A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)
1996-11-07 / 18. szám
master képzésnél, de nem könnyű. A külföldiek általában csak többszöri próbálkozás után jutnak túl ezen az akadályon. A Ph.D. hallgatóknak még kevesebb kötött órarendi órájuk van, a három év alatt összesen öt, egyenként féléves, heti két órás tárgyat kell igazoltan végighallgatniuk, hiszen néhány esetben még vizsga sincs. Ezen sokan már az első félévben túlesnek. Mindez nem jelenti azt, hogy könnyű lenne a Ph.D. hallgatók élete. A Ph.D. fokozat megszerzéséhez legalább három, de általában ennél is több lektorált folyóiratcikk szükséges, amiből legalább egyet az adott szakma vezető folyóiratában (villamosmérnök számára például valamelyik IEEE Transaction tekinthető ilyennek) kell megjelentetni. Ehhez néhány tucat konferenciacikket is illik megírni. Azokra a külföldiekre, akik máshol szerezték a master fokozatot, kicsit enyhébb szabályok vonatkoznak. A folyóirat-cikkek közé az anyaországban publikált cikkeket is beleszámítják. Az elvárt cikkeket csak hatalmas munkával, nagyüzemi módszerekkel lehet megírni, a posztgarduális (mind a master, mind a Ph.D.) hallgatók gyakorlatilag a laborban élnek, a hálózsák és az összecsukható ágy ugyanolyan fontos kelléke a laboratóriumnak, mint a számítógép. Természetesen van zuhany, hűtőszekrény és főzési lehetőség is az intézet területén. Érdekesség, hogy a hallgatók a viszonylag magas tandíj ellenére maguk takarítják a laboratóriumot, ők intézik a megrendeléseket, karbantartják a műszer- és számítógépparkot, tehát ellátják a takarító, a tanszéki mérnöki, valamint a tanársegédi feladatokat is. Szombaton és vasárnap sincs zárva az egyetem. Az úgynevezett kutatói értekezleteket kéthetente szombat délutánonként tartották, s ezt azzal indokolták, hogy a korábban végzett és az iparban dolgozó volt hallgatók csak ilyenkor tudnak visszajönni és tájékozódni a legújabb kutatásokról. Ezt gyakran meg is tették. Ezeken az értekezleteken sem a részvétel, sem a megszólalás nem volt szigorúan kötelező, inkább lehetőség volt arra, hogy bárki brain-storming jelleggel a többiek elé tárja azokat a problémákat, amik nagyon foglalkoztatták, vagy amiket éppen sikerült megoldani. Közismert, hogy a japánokban nagyon erős a közösségi szellem, s az egyéni érdekeket alávetik a közösség érdekének. Ha valaki valahol elakadt, vagy átcsaptak a feje felett a hullámok, akkor a többiek kötelességszerűen a segítségére siettek. Ilyesmi máshol is megtörténik a világban, de az baráti alapon szokott működni, ezért kicsit esetleges, Japánban azonban ennél talán többről volt szó. Feltételezhetően ennek a megkövetelt kölcsönös segítségnyújtásnak is része van az eredmények elérésében. A japán társadalmat kicsit is ismerők számára nyilvánvaló, hogy a kutatói értekezletek gyakran sörözéssel végződtek, különösen akkor, ha sok régi hallgató jelent meg. munkaidő részének tekintik a heti gyakorisággal előforduló munkavacsorákat, party-kat, részben a hallgatókkal, részben vállalati vezetőkkel. Az alkohol az egyetemen sem tiltott. Sokszor hallottam, hogy ezt a feszült munkatempót csak mámoros állapotok közbeiktatásával lehet időnként feloldani. A japán társadalomban, így az egyetemen is, a közös italozás a munkatársakkal szinte munkaköri kötelesség. Az ilyen italozások során felváltva ülnek a hallgatók a professzor mellé, mindenkinek alkalmat adva problémái kötetlen megbeszélésére. Ezeket az party-kat sokszor a laboratóriumban rendezik. Vendéglátóm az egyetemtől 100 méterre bérelt egy kis szobát, hogy ne kelljen hajnalban mindig hazataxiznia (akár egy elhúzódó munka, akár egy party miatt). Többé-kevésbé az oktatókra is igaz, hogy nyáron sem mennek szabadságra, de vendéglátóm például évente összesen mintegy három hónapnyi időt tölt külföldön konferenciákat, illetve - együttműködés reményében - külföldi egyetemeket látogatva. Ezek az utak azért kikapcsolódásra is alkalmat adnak. Sok professzor a feleségével járja a konferenciákat, s Ph.D. hallgatóinak előadását a háttérből figyeli. A nálunk túlhangsúlyozott óraterhelés tekintetében japán kollégáink szinte alig dolgoznak. Egy egyetemi oktató (kortól függetlenül) általában hetente egyszer vagy kétszer tart órarendi órát, ez leginkább előadást jelent. Egy oktató 3-6 (féléves, heti két órás) tárgyat kezel, de sok szaktárgyat csak kétévente hirdetnek meg. A mérésekért ugyan mindig egy oktató a felelős, de a konkrét mérésvezetői teendőket a kisegítő személyzet, néha a posztgraduális hallgatók látják el. Ismerek olyan oktatót is, akinek csak kétévente van egyetlen egy féléves tárgya. Az oktatók idejének és energiájának döntő többségét a posztgraduális képzés köti le (munkaértekezlet, konzultáció, a hallgatók cikkeinek lektorálása stb.), ami szorosan összefonódik a tudományos