A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)
1996-10-24 / 17. szám
- JM 1996. OKTÓBER 24. A cilindertől a lufiszobrokig Egy életművész házibűvész produkciót Kérem, én a legnagyobb fővárosi színészek otthonában is felléptem. Neveket ne is kérdezzen, a diszkréció a mi szakmánkban elsődleges. Annyit azért elmondhatok, hogy megy az ilyesmi. Felhívnak, mert valahol láttak, vagy hallottak rólam, a névjegyemre is rányomtattam, hogy vállalok ilyesmit; szóval, megkeresnek és megmondják: egy hároméves kisfiú születésnapja lesz, a gyerekeket kell szórakoztatnom. Én persze úgy állítom össze a műsoromat, hogy a felnőtteknek is tetsszen. Mégiscsak ők fizetnek. (Lendvai Géza bűvész árjegyzéke szerint egy lakáson megtartott előadás ára 4 000 forint plusz áfa, esetleg még útiköltség). Tudja, ennek a szakmának is megvannak a maga szabályai. Még akkor is, ha sokan lejáratták. Régebben, akinek volt protekciója, magas beosztású apukája, rögtön kaphatott működési engedélyt. Ma persze már csak az számít, mit tudsz. Szóval, én megadom a módját akkor is, ha csak két gyerekhez megyek. Akkor is felveszem a lakkcipőmet. Nem úgy, mint néhányan, akik berohannak, magukra kapják a zakót, aztán gyerünk. Én megadom a módját. Például, ha születésnapra hívnak, akkor egy alkalomra illő számmal is előállok. Ha a Dani bohóccal együtt lépünk fel például, akkor eljátsszuk azt, hogyan kell tortát csinálni. Kérdezzük a gyerekeket, mi kell a születésnapi tortához, és ahogy ők sorolják, liszt, cukor, tojás, sorba bedobálunk mindent a cilinderembe. Aztán meggyújtjuk az egészet, s utána előveszem az igazi születésnapi tortát. Jó, mi? Az is nagyon fontos, hogy a fellépő artista miként viselkedik. Semmi bratyizás, közvetlenkedés a közönséggel. Ha megkínálnak, legfeljebb a konyhában kapok be valamit. És az előadás után nem üldögélek még ott. Gyorsan összepakolok és él. Lássák, elfoglalt ember vagyok. Na, ilyenkor mindig oda szokott még valaki jönni, elkérni a névjegyemet. Mert engem nemcsak gyerekzsúrokra hívnak. Léptem én már fel olyan jobb budai villában, ahol a legkitűnőbb magyar komikusokat hívták meg velem együtt. Utána tűzijáték és ami belefér. Volt, hogy utána megsúgta valaki: „Te Géza, ez az egész mulatság többszázezer forintba került”. De hogy kinél, azt persze nem mondhatom meg. Tudja, a diszkréció. Mi mindent láttunk, a Lendvai Géza Bűvész, léggömbbűvész, bohóc, műsormenedzser Aki vállal fellépést Mikuláskor és születésnapon, farsangkor és szilveszterkor de ha kell, mindenféle kampányban is képeket a falon, vagy hogy hol tartják a fukszokat. De nem mondjuk el. Itt Budapesten az a baj, hogy csak a gazdagabbak hívnak meg artistákat. Azt hiszik, hú, de drága az ilyesmi. Pedig egy ügyes bűvész biztosan emlékezetessé tud tenni egy lakodalmat vagy egy ötvenéves házassági évfordulót. Dolgoztam néhány hónapig Amerikában. Ott az alsóbb néprétegek is megengedhetik maguknak az ilyesmit. Ott egészen másként gondolkoznak az emberek. Kiálltam például az utcára és produkcióztam. Akinek tetszett, megállt, megnézte és pénzt adott. És nem arra gondolt, hogy: na, ez az ember koldul, hanem arra, hogy megdolgozik a megélhetéséért. Itt Pesten más. Ha kiállnék a sarokra trükköket bemutatni, koldulásnak vélnék a járókelők. Pedig itt is sok a munkanélküli artista. Kiállna az utcára, pénzt keresne, adót és tb-t fizetne, nem lenne segélyekre szorulva. Csak, kérem, ehhez is kultúra kell. Hogy ne kergesse el a rendőr, meg ilyesmi. Hiába, na, Pest az mégsem New York. Ott aztán voltak szép dolgok. Például produkciózok az utcán, odajön egy úr és mondja, ad kétszáz dezsőt, ha felmegyek hozzá. Kicsit féltem is, hogy buzi. Azért elmentem, ha úgy adódik, tudok én magamra vigyázni. De semmi vész, gyerekeket kellett szórakoztatnom, születésnap volt. Aztán azt mondta a papa a gyerekeknek: Go to sleep, engem meg áthívott a másik szobába a felnőttekhez, szórakoztassam őket is. Pesten minden más. Pedig fogadjunk, hogy nem tudta, a legnagyobb bűvészek a világban mind magyarok: a Kővári az angoloknál, a Patasi az osztrákoknál, az ausztráloknál a Rafael. Ugye, hogy nem tudta? Sőt még a legeslegnagyobb is magyar volt, a Houdini. Ezt sem tudta? Nálunk mégsincs igazi kereslet az artisták iránt. Bezárt a Kamara Varieté is, ahol pedig viszonylag olcsón lehetett szórakozni. Járt már Párizsban? Ott nekiindul az éjszakának és tucatszám találja a jobbnál jobb revüket, varietékat. Itt meg... Azt még nem mondtam el, hogyan lettem bűvész? Tudja én ágs voltam. Állami gondozott. Már ott is mindig szerepeltem, fel akartam tűnni. A szakmám? Könnyűszerkezeti lakatos, műtős, autófényező. Pontosan 56 munkahelyem volt. Mindenütt csak rövid ideig maradtam. Mert inkább elmentem fellépni, bűvészkedni. Ezt lógásnak vették, kirúgtak, eljöttem. Kezdetben volt egy Edit Piaf nevű csoportom, abban volt a Markos, a Bach Szilvia, a Nagy Bandó. A többieket nem mondom, mert azok már szégyenük, hogy ott kezdték. Aztán a csoport átalakult egy Érosz-Varieté nevű társulattá. Ez is megszűnt. Most van egy fakírom — csuda pofa — meg egy óriáskígyós emberem. Nekik is szervezek produkciókat. De nehogy azt higgye, hogy olyan sokat lehet ezzel keresni. Most szervezek egy bűvészversenyt, felléptem az erzsébeti szüreti mulatságon. Meg biztos hallotta, miről vagyok én híres: Lendvai Géza, komikus bűvész és lufiszobrász. Több mint ötvenféle állatot tudok lufiból csinálni. Ne mondja, hogy még nem hallott erről. Na de most már rohanok, mert fontos üzleti tárgyalásra megyek. Tudja, mostanában gyakran hívnak, hogy valamit adjak el, reklámozzák eztazt. Állok a bolt előtt, egy-két trükk és tódulnak a vevők. Ehhez is érteni kell ám. Tavaly a BNV-n volt egy dolog, amit az istennek se tudtak eladni, pedig már harmadára engedték le az árát. Akkor valakinek eszébe jutottam, mondta: gyere, Géza, segíteni. Három nap alatt az utolsó darabig eladtuk azt a valamit. Ennyi mindenre vagyok jó. De léptem már fel nagy közönség előtt is. Pusztavacson, még régen, 60-80 ezer ember előtt, vagy a Budapesti Kongresszusi Központban, de volt olyan is, hogy napi 10 előadást csináltam vidéken, mert lakásra gyűjtöttem. Rendőrautóval mentünk, hogy el ne késsünk. Na, ide nézzen, itt egy lufi, fújom, megcsavarom, ezt ide teszem. Ugye, hogy rögtön rájött, mi ez? Hát egy zsiráf. Hosszú a nyaka. Dési János