A Jövő Mérnöke, 1982 (29. évfolyam, 1-39. szám)
1982-04-09 / 13. szám
celül 33 ы яю О О WLÍG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MÉRNÖKE A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM NAPJA XXIX ÉVFOLYAM, 13. SZÁM ÁRA: 1,20 FORINT 1982. Április 9. A menza , örökzöld téma és róla folyt a szó azon a március 23-i kerekasztalbeszélgetésen, melyen a szakszervezetből dr. Áidomes Dezső, a jóléti osztályról Kosztolányi János osztályvezető, dr. Vincze Ernő főigazgató-helyettes, a KISZ-ből Füredi László, a BME KISZ egyetemi bizottsága érdekvédelmi felelőse, s az „egyetemi sajtó” néhány képviselője vett részt. Az Impulzus szervezte találkozó egyetlen hiányossága lehet, hogy az illetékes Pest-Budai Vendéglátóipari Vállalat nem kapott meghívót a beszélgetésre. De hát ami késik — jelen esetben — nem múlik... Katona József (Impulzus): Milyen a jelenlegi helyzet a BME-n? Kosztolányi János: A dékáni hivatalok eldöntötték, hogy ki hol egyen, így jelenleg a következő a helyzet! A Stoczek menzán eszik minden a la carte étkezést választó negyed-, ötödéves diák és a MAFC sportolói. Ugyancsak itt ebédelnek a Martos, a Vásárhelyi (Kruspér) és a Münnich kollégium menüsei. A Bercsényi az építészeké és az új villamos kollégiumé. A Bartók Béla úton ebédelnek a közlekedéskori kollégisták , és elvileg minden budapesti, menzára jogosult hallgató. A gyakorlatban a helyzet egy kicsit változott — 100—120 budapesti a Bercsényiben ebédel. Valószínűleg arról van szó, hogy a tankörtársak együtt akarnak ebédelni. A diákmenzák vezetői persze megtehetnék, hogy csak azt szolgálják ki, aki — az eredeti elosztást tiszteletben tartja — ez azonban nem érdekük. Minden menza „harcol” a létszámért mert a jutalmuk a létszámtól függ! Vincze Ernő (GMF): Ha nem arról van szó, hogy tömegesen máshol esznek, mint azt a terv szerint tenniük kéne — akkor nem is baj egy kis átcsoportosítás. Kosztolányi János: Igen ám, de jelenleg ez azt jelenti, hogy a Stoczek létszáma csökkent néhány százzal — de nagyon megnőtt a Bercsényiben evők száma. A múltkor lemértem: 20 perc is beletelik, míg valaki ételhez jut, ami — szerintem főleg akkor gond, ha óráról késnek emiatt... A jövő tanévben megpróbálunk majd változtatni ezen a helyzeten — a kulcskérdés azonban nem ez, hanem az órarendek összeállítása! Ha az órarendeket úgy állítanák össze, hogy figyelelembe veszik az ebédidőt, s a többiek időbeosztását, sokkal kényelmesebben lehetne ebédelni. Egészen más a helyzet a vacsorával kapcsolatban. Ott a sorbanállás helyett az a probléma, hogy egyre többen kérnek hideg vacsorát — s aztán elégedetlenek a választékkal. Ráadásul a hidegvacsora kiadása roppant nagy adminisztrációval jár! A másik gond — a hideg élelmiszer tárolása, mind a konyháknak (raktárkapacitás), mind a hallgatóknak. Nemrég jártuk például végig az új vilamoskari kollégiumot, s megállapítottuk: indokolt lenne minden szobában a külön hűtőszekrény! A hidegválaszték különben nem olyan rossz , de természetesen jóval szerényebb, mint egy közért, vagymint mondjuk a Skála esetén. JM: A zsúfoltságnak csak az órarend az oka? Mi lenne, ha mindenki igénybe akarná venni a menzát? Kosztolányi János: A jelenlegi étkezőket el tudná látni a három menza, ha egyenletes lenne a terhelés, ami egy tavaly októberi