A Jövő Mérnöke, 1982 (29. évfolyam, 1-39. szám)

1982-01-16 / 1. szám

Életmód­i/ vizsgaidőszakban „ROGGYANT A LÁBAM, SÜPPEDT A MELLEM, ITT AZ IDEJE, ÖSSZE, KELL ESNEM.” Csak a folytatás : vajon igaz-e az Ady-kép, valóban testi-lelki húsdaráló a vizsga­­időszak? Vajon tényleg meg­emészt mindenkit a vizsga, ki­kaparja-e szervezetünk leg­utolsó tartalékait? Egyáltalán, hogyan töltjük el, hogyan használjuk föl? Eszünk-e, ha szurkolunk, és akármit be­vesz-e a gyomrunk, ha az iz­galom silány csomóvá, rántot­ta össze? S vannak-e kibú­vók, lehet-e tolni, tologatni a vizsgát, akár úgy is, hogy or­vosi pecsétes papírt ragasz­tunk elgyötört, mártír homlo­kunkra? fkete-csemete, tévé, hűtő stb. Ezekkel a kérdésekkel in­dultam a Landler kollégium­ba, ahol az elsőnek kiszemelt tunéziai fiú, a népszerű és kedvesnek tartott Bechir dü­hösen üzente, hogy nem nyi­latkozik, egyébként délelőtt megfontolt szándékkal és für­dőköpenyben elkapta a fotós. Istenem, van, aki vizsgaidő­­szakban kényes arra, hogy milyen öltözékben látják. Mit szólnának a vizsgán, ha ba­rátunk fürdőköpenyes fotója világszerte ismert lapunkban megjelenne (hmm!). Amíg újabb áldozatokon törtem a fejem, elbeszélgettem az új­donsült gondnoknővel, Galam­bos Istvánnéval. A diákok nagy része — ha teheti, a kö­rülmények miatt — inkább hazamegy tanulni. A másik része, mint a vadász elől la­puló nyúl, behúzódik üregébe, szobájába, ahol remetéhez ha­sonló életmódot él. Ezt is te­hetik, mert az alig több mint háromszáz férőhelyes kollé­gium nemrégen huszonöt hű­tőszekrényt vásárolt, így te­hát, aki akar, egy hétig klott­­ban meglehet kis szobájában, maximum a mosdók felé kell néhány lépést tennie. Apropó. Mosdók: a vizes­blokk még nem szokott hoz­zá a létszámhoz, és bár fo­lyamatosan javítják, bővítik, a mellékhelyiségben föl-föl­­szökő szennyvíz sem vizsga­időszakban, sem máskor nem szívderítő. A gondnokság a folyamatos javítási munkákat csak a leg­szükségesebbre korlátozza — ezzel sem akarják vizsgaidő­­szakban bolygatni a kollé­gium nyugalmát. Kaptak viszont a régi rosz­­ferak helyett három új mosó­gépet a diákok. Sőt tévéket is a nagyobb létszámú szobák­ba!!! Míg a szolgálatkész gondnoknővel beszélgetünk, kétszer is megfordul a szobá­ban az ősz hajú Pista bácsi, aki igyekszik minden apró­­cseprő házi bajt elhárítani a diákok feje felől. Galambos Istvánt ismerik így a kollé­gium lakói — nyugdíjas vas­úti tiszt, a felesége unszolá­sára együtt jöttek Dombóvár­ról. A vizsgaidőszak nekik nyugodtabb napokat-heteket jelent, mint a tanév többi ré­sze. Mint a masik­ ­a, és az egészség? Van­nak-e magukba merült, rángó testű, sűrűn pislogó áldozatai a megfeszült munkának? Dr. Andorka Istvánné asszisztens véleménye szerint nincsenek. A kollégium orvosi rendelőjét megkeresik ugyan ilyenkor is a szokásos betegségekkel: a karateedzés, futballmeccs okozta kisebb-nagyobb láb- és kézsérülések nyomaival, és nem nevezhető vizsgakórnak a meghűlés sem. Sőt — míg októberben,­­no­vemberben több mint kétszá­zan találtak bajukra gyógy­írt — és közöttük is csupán két súlyosabb, de már meg­gyógyult „eset” —, december­ben és januárban a rendelő is csendes. S most jön az új­ságíró a bátornak vélt, saját diákkorára emlékeztető kér­déssel: Mi van a szimulánsok­kal, műbeteg papírhajhászok­­kal, vizsgától beijedt remegő szívű nyuszikkal, akik meny­­nyei pecsétes