A Jövő Mérnöke, 1988 (35. évfolyam, 1-35. szám)

1988-02-05 / 1. szám

XXXV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 3 FORINT VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA 1988. FEBRUÁR 5. MTESZ-fórum „Pont amt akarjátok a műszaki értelmiség anyagi helyzetét... — És ebből a 300 millióból jut majd a felsőoktatásban dolgozóknak is? — kérdezték, az MTESZ január 22-i tájékoztató fórumán ..Halmos.Csabától, az Állami, Bér- , és Munkaügyi Hivatal vezetőjétől, aki néhány perccelazelőtt jelentette be, hogy 1988. július 1-én „szerény központi bérpolitikai intézkedésre is sor kerül”, amely kb. 12 ezer műszaki érteliiségit érint majd, és mintegy 300 millió forintot tesz ki az összeg. A válaszon érezhető volt az államtitkár meglepődése (valószínűleg nem ezt a kérdést várta). Az igaz, hogy jelenleg is kutatói-fejlesztői vonalon (beleértve az egyetemi oktatókat is) mutatkozik a legnagyobb bérelmaradás, de nem rájuk gondolunk elsősorban. Elvileg ugyan nincs kizárva egy ilyen irányú döntés — de ezt csak a most folyó felmérés dönti el, hogy ki részesülhet ebből az igencsak korlátozott keretből... Mivel ..az aválaszsem a kérdezőt, sem a többeket nem elégítette ki, ismét firtatni kezdték: ha nem az egyetemi oktatók részesülnek ebből a pénzből akkor ki,, és milyen alapon: munkahely, beosztás, életkor, vagy valamiféle speciális szempont szerint? A‘ válaszadó konzekvens maradt: megismételte, hogy most for -. ' iyik a felmérés (?!), s amíg ez be nem fejeződik, addig erről nem tud többetmondani. Persze. . . a tanácskozáson azért konkrét és örvendetes dolgok is elhangzottak (mint például a pályakezdő mérnökök minimumbérének a felemelése 5000 forintra, a műszaki alkotói díj, illetve a műszaki tanácsosi, főtanácsosi címek bevezetése; a kormány és a SZOT ajánlása ,(!), amely szerint 1990 végéig, az alkotó műszaki értelmiségieket az átlagos bérnövekedésnél 40 százalékponttal magasabb bérnövekedésben részesítsék. (Tehát nem 5% -12%, hanem p’.'o + 40%! 1) Legalább ennyire érdekes és tanulságos volt azonban ‘a' .jelenlévő tisztségviselők és egyéb szakemberek néhány felszólalása, amelyek-"-megvilágították annak hátterét, hogyan juthatott el a magyar mérnöktársadalom megbecsülése olyan mélyre, ahol most rejtőzik, s hogyan juthatott el az egész ■magyarnépgazdaság oda, hogy nogy- egyszer utolérjük a mikroelektronikai forradalom által hajtott ipari társadalmakat. . . . Különösen DR. TÓTH JÁNOS MTESZ-főtitkár indulatos fölszólalása volt érdekes, aki a többek között megemlítette: ' ■' ‘ — A föld mintegy másfél száz országa közül körülbelül 40 élte túl normálisan az 1979—80-as válságot — köztük olyan kicsi és hajdan elmara-dott állam, mint Finnország. Hogy nekik miért sikerült? Többek között azért, mert felismerték, hogy ezekben az években egy műszaki-techno-lógiai forradalom zajlik le a világban, amellyel lépést tartani csakis az alkotó értelmiség segítségével lehet. Míg ott jelentősenel-, addig nálunk ugyanezen időszak alatt jelentősen leértékelődött a szellemi munka becsülete. Ott megértették, hogy a recesszióból csakis műszaki fejlesztéssel lehet kilábalni, nálunk viszont a" legmagasabb szinten arról folyt a szó, hogy ilyen válságos időszakban szükség van-e egyáltalán műszaki fejlesztésre!! Ott érthető módon minden erőt az elektronikai fejlesztésre összpontosítottak, miközben mi az alapanyag-termeléssel foglalkoztunk ... Mostanában olvastunk egy USA-beli jelentést !yék