A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)

1984-02-24 / 6. szám

Pingpong A valódi csoportvélemény (Folytatás az 1. oldalról) véleményéért a felelősséget, akár a nyilvánosság előtt is. Ez persze nem lehet hivatko­zási alap indiszkrécióra, ta­pintatlanságra, az informá­ciókkal való visszaélésre. Ez nem jelenti azt, hogy minden ott elhangzó véle­ményt, vagy javaslatot min­denkinek vitatnia, értelmeznie kell, de azt igen, hogy elma­rasztaló vélemény esetén mindenki részére adva van igazának bizonyítási lehető­sége. És ami legalább olyan fontos, a négyszög tagjait megfontoltabb véleménynyil­vánításra készteti. Kérdésem Szabó Gábor Csa­bához: Nem csökkenti-e a tár­sadalmi szervek szerepét a döntéselőkészítésben az, hogy részt vesznek a javaslatok ki­dolgozásában? Nem válnak-e ezáltal a javaslatok személyte­lenné és a véleményező fóru­mok forríánssá? Nem válnak-e a javaslattételbe bevont társa­dalmi szervek az állami vezető illetékes bizottságának részévé? Másrészről nem vezet-e ez oda, hogy az állami vezetők vitára szánt javaslatukat csak formá­lisan, vitaanyagnak sem meg­felelő szinten dolgozzák ki, annak tudatában, hogy a tár­sadalmi szervek úgyis kidol­gozzák azt. Helyreigazítás, pontosabban megjegyzések a „Megjegyzésekre” Dr. Bíró Gábornak, a KOE rektorhelyettesének kérésére a JM február 10-i számában megjelent „Megjegyzés” című glossza­ egy mondatának tar­talmát pontosabbá tesszük: A „nehezen kapunk meg jegyző­könyveket, nehezen állnak kö­télnek, hogy beszélgessünk az elhangzottakról” állítás konk­rétan: 1. egy tanszékre vonatko­zott. 2. A KOE egészének össze­sített jegyzőkönyveit egyálta­lán nem kaptuk meg, mert közvetlen „publicisztikai fel­­használásra” nem tartják al­kalmasnak. Számunkra ez utóbbi érthető és elfogadható az eddig meg­ismert jegyzőkönyvek alapján is. A velük kapcsolatos problé­máinkról írtunk a „Megjegy­­zések”-ben. A jegyzőkönyve­ket sokszor nem is tudjuk másra használni, mint arra, hogy segítségükkel megtalál­juk, hol folytak jelentős és ér­dekes viták, s amennyire le­het, felkészüljünk a személyes beszélgetésekre, kérdéseket fo­galmazzunk meg. A távlati fejlesztési tervről folyó KQE-viták ismertetésére dr., Bíró Gábor ígérete aláp­ján, a közeljövőben (a most el­készült szakági fejlesztési el­képzelések ismertetése után) visszatérünk. Levelek, viták Energiatakarékosság Nemrég adták át a­z épüle­tet. Megdöbbenve láttam, hogy az ablakkeretek alumíniumból vannak. Az alumínium jó hő­vezető, vagyis szépen kiengedi télen a meleget. Tapasztalható ez úgy, hogy hidegebb napo­kon, aki az ablakkerethez nyúl, annak odafagy a keze. (Vagy legalábbis majdnem.) Tudom, hogy az E épületben is így van, de ezt még az energiaválság előtt építették. Nem ismerem az árakat, de talán az alumí­nium keretek olcsóbbak, mint a fa vagy műanyag. És a több évtizedes fűtési költség? Talán érdekes lenne még a fűtési sze­zonban infravörös felvételeket készíteni, hogy a hőveszteség arányát például az ablaküve­gekkel összehasonlítva megbe­csülhessük. (A keretek valami­lyen befestésével talán egy ki­csit lehetne javítani a helyze­ten.) A KÉRDÉSSEL kapcsolatosan megkérdeztük a tervezőt, Nagy Elemért (KÖZTI) aki a következő­ket válaszolta: — Az aluminium nyílászáró szer­kezetek alkalmazása középü­leteinknél általános és elfogadott megoldás. E szerkezet nem vete­medik, pontosan záródik, viszony­lag könnyű és karbantartást (má­zolást) nem igényel. A hőszigetelő THERMOPAN üvegtáblák jól be­­építtetők a keretekbe. Mindez, az egyéb nálunk használható ablak­­szerkezetekkel szemben (fa, acél) határozottan