A Jövő Mérnöke, 1985 (32. évfolyam, 1-40. szám)
1985-01-25 / 1. szám
„Pördülj, fordulj" a Bécsi úton MOTTO: A gyorsvillamos nem attól gyors, ahogy megy, hanem attól, amilyen sűrűn jön. A vasúti biztosítóberendezési szakemberek csapata nem valami népes társaság. Olyanynyira nem, hogy a hatvanas évek elejére az ötven-hatvan frissen végzett közlekedésmérnök szinte teljesen birtokba vehette a szakterületet. Ennek a gárdának a munkája volt a jelfogós vasúti automatikák kifejlesztése, adaptálása és honosítása. Stílusosan szólva, minden sínen volt, a MÁV szakemberekkel jól ellátottnak érezhette magát, csupán néhány üzemeltetőt várt évente az egyetemtől. így jutott dr. Hőgye Sándornak, a „relés gárda” egyik legfiatalabb tagjának az a feladat, hogy a közlekedésautomatika osztályra visszatérve, megtanítsa a hallgatóknak „a telepített biztosítóberendezések magas szintű üzemeltetésének elméleti előfeltételét.” A másik csapat inkább boncolt A változás a hetvenes évek elején következett be, amikor a MÁV rádöbbent, hogy rövidesen a nyugdíjazások miatt szinte minden biztosítóberendezésekkel foglalkozó műszaki szakemberét egyszerre fogja elveszteni. A felismeréssel körülbelül egy időben kezdődött a vasútnál az automatizálási program, amiből — a jó kapcsolatok révén — több megbízás jutott a tanszéknek. Lett tehát pénz, műszer, munka, bizonyos lehetőség az utánpótlás-neveléshez is. Egy lényeges ellentmondás azonban továbbra is megmaradt. Míg ez időben az automatika az egyik legdinamikusabban fejlődő tudományág, míg egyre-másra terjednek el — és tanulják a közlekedésmérnök-hallgatók is — a reléket kiszorító elektronikus megoldások, addig az iparból érkező feladatok jelentős részét továbbra is „relés nyelven”, relés gondolkodásból kiindulva kellett megfogalmazni. Dr. Hőgye Sándor adjunktus ennek műszaki okait így látja: — A számítógépek feltétlen hívei, az ilyen eszközök adta többletinformáció és lehetőségek bűvöletében, hajlamosak túltenni magukat azon, hogy a számítógép is tévedhet. Ha pedig biztonságtechnikai feladatokat adok egy ilyen gép kezébe, akkor veszítek a relés rendszerekkel addig elért biztonságból. Pedig a vasúti biztosítóberendezéseknél nagyon kemények a biztonsági követelmények, például egy összehasonlítással élve: még kritikusabb a helyzet, mint az űrhajózásnál, mert nincs 100— 200 százalékos tartalék berendezés, nem rendelkezünk kellő létszámú, olyan alaposan képzett kezelőgárdával, amelyik tévedés, hiba esetén rögtön átveheti a kézi vezérlést. Ráadásul a vasútnál tömegesen gyártható, üzembe állítható berendezésekben kell gondolkodnak. Tehát az ipar lassabban nyúlt a számítógép után, de ennek ellenére a tanszéken már korábban is folytak a kutatások. Persze a véleménykülönbségnek megfelelően két különböző irányban. Ismét dr. Hőgye Sándoré a szó. — Az egyik csapat a számítógépes (és csakis a számítógépes) utat kutatja. Ennek dr. Parádi Ferenc és dr. Tarnai Géza az apostolai, ők most azon dolgoznak, hogy az NDK- beli, bulgáriai és szovjetunióbeli fejlesztésekkel párhuzamosan megszülessék az a rendszer, amely már a biztonsági igényeket kielégíti és akkor ezt majd próbára is tudjuk tenni. Ennek az irányzatnak a létjogosultságát nem vitatva úgy vélem, hogy ilyen rendszer talán csak az ezredfordulóra lesz iparilag alkalmazható. Ezért a társaság másik felével egy hibridmegoldás felé indultunk el. Az eddigi biztonságtechnikai rendszereket felboncoltuk aszerint, mely részei látnak el szorosan vett biztonsági