felmérés szerint azt jelenti, hogy körülbelül 3400 kollégista és 700 budapesti hallgató veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Katona József: Milyen a konyha érdekeltsége? A hideg vagy a meleg étel adása a jobb üzlet? Füredi László: Úgy gondolom, a hideg étel a jövedelmezőbb, hisz a rezsikulcs azonos, míg munkát és energiát lehet megtakarítani azzal, hogy nem kell főzni. Katona József: A konyhák túlterheltek. Mi az a többletlétszám, amit még elbírnak? Kosztolányi János: Például a K. épület ezres konyháján 2500 ebédet főznek. Dulovics Dezső: De ez nem is normális helyzet. Egyrészt balesetveszélyes, másrészt az embertelen körülmények az étellel kapcsolatos minden mennyiségi és minőségi kifogást indokolhatóvá tesznek. Vincze Ernő: Úgy gondolom, hogy 20 százalékban ingadozhat a létszám a tervezetthez képest. Katona József: Mi a helyzet az á la carte-tal? Kosztolányi János: 2100-as ebédkapacitást 2500-an veszik igénybe. JM: Mi után fizeti az egyetem a hozzájárulást a Pest-Budának? Kosztolányi János: A dékáni hivatalokban havonta összesítik a kiadott utalványokat — és ennek alapján. Tehát nem a valóban leadott jegyek száma szerint, bár a pénzügyi osztály ismeri az elfogyasztott adagok számát is. Nyilván arra gondol, hogy vannak, akik nem esznek a menzán, bár van utalványuk, s nem is kevesen (százas nagyságrendben gondolkozhatunk). S egy-egy konyha a tapasztalatok alapján előre számolhat a távolmaradókkal. Füredi László: A szerződés szerint a megmaradt adagokat ki kellene osztani — repetaként. De ki emlékszik ilyesmire? Kosztolányi János: Sok minden megoldódna, ha működnének a menzabizottságok. A Pest-Buda vezetői hajlandók odafigyelni a véleményünkre — ha van ilyen. JM: Miért csak egy céggel vagyunk kapcsolatban? Ha több vállalat menzái versenyeznének az egyetemen — talán a menzabizottságok nélkül is javulna a helyzet. Annál is inkább, mivel a menzabizottságok csak negatívan ösztönözhetik a menzákat. (Tudniillik — ellenőrizhetnek, panaszkodkodhatnak. De ki dönt, s minek alapján a menzák dolgozóinak prémiumáról, fizetésemeléséről?) Kosztolányi János: Régi téma, hogy más vállalatokkal is felvehetnénk a kapcsolatot, vagy esetleg kezelésbe vehetnénk a menzákat. Folytak ez ügyben különböző tárgyalások is , de más cégek csak úgy vállalták volna a dolgot, ha a Pest-Buda átadta volna nekik a jelenlegi menzák felszerelését, s dolgozóit is! Ami persze nem megy. Az is kérdéses, hogy elég lenne-e egy nyár az átállásra ... Vincze Ernő: Szó sem lehet arról, hogy saját kezelésbe vegyük a menzákat — túl sok gonddal járna. Az egyéb cégekkel való tárgyalások pedig azt mutatták: a Pest-Buda ajánlata a legkedvezőbb számunkra. Az egészséges konkurencia persze jó lenne, ahogy ezt most a vállalkozásba kiadott büféknél meg is csináljuk ... Kosztolányi János: A Művelődési Minisztérium és a Belkereskedelmi Minisztérium keretszerződése szerint a menzákat a beruházóknak kell berendezniük , a Pest-Buda viszont hajlandó ezt magára vállalni, s nekünk ez előnyös. Dulovics Dezső: A dolgozók is egyre többször kérdezik ezt. Szerintem az lenne az ideális megoldás, ha az egyetem saját kezelésében tartaná a menzákat — amit persze hosszú évek munkájával lehetne megvalósítani. Lényeg, hogy a konyhák (Folytatás a 2. oldalon.) Az