A Jövő Mérnöke, 1987 (34. évfolyam, 1-34. szám)

1987-11-20 / 32. szám

i­­ „Űrtele­víziónk” Sokunk álma válik valóság­gá novemberben, ha oly sok halasztás után egy Ariane hordozórakéta végre Föld­körüli pályára állítja a nyu­gatnémet TV—­SAT műsorszó­ró műholdat. Műholdas televíziózás per­sze eddig is volt — jegyezhe­ti meg jogosan az olvasó — mire hát a nagy öröm? Eddig a távközlési műholdak prog­ramjainak vételi lehetőségét általában a nemzeti posták biztosították, ellenőrizték, s a szolgáltatás fejében természe­tesen díjat is szedtek. A nyugatnémet TV—SAT, ha sikeresen üzembe állítják, a­DBS (Direct Broadcasting Satellit) műsorszóró műhold­család első tagja lesz, s adá­sait bárki közvetlenül veheti egyéni vagy közösségi anten­narendszer segítségével. A TV—SAT négy televíziós programot, 3 SAT, RTL— PLUS, ARD—1—PLUS, SAT 1, és 16 rádióműsort fog su­gározni öt csatornáján, s ami nem mellékes — az adások­kal Magyarország területét is „beszórják”. A következő években további nyugatnémet, angol, francia, luxemburgi, és olasz közvetlen műsorszóró műholdak felbocsátása várha­tó, s velük jelentősen bővül a műsorkínálat. Az adások tehát beindul­nak, de mi van a vételi lehe­tőségekkel ? Az „űrtelevíziózás” hazai beindításának három: jogi, politikai és technikai akadá­lya van. A jogi nehézséget az okozta, hogy a Magyar Posta mindent megtett a közvetíté­sek jogának megszerzéséért, de a közvetlen műsorszóró műholdakkal szemben „már tehetetlen” volt. A politikai félelmek abból a régi beidegződésből táp­lálkoztak, mely szerint a­­nyugati médiák egyetlen, és fő célkitűzése a szocialista or­szágok politikai rendszerének „fellazítása” tudatos és célirá­nyos hamisítások terjesztésé­vel. A műholdas televíziózás­nál e tétel tarthatatlanságát az bizonyítja, hogy a sugár­zott programok , nyugat-euró­pai polgároknak szólnak, s ha valamely televíziós társaság a politikából, ezen belül is a ke­leti politizálásból próbálna megélni — bizony, hamar a csőd szélére jutna. Az utolsó, de nem kevésbé fontos tényező a vételi techni­ka biztosításának kérdése. Az „űrtelevíziózás” magas tech­nikai követelményrendszere egyrészt a hazai ipar teljesí­tőképességével, másrészt a magyar gazdaság (deviza-szű­kösségéből fakadóan) import­­korlátaival áll szemben. E té­nyek ismeretében különösen örvendetes, hogy a vevőkészü­lék hazai sorozatgyártásának nincs akadálya. Az egyéni, kis-, és nagykö­zösségi vételre alkalmas ké­szüléket ötévi fejlesztő mun­ka eredményeképpen hozták létre a Parabola szövetkezet­ben. Az igen alacsony, érték­ben számítva tizenhat száza­lék import alkatrészt tartal­mazó berendezések — a szö­vetkezet elnöke szerint — a nyugat-európai piacokon is versenyképesek, legalábbis ami a műszaki paramétereket illeti. Éppen ezért a hazai igé­nyek kielégítése mellett az ex­portpiacok felé is „kacsin­gat” a szövetkezet. Ehhez per­sze az is szükséges, hogy meg­felelő szérianagyságban állít­sák elő a készülékeket. A gyártást és értékesítést meg­előző piackutatási felmérés szerint hazánkban 5-10 ezer készülékre van fizetőképes kereslet. Jövőre 3-4 ezer da­rab eladására számítanak, de ha nagyobb lesz az igény, azt is ki tudják elégíteni. A sorozatnagyság az ár szempontjából sem közöm­bös. A jelenlegi számítások szerint az egyéni körülbelül 120 ezer, a kisközösségi 180- 200 ezer, a nagyközösségi an­tennarendszer pedig 350-500 ezer forintba kerül. Könnyen kiszámítható, hogy igazából a nagyközösségi rendszer a „gazdaságos”, hiszen ha csak ezer háztartást veszünk ala­pul, a családonkénti költségek néhány száz forintot tesznek ki. Végezetül nincs más hátra, mint jó vételt kívánni a sze­rencsés tulajdonosoknak, és gratulálni a szövetkezet szak­embereinek. A műholdas tele­víziózás egyike azon kevés te­rületnek, ahol „hét mérföldes” lemaradásunkból jó darabot sikerült lefaragni. bájnál Zsebmetszők réme (Folytatás az 1. oldalról.) szett. Azt tanácsolták, hogy próbáljam eladni valahol az ötletet. Mivel járatlan vol­tam az „üzleti világ” rejtel­meiben, először Szabó Lászlót hívtam fel, aki azt mondta, hogy ő nem foglalkozik talál­mányokkal, de keressem meg Kármán József rendőr al­ezredest, aki biztosan segít majd. Kármán alezredesnek is tetszett a pénztárca, és azt mondta, hogy tudomása sze­rint hasonló „szerkentyűt” se­hol se készítenek. Ezek után hívtam fel Po­­mezánski Györgyöt a Felkíná­lom szerkesztőségében, és ta­nácsot kértem tőle, hogy ki­hez forduljak. Azt tanácsolta, hogy azonnal tegyem meg az előzetes bejelentést az Or­szágos Találmányi Hivatalnál (OTH), és egyben azt is fel­ajánlotta, hogy a legközelebbi műsorban bemutathatom a pénztárcát. — Szerepeltél a műsorban, gondolom visszhangja is volt a találmánynak. Kik ér­deklődtek eddig? — A műsor után rengeteg érdeklődő hívott fel, hogy mi­kortól, és hol lehet majd vá­sárolni a pénztárcát. Nyolc­tíz kisszövetkezet is megkere­sett, hogy szívesen gyártanák, köztük olyan is volt, amelyik azt ígérte, karácsonyig akár tízezer darabot is elkészít. Ez azonban komolytalan dolog, hiszen azt sem tudják, hogy milyen alkatrészekből készült a riasztó, s hogy egyáltalán van e tízezer olyan IC Ma­gyarországon, ami az építéshez szükséges. — A tőkés deviza hiánya m­iatt ma valóban kényes kér­dés az importhányad. — Ez igaz, de NDK-ból származó alkatrészekből is el lehet készíteni. Akkor viszont sokkal nagyobb méretű len­ne, és én nem szekrény­riasztót akarok csinálni. A megoldás az lehetne, ha külföldi (nyugati) partnerek is beszállnának az üzletbe. Bécsből komolyan érdek­lődnek a pénztárca iránt, és a segítségüket is felajánlották. Azt érzem járható útnak, hogy egy nyugati forgalmazó part­­ner gondoskodna a kint igen alacsony áron beszerezhető al­katrészekről, itthon összesze­relnénk a riasztót, és egy ré­szét visszaszállítanánk a part­nernek. Ha ez sikerülne, ak­kor az árat is leszoríthatnánk. — Az ár valóban fontos. Amikor meghallottam, hogy körülbelül 1500 forintba ke­rülne a pénztárca, rögtön le­mondtam róla, s gondolom, nem csak én. — Az alaptípus pár száz forintba kerül, csak az a baj, hogy ezek a bukszák zavar­hatják egymást. Magyarul, a riasztó nálad lévő egységét érzékelheti a másik pénztárca riasztója, így ellopható. Ezért kell olyan egységet beszerelni, ami kódolható. Ez azonban igen drága, jelentősen emeli az árat. 3—400 forintba kerül­nek ezek az IC-k, a magyar piezo hangszóró 300, az