feladatokat — ezeknél továbbra is ragaszkodtunk a jelfogó kapcsolástechnikai biztonságához —, s melyek azok a kiegészítő funkciók, amelyek kisebb kockázattal rábízhatók egy számítógépre. Rácz Gábor kollégám konstruált egy olyan mikroszámítógépet, amit — az eltérő villamos jellemzők ellenére — relés berendezésekkel lehet vezérelni. A hallgatók közül a negyedéves Bányai Andrásnak jutott a legfontosabb szerep: Rácz Gábor és köztem ő volt a tolmács, ő egy olyan mérnökgeneráció egyik első tagja, aki a relés és számítógépes gondolkodásban is egyaránt otthon van és ugyanazokat a követelményeket, igényeket mindkét oldal nyelvén meg tudja fogalmazni. Minderről persze még nem lenne érdemes beszélni, ha ezeknek a kutatási eredményeknek csak egy tanszéki fiókban, meg Bányai András TDK-dolgozatában lenne nyoma. Valahol ki kellett próbálni ezt, lehetőleg egy homogén, zárt rendszerben. Egyet fizet, jobbat kap Az alkalmat az Árpád-híd átépítése adta. Az 1-es gyorsvillamos Bécsi úti végállomásához olyan jelzőberendezést rendeltek a tanszéktől, amely lehetővé teszi, hogy két percenként megfordítsanak és újraindítsanak innen egy szerelvényt. Ezt a menetsűrűséget a forgalomirányítás hagyományos eszközeivel, közönséges jelzőberendezésekkel, a forgalomirányító feladatainak csökkentése nélkül nem lehet megvalósítani. A két percet például a villamosoknál szokásos reteszeletlen váltókkal már csak azért sem lehet elérni, mert az ilyen váltók beállási bizonytalansága miatt az áthaladási sebességét 15 km/órában szokták maximálni, ami az ilyen gyors fordításhoz kevés. A gyorsaságon kívül követelmény volt az is, hogy itt a forgalomirányítási rendszer a két villamosvégállomáson kívül egyidejűleg egy kocsiszínt és egy HÉV-átadót is ki tudjon szolgálni. „Címzetes gyorsvillamos" így megvolt az ok és a lehetőség, hogy a megrendelt puszta jelzőberendezés helyett valójában biztosítóberendezést csináljanak, bár az alkotók továbbra is inkább az előbbi meghatározást használták, mondván, így kisebb a feltűnés. Az elején még arról sem igen ejtettek szót, hogy a megoldásba számítógépet akarnak becsempészni. Hőgye Sándor szerint: — Ha én rögtön azzal kezdem, hogy a nem tisztán biztonságtechnikai feladatokat számítógépre bízzuk, akkor biztos kidobnak vele. Ha nem másért, azért, mert a tévhit szerint, ami számítógépes, az eleve csak drága lehet. Valójában a tízmillió forint, amiből kijöttünk, fele annyi, mint amibe ez tisztán relékkel került volna. A hibridmegoldást — az országban először — sikerült egy helyen átültetni a gyakorlatba. A dolognak csak egy szépséghibája van, habár ez független a számítógépes biztonsági berendezéstől: az 1-es villamos ma még kizárólag ezen a végállomáson képes gyorsvillamosként üzemelni, mindenhol máshol — beleértve pályájának eddig elkészült teljes hosszát — forgalomirányítás és biztonság szempontjából pontosan olyan, mint bármelyik másik. Ennyire volt pénz... —ha jó— Jövedelmezőek-e a luxusszállodák? Barcza Péter (V. évf. villamosmérnök hallg.’E/4. tk.) „Az osztrák—magyar idegenforgalmi hitel és az új budapesti exkluzív szállodák” TDK-DOLGOZATÁT ismertetjük. „Miért lehet az idegenforgalom ilyen előnyös helyzetben a többi gazdasági ághoz képest, s jövedelmező lesz-e a befektetés?” — teszi fel a szerző a két legfontosabb kérdést már az előszóban, és a következő harminc oldalon megpróbál válaszolni rá. Munkamódszere követésre méltó; mind a négy szállodáról (Fórum, Hyatt, Penta, Novotel) a helyszínen