A Jövő Mérnöke, 1992 (39. évfolyam, 1-34. szám)

1992-01-16 / 1. szám

To^o XI . / \ 33. mi \ XXXIX. évfolyam 1. szám 9.50 Ft 1992. január 16. A túlélés és a felkészülés éve Beszélgetés dr. Michelberger Pál rektor úrral Tízszeres jegyzetárak árnyékában 8-9. oldal „Mi is rendszere­sen követjük az Újpesti Családsegítő Központ létminimum- számításának eredményeit, de ha ezt vennénk alapul, akkor szinte mindenkinek segélyt kellene osztanunk.” — írásunk az egyetemi szociális segélyezésről. 11. oldal „Nemcsak az épület süllyedt meg statikailag, de a benne található egyetem is. A rekonstruk­ció tehát egyenes és átvitt értelem­ben is indokolt” ~ mondja az oktatási rektorhelyettes. 14-15. oldal Gyakoriak mostanában az abból fakadó félelmek és ag­godalmak, hogy az ország je­lenlegi gazdasági helyzete már-már az intézmények működőképességét veszé­lyezteti. A költségvetés vitája is azt jelezte: a felsőoktatási intézményeket is komoly próbatétel elé állítja az idei esztendő. Ilyen körülmények között milyen terveket lehet megfogalmazni, lehet-e egy­általán tervezni vagy csupán a túlélésre kell berendezked­ni? — erről beszélgettünk DR. MICHELBERGER PÁL­LAL, az egyetem rektorával. — Terveket mindig lehet megfogalmazni — hangzik a válasz —, a kérdés azonban az, hogy a jelenlegi feltételek mellett miként lehet ezeket az elképzeléseket realizálni. Még az ünnepek előtt a rek­tori konferencia megbízásá­ból jártunk Kupa Mihály pénzügyminiszter úrnál. Szá­munkra akkor világossá vált, hogy az 1992-es költségvetés­hez gyakorlatilag nem lehet hozzányúlni. Ezt igazolja az is, hogy az Országgyűlés mi­nimális változtatással fogadta el a költségvetés tervezetét. Tehát ebben az értelemben komolyabb átcsoportosításra nincs lehetőség, a tartalékok is rendkívül kicsinyek, és azokra is sokan aspirálnak. Amikor Kocsis Károly rektor úr, a rektori konferen­cia elnöke, Róna Tas András, a költségvetési és gazdasági bizottság vezetője és én be­széltünk Kupa úrral, akkor az 1992 utáni időszakot próbál­tuk vizsgálat tárgyává tenni. Mégpedig elsősorban azért, hogy határidőket tudjunk ok­tatóinknak és dolgozóinknak adni, hogy meg tudjuk mon­dani, meddig kell még össze­húzni a nadrágszíjat, mikorra várható a felfelé ívelés kezde­te. Ha ezt vázolni tudjuk, a romló tendenciák ellenére is másképpen fognak az 1992- ben végzendő munkához hozzálátni. A pénzügymi­niszter úrral történt megbe­szélésünk nyomán úgy véljük: 1993-ban elkezdődhet egy olyan öt esztendeig tartó program, amely a felsőokta­tás helyzetét rendezi. Abban is megállapodtunk, hogy erre a Pénzügyminisztérium, a művelődési tárca és a rektori konferencia képviselőiből egy közös bizottságot hozunk lét­re, amely kidolgozza a re­konstrukciós és szanálási terv részleteit. A létszám növekszik — Mennyi pénz van ennek a programnak a megvalósítá­sára? — Ma még nem tudom, hány milliárdos ez a program, az azonban bizonyos, hogy 20 milliárdnál többet kell áldoz­ni rá. De nem valószínű, hogy a mai értéken 50 milliárd fo­rintnál többet lehetne fordí­tani erre a célra; mint ahogy az sem tisztázott még, hogy ezt a programot milyen ü- temben és hogyan lehet majd megvalósítani. A művelődési tárca jelzései alapján bizo­nyosnak látszik, hogy minden egyetemnek jelentős hallgatói létszámnövekedéssel kell szá­molnia. Ez egyrészt abból fa­kad, hogy az egyetemeket is elérte a demográfiai hullám, másrészt: még mindig kelle­mesebb művelt emberfőket képezni az országnak, mint munkanélküli segélyt adni a fiataloknak. Tehát több ok­ból is fontos ennek a felsőok­tatási programnak a megva­lósítása. Kupa úr teljesen nyi­tott volt a megbeszélés során, megértette a gondjainkat és azt is, hogy a minőségi válto­zások többlet-ráfordításokat igényelnek; a miniszter úr ugyancsak belátta azt, hogy az oktatók jelenlegi helyzete az országon belüli és külföldi elvándorlás veszélyét hordoz­za magában. Márpedig ez tartósan hátrányos helyzetet eredményezne a hazai felső- oktatásban - hiszen elsősor­ban a legjobb szakemberek Folytatás a 4. oldalon A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék