A Jövő Mérnöke, 1993 (40. évfolyam, 1-34. szám)
1993-01-14 / 1. szám
Újévi beszélgetés a rektorral • Folytatás az 1. oldalról Ugyanezen számítások alapján kilenc év múlva nem tudunk beszerezni egyetlen könyvet sem külföldről, és tizenegy esztendő múlva nem tudunk egyetlen külföldi folyóiratra sem előfizetni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy könyvek és folyóiratok nélkül maradunk, hiszen az egyetemnek van egy csaknem félmillió kötetből álló könyvtára. Emellett professzoraink jórésze tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságának tagja, s így tiszteletpéldányokat kapnak ezekből a lapokból. Saját tanszékemen tizenegy folyóirat olvasható, s ebből öt tiszteletpéldány. Ha jövőre is ilyen mértékben mennek fel a lapárak és anyagi eszközeink tovább fogyatkoznak, akkor már csak tíz folyóiratot tudunk megrendelni. — Meglehetősen sötét képet festett az elkövetkező évekről, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez a leszálló ágú tendencia sem tarthat örökké. Milyen támogatásokban bízhat a műszaki egyetem? — Annak idején Mádl Ferenc miniszter figyelmét hívtam fel ezekre a számokra, mert rajta, a tudománypolitikai bizottság elnökén sok múlhat. Ami pedig a támogatásokat illeti: az OTKA-keretek nőnek, az OMFB kínálta lehetőségek pedig eddig sem voltak teljesen kihasználva. A pályázatok is vesztenek merevségükből, így például az OTKÁ-ban elképzelhető lesz, hogy nemcsak tudományos kutatásra, hanem tisztán könyvtárfejlesztésre is lehet majd pénzt igényelni. Ez egyben azt is jelenti, hogy csökken könyvtárunk leépülésének veszélye. Az egyetem tanszékein sok OTKA-pályázat fut keresztül, s ez indokolja, hogy a Műegyetem központi könyvtára folyóirat- és könyvbeszerzésekre támogatást kapjon. — Az egyetem belső gondjai és örömei után beszéljünk a diákokról Nemrégiben elterjedt a hír, hogy bizonyos szakokra szeptembertől felvételi nélkül is bekerülhetnek a hallgatók . Valóban így van. Szeretnénk elérni, hogy ne egy néhány órás írásbeli, vagy egy harminc perces szóbeli felvételi vizsga alapján dőljenek el fontos, esetenként életre szóló kérdések, hanem a munkájával bizonyítson a hallgató. Távlati célként a felvételi mentességet tűztük ki, de az egyetemre járásnak előfeltétele lenne egy aránylag jó érettségi eredmény. Egyelőre szeptembertől még nem lesz teljes a szabadság, csupán a hallgatóság egy részét vesszük fel az érettségi eredménye alapján, valamennyi karon. Megoldhatatlan lesz azonban szeptembertől kollégiumi férőhelyek teremtése a többlethallgatóság részére, hiszen a diákszállások már most is tele vannak. — Ha így liberalizálják a felvételi rendszert, akkor várhatóan több hallgató jár majd szeptembertől a Műegyetemre. Nem lesznek gondok a férőhellyel? — A gazdasági főigazgató azzal szokott érvelni, hogy az egyetemnek 24 ezer széke van, tehát ennyi hallgatót tudunk leültetni. A térítéses- és a szakmérnökképzést, valamint a doktoranduszok létszámát is figyelembe véve most a hallgatóság száma nem éri el a tízezer főt. Természetesen abszurd dolog lenne mind a 24 ezer férőhelyet betölteni, de az igaz, hogy van még szabad kapacitásunk. Ehhez persze másfajta teremgazdálkodás is kell. Sok oktató a teremhiányra panaszkodik, amikor pedig elég végigmenni a folyosókon és látható, hogy mindig van üres terem. Ha növeljük az elsőévesek létszámát, akkor az oktatás szerkezetén is változtatnunk kell, hiszen például laboratóriumi munkát vagy mérési gyakorlatot bonyodalmas