szerzett információkat és tapasztalatokat, legalább főkönyvelői szinten. Az már más alapra tartozik, hogy a befektetett idő alig-alig térült meg, hiszen: „Dolgozatomban eredetileg mélyebb összehasonlítást kívántam tenni a vizsgált szállodák között, ehhez viszont egy sokkal homogénebb adatszolgáltatásra lett volna szükségem. Ezt nem kaptam meg. Mindenütt más típusú mutatók kerültek elő, ha előkerültek, s ezeknek az összehasonlításával csínján kell bánni, így különálló elemzéseket végeztem inkább, az összehasonlításnak kisebb teret biztosítva .. A sógor betartotta volna Mielőtt a szerző rátérne az egyes szállodák konkrét elemzésére, rövid összefoglalást ad a 300 millió dolláros, 15 évre szóló hitel előzményeiről, céljáról és részleteiről. A szerződés 1978. július 12-én lépett hatályba, és magyar pénzben 11,3 milliárd forintot ölelt föl. A konstrukció keretében megvalósuló beruházások (a 12 szállodán kívül a Ferihegyi reptér forgalmi épülete, hegyeshalmi határátkelő, büki fürdő, a Lido stb.) összege viszont 16,7 millió forint. A fennmaradó 5,4 milliárd forintot belföldi forrásból kell fedezni. A szerződés külön kikötése volt, hogy az osztrák fővállalkozók minél több magyar alvállalkozó szolgáltatását vegyék igénybe. A „sógorok” be is tartották (volna) a szerződés e pontját, de a magyar cégek egyszerűen képtelenek voltak a magas szerű igényeknek megfelelni, így ez a (dollárexport) keret nagyrészét kihasználatlan maradt! A budapesti szállodai kapacitás 30-40%-os bővüléséhez vezető 7,5 %-os (igen alacsony) kamatú kölcsönből a Nemzeti Bank csak a számára legmegfelelőbb partnereknek (HungarHotels, Pannónia, IBUSZ, Malév) „juttatott”, akik megfelelő biztosítékokat tudnak nyújtani a tervezett törlesztésekhez. A Fórum és a Hyatt A Fórum szállót az UNIVERSAL PORR egy év alatt (!!) és a tervezett 666 millió schilling helyett 595 millióért építette föl, természetesen kiváló minőségben. Úgy tűnik, hogy az elsőként (1981. december 1.) átadott osztrák—magyar szálloda váltotta be leginkább a hozzá fűzött reményeket. 1983-ban például a tervezett 58%-os szobakihasználást 64%-ra teljesítették, ami a négycsillagos árakat tekintve (2360 forint,éjszaka/kétágyas szoba) nem tekinthető rossz eredménynek. A vendégek szeretik a szállót, ami nemcsak a Dunára néző szobáknak, hanem az egész házban uralkodó légkörnek is köszönhető. A hotel alkalmazottjai érdekeltségi rendszerben fizetett, külföldön (is) tanult profik, akik mindent megtesznek azért, hogy az átfutó vendégekből törzsvendégek váljanak. Úgy tűnik, sikerrel, hiszen még a szuper-elegáns Hiltonból is sikerült vendégeket „elcsábítaniuk...” A szomszédos Hyatt-szállóról a szerző megállapítja, hogy „A Malév, mint a többi külföldi repülőtársaság, már régóta arra áhítozott, hogy kiváló helyen lévő ingatlanán szállodát birtokolhasson. Az ő profiljába a felső szervek álláspontja szerint egy ilyen intézmény nem illik bele, így csak társként, a PANNÓNIA szálloda és vendéglátó vállalat társaként 50—50 %-os arányban osztozva építhetett szállodát ...” A felvett hiteleket és a kamatot a két vállalat fizeti, a hotel nekik tartozik elszámolással. Érdekes, hogy bár az ötcsillagos intézménynek mind a MALÉV, mind a HYATT számítógéprendszerével kapcsolata van, a szobakihasználtsága meglehetősen alacsony (1983-ban 56,9%). Reklámcélokra a londoni központnak 30 ezer dollárt utalnak át évente, amiért központi hirdetésekben jelentetik meg a jól sikerült belső térrel rendelkező szállodát. A