mintegy „áthúzzák” az amerikai gazdaságot a XXI. századba (mellesleg a jelentés tele van panasszal és a Japán expanziótól való félelemmel), tehát ezek az új iparágak például a génsebészet, az űrtechnológiával előállított új anyagok, a computer-technológia, az automatika-robottechnika, a fémszálas technológia, a vékony vegyi bevonatok és így tovább. Mikor és főleg ki fogja nálunk, Magyarországon mindezt megcsinálni, amikor ma, 1988-ban felelős vezetők azt kérdezik tőlünk: „Pont most akarjátok megjavítani a műszaki értelmiség anyagi helyzetét, ami nem sikerült két évtizeden keresztül, most pedig egyáltalán nincsen rá pénz??! És a pedagógusok béremelésére sincs, pedig azok is keveset keresnek...” Erre mi csak annyit feleltünk, hogy ha ennyire nem becsüljük meg a műszaki értelmiséget, akkor nem is lesz pénz a pedagógusok béremelésére, mert nem lesz, aki alkosson és ‘termeljen — -— bz — Következő számunk tartalmából ! A táltosok a földön járnak... A dollárosok után rubelesek?... „Jampecek és ondolálthajú majmok” . . . Számlakálvária . . . Köztünk élnek, de meddig, avagy hogy is van ez a kábítószerezés?... A legutolsó órában a környezetgazdálkodás... Interjú egy kettős direktorral ... Tanszéki viták ... Nyilvánosság . .. 7 "" ................. . " " ............... - 1 "—— ------------. . .......................— MM nyolc, nektek nyolcvannyolc • • • Ön mit remél? Az elmúlt év legjobb „fekete humorjaihoz” történetesen éppen az idei gazdasági kilátásaink adtak ötleteket. Január 4-én aztán az arcunkra fagyott a mosoly, az árak nekilódultak — természetesen felfelé —, a bérek bruttósodtak, és immár mindenki a saját zsebében érezhette az ÁFA „áldásos” hatását. „APEH” — az majd csak az év végén jön... . •. .. . . . Egyszóval eleget riogattuk már egymást 88-cal, most már itt van, és élni kell benne! De hogyan dön/te mit remél(sz) 1988-tól? — faggattuk egyetemszerte a járókelőket. Íme: SZEBERÉNYI FERENC, OROSZ CSABA, a BME V. éves építészhallgató, KISZ-titkára: — Hát, remélem,— jobb lesz, mint amilyenre számítok . MOHNÁR MIKLÓS, a SZAK igazgatója: — őszintén, remélem, hogy a szorító helyzet rákényszerít bennünket a gazdaság racionalizálására. Mert belegondolni is szörnyű, mi lesz akkor, ha most is elmulasztjuk megtenni az immár halaszthatatlan lépéseket. — Bízom abban, hogy a „társadalmi béke fennmarad" és ennek érdekében érdemi változásoknak lehetünk majd tanúi az országos és az egyetemi közéletben egyaránt. HÁRSKÚTI ISTVÁN, műszaki főigazgatóhelyettes: " Remélem, hogy az elmúlt évek megtorpanásait követően végre lesz elegendő pénzünk új beruházásokra ... Ami pedig a magánéletemet illeti: boldog lennék, ha csak harminc százalékkal csökkenne az életszínvonalam. - , 6. ff.1 - * ----- 1 ' DR. FAZEKAS PÁLNÉ, a Nyelvi Intézet igazgatója:-'-^ it'-'.- -./ — I , Á * 1 i - --•.Én egyáltalán nem vagyok, pesszimista. Azt hiszen. ..W sem,lesz rosszabb,mint amilyen az óesztendő volt. FÁBIÁNNA legény ÉVA, előadó: — Mit remélhetek? Maximum azt, hogy 1988-ban is meg tudok majd élni a fizetésemből.. S ZEÖ£$' JÚIV^*. év.en gépészhalljatét; . - Jj/dsten! .-.ísí.ji(jjníga)mat! Lelki nyugalmas értékességet.. SOMOGYI LÁSZLÓ, a rendészeti csoport vezetője: — Egy erős, hatékonyan működő rendészetet, mely képes lesz megvédeni az egyetem „vagyonát’. 