A Jövő Mérnöke, 1991 (38. évfolyam, 1-19. szám)
1991-02-07 / 1. szám
Beszélgetés dr. Michelberger Pál rektorral intézmények az ősz folyamán: mivel addigra már elfogynak azok a pénzek, amelyeket fűtésre , világításra és így tovább kapnak, ő október 10-én leballag a főkapuhoz , komótosan kulcsra zárja, majd a hallgatókat és az oktatókat bizonytalan időre hazaküld.Ugyanolyan szénszünet lesz, mint az én gyerekkoromban az elemi iskolákban... — És mi volt erre a reakció? — Erre várunk azóta is — mindenesetre arról még nem kaptunk értesítést, hogy párszáz millió forinttal fölemelték volna a nekünk szánt összeget. — Erre mondják a radikálisok, hogy ki kell rúgni a fél egyetemet, majd lesz pénz mindenre... — Azon túl, hogy ezek a "forradalmi" jelszavak rendkívül távol állnak az én elképzeléseimtől, még elméleti megoldásnak sem lennének jók, ugyanis az idén már ismét "pántlikázott" forintokat kapunk. Tehát a bérkeretet csak a bérre lehet felhasználni — ha tíz embert tartunk meg az ötezerből, a megtakarításból akkor sem tudjuk kifizetni a villanyszámlát. — Ezt úgy is érthetjük, hogy Ön szerint nincs szükség nagyobb arányú létszámcsökkentésre? — Mit kezdhet egy mérnökember olyan meghatározással, hogy "nagyobb arányú"? Az biztos, hogy amíg én leszek a rektor, nem fogjuk sem a dolgozók felét, de még csak a harmadát sem elbocsátani, ám azt sem ígérhetem, hogy mindenkinek megmarad az állása. Igenis sokan el fognak menni nyugdíjba, és életkortól függetlenül megköszönjük azoknak a munkáját is, akik már többszörösen bebizonyították, hogy sem szakmailag, sem erkölcsileg nem ütik meg azt a mértéket, amelyet a Műegyetem oktatójától vagy dolgozójától joggal elvárhatunk — de hogy ez 6 százalék lesz, 8 vagy 15, ezt ma még felelőtlenség lenne megjósolni. — A szakmai és erkölcsi "felülvizsgálatokra" van valami menetrend? — Ne adjunk ilyen elnevezéseket, mert egyrészt nem fedik le a valóságos folyamatokat, másrészt még azokban is oktalan feszültségeket gerjesztenek, akiknek semmi okuk nincsen a félelemre. Maradjunk talán az "egyetemi megújulás" elnevezésnél, amely eléggé egzakt ahhoz, hogy mindenki értse, miről van szó, másrészt senkiben nem kelt bírósági képzeteket. Egyébként dr. Zombori László professzor vezetésével már dolgozik az az Egyetemi Tanács által kiküldött bizottság, amely a közeli napokban végleges formába önti az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát, és ezáltal mintegy kodifikálva lesz a változások ütemterve. — Inkább a vezető pozícióban lévő emberek sorsa lenne érdekes: rektorhelyettesek, dékánok, tanszékvezetők... — Minden karon legitim dékánok dolgoznak már, a tanszékvezetők helyzetéről pedig éppen a most készülő SZMSZ fog dönteni. Ami pedig az egyéb vezető embereket illeti: Tuschák rektorhelyettes úr még a tavalyi év folyamán bejelentette, hogy nem csinálja tovább, az oktatási rektorhelyettest nem lenne célszerű a tanév közben vegzálni, Lajos Tamás pedig február folyamán számol be munkájáról az Egyetemi Tanácsnak. Ugyanígy meghallgatjuk vagy már meg is hallgattuk a GMF, a Központi Könyvtár, a személyzeti osztály vezetőjét is, az esetleges személyi változások tehát nem "suba alatt", hanem a legmagasabb szintű egyetemi plénum előtt születnek. Egyébként ha már a változásoknál tartunk: Szántay profeszszor vezetésével létrejött egy társadalmi tanácsadó testület, amelynek minden aktív akadémikusunk a tagja lesz. — A főtitkár az előbb kimaradt a felsorolásból... — Az új főtitkár személyére pályázatot írtunk ki, ennek eredményére azonban még várni kell. A változás nem azt jelenti, hogy elégedetlenek lennénk Györgyi József munkájával, de a jövőben a főtitkárnak csak a neve marad meg, funkciója szerint a régi, "klasszikus" hivatalvezető lesz. — Az új vezető tehát hozza magával a saját titkárságát? — Soha egyetlen embert még nem vittem magammal az új állásomba. Ez nálam nemcsak elvi kérdés, de gyakorlati megfontolás is: képzelje el azt a helyzetet, amikor nemcsak az új főnök, de az összes munkatársa is keresgéli a helyét. Ha már nekem idő kell a betanuláshoz, legalább a többiek tudják a dolgukat... — Az elmúlt két hónap során érte valami nagy meglepetés a rektori székben? — Nem emlékszem ilyenre. Végül is mint dékán, eléggé megismertem az egyetemet, és sajnos a gazdasági helyzetet illetően is valami hasonlóra számítottam... (bogdán) (Z)/weckform Austria KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ PAPÍRÁRU BUDAPESTEN! Lézer és másoló etikettek Másoló / lézer fóliák Számítógépes etikettek: — POST-IT termékek: — Öntapadós jelölők: — Leporellók Floppy címkék csomag címkék név címkék Jegyzettömbök Színes jelölő szalagok Műanyag öntapadók Letraset típusú jelölők Számok / betűk KIS FELSZERELÉS A VÁSÁRLÓ IGÉNYE SZERINT! Üzlet: VI. Podmaniczky (Rudas) u. 9. Tel/fax: 112-5084 Postacím: 1325 Budapest, Pf. 168. Telefon: 116-2287, 116-9450 Telex: 22-7842, Fax: 142-7453,116-9450