személyzet itt is felnőtt a szálloda exkluzivitásához. Buda Penta, Novotel A Déli pályaudvarnál lévő Buda Penta hotelben álltak legnehezebben szóba a szerzővel, ami érthető is, mert a négycsillagos intézmény közel sem működik olyan jól, mint a Fórum vagy a Hyatt — igaz, már eleve veszteségesre tervezték (?!) Csak elméleti nyereség képződik náluk pár millió forint értékben, de a jövőben várhatóan emelkedni fog a jövedelmezőségük. Az okok szerteágazóak, de nagy jelentősége lehet annak, hogy „a szálloda-vendég kapcsolat személyessé tétele kezdetleges színvonalon áll. Van ugyan törzsvendégkartonuk, de (szemben a Fórummal) apró ajándékokra, postázásra nincs elegendő pénzük.” „A legkevesebb öndicséretet és a legtöbb problémát a Novotel falai között hallottam. Ez persze lehet, csak annyit jelent, hogy itt voltak hozzám a legőszintébbek...” — írja a szerző, de a jelzett problémák azt sugallják, hogy többről van szó. A világ összes Novotel-szállodája például háromcsillagos, míg a miénk négy. Ez rendkívül visszás megoldás, hiszen, aki a három csillagért jön, annak drága a szálloda, a négycsillagosokat kereső vendég viszont meg van győződve róla, hogy csak elírásról lehet szó. Ráadásul a francia szállodalánc 1,6 dollárt kér a névhasználatért éjszakánként (Buda Penta: 1,0 dollár), ám 1982-ben mindöszsze 14 (!) vendéget küldött. Mindazonáltal a szálloda néhány üzemegysége meglehetősen kedvelt a vendégek között, ilyen például a bowling-terem. Sokat várnak a felépülő Kongresszusi Palotától. Hiteléhség, kozmetika A szerző összefoglalásképpen megállapítja, hogy „bár vendéglátóiparunk devizakitermelési mutatói a magyar átlagnál jóval magasabbak, ezen népgazdasági ág is bővelkedik problémákban” — amelyeknek csak egy része „objektív”, míg a többi a mi nem megfelelő hozzáállásunkon, rossz munkánkon alapul. A tőkehiány kétségkívül létezik, de nem fizettünk-e túl sokat „szegénységünkért”? — kérdezi. „A kezdeti nehézségek leküzdésére talán célszerűbb lett volna más színvonalú és méretű szállodák építését előrehozni, és a négy, ötcsillagosok közül párat később felépíteni, hiszen Budapest ilyen szolidabb szállókban is szűkölködik. Az is kérdés, igazán jók-e a 4-500 szobás szállodaóriások, hiszen az itteni vendégeket nyomasztja az örökös személytelenség érzése ... Általános problémának tekintem a Nemzeti Bank és a magyar hitelfelhasználó közötti szerződéskötést, amely nem mindig kellően megalapozott előkészítő munkán, hanem a vállalatok hiteléhségéből fakadó kozmetikázott számításokon alapul, amelyek azonnal érvényüket vesztik, mihelyt az új létesítmény működésbe lép... bozo Kardos Andor 1899-1984 Ismét , eltávozott körünkből egy mindenki által tisztelt jóbarát. Kardos Andor professzor, aki egyetemünkön hosszú időn át oktatott, nincs többé. Ritka mérnöki pályát futott be. Mérnöki diplomáját 1924- ben szerezte meg, ezen időszaktól kezdve a mérnöki pálya minden lépcsőjét végigjárta és innen származtatható az a tudás, amely egész további életpályáját jellemezte. Bár elsősorban az építéstervezés és szerkezeti problémái foglalkoztatták, előadásaiban az építőipar tervszerűségének és gazdaságosságának feltételeit is hangsúlyozta. Felszabadulásunk után építési kormányzatunk — felismerve átlagon felüli ismereteit — egyre magasabb beosztásba helyezte, előbb, mint a Könnyűipari Épülettervező Iroda főmérnöke, majd mint az ÁÉTI igazgatója tevékenykedett. Ez utóbbi helyen kiváló eredményeket ért el az akkord honvédelmi program tervezési munkáinak megvalósításában. 