elem 100 forintba kerül. Lehet szá­molni. Ezért lenne jó a „nyu­gati kapcsolat”. — A működési elvet, illetve a készüléket milyen más te­rületen lehet még felhasz­nálni? — Igen sok területen, hi­szen a paraméterek változta­tásával növelhető a hatótávol­ság, a riasztás erőssége, de az is egyszerűen megoldható, hogy ne a biztosított tárgy „hangoskodjon”, hanem a tu­lajdonosnál jelezzen a készü­lék, így a tolvaj is lefülel­hető. A táskától a kabátig, a szobortól a képkeretekig sok mindenbe beépíthető a szer­kezet. Jelenleg egy gépkocsiba szerelhető változaton dolgo­zom, ez a riasztó a tulajdo­nosnál jelez. — Maradjunk annyiban: ha sikerül a gyártást, illetve a forgalmazást megszervezni, akkor visszatérünk a talál­mányra. A tapasztalatok sze­rint bőven lesz mondanivalód. —hajnal— A hazai műszaki tudomá­nyok egyik kiváló képvise­­lőtől, dr. Valkó Iván Péter­től, egyetemünk nyugalmazott egyetemi tanárától búcsúzunk, aki 1987. november 13-án 75 éves korában váratlanul el­hunyt. Halála mélyen megrendí­tette volt tanítványait, mun­katársait, barátait és mind­azokat, akik ismerhették humánus lényét, széles körű tudását, kissé rezignált böl­csességét. Itt volt közöttünk még a halálát megelőző napon is, tanácsokat adott tudomá­nyos fokozatokra pályázók­­nak, beszélt a legutóbbi ja­pán tanulmányútja tanulsá­gairól, szerkesztette az MTA részére összeállítandó mikro­elektronikai tanulmányt. Pályája meredek ívű volt, elért eredményei kimagaslóak. 1912-ben született Budapes­ten, itt is érettségizett, majd Bécsben, Münchenben és Stuttgartban folytatott egye­temi tanulmányokat. 1935-ben kapott mérnöki oklevelet a Stuttgarti Műszaki Egyete­men. Mérnöki pályáját a Tungsram Rt. nemzetközi hírű kutatólaboratóriumában kezdte, a felszabadulás után 1952-ig az ebből alakult Táv­közlési Kutató Intézet labo­ratóriumának vezetője volt. Ő irányította a mikrohullámú csövek hazai kifejlesztését, és személyesen dogozta ki a haladóhul­lámú cső prototí­pusát. Közvetlenül a felszabadulás után a hazai műszaki fel­adatok megoldása érdekében javasolta az Állami Műszaki Főiskola felállítását, annak egyik alapítója volt, és 1947- ben vezetője lett a híradás­­technikai tagozatnak. Főis­kolát végzett tanítványait ma a magyar híradástechnikai ipar vezetői között találjuk. 1948-tó­l a Budapesti Műszaki Egyetemen is tartott előadá­sokat. A BME és a főiskola egyesítése után a BME hír­adástechnikai tanszéken lett docens, majd a villamosmér­nöki kar dékánhelyettese. Nem szakadt el azonban a hazai ipari kutatástól sem, másodállásban megszervezte és vezette a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet elektro­nikus laboratóriumát. 1953- ban elnyerte a műszaki tudo­mányok kandidátusa fokoza­tot, 1963-ba­n megvédett disz­­szertáció alapján a műszaki tudományok doktora lett. 1957-ben megbízást kapott az újonnan alapított elektron­csövek tanszék — ma elekt­ronikus eszközök tanszék — vezetésére, melynek nyug­díjba vonulásáig, 1983-ig pro­fesszora volt. Egyetemi munkásságában mindig nagy súlyt helyezett a modern technika oktatására,­ így nemzetközileg elismert út­törője volt a félvezetők, tran­zisztorok, integrált áramkö­rök egyetemi oktatásba