előnyös. A FÉMMUNKÁS Vállalat tavaly óta már gyárt ugyan úgynevezett hőhídmentes alumínium nyílásrá­­záró profilokat is, azonban a ter­vezés időpontjában, hat-nyolc év­vel ezelőtt ezekkel még nem szá­molhattunk. Az energiatakarékos­ság szempontjainak a külső fal­­szerkezetek külön hőszigetelésével igyekezett a terv eleget tenni. További információ: a témával kapcsolatban­ több tervező meg­­jegyzett még valamit, bár anélkül, hogy ezzel vagy más konkrét esettel közvetlen kapcsolatba hoz­ta volna a kivitelezők érdekelt­ségét. A nyereséget százalékban az elkészült objektum értékéhez ké­pest lehet felszámítani. „Nekik leg­jobb volna, ha aranyból építtet­nék a házakat.” Szóba került a magyar faanyagok rossz minő­sége is. Továbbá: a fa azon elő­nye, hogy gyalulni lehet, tehát méretre igazítható. A­­fémkeret el­­méletil­eg milliméteres pontosság­gal készül — az építőiparban vi­szont jó esetben csak centiméte­rekben fontos a pontosság. Megint egy téma tehát, amiről sokat le­het beszélgetni. Sz. G. Megérteni a Tisztelt Szerkesztőség! Nem állhattam meg szó nél­kül a következőket: tavaly az egyik kar gólyabáli plakátján egy berúgott gólya „csábított”, az egyik egyetemi klub szil­veszteri plakátján egy bamba vigyora, részeg alak volt a „hívogató”. Hát kik járnak ide, az egye­temre? Szerintem értelmes ember igyekszik elkerülni a részegekkel még a találkozást is! Miért nem akarjuk tudomá­sul venni, hogy az alkohol is kábítószer? Hogyan lehet meg­értően viselkedni azokkal szemben, akik összehányják a vécét, a folyosókat, az utcát, akik ordítanak, stb. Nem lát­ják, nem érzik, milyen meg­alázó és visszataszító állapot, ha valaki nem ura önmagának, cselekedeteinek és beszédének? Vannak, akik próbálják meg­érteni a részegeket, mondván: akik nem látnak kiutat életük problémáiból, azok az öntudat­ részegeket­­ lansághoz menekülnek. Hát akik odamenekülnek, azokat csökkent szellemi képességűek­­nek kell tartani, mert az ivás­­sal problémáik száma csak nő. Ezenkívül egyetemistáink ré­szére elsősorban fiatal koruk miatt nincsenek hosszú távon kilátástalan helyzetek. A részegséget fiatal korban és különösen az egyetemisták körében jellemhibának, az ön­fegyelem és erkölcsi érzék hiá­nyának kell tekinteni. Szép Gabriella tanársegéd A szerk. megjegyzése: Ez a téma is érdekes, fontos, bár a megközelítés vitatható. Továb­bi hozzászólásokat várunk! Reflexió a Tudod-e rovat egyik megjegyzéséhez Azért fogtam tollat, mert az értékek devalválódásának, s ezzel szoros összefüggésben a teljesítményelv megsértésének tükröződését láttam a Jövő Mérnöke ez idei harmadik szá­mában, a minősítettek kari szá­zalékszámait kommentáló aláb­bi megjegyzésekben: „Ezekből a számokból per­sze nem tudhatjuk meg, hogy melyik karon milyen tudomá­nyos élet folyik, hiszen közis­mert például, hogy az építész­szakmában sokkal nehezebb tudományos fokozatot szerez­ni, mint a többiben. Azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a ka­rokon dolgozók tudományos fo­kozatai mennyiben befolyásol­ják egy-egy kar oktatási szín­vonalát .. A tudományos élet minősé­gének megítélése valóban ösz­­szetett, nehéz kérdés. Hosszú, s még ma sem teljesen lezárt vita folyt a tudományos élet­ben arról, hogy a minősítés mai rendszere betölti-e a hivatását, ki kell-e cserélni valami telje­sen újjal, vagy a meglevő rendszert kell kisebb változta­tásokkal megtartani. Az ered­mény, mint ismeretes, az lett, hogy a rendszert alapvetően nem változtatták meg azért, mert — lévén a kandidátusi vagy még inkább a tudomány doktora fokozat megszerzése sokak számára még ma is von­zó