1955-ben teljesedett ki életműve, amikor az ÉKME építéskivitelezési tanszékre egyetemi tanári és tanszékvezetői megbízást kapott. Mondhatjuk, hogy új „mérnökiskolát” teremtett maga körül, a fiatal oktatók nagy seregét nevelte ki, tudása kapuját szélesre tárva, hogy ismereteiből mindenkinek juttasson. Igazi tanár volt, de egyben jóbarát, aki mind munkatársainak, mind az általa oktatott sok ezer leendő mérnöknek tanácsaival mindig rendelkezésre állt. A számos kitüntetés igazolta elismerését, de számára a legfontosabb volt, hogy az általa nevelt sok-sok mérnöknek nemcsak profeszszor, de valóban „Bandi bácsi” volt. Akik ismerik, nem felejtik őt! Építéskivitelező tanszék Egy válasz arra a kérdésre, hogy... A pártértekezletet előkészítő vita kapcsán sokan úgy vélték, hogy a pártcsoportokban indokolatlanul sok szó esett a gazdasági élet kérdéseiről — nyerészkedés, jatt-kényszer, vagyoni különbségek stb. — ahelyett, hogy a politikai felépítmény dolgaira helyezték volna a nagyobb hangsúlyt. Ezt a jelenséget egy jó harmincas tanársegéd természetesnek tartva a következőképpen magyarázta: „Amikor még gyerek voltam, s a környéken valakinek egy picit jobban ment, az emberek rögtön összesúgtak a háta mögött. Ez biztos valami pártfunkcionárius! Akkoriban a pénznek sokkal kisebb szerepe volt, hisz a társadalom számára fontos javak jelentős része nem egy szabályos piacon volt hozzáférhető, hanem kiutalások, juttatások, engedélyek segítségével talált gazdára. Az ilyen odaítéléseknél pedig — legalábbis elvben — nagy szerep jutott a — nem utolsó sorban politikai — érdemnek. Világos, hogy ha valaki eljutott a társadalom erkölcsi kérdéseiig, akkor az igazságosság nevében ezeket a politikával átszőtt döntési folyamatokat firtatta, hisz ezek elvszerűségétől, tisztességességétől függött, hogy valóban azok és valóban olyan tempóban gyarapodhatnak-e, ahogy ezt a társadalom igazságérzete elfogadja. Ma más a helyzet. A pénz, a piac rehabilitálásával egyre inkább az az elv érvényesül, hogy akinek pénze van, az szinte mindent megvásárolhat. A gazdasági játéktér növelésével a pénzszerzés módjai, lehetőségei is bővültek. A javak juttatott részének csökkenésével mindenki egyre inkább függ a pénzügyektől. A gyarapodás a pénz megszerzése és elköltése körül forog. A társadalom erkölcsi kérdései is egyre inkább ott kerülnek szem elé, hogy egyelőek-e a munkával való pénzszerzés esélyei, s a már megkeresett pénzünkért korrekt feltételekkel juthatunk-e áruhoz, szolgáltatáshoz? Különösen élesen kerül elő az utóbbi kérdés most, hogy igen sok embernek romlanak a gazdasági lehetőségei, s egyre jobban meg kell néznie, mire és hogyan költheti el a pénzét. Teljesen logikus, hogy ilyenkor a párttagok figyelme is a gazdaság kérdései és erkölcsei felé fordul KOLLÉGIUMI KULTÚROSOK és érdeklődők figyelmébe! Ezúttal a SOTE a házigazdája annak a KULTÚRZSŰR-nak, melyet február 14-re, este 18 órára terveznek a SOTE Markusovszky kollégiumában. (VIII. Rezső tér 16.), főként kollégiumi kultúrfelelősök számára. A teás-szendvicses találkozóra tervezett vitatémák előreláthatóan: 1. Kell-e egyetemközi szakmai-kulturális tájékoztató, „tájoló” újság? 2. Legyen-e egységes rendezőigazolványa a kollégiumi rendezvények gazdáinak (kultúrosoknak, rendezőknek)? — Mi lesz a tervezett nagy majálissal? Az előző sikeres együttlétek utolsó gazdája éppen a BME volt. Február 14-re a Rezső tér 16-ba új érdeklődőket szívesen látnak (vendégül is)!