1 DÖMÖTÖR RÓBERT, IV. éves villamoskari hallgató: r — Biztos, hogy sokkal rosszabbul fogok élni, mint ezelőtt Ritkábban veszek majd új ruhát és cipőt, hogy** a süteményfélékről most ne is beszéljek ... BERECZ IBOLYA, V. éves építészhallgató: — Remélem, sikeresen befejezem az egyetemet. Tanulás közben álmodozok — egy saját lakásról... HEGYHÁTI JÓZSEF, a MAFC elnöke: — Sportcsarnokot, és hozzá olyan létesítményeket, ahol a négy és fél ezer klubtagunk jól érezheti magát. SCHNELL LÁSZLÓ, a villamosmérnöki kar dékánja: — Őszintén remélem, ebben az évben sem csökken az oktatásra fordítható energiánk, s hogy a taniszékek nem esnek szét, azaz: dolgozóink ellenttudnak állni az jobban fizető munkahelyek csábításának. KOCSIS ISTVÁN, a Münnich Kollégium igazgatója: — Kétcsaládos apa vagyok, hát mit remélhetek ... Nagyon nehéz év áll előttünk... MAJOR RÓBERT, V. éves villamoskari hallgató: • — Jó kérdés?! Nyomott ... Meglehetősen kilátástalannak látom a (közelebbi) jövőmet; feleségem van és építeni szeretnék, de hogy miből...? Azt hiszem, én is kénytelen leszek „önpusztító életmódra kapcsolni”. KESZTHELYI LÍVIA, technikus: — Hat éve dolgozom, hat éve reménykedek ... SZABÓ ANDREA, adminisztrátor: — Három dolgot remélek. Az egyik, hogy megélek a fizetésemből, hogy megértem az új adórendszert, s végül, hogy 88-ról kiderül, mégsem olyan rossz ... különíti Ágnes, tv. éves gépészhallgató: — Azt mondják: nehéz ...helyzetben jönnek a nagyfelismerések. Remélem, ez,igaz lesz erre az évre, s azemberek rájönnek arra. •Vogy másképpen kellene élni... ■te „Ment-e előbbre a világ?” (35 éves a JM) Hagyomány, hogy születésnapon virággal, jó szóval köszöntik az ünnepeltet. Az ünnepelt meg kimondvakimondatlanul, kicsit nosztalgiázva elköszön élete egy darabjától. Jótól, rossztól egyaránt. Tanulságokkal a bugyrában megpróbál bölcsebben élni. Persze van, aki soha nem tanul a múltból. Folyton-folyvást beleesik ugyanabba a hibába, kudarcainak okát a körülmények véletlen egybeesésében véli felfedezni. Ez a legkézenfekvőbb. Ez a legkönnyebb módja annak, hogy felmentse magát. Harmincötödik születésnapját ünnepli a Jövő Mérnöke. Mi is számadást készítünk. Egy emberöltőnyi tapasztalat áll mögöttünk. Csak észre kell venni, ki kell vesézni a porladozó, töredező lapok üzenetét, s jöhet a nagy felismerés. Jé, ezt már harmincöt éve is így gondolták, kimondták, eltervezték. Mi az oka, hogy még mindig nem vesszük elég komolyan? .,A hibák nyílt feltárása nem gyengeség, hanem az erő jele” — mondta 1953 decemberében Erdei Grúz Tibor oktatási miniszter, de így gondolja-e vajon ma mindenki? A következő mondat is mintha a mának szólna. „Súlyos kárral jár, ha a téves nézeteket egy kalap alá vonjuk az ellenséges nézetekkel. Az ilyen álláspont gátja a tudományos szellemi fellendülésnek, és a nézetek tisztázásának, ami csak nyílt viták füzében lehetséges”. Kell-e ehhez kommentár? Vannak érdemek, melyeket jobb elfelejteni, s vannak olyanok, melyekre jó lenne nap mint nap emlékezni. A történelem nem mindig igazságos, talán mert a történelmet mi csináljuk, s mi, emberek gyakran vagyunk igazságtalanok még magunkhoz is. Lapozom a poros újságokat, s visszaköszön a történelem. Megmosolygom itt, elkomorodok a sorok láttán amott. Gyermekkorunk botlásaira keresem a mentséget. Rákosi, Sztálin hozsannák, dicsőség -, és szégyentáblák, kuláklistára tett, kitiltott diákok, marxista szemináriumot vezető “ellenséges elemek” követik egymást. Hadd ne rájuk emlékezzünk most, hanem azokra az oktatókra, akik ezekben a nehéz időkben is emberek tudtak maradni. Arra például, aki