A Jövő Mérnöke, 1989 (36. évfolyam, 1-31. szám)

1989-02-03 / 1. szám

I VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■OVO MÉRNÖKE A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM­ARA: 3 FORINT 1989. FEBRUÁR 3. Megkérdeztük a minisztert Szokott ön lobbyzni? Vannak-e lobbyk a felsőoktatásban? Lobbyzik-e a miniszter? Két részre szakad a minisztérium? Van-e a miniszternek diákmegmozdulás-ellenes stratégiája? Ösz­­szetartozó fogalmak-e az intézményi önállóság és a pénztelenség? Összeegyeztethető-e a nyitott tagozatok lé­te az oktatási színvonal megőrzésével, avagy: lehet-e majd a jövőben pénzért egyetemi végzettséget szerez­ni? — Többek között ezekre a kérdésekre is választ ka­punk Czibere Tibor művelődési minisztertől. — Felsőoktatási körökben elterjedt az a nézet, miszerint a Művelődési Minisztérium ü­t­­közőszerepet tölt be az okta­tás, kiemelten a felsőoktatás és a kormány között. Mi erről az ön véleménye? — Én csak arról tudok be­szélni, hogy vajon én töltök-e be ilyen szerepet. Ugyanis a kormánynak nem a miniszté­rium, hanem a miniszter a tagja, következésképpen ott nem lehet ütközőszerep az övé. A felsőoktatás fejleszté­se, korszerűsítése anyagi fel­tételek biztosítása nélkül nem megy, és ezekért a feltételekért még az ütközést is vállalnom kell. De mindjárt hozzá sze­retném tenni, hogy a kormány éppúgy a felső­­oktatás mellett van, miként a művelődési miniszter. Ez alaptétel. Ugyanakkor tu­dom, hogy bizonyos körökben nem vették jó néven, hogy a műszaki felsőoktatásból kerül­tem a tárca élére. De ez nem jelenti azt, hogy ütközősze­repre lennék kárhoztatva. Már csak azért sem, mert a hu­mán tudományok érdekében, az universitas gondolat jegyé­ben tevékenykedtem a műsza­ki felsőoktatásban, s talán ép­pen ezért is esett rám a vá­lasztás, mert a humaniórák iránti affinitásomról tanúbi­zonyságot tettem. — Kiket értsünk a „bizo­nyos körök” alatt? Helyén­valónak tartja itt a lobby szót? — Ezt a szót lehetőleg az én számba ne adja! Én egy kicsit másképp értelmezem ezt a szót. — Kétségtelen, azokban az országokban, ahol a lobbyzást törvényekkel szabályozzák, sokkal pozitívabb kicsengése van ennek a szónak, Magyar­­országon viszont egyértelműen negatívan értelmezik. — Nézze, én nem lobbyzom. Pontosan azért, mert ehhez a szóhoz nagyon sok negatív ér­telmezés kötődik. Én megőr­zöm az érintetlenségemet, hogy adott esetben bármilyen irány­ban felléphessek a felsőokta­tás érdekében. — Ez azt is jelenti, hogy at­tól, hogy ön miniszter lett, nem változott a szemlélete? — Persze hogy nem. Miért változott volna? A megbízatásom lejártával egyetemi oktató-kutató tevé­kenységemet ott kívánom foly­tatni, ahol az elmúlt­ nyáron megszakítottam. Most ősszel töltöttem be öt­­vennyolcadik életévemet, s akadémikusként még lesz le­hetőségem — miniszteri meg­bízatásom lejártával — erede­ti munkámhoz visszatérni. Eb­béli szándékom is segít abban, hogy szemléletem ne változ­zon. — Ha a Minisztertanácson belül a jelenlegi gazdasági és politikai koncepció szerint fontossági sorrendbe állítjuk a tárcákat, hol helyezkedik el a Művelődési Minisztérium? — Nem vállalom az utolsó helyet. Az tény, hogy a mű­velődési tárcának nincs, illet­­ve minimális a bevétele, így féte a nemzeti jövedelemtől függ. Ebből következően a sú­lya is ettől függ, legalábbis gazdasági értelemben. Ugyan­akkor politikailag az első he­lyek egyikére sorolom a Mű­velődési Minisztériumot. Hi­szen a kormány kultúrpoliti­kája, oktatáspolitikája igen fontos és el nem hanyagolha­tó