lenne ennyi diáknak biztosítani. Az első félévtől kezdve azonban egy kemény vizsgarendszerrel kihullanának, akik nem bírják az ütemet, s így fokozatosan csak azok maradnának, akiknek valóban helyük van itt az egyetemen. Ugyanakkor mégsem tartok az óriási túljelentkezéstől. Manapság az érettségizők döntése nagyrészt attól függ, hogy hol könnyebb diplomához jutni. Egyre népszerűbbek az egy-két éves úgynevezett menedzsertanfolyamok, amelyekért bizony komoly pénzeket kérnek a szülőktől. A műszaki egyetemek diplomáit pedig sehol a világon nem adják könnyen, így aztán hazánkban is bármelyik felsőoktatási intézmény bölcsészkarára sokkal nagyobb a túljelentkezés, mint a műszaki egyetemre. Éppen ezért nem kell attól tartanunk, hogy nem tudunk minden jelentkezőt felvenni. Persze, lesz egy minimális szelekció, de nem elsősorban a túljelentkezés, hanem a tanulmányi eredmény miatt. Mert a színvonalból semmiképpen sem szeretnénk engedni. S ha már az egyes tanfolyamok magas térítési díjairól beszéltem, hadd szóljak arról a skizofrén helyzetről is, amely a magyar társadalomban az oktatás térítésének megítélését jellemzi. Mert a középiskolákban nem kérnek ugyan ösztöndíjat, de a legtöbb helyen már pénzért oktatják a nyelveket, és egyéb tanfolyamokat is indítanak. A szülők habozás nélkül kifizetik mindezt, ugyanakkor az egyetemi képzésnél mindenki természetesnek tartja, hogy a hallgatóság létfenntartását az állam biztosítsa. Egyes hallgatóknál a kapott összeg — tanulmányi eredménytől és szociális helyzettől függően — elérheti akár a 24 ezer forintot is, s ez megegyezik a docensek nettó fizetésével. Mit szól majd a hallgató, ha esetleg idejön az egyetemre oktatni, és tanársegédként vagy adjunktusként nettó tizenhétezer forintot keres? — Milyen megoldást lát az említett kérdésekre, hogy az oktatók és a hallgatók is nyugodtan és viszonylagos biztonságban végezhessék munkájukat? — Olyan rendszert kell kidolgozni, amelyben a hallgató részt tud vállalni saját képzése finanszírozásában, ugyanakkor bizonyos juttatásokat, hiteleket is igénybe vehet. Egy jó tandíjrendszerrel érdekeltté kell tenni a diákokat a jobb eredmények elérésében, mert csak ez lehet a záloga későbbi munkájuknak, így tulajdonképpen a gyengébben tanulók, akik mindenáron diplomát akarnak szerezni, fizetnék meg a jó tanulók költségeit. A Budapesti Műszaki Egyetem mindig híres volt kiterjedt és jól működő nemzetközi kapcsolatrendszeréről. Tervezik-e ennek bővítését ebben az esztendőben? — Több mint hetven szerződésünk van hallgatók és oktatók cseréjére, közös kutatásra, s ezekből hatvan él is, ezért nem tervezzük a bővítést. Az elmúlt években mind az oktatók, mind pedig a hallgatók sokat utazhattak, igaz, az oktatók gyakran vállalták útiköltségeik egy részének fedezését. Növekszik a meghívott oktatók száma is, és a világ minden részéről érkeznek vendéghallgatók is. Ezeket a számokat idén stabilizálni szeretnénk. Azt is fontosnak tartjuk, hogy doktoranduszaink valamennyien legalább egy évet külföldi kutatóhelyen tölthessenek, a nappali hallgatók közül pedig a jobbak legalább egy szemesztert tanulhassanak ugyancsak külföldi társintézményekben. A közös kutatásokat is erősíteni szeretnénk, ehhez az OMFB egyik konstrukciója is hozzájárulhat, mely előnyben részesíti a külföldi kutatópartnerekkel végzett közös munkákat. Elsősorban a közeli osztrák, német és holland egyetemekkel kívánjuk a kapcsolatokat intenzívebbé tenni. Barabás Katalin 1993. JANUÁR 14.