le merte írni azt a mondatot, hogy „mindenért, ami ebben az országban történik, mi párttagok vagyunk a felelősek.” Vagy aki ki merte mondani, hogy „megsértettük a vezetés kollektivitását," a pártvezetés legfőbb elvét." „Előfordult — olvasom egy másik cikkben, hogy taggyűlésen mindenféléről hoztunk határozatot, csak hogy határozat legyen. Ezeket azonban nem hajtottuk végre". A novemberi számban pedig a következő mondatot találtam: „A párt még mindig az íróasztal mellől irányít, sokat tárgyal, nincs eléggé az emberek között." A fentiek. HOSSAsan íródtak. A felismerés korszaka volt ez. Hogy lehet — tűnődöm magamban —, hogy ezeknek az igazságoknak a birtokában három évvel később történelmünk nagy szégyene mégis megesett? Réz Kata Erős áraulásoknak, folyamat tervezőknek » .Ötszázezres alapítvány Az alapítvány összege: évi 500 000 forint. Aki adja: a Magyar Villamos Művek Tröszt (MVMT) Aki kapja: a Budapesti Műszaki Egyetem, közelebbről a Villamosmérnöki Kar Erősáramú szak, illetve a Gépészmérnöki Kar Folyamattervező szak arra érdemes hallgatni. A juttatás formája: Tanulmányi díj, amely egyösszegű, de 20 000 forintnál több nem lehet; tanulmányi támogatás, amely 10 hónapra maximum 2—2000 forint, ösztöndíj, amely 1—5 hónapra szól, határozatlan összegre — valamely fejlett ipari országban , Az odaítélés alapja, elsősorban a szakmai és tanulmányi munka, valamint nyelvtudás (!), s ezen felül a hallgatóknak a MVMT vállalatai felé irányuló szakmai tevékenysége. Így lehetne röviden összefoglalni annak a megállapodásnak a lényegét, amelyet 1983. január 7-én kötött egymással a BME és az MVMT, de ez az alapítvány megér még egy misét. Ahogy dr. Fodor Lajos rektor mondta az együttműködési megállapodás aláírásakor: „Ennek az öreg egyetemnek az életében páratlan eseményre kerül most sor, hiszen eddig még nem volt rá példa, hogy egy iparvállalat közérdekű alapítványt hozott volna létre a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve annak hallgatói javára...” Az MVMT részéről Hatvani György vezérigazgató írta alá a megállapokulat, a a rektori beszédre hivatkozva frappánsan tért ki az Öndicséret kény-1e, hogy a rektor elvtárs példátlannak nevezte ezt az alapítványt, de mi inkább azt szeretnénk, ha példamutató lenne, s mások is követnének bennünket...” Ami azt illeti, az egyetem valószínűleg a jövőben sem fog kitérni az ehhez hasonló „közérdekű célú kötelezettségvállalás” elől, hiszen mint azt a jelenlegi megállapodás is mutatja, néhány szak, illetve ágazat arra érdemes hallgatói igencsak előnyös helyzet-be juthatnak a szponzor ré-vén. Már az egy évre szóló kétezer forintos tanulmányi támogatás sem akármilyen lehetőség, de az egyetem elvégzése után elnyerhető rész- képzés, szakmai tanulmányút, vagy szakmai gyakorlat a világ legfejlettebb országaiban — olyan sansz, amelyet kihagyni bármelyik erősáramosnak vagy hőerőgépésznek megbocsáthatatlan mulasztás lenne. Arról nem is szólva, hogy ez az alapítvány hoszszabb távra talán vonzóbbá teheti a hallgatók számára ezeket a szakokat , mert azért bevallva-bevallatlanul az is az alapítvány mögött van, hogy az utóbbi években igencsak lecsökkent az érdeklődés e szakmák iránt... Egyébként a tanulmányi díjakra, illetve tanulmányi támogatásokra a hallgatóknak pályázni kell, ezt követően pedig egy rangsor készül (karonként és évfolyamonként) a jelentkezőkből, de végül is egy közös MVMT—DME bizottság dönt a juttatások odaítéléséről.