szerepet tölt be a társada­lomban. — Véleménye szerint a kor­mány több tagja egyetért ön­nel a Művelődési Miniszté­rium tevékenységének politi­kai megítélésében? — A miniszterelnök bizto­san. Persze az is igaz, hogy a funkcionális feladatokat el­látó tárcák vezetői a gazda­ság működését helyezik mini-n­denek elé. Ez természetes, hi­szen nekik ez a dolguk. Eh­hez azt is hozzá kell tenni, hogy most gazdasági mély­ponton van az ország, és ami­kor új stratégiát kell kialakí­tani, akkor a gazdaságpoliti­kának nyilvánvalóan priori­tást kell adni.­­ Igaz-e az a pletyka, hogy a Művelődési Minisztérium kettészakad, külön oktatási és külön Kulturális Miniszté­riummá? — Nem tudok ilyen elkép­zelésről. — Nem is volna jó? — Külön oktatási és külön kulturális minisztériummá szétválasztani a közeljövőben nem lenne indokolható. Egyébként ilyen volt már, megismétlése nem lenne bölcs dolog. Külföldön több példa is van az elkülönített változa­tokra. Még olyan példa is ta­lálható, ahol a felsőoktatás és a tudományos kutatás egy tár­ca feladatkörébe van utalva. Nálunk ezek egyelőre nem ak­tuálisak. — Léteznek-e a felsőoktatá­son belül lobbyk? — Kérem, ezt talán ítéljék meg mások! Én mindenesetre nagyon örülnék annak, ha egy nagy felsőoktatási lobby lenne (a szó nemesebb értelmében), amelyik mindig a progresz­­szió irányába mozdulna el. A törekvésem most is az, hogy az egyszer már említett uni­verzitás-gondolat, amely a kultúra­ egyetemességét tekin­ti alapértéknek, minél széle­sebb körben megvalósuljon a honi felsőoktatásban is. Őszin­tén örülök, hogy ezért már tehettem is valamit, amikor a miskolci Nehézipari Műsza­ki Egyetemen bevezettük a jogi képzést és utána elindí­tottuk a közgazdászképzést is. — Mi a véleménye arról, hogy az ön miniszterségét úgy értelmezik, mint a műszaki lobby hatalomra kerülését a felsőoktatás irányításán belül? — Én is találkoztam már ilyen vélekedéssel, de még akkor, amikor még csak szóba sem került az én miniszteri megbízatásom. Akkor sem fo­gadtam ezt el és ma sem. Nincs a Művelődési Minisz­tériumban semmiféle lobby sem a felsőoktatáson belül, sem más területen. — Ha nem? — Nézze, a felsőoktatásért felelős miniszterhelyettes böl­csész diplomával rendelkezik, de ez nem ok lobbyzásra. Én abban hiszek, hogy a reáliák és a humanió­rák együtt képezzenek olyan értékeket, amelye­ket ha szétválasztanak, akár az egyik, akár a másik oldaláról, az nem használ, hanem csak árt az emberek­nek, az emberiségnek, a nép­nek, az értelműiségnek, min­denkinek. — ön tárgyalt az őszi diák­megmozdulások küldötteivel. Ez alapján milyennek tartja vitakultúrájukat? Véleménye szerint kialakultak-e már a döntésekbe való beleszólás kulturált formái? — Azoknak a vitakultúrája, akikkel tárgyaltam, nem volt kifogásolható. A diákmegmoz­dulásokkal kapcsolatban in­kább ott látok­­bizonyos prob­lémát, hogy a hallgatóság egyes képviselőinek a demok­rácia működéséről néha külö­nös elképzeléseik vannak. Szerintem az nem demok­rácia, amikor az egyik fél diktatúrája­­érvényesül. Márpedig a hallgatók meg­mozdulásaikkal — lehet, hogy az előző, nem éppen demok­ratikus időszak reflexiója­ként gyakran — a saját dik­tatúrájukat akarják érvénye­síteni. Márpedig tudni kell, hogy amikor valaki részt vesz egy intézményi tanácsülésen, ahol különféle nézetek csap­nak össze, van úgy, hogy egyetértenek vele, de előfor­dul az is, hogy nem. Úgy gondolom, az utóbbi esetet nem szabad vereségként fel­fogni. Azzal a szándékkal kell egy tanácsülésre menni, hogy