örökzöld menza IOVO A felszabadulási ünnepségen adták át A művelődési miniszter az április negyediki ünnep alkalmából Kiváló Munkáért kikitüntetésben részesítette: dr. Györgyi József adjunktst; dr. Kis Papp László docenst; dr. Papp Gábor adjunktust, az építőmérnöki karról; dr. Parti Mihály docenst a gépészmérnöki karról; dr. Sánta Imre adjunktust a közlekedésmérnöki karról. Ugyancsak április negyedike alkalmából miniszteri dicséretet kapott Lipovszki György tanársegéd a gépészmérnöki karról. A forradalmi ifjúsági napok alkalmából miniszteri, Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Komócsin Zoltán tudományos segédmunkatárs, a közlekedésmérnöki és Uj József adjunktus, a gépészmérnöki karról. A FM alkalmából miniszteri dicséretet kaptak: dr. Dániel Erzsébet adjunktus, a marxizmus—leninizmus intézetből; Lászlófi Sándorné főelőadó, a KISZ-bizottságról; Bodorics István tudományos segédmunkatárs, a közlekedésmérnöki karról; dr. Király Csaba adjunktus; Markos Sándor tanársegéd; dr. Molnár Sándor adjunktus, a gépészmérnöki karról; dr. Kőmíves József adjunktus; Szabó Mihály tudományos segédmunkatárs a vegyészmérnöki karról; dr. Melegh Gábor adjunktus, a közlekedésmérnöki karról; dr. Völgyesi Lajos adjunktus és Zsigovics István tudományos munkatárs az építőmérnöki karról. Április negyedike alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által alapított Felsőokatási Tanulmányi Érdemérmet adta a művelődési miniszter Schwarcz Zoltán, Sparing László okleveles gépészmérnöknek, gépészmérnökkari tanársegédeknek, valamint Winkler István okleveles villamosmérnöknek, az MTA Pszichológiai Kutató Intézete munkatársának. Az Alkotó Ifjúság pályázaton díjakat kaptak: Czap Zoltán tudományos kutató és Bódi László tudományos ösztöndíjas az építőmérnöki karról; Szűcs Tamás tanársegéd és Varga Pál tudományos segédmunkatárs a gépészmérnöki karról; Geszler Rudolf tudományos ügyintéző az építészmérnöki karról; dr. Gönci János tanársegéd; Tóth Klára tanársegéd és Vajda István tanársegéd a villamosmérnöki karról. Az ötnapos munkahét A BME szakszervezeti bizottsága az ötnapos munkahét egyetemünkön történő bevezetésére vonatkozó rektori körlevéltervezetet, valamint a Munkaügyi Szabályzat módosítására vonatkozó előterjesztést elküldte a szakszervezeti bizalmiknak. A területi szakszervezeti bizalmi testületek véleményeiket, észrevételeiket 1982. április 26-ig jutassák el a szakszervezeti bizottsághoz. A tervezetek az egyetemi bizalmi testület május 11-i ülésén kerülnek megvitatásra, e vélemények alapján. Az egyetemen 1982. szeptember 1-től vezetik be az ötnapos, heti 42 órás munkahetet. A tervezet a munkaidő kezdete 7.30, vége 16.30, pénteken 15.10 óra. A munkaközi szünet 20 percnél kevesebb nem lehet. Szeptember 1-től a nappali tagozaton is át kell térni az ötnapos oktatásra. Ezt — a tantervi követelményekkel összhangban — lehetőleg úgy kell megoldani, hogy a hallgatók heti szabadnapját a vasárnaphoz kapcsolódóan lehessen biztosítani. Az e témával foglalkozó véleményekkel a későbbiekben mi is foglalkozunk. PINGPONG Mire valók a kultúrcsoportok"? Az egyetemen több amatőr művészeti együttes, szakkör, alkotóközösség, ha úgy tetszik, „kultúrcsoport” működik. A közművelődési titkárság, mint egyetemi közművelődési intézmény látószögében