papírért imád­koznak? A válasz hűvösen leverő: nem volt rá eset,­­nem volt szimuláns, nem volt műbeteg, papírért esedező gyáva nyúl se volt. Ha lett volna is, minden kiderül, mert lázmérés, torok­nézés stb.... s mindez ma­gyar és latin nyelven doku­mentálva. Bélés és szájharmonika Megöl, mondom magamban, megöl a szerkesztőm, ha sem­mi kis fordulat, színes eset, szisszenésre méltó mondat nem lesz az írásban, miköz­ben csodára várva bolyongok a kollégium folyosóján. „S ah, mi zúg” — Istennek hála, ol­vadok el a 140-es szoba ajta­ja előtt, harmonika, veszet­tül hamis, ám témának­ kiváló hangja cseng. Ki ez a megátalkodott, a vizsgaidőszak csendjét ily bátran sértegető? Tán leteper­­te az összes tételt, túl minden vizsgán az öröm zenéjét zengi? A keceli Lukács Istvánnak még három vizsgája van hát­ra a négyből. Matekból ugyan volt már egyszer jelenése, de nem fogadta el a bélást, így hajrá még egyszer, hiszen az eredmény nemcsak erkölcsi, de anyagi kérdés is. A szájharmonika tehát csu­pán lazításként jöhet szóba, bár szavaiból ítélve sohasem került még a tanulástól gör­csös állapotba. Két éve ilyen­kor vizsgaidőszakban még a karate is segített a testi fel­üdülésben, mostanában a vizs­ga előtt tanulásra szánt há­romnapi feszültséget séta, mo­zi, no meg a szájharmonika vezeti le. Életmódja bölcsre vall — nem éjszakázik, mond­, ja, éjfélkor ágyban a helye. Étel és étvágy 12 óra, 514-es mellék. — Kézit csókolom, Olajos Illésné konyhavezető? — Igen, tessék! — Vannak-e már az ebéd­lőben? — Vagy tízen-húszan. — És máskor? — Minden hely foglalt, vagyis 116-an. — Az étvágyuk milyen? — Különböző. Ma például kassai krumplileves van, van, aki szereti, van, aki nem. Az egyik vietnami fiú például nem ette meg a tésztát, he­lyette két levest kért. — Hányan esznek ma? — 150-en vannak, máskor 600 személyre főzünk. Sokan hidegben kérték ki az ételt. — Mit kaphatnak hidegben? — Bármit, kolbászt, kon­­zervet, befőttet, ami kell! — Jól értem, bármit, kagy­lót, osztrigát, olívát...? — Azt azért nem, de a kül­földiek sokan rizst kérnek, szeretik maguk megfőzni az ételt. — Pálcikát nem kérnek hozzá? — Kérhetnek, az nincs! — Mit csinálnak most, hogy ilyen szélcsend van a kony­ha környékén? — 14-en vagyunk, a dolgo­zók fele most vette ki az el­maradt szabadnapjait. — Hát, jó vizsgaidőszakot! — Köszönjük. Tanulság helyett Egy darabig még törtem a fejem, hogy a vizsgaidőszak­ban tapasztalható életmódvál­tozások után nyomozzak. Pél­dául fiúk és lányok kapcso­lata, tekintettel a lelki ter­heltségre, vagy alkohol és a vizsga kapcsolata, és rájöttem, kedves olvasó, hogy ha a nagyapám szemüvegén ke­resztül nézném a kérdést, ak­kor sem találnék semmi szu­pervégletest. És most bánkód­tam? Hogy nem igaz az Ady­­idézet az írás elején? Hál’ Is­tennek, így jó. Pálinkás László Hidegkoszt Az új mosógépek (Fotó: Erdős) Dottore" PRIMO TEMPO Hogyan járjunk moziba? Vegyünk a kezünkbe egy moziműsort. Filmkulturáltsá­­gunknak megfelelően nézzük végig. Válasszunk ki 3, legfel­jebb 4 filmet. Vizsgáljuk meg, mely mozikban játsszák a ne­künk tetsző filmet. Marad te­hát egy film. Ha fél órával a kezdés előtt sikerül jegyet kap­nunk, megnézhetjük a filmet. Akkor van nehézségünk, ha sűrűn járunk moziba, mert egy idő után már nagyon váloga­tósak leszünk. Ha ez tovább fo­kozódik, akkor elkezdünk olyan filmalkotásokat keresni, amelyek