cél — a fokozat megszer­zésének mozgósító ereje van tudományos kutatómunka vég­zésére. A jelölt nemcsak vizs­gázik nyelvekből, szakmai és politikai tárgyakból, hanem disszertációt készít, de ennek lényegét már előzetesen pub­likálni kell hazai és rangos nemzetközi folyóiratokban. Tu­dományos munkát persze olya­nok is végezhetnek, s végeznek is, akik előtt nem a fokozat megszerzésének célja lebeg, de az ilyenek többsége, ha a mun­ka színvonala eléri a publikál­hatóság szintjét, előbb-utóbb vállalja a fokozat megszerzé­sével járó, nem kevés többlet­­munkát is. Az elmondottakból követke­zik, hogy kellően nagy számú „mintából” álló két embercso­port tudományos teljesítmé­nyének megítélésében a minő­sítettek száma igenis ad eliga­zítást, s ha a minősítettek szá­mában az eltérés szignifikáns, különbségnek kell lennie a tu­dományos élet intenzitásában is, s ez tükröződik a hazai és külföldi publikációszámban, az előadások számában, s műsza­ki területen a megadott és ezen belül a megvalósított ta­lálmányok számában, a nem­zetközi és hazai tudományos kapcsolatok szélességében és mélységében, az idézettségben stb. Ha tehát a szerző azt írta volna, hogy a tudományos élet minősége nem ítélhető meg pusztán a minősítettek számá­ból, mert nem ismerjük a mi­nősítettek összetételét, hogy nevezetesen mennyi belőlük a dr. techn., a kandidátus, a tu­domány doktora vagy az aka­démikus, akkor egyetértenék, hiszen pl. a dr. techn. cím meg­szerzésének nem előfeltétele az előzetes színvonalas publiká­ciós tevékenység, míg pl. a tu­domány doktorától, vagy még­­inkább az akadémikustól nem­zetközi hírnevet, iskolateremtő képességeket várnak el. Sajnálatos, hogy állításaim igazságát a jövő mérnöke sta­tisztikáira hivatkozva nem bi­zonyíthatom, mert ilyenek ed­dig itt nem jelentek meg, de meggyőződésem, hogy a karok, de még inkább az egyetem tel­jesítőképességét jellemző fontosabb mutatók jövőbeni publikálása a lap hasábjain se­gít a helyesen értelmezett lo­kálpatriotizmus kialakításá­ban és egyetemünk súlyának érzékeltetésében. Készséggel elismerem, hogy a kutatómunka eredményessé­gét döntően befolyásolja, hogy az oktató egy jól működő tu­dományos iskolába került-e, melynek már múltja, hírneve, kialakult tudományos módsze­rei, gépei, műszerei, s nem utolsósorban kitűnően képzett gárdája van, vagy olyan hely­re, ahol a kutatás szubjektív és objektív feltételei még hiá­nyoznak, környezetében iskola­teremtő egyéniség nincs, s ő maga sem az, vagy ilyen ké­pességben nincs ugyan hiány, de működésének első, aktív időszaka és a kutatás „hard­ware” és „software” feltételei kialakításának korszaka egy­beesik. Amikor azonban ezek létre­jönnek, minden tudományte­rületen, természetesen sajátos jegyekkel s különbségekkel, élénk lesz a tudományos élet, s annak egyik tükröződéseként növekszik a fokozatszerzők száma is. A kutatásnak az egyetemi szintű oktatásban betöltött sze­repe világszerte, s így hazánk­ban és egyetemünkön is, is­mert olyannyira, hogy ilyen munka végzését egyetemi sza­bályzataink kötelezően előír­ják­, egyebek közt azért, mert saját kutatási élményekkel át­szőtt előadások és gyakorlatok a hallgatóságban maradandó nyomot hagynak, s a szakma szeretetének felkeltésében meg­határozó szerepük van. Nem várható-e, hogy két, s a nagy számok miatt nagyjából azo­nos pedagógiai erényeket fel­mutató egység közül a plusz­ként élénkebb tudományos éle­tet produkáló egység hatása lesz-e markánsabb? Dr. Tőke László egyetemi tanár Tudod-e, hogy miről írsz? 1984. február 3-án jelent meg a Jövő Mérnöke 31. évf. 3. száma, s mindjárt a