való bevezetésének. Hallgatóit magával ragadta színes és szuggesztív elő­adásmódjával, mély tudásá­val. Pedagógiai, oktatásszer­vezési munkája nagymérték­ben járult hozzá a villamos­­mérnöki karon a tantervek korszerűsítéséhez. Tudományos tevékenysége élete utolsó percéig folytatta. Erről tanúskodnak hazai és külföldi folyóiratokban közzé­tett munkái, konferenciákon — legutóbb október végén Ja­pánban — tartott előadásai, hat megjelent szakkönyve. A­z elektroncsövek és félvezetők méréstechnikájában elért eredményeit nemcsak a ha­zai, de a nemzetközi tudomá­nyos élet is elismerte: 1981- ben elnyerte a Barkhausen­­díjat, a Drezdai Műszaki Egyetem pedig 1978-ban dísz­doktorrá avatta, majd 1981- ben az egyetem aranyérmével tüntette ki. Egyetlen szocialis­ta országbeli tagja volt az International Solid State Cir­cuits Conference program­­bizottságának és alapítótag­ja a félvezetők és integrált áramkörök egyetemi oktatá­sával foglalkozó nemzetközi szervezetnek, a SUB-nak. (Semiconductor University Bulletin.) Tagja volt több nemzetkö­zi egyesületnek, a Magyar Tu­dományos Akadémia és az MTESZ bizottságainak, a Hír­adástechnikai Tudományos Egyesület elnökségének. Részt vett a Fizikai Szemle szer­kesztésében. Kiemelkedő pedagógiai és tudományos munkásságáért számos hazai elismerésben ré­szesült, legutóbb 1987-ben a Munka Érdemrend arany fo­kozatát nyerte el. Külön említésre méltó, hogy egyetemi és kutatóinté­zeti munkatársak összefogá­sával tudományos iskolát ala­kított ki bonyolult­ műszaki­­tudományos feladatok megol­dására. Munkatársai, tanítvá­nyai közül ma többen a mű­szaki tudományok doktorai és kandidátusai, valamint egye­temi műszaki doktorok. Ebben a korántsem teljes összefoglalóban dr. Valkó Iván Péter munkásságának csak néhány fontosabb eseményére emlékeztünk. Egyéniségét, lé­nyét — amely olyan mély ha­tást­ tett, mindazokra, akik ismerték — szavakban nem lehet méltó módon kifejezni. Emlékét akkor őrizzük meg leghívebben, ha hozzá méltó módon igyekszünk élni, taní­tani és kutatni. Valkó Iván Péter (1912-1987) Dr. Bölcskei Elemér emlékezete A vasbeton-szerkezetek tan­széke alapítójának, első veze­tőjének hetvenéves születés­napjára emlékeznek a tan­szék munkatársai, barátai, is­merősei, volt tanítványai. Mérnöki oklevelét 1940-ben szerezte meg 1946-ig­­ dr. Menyhárd István tervezőiro­dájában, majd állami tervező­­intézetekben dolgozott. 1955- ben az Építőipari és Közle­kedési Műszaki Egyetem II. sz. hídépítéstani tanszékére docensnek nevezték ki. 1956-ban a műszaki tudo­mányok kandidátusa, 1960- ban a „Hajlított héjak általá­nos elmélete” című értekezé­sével a műszaki tudományok doktora fokozatot nyerte el. 1961—63 között a Művelő­désügyi Minisztérium felső­­oktatási főosztályán osztály­vezető-helyettesként, 1964-től 1965-ig rek­torhelyettesként te­vékenykedett. Egyetemi ta­nárrá 1961-ben nevezték ki, 1963-tól egészen haláláig a vasbeton-szerkezetek tanszé­kének vezetője volt. Kiemel­kedő tudományos tevékeny­sége alapján a Magyar Tudo­mányos Akadémia 1967-ben levelező tagjává választotta, akadémiai székfoglalóját 1968- ban tartotta, „Építmények biz­tonsága” címmel. Kiváló mérnöki képességeit a