nézeteinket és ér­veinket ott ismertetjük, mert ezzel segítjük a dön­téshozatalt. De vannak azért jó tapasztalataim is. A különböző egyetemi taná­csok hallgató­ tagjainak kultu­rált megnyilatkozásait, fejlett vitakészségét, átgondolt érve­lését látva, úgy gondolom, hogy kialakultak már a dön­tésekbe való beleszólás kultu­rált formái is. — Kidolgoztak-e valamilyen stratégiát újabb diákmegmoz­­dulásokra számítva? — Nincs ilyen stratégiánk. Azzal — azt hiszem — még számolnunk kell, hogy a diákság jogos, vagy jogosnak vélt követelésekkel kollektí­ven lép fel. Ilyenkor­­ a köl­csönösen elfogadható megol­dásra kell mindkét félnek tö­rekednie. De az sem kizárt, hogy a diákmegmozdulások bizonyos akuttá vált problé­mák megoldását segítik,­ siet­tetik. — Lát-e a felsőoktatáson belül strukturális problémá­kat? — Igen, mégpedig a legna­gyobb problémát abban lá­tom, hogy az összhang nem egészen harmonikus még a fő­iskolák és az egyetemek kö­zött. A műszaki felsőoktatás területén vannak tapasztala­taim, hogy hogyan lehetne ezeket a problémákat megol­dani. Úgy vélem, hogy a töb­bi területen sem megoldha­­tatlanok a strukturális prob­lémák. A közeljövőben kidol­gozzuk a felsőoktatás hálóza­ti fejlesztésének tervezetét, amit aztán majd intézmé­nyeinkben vitára is bocsá­tunk. Ebben részletesen ki­dolgozzuk a teendőket, bele­értve a struktúra átalakításá­val kapcsolatosokat is. — Mire volna nagyobb szüksége a felsőoktatásnak, ha a következők közül csak egyet választhatna: jó okta­tók, jó jegyzetek, vagy több pénz? — A jelenlegi helyzetben elsősorban több pénzre volna szükség. De szeretném ki­emelni, hogy csak pénzzel nem lehet az előttünk álló feladatokat megoldani." — Ha több pénzzel gazdál­kodhatna, mit tartana a fel­sőoktatás fejlesztésén belül el­sődleges feladatnak? Ezen be­lül a műszaki vagy a humán terület kapna prioritást? — Ez egy jó kérdés. Ahhoz, hogy Magyarországon a szak­képzés korszerű szintre emel­kedjen, nem elég csak mű­szaki területre koncentrál­ni, hiszen ahhoz a nyelv­­oktatás fejlesztését­ is szorgal­mazni­­ kell. Ehhez nyelvta­nárok kellenek és innen már csak egy lépés a tanárkép­zés fejlesztése,­­ amely hosz­­szabb távon a felsőoktatás merítési bázisának­, kiszélese­dését eredményezi, azaz meg­nő az egyetemekre, főiskolák­ra jelentkezők tudásszintje is. Tehát a műszaki és a humán területek­­ között mindenkor legfeljebb , egy éppen aktuális fontossági sorrendet lehet megállapítani. A jelenlegi helyzetben az ország gazdaságának gyors talpraállítása érdekében, úgy tűnik, hogy a műsza­ki és a gazdasági felső­fokú képzés fejlesztésére kell nagyobb hangsúlyt fektetni. A műszaki felsőoktatás rá­adásul műszerigényes is, s emiatt pénzigényesebb is a többi területnél.­­ A felsőoktatáson belül a minisztérium által is megfo­galmazott cél az intézmények önállóságának növelése, ez azonban a minisztérium irá­nyító szerepének csökkenésé­vel jár együtt. Van-e ebben a kérdésben érdekellentét a mi­nisztérium és a felsőoktatási intézmények között? — Érdekellentét nincs, mert mindkét félnek az az érdeke, hogy önálló, szuverén módon, magas színvonalon valósítsák meg a nemzetközi követelmé­nyeknek megfelelő szakembe­rek képzését. Az intézmé­nyek önállóságából nem sza­bad féltékenységi kérdést csi­nálni. Ott kell dönteni, ott fon­tos az önállóság, ahol a mindennapi csatát vív­ják, márpedig ez az intéz­ményekben folyik. A minisztérium felelőssége az, hogy e csata vívása nemzet­közi mércével is mérhető, megfelelő színvonalon történ­jen. — ön szerint mennyire összetartozó fogalmak az ön­állóság és a pénztelenség? — Nem összetartozó fogal­mak. Legfeljebb akkor, ha az intézmények úgy fogalmazzák meg, hogy a függetlenségük egy szeletét feláldoznák azért, hogy több pénzt kapjanak. — Ha a költségvetés nem fedezi a fenntartási költségei­ket sem, megnő a függésük az ipartól.