőt el szoktunk felejteni. Arról van ugyanis szó, hogy Che nem csupán Bolíviában akarta elindítani a partizánharcot, hanem egy öszszefüggő partizánfrontot kezdett kialakítani, mely Bolívia, Argentína, Peru és még más országok területére is kiterjedt volna. Ez a nagyszabású akcióterv komolyan kellett, hogy befolyásolja a helykiválasztást. A partizánbázis az argentin és paraguayi határ közelében volt A forradalmi helyzet kérdéséről végül még csak annyit (ennek meglétét sokan tagadták), hogy a forradalom teóriáit nem szabad összetéveszteni a katekizmussal. Annak eldöntésére nem vállalkozhatunk utólag, hogy mennyiben volt 1967-ben „vegytiszta” forradalmi helyzet Bolíviában, „csak” annyit tudunk, hogy a hatalmi körök erősen megosztottak voltak, Barrientos elnök ellen napirenden voltak az összeesküvések, a vezető politikusok között egy erős antiimperialista nemzeti, demokratikus politikai irányvonal volt kibontakozóban, s mint a Che halálát követő politikai válság, kormányok és elnökök bukásának sorozata mutatja, az uralkodó körök nem voltak képesek a hatalom szilárd kézbentartására. A leghaladóbb politikai pártok és szervezetek pedig a fegyveres harc mellett foglaltak állást, amely fegyveres harcot igen jól előkészítettek, s vezetője a lehető legrátermettebb forradalmár volt. Akkor hát mi lehetett a kudarc oka? Erre a nyilvánvaló kérdésre nyilvánvaló választ adni lehetetlen. A válaszadás illetékesei egyébként is Latin-Amerikában találhatók. A forradalom természetét még mindig kevésbé ismerjük, mint a társadalmi dialektíva bármely más mozzanatát. Végleges válasz helyett következzék itt most néhány olyan megjegyzés, mely a megértéshez talán közelebb visz. Nemes István tudományos segédmunkatárs Filozófia Tanszék (Folytatjuk) Magyar törzs Szudánban 1976. óta rendszeres kapcsolat van a Schönherz kollégium és a tokaji Toldi Ferenc Gimnázium között. Legutóbbi alkalommal Ibrahim Nasrah Eldin és a villamos kar külföldi felelőse utazott Tokajba. Az összejövetelen Szudán történelmével ismerkedhettek meg a középiskolások, a középkortól egészen napjainkig. Közben egy-egy fontosabb eseményt, történelmi érdekességet részletesebben megtárgyaltak. Biztosan kevesen tudják, hogy a vándorló magyarok Szudánba is eljutottak. A XVI. században a törökökkel együtt magyarok léptek Szudán földjére és a fővárostól északra, külön törzset alapítottak. A törzsi keveredés során aztán beolvadtak a többi közösségbe. A napjainkban is élő leszármazottaik bőrszíne világosabb, mint az őslakóké, de már nem beszélik nyelvünket. Feltehetőleg a dédapjuk tudott még magyarul. E törzs tagjai közül három diák jelenleg hazánkban tanul. Az ismertető utáni kérdésekben a mad Szudánról, az ottani életről, szokásokról, diákmozgalmakról és persze a fiatalok szórakozási lehetőségeiről beszélgettek. Lejártak az uszodabérletek! A Szakszervezeti Tanács sport albizottsága értesíti az uszodabérlet tulajdonosokat, hogy az 1977-ben kiadott bérletek csak március 1-ig érvényesek. Új uszodabérletet, vagy a régi meghosszabbítását Selmeczi Ferencnétől lehet kérni a Stoczek épület földszint 1-ben kedden és csütörtökön, délután kettő és három óra között. AZ USZODA A VIZSGAIDŐSZAK ALATT KARBANTARTÁSI MUNKÁK MIATT ZÁRVA VAN, MEGNYITÁSA FEBRUÁRBAN VÁRHATÓ. Vádpont-e a túlzott erély? Mikor jó egy érdekvédelmis? Nem túl régen dolgozom az egyetemen, eddig mintegy tíz olyan MSZMP taggyűlésen vettem részt, ahol tagfelvételt is tárgyaltak. Mégis már jónéhányszor találkoztam olyan esettel, amikor egy felvételét kérő hallgatóval — aki egyéb társadalmi munkái mellett saját tanulókörének érdekvédelmi felelőse is volt —, azt a „vádpontot” szegezték szembe, hogy „túl erélyesen képviselte saját tankörének érdekeit”. Ami még meglepőbbé teszi ezt az ügyet: ezt a vádat ugyancsak hallgatók emelték, rendszerint a hallgatói pártcsoport tagjai. Szerencsére persze mindegyiküket tisztázták eme vád alól — igaz, hogy hosszú vita után —, miután kiderült, hogy egyikük sem vétett az írott és az íratlan szabályok ellen: nem csalt, nem manipulált az adatokkal, nem támogatott jogosulatlan vagy túlzott kérelmeket — csupán a tőle telhető eréllyel és kitartással képviselte tankörtársai érdekeit, mintha csak a sajátjáról lenne szó, vagy még annál is jobban. Ma már az egykori „vádlottak”, ezek a „túlbuzgó” érdekvédelmisek, valamennyien a párt megbecsült tagjai, így tehát nem az ő érdekeik védelmében ragadtam tollat, hanem azért, mert el tudom képzelni, hogy ez a szemlélet máshol is előfordul. Annyit talán elfogadhatunk kiindulópontnak, hogy egy tanulóköri érdekvédelmi felelősnek az a feladata, hogy tanköre egyes tagjainak, továbbá tanulókörnek mint kollektívának az érdekeit képviselje és védje — mégpedig legjobb tudása szerint. Tehát nem a szomszéd és nem a többi, hanem a saját tanulókörének az érdekeit kell védenie. Hiszen egyrészt a többi tanulókörnek is megvan a maga érdekvédelmi felelőse, másrészt pedig ott vannak a KISZ felsőbb szervei — mindenekelőtt az évfolyam vezetőség, hogy az egyes tanulókörök, által előterjesztett kérelmeket mérlegeljék és differenciáltan elbírálják. Ez — bár lehet, hogy egyesek furcsának találják, nem a tanulóköri érdekvédelmi felelősök feladata. Ha minden tankör érdekvédelmise egyformán jól végzi a dolgát, ha mindnyájan egyforma eréllyel képviselik tankörtársaik érdekeit, akkor az évfolyam vezetőinek döntése is igazságos lesz Ezt az egyformaságot azonban nem úgy kell megteremteni, hogy a legjobbakat visszafogjuk, „túlbuzgósággal” vádolva őket, hanem úgy, hogy a kevésbé lelkeseket az ő példájuk követésére ösztönözzük. Javaslom ezért, hogy a jövőben a „túlzott erély” ne vádpont, hanem dicsérő megjegyzés legyen a tanulóköri érdekvédelmisek számára — mind a pártba való felvételnél, mind más fórumokon. Az előzmények ismeretében azonban talán mégsem volt hiábavaló ezeket a trivialitásokat papírra vetni. Molnár László Gábor Helyesbítés Az 1977. évi Házi TDK Konferencia záróünnepségén a „Rektori Különdíjasok” felsorolásánál sajnálatos módon a közlekedésmérnöki karról Kiár András — Melles Tivadar V. évf. hallgatók — konzulensük: dr. Gyulai Géza docens, Közlekedéstechnikai és Szervezési Intézet — kimaradtak. Ezúton elnézést is kérünk.