hidak újjáépítésében, a Rába, a Berettyó és a Keleti­­főcsatorna hídjai, a feszített­­pallós kishidak és a legna­gyobb hazai vasbeton-ívhíd a közel 100 méteres nyílású mecseknádasdi völgyhíd, az első alumínium híd, és számos acélszerkezetű antennatorony tervezése bizonyítja. A vasbeton-szerkezetek tan­székének vezetőjeként szak­mai-mérnöki tevékenységének gazdag tapasztalatait az okta­tás fejlesztésének szolgálatá­ba állította. Korszerű jegyze­tek, szakkönyvek, tankönyvek megjelenése fűződik a nevé­hez. Több mint száz , dolgo­zata jelent ,feszített túr­­dák, az ívhidak, a nyomott rúd határteherbírása, az ágas­tartók, a gombafödémek té­makörében. Tudományos mun­kásságának legjelentősebb eredményeit a héjelmélet te­rületén érte el. Elsőként ve­zette le 1953-ban a membrán­héjak alakváltozását leíró dif­ferenciálegyenletet. A hajlí­tott héjak általános elméleté­nek derékszögű koordináták­ban való felírásával nemzet­közi szinten is jelentős ered­ményt ért el. A Magyar Tudományos Aka­démia Műszaki Mechanikai Bizottságának és a Nemzet­közi Híd-­­ és Magasépítési Egyesület Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke, a Nem­zetközi Héjszerkezetek Egye­sület tagja, több kitüntetés tu­lajdonosa volt. Életének utolsó két évtize­dében szervezetét súlyos be­tegség támadta meg, melyet­­­ tiszteletre méltó hősiességgel viselt. Mindvégig megőrizte ,törötlen.. Akaraterejét,, az,­, ak­tív tevékenység gyógyító­­ere­­jébe vetett hitét. Életének, utolsó percéig tele volt ter­vekkel, melyeket már nem valósíthatott meg. Már tíz esztendeje nincs kö­zöttünk, de mérnöki alkotásai, hídjai, tudományos munkájá­nak eredményei, szak- és tan­könyvei frissen őrzik a nevét. Emlékét mi is szeretettel őrizzük. Dr. Orosz Árpád tanszékvezető egyetemi tanár 1­4 .Kiküldött99 tudósítónk jelenti Kubában minden más is. A „CHE”-KÉP KISSÉ ELTOLÓDIK a „harcos forradal­mártól" a „harc a munka frontján” felé, miután Fidel bebi­zonyítja, hogy Che Guevara maga is, már akkor is a munka minősége, intenzitása, s a„Rectificación’’, azaz a ku­bai reform mellett tört lándzsát. S már helyben is vagyunk: a kubai államelnök minden nyilvános szereplése kapcsán hangsúlyozza az elért eredményeket, elsősorban az oktatás és az egészségügy terén, aztán elmondja, hogy az ipar fejleszté­se, modernizálása nélkül nincs szocializmus. „Nem többet, hanem jobban kell dolgoznunk” — hangsúlyozza s ezt annak idején már „Che” is megmondta, „akkor vagyunk hűek a „Hős Harcos” szelleméhez, ha ezen a téren is követjük a pél­dáját. A beszéd retorikai fordulatokkal teli, bonyolult kör­mondatokkal zsúfolt, felkiáltásokkal, kérdésekkel tagolt. Egy kicsit a 19. századi Kossuth szónokolhatott így, amikor ada­kozásra szólította fel a népet... A tapsok még a régiek, ta­lán azok is, akik 29. éve tapsolnak. DE EGYRE TÖBBEN BÍRÁLNAK. Elsősorban az ifjú­ság, amely türelmetlen, már nem elégszik meg a jelszavak­kal. A májusi pártkongresszuson az ifjú párttagok hosszasan kritikusan, felkészülten érveltek, az új generáció már tárgya­lópartner akar lenni, nem jelszavak passzív háttere. Gyakori a kritikus hang a sajtóban is, igaz, egyelőre a felszínen je­lentkező, mindennapos problémákat