­­ Ha az ipar tudomány­­igényes, akkor nem is baj, ha függenek az­ ipartól. A tudományigényes gaz­daság és korszerű felső­­oktatás szoros korreláció­ban áll egymással. Egyik­ a másikra kölcsönösen hat, s ebből mindkettőnek előnye származik. — Igaz-e a hír, miszerint ha nyitott egyetemeket nem is, de nyitott tagozatok létre­jöttét szorgalmazza a minisz­térium? Ön szerint össze­egyeztethető lesz-e a nyitott tagozatokon folyó — a hírek szerint térítéses — képzés az oktatási színvonal megőrzésé­vel? — A nyitott tagozatok lét­rejöttét nem a minisztérium szorgalmazza, hanem azok az intézmények, amelyek vállal­koznának erre. Azok sem ön­célúan, hanem egy jelentkező társadalmi igény kielégítésé­re. Azt el tudom fogadni, hogy kísérletképpen egy, vagy akár több nyitott tagozat is bein­duljon az országban, de csak úgy, ha az állami oktatás kö­vetelményrendszerét maradék­talanul teljesítik.­­ Ha az intézmények pénz­ügyeit nézzük, véleményem szerint reális a veszély, hogy az intézményeket a pénzes képzés növelésének érdeke a követelmények csökkentésére készteti.­­ Ha mélyebben belemen­nénk, akkor először azt a kér­dést kellene feltenni, hogy az állami intézményeknek kell-e a nyitott tagozatok működte­tésére­ vállalkozniuk. Ugyanis a nyugati open university ki­fejezésnek a magyar szóhasz­nálatban a szabadegyetem fe­lel meg. Ezek sok vonatkozás­ban olyanok, mint a TIT sza­badegyetemei. El tudom kép­zelni, hogy a nyelvoktatás te­rületén működőkhöz hason­lóan, más területeken is le­gyen lehetőség szabadegyetem elvégzése után a hallgatók­nak állami vizsgáztató bizott­ság előtt vizsgát tenni, és er­ről bizonyítványt kapni. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy a nyitott tagozaton anya­gilag érdekelt oktatókból ösz­­szeállított vizsgabizottság­ előtt vizsgázzanak a hallgatók, s így szerezzenek diplomát.. . Ha ma kellene dönte­nie, az új tapasztalatok birto­kában vállalná-e a művelődé­si miniszter tisztét? — Egy évvel ezelőtt, ami­kor a felkérésre igent mond­tam, a zajló folyamatok nagy része még nem volt előre lát­ható. Ha a jelenlegi helyzet­ben ugyanúgy, ugyanazokkal az érvekkel fogalmazódna ■meg a felkérés, mint­ egy­­év­vel ezelőtt, nehéz volna egy­ből válaszolni. A feladat nö­vekedett, komplexebbé­­ vált, de növekedett a feladat, szép­sége, nagyszerűsége is ilyen ■erőtérben mindazt végrehaj­tani, amire vállalkoztam, sok­kal nagyobb és férfiasabb fel­adat, mint ahogyan egy év­vel ezelőtt tűnt. És én nem az vagyok, aki a feladat, a problémák elől menekül. Rimóczi Károly Fotó: Köves Szilvia A lap tartalmából: A tanszékvezető válaszol a vádakra, majd fel­mentését kéri és tá­vozik — „Ilyen sok zseniális emberünk volna?” — kérdezzük a pár­tértekezlet előtt­­ Elvtárs, NE zárd ki a sztrájkoló diákot! — Szex és kormánypolitika... m A következő szám tartalmából: A matematikaprofesszornak marxizmusa van _ A KISZ KB titkára a szervezet, az egyetem KISZ-tit­­kára saját jövőjéről nyilatkozik — Rémeket látunk népszavazás után — Nyelvi továbbképzés, pályázatok — Hogyan is voltak azok a 85-ös választások? — Ilola, Barcelona?... Pártértekezleti előzetes — Nívódíjasok lettünk — Újságíró-kongresszus ... És ami fér

Next