e közösségek három kategóriában jelennek meg. Az első kategóriában azok a csoportok szerepelnek, akik tevékenységüket közvetlenül a titkárság felügyeletével, anyagi-erkölcsi támogatásával végzik. Ezek: a pantomim mozgásszínház, Szkéné együttes, népitáncegyüttes, amatőr filmkör, egyetemi énekkar, egyetemi zenekar. A második kategóriában azok a csoportok szerepelnek, akik létéről, munkájáról, tevékenységéről tudunk, esetenként anyagi támogatást kapnak a titkárságtól, működésük alapfeltételeit azonban vagy a kollégium vagy más egyetemi szervezet vagy saját maguk teremtik elő. E kategóriába sorolható a Blaskó Dixiland, a Verkli együttes, a Vári Irodalmi Színpad, és egynéhány héttel ezelőtt — szintén a Schönherz kollégiumban alakult — Színjátszó együttes, a Martos kollégium fotóköre, a Münnich kollégium Színházbarát köre, Népitánc köre, Balázs Béla stúdió Filmformanyelvi köre, a Vásárhelyi kollégium kerámiaszakköre, a Rózsa Ferenc kollégium kiállítási köre. Nagyjából a harmadik kategóriát alkotják mindazok a közösségek, amelyeket fentebb nem soroltam fel. őket jellemzi, hogy létükről csak sejtéseink, de tényleges információink nincsenek vagy azért, mert a közösség olyan laza, hogy semmilyen intézményi keretbe nem illeszkedik (és ezt nem is igényli), vagy azért — és ez is lehetséges — mert nem is tud arról, hogy a közművelődési titkárságnak nemcsak lehetősége támogatást nyújtani működésükhöz, de kötelessége is. Bár e „kultúrcsoportok” eltérő indítékok, motivációk alapján születtek, különböző célok érdekében szerveződtek, mindegyiküket az amatőr jelleg (tehát a vállalt tevékenység nem hivatásszerű gyakorlása), a közösségi kapcsolatok, a személyes kapcsolatok munkájukban való erőteljes jelenléte jellemzi. Létük éppen az általános jellemzők miatt is igen fontos. Hiszen azonkívül, hogy a csoportokhoz tartozók különös készségeket, képességeket (színészi tevékenység, zene, korongozás stb.) sajátíthatnak el, egy közösséghez tartozva emberi értékekkel gyarapodhatnak, személyiségük fejlődik, a közösségtől életre szóló élményt, magatartásukat, viszonyaikat jó irányban befolyásoló tartalmakat kapnak. Tapasztalatunk is az, az amatörizmus a legjobb esetekben a „közösségi” szinonimával cserélhető fel. Mert sokszor a csoporthoz való tartozás jelenti a legfontosabbat, az „Ügyet” és nem csupán a tevékenység. Természetesen igen, fontos az utóbbi is, és nem hangsúlyozható eléggé, hogy egy jól sikerült produkció — a maga amatőrségében is — fontos hozzájárulás az egyetemes magyar kultúra ügyéhez. Az amatőrcsoportok sokszor vállalnak úttörő szerepet egy-egy művészeti ág, művészeti tevékenység kipróbálásában, megméretésében. Volt már esemény, és reméljük lesz is a pantomim mozgásszínház, a Szkéné együttes vagy az egyetemi énekkar fellépése. Nemcsak a puszta felsorolásból, de a létükből is látszik, hogy a BME „kultúrcsoportjai” az egyetemi közművelődés fontos bázisát, tartalékát, lehetőségeit jelentik. A még nem minden esetben meglevő, működésükhöz sokszor elengedhetetlen feltételek biztosítására a közművelődési titkárság továbbra is szeretné rendszeresen felhívni munkájukra a figyelmet, így a kérdés teremtette lehetőséget ezúton is köszönöm. Wootsch Péter Itt a tavasz, megérkezett, sok szép leányt hozott nektek Fotó: Jászberényi