veszik bonckés alá, a sorbanállásokat, az ellátási zavarokat, a közlekedés nehéz­ségeit. A kormány minden alkalommal tökéletesen igazat ad a bírálóknak: „Igen, minden dolgozó kubainak joga van alap­vető szükségleteinek kielégítéséhez, minden erőnkkel azon leszünk, hogy biztosítsuk ezeket. De! Minden területen job­ban kell dolgoznunk, hogy kiküszöböljük ezeket a problémá­kat, jobb szervezéssel, jobb­ munkamorállal, stb. S nem sza­bad elfelejtkezni elért eredményeinkről...” S most számok következnek, a felsőoktatás, az egészségügy területéről. S bár az eredmények ezen a téren Latin-Amerika szerte pá­ratlanok, úgy tűnik, a kubaiak egy kicsit a számok bűvöleté­ben élnek. Mit ér, ha lassan az ország fele egyetemista, ha az egyetemi diploma értéke meg sem közelíti az európai szintet? Az értelmiség egy része ma már tudja, nem több, hanem több magasan kvalifikált értelmiségre van szükség. (És nemcsak Kubában.) PERSZE KUbÁBAN IS megjelentek a hiányhelyzet „vám­szedői”, háztulajdonosok, akik kiadják házaikat az üdülőkör­zetekben, s így munka nélküli jövedelemhez jutnak, maszek taxisok, akik a közlekedés gyarlóságait meglovagolva, jelen­tős jövedelemre tesznek szert. Egy olvasót, aki azt merészel­te mondani, hogy végül is valamilyen formában ezek is a hiányhelyzetet enyhítik, tehát a közösség szempontjából hasz­nosak, ízekre szaggatnak a sajtóban. Öntudatos állampolgár inkább nem nyaral, nem jár taxival, de akkor sem járul hoz­­zá, hogy egyes rétegek indokolatlanul meggazdagodjanak. Ugyanez történt két évvel ezelőtt, amikor egy időre engedé­lyezték, hogy a parasztok szabadon árulhassanak a piacokon. Néhányan meggazdagodtak, mire a szabad árusítást megszün­tették. Azóta továbbra sincs áru a havannai piacokon, a bol­tok előtt pedig hosszú sorok kígyóznak néhány szem banánért, vagy éretlen narancsért. CIKLON KÉSZÜLT­SÉG HAVANNÁBAN. Viharos széllel, óriási esőzésekkel tört be az ősz Kubába. Napok óta egyfoly­tában esik az eső, a hőmérséklet hirtelen 10—15 fokot zuhant, és ez a magas páratartalom mellett még többnek tűnik. Esik vigasztalanul, de nem ám szép, csendes őszi eső módjára, ha­nem szinte függőlegesen zúdul lefelé, mint egy függöny, ki­tartóan, ugyanazzal az intenzitással, napokon keresztül. Átha­tolhatatlan és mindent betöltő esőfüggöny ez, nem használ el­lene se ernyő, se esőkabát, a csontjaidig vizes leszel, ha ki­teszed a lábad az utcára. Egy hét alatt most annyi csapadék zúdult Havannára, mint máskor egész októberben, de még nincs vége, mert az október az esők, viharok, ciklonok hó­napja. Az első, az „Emily” nevű „kis hurrikán" még elkerül­te a szigetet, de jónéhány házat rombadöntött odaát, a szom­szédos Dominikában. A „FLOYD" NEVŰ CIKLON viszont, úgy tűnik, errefe­lé tart. A rádió reggeli híradása szerint Kubától délnyugatra, 3—400 kilométerre a Kubához tartozó „Isla de la Juventud” szigettől óriási tölcsér van kialakulóban, s a tölcsér mintegy száz kilométeres sebességgel tart a délnyugati partok felé. „Isla de la Juventud”-on azonnali készültséget rendeltek el: a sziget körzetében megtiltották a hajózást, a szigeten bizton­ságba helyezték a szabadon legelő állatokat, és a partmenti i

Next