A Jövő Mérnöke, 1993 (40. évfolyam, 1-34. szám)

1993-01-14 / 1. szám

Újévi beszélgetés a rektorral • Folytatás az 1. oldalról Ugyanezen számítások alap­ján kilenc év múlva nem tu­dunk beszerezni egyetlen könyvet sem külföldről, és ti­zenegy esztendő múlva nem tudunk egyetlen külföldi fo­lyóiratra sem előfizetni. Per­sze, ez nem jelenti azt, hogy könyvek és folyóiratok nélkül maradunk, hiszen az egyetem­nek van egy csaknem félmillió kötetből álló könyvtára. Emel­lett professzoraink jórésze tu­dományos szakfolyóiratok szer­kesztőbizottságának tagja, s így tiszteletpéldányokat kap­nak ezekből a lapokból. Saját tanszékemen tizenegy folyóirat olvasható, s ebből öt tisztelet­példány. Ha jövőre is ilyen mértékben mennek fel a lapá­rak és anyagi eszközeink to­vább fogyatkoznak, akkor már csak tíz folyóiratot tudunk megrendelni. — Meglehetősen sötét képet festett az elkövetkező évekről, de nem szabad megfeledkezni ar­ról, hogy ez a leszálló ágú ten­dencia sem tarthat örökké. Mi­lyen támogatásokban bízhat a műszaki egyetem? — Annak idején Mádl Fe­renc miniszter figyelmét hív­­tam fel ezekre a számokra, mert rajta, a tudománypoli­tikai bizottság elnökén sok múlhat. Ami pedig a támoga­tásokat illeti: az OTKA-kere­­tek nőnek, az OMFB kínálta lehetőségek pedig eddig sem voltak teljesen kihasználva. A pályázatok is vesztenek merev­ségükből, így például az OTKÁ-ban elképzelhető lesz, hogy nemcsak tudományos kutatásra, hanem tisztán könyvtárfejlesztésre is lehet majd pénzt igényelni. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy csök­ken könyvtárunk leépülésének veszélye. Az egyetem tanszé­kein sok OTKA-pályázat fut keresztül, s ez indokolja, hogy a Műegyetem központi könyv­tára folyóirat- és könyvbeszer­zésekre támogatást kapjon. — Az egyetem belső gondjai és örömei után beszéljünk a diákokról Nemrégiben elterjedt a hír, hogy bizonyos szakokra szeptembertől felvételi nélkül is bekerülhetnek a hallgatók . Valóban így van. Szeret­nénk elérni, hogy ne egy né­hány órás írásbeli, vagy egy harminc perces szóbeli felvéte­li vizsga alapján dőljenek el fontos, esetenként életre szóló kérdések, hanem a munkájá­val bizonyítson a hallgató. Távlati célként a felvételi­ men­tességet tűztük ki, de az egye­temre járásnak előfeltétele lenne egy aránylag jó érettségi eredmény. Egyelőre szeptem­bertől még nem lesz teljes a szabadság, csupán a hallgató­ság egy részét vesszük fel az érettségi eredménye alapján, valamennyi karon. Megoldha­tatlan lesz azonban szeptem­bertől kollégiumi férőhelyek teremtése a többlethallgatóság részére, hiszen a diákszállások már most is tele vannak. — Ha így liberalizálják a felvételi rendszert, akkor várha­tóan több hallgató jár majd szeptembertől a Műegyetemre. Nem lesznek gondok a férő­hellyel? — A gazdasági főigazgató azzal szokott érvelni, hogy az egyetemnek 24 ezer széke van, tehát ennyi hallgatót tudunk leültetni. A térítéses- és a szakmérnökképzést, valamint a doktoranduszok létszámát is figyelembe véve most a hallga­tóság száma nem éri el a tíze­zer főt. Természetesen ab­szurd dolog lenne mind a 24 ezer férőhelyet betölteni, de az igaz, hogy van még szabad kapacitásunk. Ehhez persze másfajta teremgazdálkodás is kell. Sok oktató a teremhiány­ra panaszkodik, amikor pedig elég végigmenni a folyosókon és látható, hogy mindig van üres terem. Ha növeljük az el­sőévesek létszámát, akkor az oktatás szerkezetén is változ­tatnunk kell, hiszen például la­boratóriumi munkát vagy mé­rési gyakorlatot bonyodalmas lenne ennyi diáknak