az egyetemes film­művészet részei. Itt a nagy bökkenő, SECONDO TEMPO Mi is az a filmklub? Egy olyan helyiség, ahova nem fér el 400 ember, és né­ha 15-en vannak. A vetítési körülmények lehetővé teszik, hogy a nézők akaratukon kí­vül technikai adottságokkal is megismerkedjenek. A filmeket általában sorozatszerűség, pon­tosabban tematikusság (rende­zők, színészek, irányzatok stb.) jellemezhetik. Nagyon egysze­rű törvényszerűség alapján (sokan, jó filmet akarnak néz­ni) egy idő elteltével az egye­temes alkotások egész sora lát­hatatlanná válik (jogdíj, na­gyon esik az eső, sok a ragasz­tás). Senki sem akarja, mégis szörnyű állapot alakul ki azok számára, akik később születtek. Filmművészeti alkotások egész sorát nem láthatják. Mindezen dolgok akkor van­nak ránk hatással, ha egyete­münkön filmklubot működte­tünk. Helyben vagyunk. TERTIO TEMPO Mint sokan mások, mi is szeretjük a jó filmeket. Eddi­gi tapasztalatunk alapján az egyetem hallgatói és oktatói is szeretik a jó filmeket. A film­­forgalmazókkal való találkozá­sunk során tapasztaljuk, hogy a lehető leggyorsabb segítséget nyújtják, hogy mi jó filmeket lássunk. A technikai hátteret biztosító részlegek maximális energiával dolgoznak, hogy mozizhassunk. Elnézést kérek mindazoktól, akik ezen sorok elolvasása után értetlenül néznek maguk elé. Mindezen dolgok zavaros­sága nagyon egyszerű módon mérhető: A épület I. 46-os te­remben időnként vetítünk egy „dottó”-ról készült sorozatot. E vetítések kapcsán kerülnek rossz száj ízű gondolatok az eszembe, természetesen tudo­mányos alaposság nélkül. (*) Az olasz filmszakmában a rendezőket „rendező úr” Ьз­­lyett , ,dottore”-nek, illetve „dotto”-nak szólítják. Halasi Zoltán (Reflexió) КшШ, min csúsztál el? Telefon. Csöng, csöng, csöng. — Kata? Itt Gab. Szeret­nék veled egy riportot... — Velem? Minek? Nem va­gyok én senki és semmi... — Azért... A szobájában rend van. Ez meglepő. A zongorámnak ilyenkor háromfelé állt a lába a rádobált tabu kacatok sú­lyától. — Ha elegem van minden­ből, mindig nekilátok rendet csinálni... — Kissé gyűrött vagy... — Pedig ma sokat aludtam. Anyu sajnált felébreszteni, mi­kor keltem... igaz még sok aludnivalóm van hátra. — Mások ilyenkor már vizs­gáznak, sőt... — Ennyire még soh­a sem voltam lemaradva, bár mindig az utolsó pillanatokban adtam be a feladataimat. Az a ször­nyű, hogy megmagyarázni sem tudom, min csúsztam el. Ez a félév kemény, de, nehéz elhin­ni, hogy ennyire. — Hány feladatod volt?­­ — Tíz körül. A folyamatos tanulást fel­tételező beszámolókról nem is beszélek. * < ■— Kata, min csúsztál el? — Mondtam már, hogy nem tr­om. A ... napok szervezé­se ugyan sok időmet elvette, és te is tudod, hogy hiába a sok segítő, mindig négy-öt emberre jut a neheze. Volt egy kiadványunk. A szerkesz­tés nagyon lekötött. Olyan jó volt látni egy-egy kész oldalt. És a mellékhatás: újra tollat ragadtam és írtam (JM + ha­k­lap). A legnehezebb az a három-négy nap volt, amikor a teljesen kész anyaggal fe­lelős kiadót és nyomdát ke­restünk. Hirtelen minden olyan bizonytalan lett. A KISZ nem akarta vállalni a lapot, mert semmi köze hoz­zá, nem a profilja. Különben is annyiszor és annyian szid­ták őket ilyenek miatt. Végül mégis elvállalták. Aztán meg­jelent az újság és a nyomda igazán szépen dolgozott. — Mennyi idődet foglalta le a szervezés? — Körülbelül másfél hónap összes „szabad idejét”. Sajnos pár előadásról, gyakorlatról is lógnom kellett, mert az ügy­intézés nem alkalmazkodhat a tanrendünkhöz. — A feladataiddal nem volt baj? — A rajzzal voltak problé­máim ... Az első határidő és a szerkesztés súrolták egy­mást. Például ceruzarajzot vit­tem be tusrajz helyett. Kap­tam két nap haladékot a ki­húzásra. Hagyjuk ezt, túl va­gyok már rajta. Az akkori bosszúság már tavalyi. És a filozófia. Kellett írnom egy dolgozatot. Kaptam há­rom könyvet hozzá. Nagyon izgalmas téma volt, alig tud­tam letenni a könyveket. Kár, hogy kevés időm volt ahhoz, hogy a témával mélyebben foglalkozhassam. — Tudományos szocializ­musból is írtál valamit? — Hú, az egy csúcstárgy volt. Dr. No­.n György tartot­ta a speckelt. Hazafiság, nem­zetköziség címmel. Az első órán azt mondta, hogy­­ ha rendesen bejárunk és aktívan részt veszünk az órán, min­denkinek megajánlja az ötöst." Persze vigyorogtunk. Vitatkoz­ni, mi? Manapság ez nem di­vat. Aztán olyan érdekesnek bizonyult a téma és olyan jónak az előadó, hogy mini­mális volt a lógás, sőt másik csoportból is átkérte magát egy csomó ember. Pedig bele­feledkezve a vitatkozásba, jó párszor „túlóráztunk”. — Mesélj a késéses felada­tokról. — Volt olyan, amit azért hagytam el, mert nem érde­kelt, és olyan is, amit azért, mert érdekelt és többet akar­tam foglalkozni Vele. Hadd ne mondjak példákat... Kü­lönben őszinté­n bevallva, min­den feladat érdekes tud len­ni, de legtöbbször késve jö­vök rá az ízére. Volt olyan is, melynél a befejező mondatok­nál jöttem rá, ha most újra kezdeném, egészen másképp csinálnám. — Mit csinálsz ilyenkor? — Ne érts félre, ez nem azt jelenti, hogy rossz amit csinál­tam, hanem azt, például, hogy volna egy gazdaságosabb meg­oldás. Éjjel kettőkor nehezen számtám rá magam, hogy elölről kezdjem és mást is kell csinálni... így a műszaki leírásban megjegyzem, hogy a végzett számítások alapján úgy tűnik, hogy ez és ez gaz­daságosabb lenne. — Miért csúsztál el a fel­adataiddal? — kérdezem har­madszor is. — Beteg is voltam pár na­pig. Olyan influenzaszerűség. Fájt a fejem, folyt az orrom, így szép az élet. Aztán az ün­nepek ... idén mintha több lett volna­­ belőlük a szokott­nál. Az almaszüretről is nél­külözhetnék az ötöd évfolya­mot. A diplomatervem után is rohangáltam. Jó témát kap­tam. Ha igaz, még fizetnek is érte, mert bizonyos részlete­ket azonnal alkalmaznak egy KK-munkában. — Miért csúsztál el a fel­adataiddal? — negyedszer. — Talán, mert nem tudok éjszakázni. Kettőnél tovább soha sem maradok fenn. — Úgy tudom, tánciskolába is jártál. Nem fogják azt mon­dani,, hogy na, persze, akinek erre is volt ideje?...­ — Péntek este ... Mondd ta dolgoztál péntek este? — Igen a Karimában. — No látod. És kellett a mozgás, a kikapcsolódás. Nem hiszem, hogy... — És a vizsgák? — Négy vizsgám van. Négy kemény vizsgám. Egy-egy he­tet hagytam rájuk. Remélem, elég lesz. — Milyen tanulságot vonsz le...? — Azt hiszem, csak annyit, nehéz ez a félév oda kell rá figyelni. Viszont el kell mon­danom, hogy az én példám cseppet sem általános. A prob­lémáim t­­többjét a körülmé­nyek kedvezőtlen alakulása okozta. Van olyan tankörtár­sam, aki mindent, vagy majd­nem mindent időre beadott és már javában vizsgázgat és van olyan is, aki ..javítgatja” egri­k­ másik feladatát. — Kellemes vizsgaidőszakot. GAB­ ­ Olejnyije Agnes linómetszete

Next