cím­lapon fontos információkat közöl. A közlemény az elmúlt év statisztikai adatai alapján készült. A rideg felsorolást 3 helyen szakítja meg a glosz­­szaíró önálló véleménye. Ezek a nyelvoktatás, a testnevelés­oktatás, valamint a karok tu­dományos fokozata témaköre. Magam részéről az utóbbihoz kívánok csak hozzászólni. A glosszaíró véleménye a dema­gógia tipikus példája és egy­ben arra is példa, hogy a hoz­zá nem értés mindent a szent szürkeség ködébe szeretne bur­kolni. Ahelyett, hogy egy ilyen gloszaíró venné a fáradságot és megnézné, hogy a műszaki egyetem 100 tanszéke közül melyiknek a tevékenysége az, amire méltán felnézhetünk, mert a világban is felnéznek rá, levonja azt a következte­tést, hogy a tudományos mi­nősítés és a tudományos szín­vonal között nincs összefüg­gés. Ami azonban még ennél is sokkal csúnyább következ­tetése a cikkírónak, az az ok­tatással függ össze. Vitán fe­lül áll, hogy egy oktatási rend­szerben számos olyan alapozó tárgy van, amelyik nem a korszerű tudomány szintjén oktatandó és így nincs össze­függésben közvetlenül az in­tézmény, a kar tudományos színvonalával. A tárgyak több­sége azonban csak olyan he­lyen oktatható korszerűen, ahol korszerű kutató és fej­lesztő munka folyik. Ezért til­takozom az ilyen sommás megjegyzések ellen, és egyben azért is elnézést kérek, hogy a címben visszategeztem azt, aki engem letegezett. Pungor Ernő akadémikus, egyetemi tanár, néhány nemzetközi bizottság elnöke „Fogod máskor is szajkózni az egyetemen széltében-hosszában szállongó dumákat?!” Milyen a kollégiumokban la­kó hallgatói házaspárok hely­zete? A kérdéssel Szász Atti­lát, a gépszerkezettani intézet tanársegédjét kerestem fel, aki a pb ifjúságpolitikai bizottság tagjaként az elmúlt évben vizsgálatot készített erről. — Az egyetem 1978-ban ho­zott határozatot a hallgatói há­zaspárok kiemelt szociális tá­mogatásáról, kollégiumi elhe­lyezéséről. Minthogy tavalyra telt el öt év az országosan is kiemelkedő kezdeményezés óta, döntés született: vizsgál­juk meg, hogyan alakult a di­ákházaspárok helyzete ez alatt az idő alatt. A vizsgálat tapasztalatai azt mutatják: elhelyezési gondok nincsenek. Ha mindkét házas­fél műegyetemista", az egyetem mindenképpen megoldja elhe­lyezésüket. A villamoskari kol­légiumon kívül valamennyi kollégiumban élnek hallgatói házaspárok. A legjobb feltéte­leket a Vásárhelyi teremtette számukra, de a többi kollégi­um is kétágyas, megfelelő szín­vonalú szobákat biztosít ne­kik. Ha az egyik fél más egyete­men tanul, akkor már lehet gond a kollégiumi elhelyezés­sel. A legjobb megoldás a fé­rőhelycsere: a házasok az egyik évben nálunk, a követ­kező évben a másik egyetem kollégiumában laknak. A Ker­tészeti Egyetemmel nagyon jó kapcsolat alakult ki e tekin­tetben, az ELTE és a SOTE azonban — nem tudni miért — nem támogatja ezt a gyakor­latot. Más a helyzet, ha a házas­társak valamelyike már dolgo­zik. Ilyen esetben csak a rek­torhelyettes engedélye alapján adható meg a kollégiumi elhe­lyezés, aki a körülmények mér­legelése alapján dönt. Ha a há­zasok anyagi, jövedelmi viszo­nyai indokolttá teszik, ilyen esetben is születhet kedvező döntés, ám természetesen jól meg kell fontolni: szabad-e ilyen célra évekre lekötni a kollégiumi férőhelyeket. — Milyennek találta a vizs­gálat a gyermekes házaspárok helyzetét? A JM-ben nemrég írtunk egy sor gondjukról. — Kétségtelen: ez az egész kérdéskör legneuralgikusabb pontja. Az egyetem segíti, tá­mogatja a gyermekes házaspá­rokat, lehetőséget teremt elhe­lyezésükre, ugyanakkor nem akarja, hogy a segítő szándék ösztönzővé váljék. Nyilván­való: felemás szituáció ez, amely ellentmondásokat hor­doz magában. Ennek ellenére én magam egyetértek ezzel az állásponttal. Az egyetemnek, oktatási intézmény lévén, nem a szociálpolitika az elsőrendű feladata. Pusztán mennyiségi szem­pontból nincs ok panaszra. A Münnich kollégium kilencedik emeletén három szoba ma is üresen áll; ha van olyan gyer­mekes házaspár, amely igény­li a kollégiumi elhelyezést, a rektorhelyettes döntése alap­ján oda beköltözhet. Ami vi­szont a szociális körülménye­ket illeti, kétségtelen: nem egy megoldandó feladat van. Igaz, nemcsak az ottlakó házaspá­rok problémájáról van szó — a Münnich épületének egésze leromlott állapotban van. Hogy nincs minden szobában hűtő­­szekrény, hogy rozogák a bú­torok, hogy nem kielégítőek a higiéniai körülmények — ugyanúgy a többi kollégista panasza is, mint a kilencedik emelet lakóié. Sőt, a kollégium vezetősége a lehetőségekhez mérten külön is igyekszik se­gíteni a gyermekesek helyze­tén. A gyermekek védelme ér­dekében lezárhatóvá tették a lengőajtót. Több főzőlapot ál­lítottak be (melyek ugyan gyakran elromlanak, ám lap­zártakor értesültünk: napokon belül ismét hozzák az újakat — a Szerk.), javították a mo­sási feltételeket. A karbantar­tási munkák alatt, valamint az új bútorok vásárlása során is figyelembe fogják venni az érdekeiket. A KISZ közbenjá­rása nyomán javult a gyerme­kek bölcsődei elhelyezése is, bár a cél nyilvánvalóan az, hogy valamennyi diákházaspár gyermekét felvegyék az egye­temi bölcsődébe.­­ Az ifjúságpolitikai bizott­ság legközelebb mikor tűzi na­pirendre a diákházaspárok helyzetét? — Talán már az idén ta­vasszal. Az általam készített anyag ugyanis csak a jelenlegi helyzetet tekinti át, s csak né­hány kisebb megoldandó szo­ciális gondot említ. A vitában pedig szóba került: nem lehet­ne-e ismét az 1978-as határo­zathoz hasonló, radikális áttö­rést elérni a diákházaspárok támogatásában. Személy sze­rint én erre kevés esélyt lá­tok. Ahhoz, hogy minőségi vál­tozás következzék be, ezen a területen is több pénzre lenne szükség. P. L. HÁZASPÁROK e ly z e t e A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEMEN Reszkess, Futapest, itt a konkurrens! Aranykanna Futóversenyt rendez az egye­tem körül a Münnich Kollé­gium 1984. március 10-én, szombaton délelőtt 11-kor az Aranypók és Compack válla­lattal közösen. A versenyen részt vehet mindenki, aki lel­kes híve a futásnak vagy úgy érzi, képtelen ellenállni az értékes díjak csábításának. Ennek a hagyományos sport­­rendezvénynek — már tavaly is volt ilyen — ötlete Tarány Pétertől, a kollégium gaz­dasági vezetőjétől ered. Ta­valy megszerezte a Compack támogatását, az idén pedig az Aranypókét is. Családias hangulatú eleme a versenynek, hogy a távot teljesítő befutók a kollégium halljában teáznak a díjak ki­osztásáig. A teát a Compack adja. A díjakra a rendezőkön kívül más cégek is áldoznak: az Artex, a Skála-Coop és a Váci Kötöttárugyár. (Tavaly az első díj egy melegítő volt.) A verseny ideje alatt az Aranypók­a vásárt rendez a kollégiumban. Már tavaly is sokan vágtak neki a távnak, az idén pedig még több résztvevőt várnak a versenyre. (Meghirdették a Népsportban és a Népszabad­ságban is.) Mindenkit szíve­sen látnak a futamon: hallga­tókat, professzor urakat, lelkes idegeneket. Nevezni a hely­színen lehet, fél tíztől, öltö­zési, tisztálkodási lehetőség van. Vagány vállalkozás ez a ja­vából, egy jó ötlet segítségé­vel a reklámszempontokat összekötni az egyetem tömeg­sportigényeivel, így a rendel­kezésre álló szűkös anyagiak szabta korlátok már átléphe­­tők... BÍBOR

Next