biztosí­tani. Az első félévtől kezdve azonban egy kemény vizsga­rendszerrel kihullanának, akik nem bírják az ütemet, s így fo­kozatosan csak azok maradná­nak, akiknek valóban helyük van itt az egyetemen. Ugyanakkor mégsem tar­tok az óriási túljelentkezéstől. Manapság az érettségizők döntése nagyrészt attól függ, hogy hol könnyebb diplomá­hoz jutni. Egyre népszerűbbek az egy-két éves úgynevezett menedzsertanfolyamok, ame­lyekért bizony komoly pénze­ket kérnek a szülőktől. A mű­szaki egyetemek diplomáit pe­dig sehol a világon nem adják könnyen, így aztán hazánkban is bármelyik felsőoktatási in­tézmény bölcsészkarára sokkal nagyobb a túljelentkezés, mint a műszaki egyetemre. Éppen ezért nem kell attól tartanunk, hogy nem tudunk minden je­lentkezőt felvenni. Persze, lesz egy minimális szelekció, de nem elsősorban a túljelentke­zés, hanem a tanulmányi ered­mény miatt. Mert a színvonal­ból semmiképpen sem szeret­nénk engedni. S ha már az egyes tanfolya­mok magas térítési díjairól be­széltem, hadd szóljak arról a skizofrén helyzetről is, amely a magyar társadalomban az ok­tatás térítésének megítélését jellemzi. Mert a középiskolák­ban nem kérnek ugyan ösz­töndíjat, de a legtöbb helyen már pénzért oktatják a nyelve­ket, és egyéb tanfolyamokat is indítanak. A szülők habozás nélkül kifizetik mindezt, ugyanakkor az egyetemi kép­zésnél mindenki természetes­nek tartja, hogy a hallgatóság létfenntartását az állam bizto­sítsa. Egyes hallgatóknál a ka­pott összeg — tanulmányi ered­ménytől és szociális helyzettől függően — elérheti akár a 24 ezer forintot is, s ez megegye­zik a docensek nettó fizetésé­vel. Mit szól majd a hallgató, ha esetleg idejön az egyetemre oktatni, és tanársegédként vagy adjunktusként nettó ti­zenhétezer forintot keres? — Milyen megoldást lát az említett kérdésekre, hogy az ok­tatók és a hallgatók is nyugod­tan és viszonylagos bizton­ságban végezhessék munkáju­kat? — Olyan rendszert kell ki­dolgozni, amelyben a hallgató részt tud vállalni saját képzése finanszírozásában, ugyanakkor bizonyos juttatásokat, hitele­ket is igénybe vehet. Egy jó tandíjrendszerrel érdekeltté kell tenni a diákokat a jobb eredmények elérésében, mert csak ez lehet a záloga későbbi munkájuknak, így tulajdon­képpen a gyengébben tanulók, akik mindenáron diplomát akarnak szerezni, fizetnék meg a jó tanulók költségeit.­­ A Budapesti Műszaki Egyetem mindig híres volt kiter­jedt és jól működő nemzetközi kapcsolatrendszeréről. Tervezik-e ennek bővítését ebben az eszten­dőben? — Több mint hetven szer­ződésünk van hallgatók és ok­tatók cseréjére, közös kuta­tásra, s ezekből hatvan él is, ezért nem tervezzük a bőví­tést. Az elmúlt években mind az oktatók, mind pedig a hall­gatók sokat utazhattak, igaz, az oktatók gyakran vállalták útiköltségeik egy részének fe­dezését. Növekszik a meghí­vott oktatók száma is, és a vi­lág minden részéről érkeznek vendéghallgatók is. Ezeket a számokat idén stabilizálni sze­retnénk. Azt is fontosnak tart­juk, hogy doktoranduszaink valamennyien legalább egy évet külföldi kutatóhelyen tölthessenek, a nappali hallga­tók közül pedig a jobbak leg­alább egy szemesztert tanul­hassanak ugyancsak külföldi társintézményekben. A közös kutatásokat is erősíteni szeret­nénk, ehhez az OMFB egyik konstrukciója is hozzájárul­hat, mely előnyben részesíti a külföldi kutatópartnerekkel végzett közös munkákat. El­sősorban a közeli osztrák, né­met és holland egyetemekkel kívánjuk a kapcsolatokat in­tenzívebbé tenni. Barabás Katalin 1993. JANUÁR 14.

Next