kutatással. Sok oktatót nehéz megtalálni az egyetemen, rendszeresen ellátogatnak iparvállalatokhoz tárgyalni vagy előadást tartani a tudomány új eredményeiről, és persze a külföldi utak is gyakoriak. Számos oktató közben elidegenedik a tényleges tudományos kutatástól. Ők inkább független szakértőkként állami megbízásokról és stratégiai kérdésekről döntenek különböző kormánybizottságokban, ezzel a tevékenységükkel szereznek pénzt laboruk számára, ami lehetővé teszi vendégprofesszorok meghívását, ez utóbbiak pedig gondoskodnak a laborban folyó magas színvonalú oktató- és kutatómunkáról, illetve az eredményekről, így azok a japán professzorok is, akik már személyesen nem vesznek részt az új tudományos eredmények apró részleteinek kidolgozásában, a fő szakmai trendekkel nagy jól tisztában vannak, mert közelről szemlélik azok megszületését. Vendégeik és hallgatóik őket is bent tartják a tudományos közéletben. Minden konferencián ott vannak, nevük rendszeresen szerepel fontos publikációkon. Tagadhatatlanul ők is nélkülözhetetlenek az eredményeket létrehozó gépezetben. Publikálni minden áron A publikációs kényszer a fiatal associate professoroknál a legnagyobb, nekik évente legalább két IEEE Transaction szintű folyóiratcikkben kell szerepelniük első- vagy társszerzőként. Megjegyzendő, hogy míg a Ph.D. hallgatóknál fontos az, hogy cikkeikben az első szerzők legyenek, addig az oktatóknál ez másodlagos szempont. Ez azt sugallja, hogy egy egyetemi oktatónak iskolát kell teremtenie, és növeli az oktató értékét, ha olyan hallgatókat tud kinevelni, akik képesek önállóan is cikket írni helyette. Szűkebb környezetemben azt is megfigyeltem, hogy ma már csak Ph.D. fokozattal lehet valakiből egyetemi oktató (a reál tudományokban már régóta ez a gyakorlat, a humán tudományokban még mindig vannak fokozat nélküli aktív professzorok). Gyakorlatilag kétféle egyetemi oktatói beosztás létezik, associate professor és full professor. Az oktatók mindig egy full professor szárnyai alatt kezdik meg egyetemi pályafutásukat (talán az első néhány évben nem oktatói munkakörben research associate-ként) és az idő előrehaladtával egyre függetlenebbek lesznek. 30 év felett az associate professoroknak saját gazdálkodási kerete, saját titkárnője, saját kisegítő személyzete és saját laboratóriuma van, ahol vezetése alatt posztgraduális hallgatói tudományos kutatásokat végeznek. Egy ambiciózus associate professor neve évente mintegy 50 publikáción szerepel, többnyire társszerzőként, különböző színvonalú szakmai fórumokon, ebből 4-6 cikke lektorált folyóiratokban jelenik meg. Egy associate professor számára az elsődleges követelmény ahhoz, hogy full professorrá léphessen elő, az, hogy legalább 40 IEEE Transaction szintű folyóiratcikket kell megírnia vagy megíratnia hallgatóival. Változó, hogy ki milyen mértékben járul hozzá a nevéhez kapcsolódó cikkek megszületéséhez (beleértve az első ötlet kipattanását, az elméleti háttér részletes kidolgozását, a kísérletek megtervezését és elvégzését, végül a szöveg begépelését és az ábrák megrajzolását, ami mind szükséges és időrabló tevékenység), de egyértelműen kijelenthető, hogy a posztgraduális hallgatók néhány generációjának segítsége, eredményes munkája nélkül nem teljesíthetőek a professzori kinevezés követelményei. De azt hiszem, hogy a nálunk szokásos oktatási terhelés mellett sem sokan lennének képesek a japán professzori követelményeknek eleget tenni. Ha valakiből már full professor lett (ezt a negyvenes éveik elején szokták elérni), akkor már egy kicsit lazíthat, évi 20-30-ra csökkentve cikkeinek számát. Szélsőséges esetben akár azt is megteheti, hogy egyetlen egy „cikkét” sem olvassa el, ez azért nem jellemző, de egyértelműen azt éreztem, hogy a japánok sokkal kevésbé kényesek arra, hogy milyen íráshoz adják a nevüket, mint az általam ismert más nemzetiségű professzorok. Talán belefásulnak a cikkgyártásba. Nem hiszem, hogy a Tokió Egyetemen a mérnökképzés minden elemében jobb a miénknél és minden elemében feltétlen követendő példa számunkra. Azt sem hiszem, hogy a megjelent publikációinkat összeszámolva most tömegével tőrt kellene ragadnunk, hiszen aki élete során megírt egy egyetemi doktori, majd egy kandidátusi, végül egy nagydoktori disszertációt, az valószínűleg nem foglalkozott kevesebbet a tudománnyal, mint az, aki pusztán nevét és kapcsolatain szerzett pénzét adta cikkek sorához. Mindettől függetlenül erősen hiszem, hogy előbb vagy utóbb saját teljesítményünket is az egyszerű óraterhelés helyett egy kevésbé objektív, ellentmondásokkal teli mércével, a publikációs listával fogjuk mérni, hiszen ez számít Amerikától Japánig. Részletkérdés, hogy a tényleges kutatómunkát ki végzi, a lényeg, hogy olyan légkör legyen, ahol dokumentálható eredmények születnek. Kívülről csak ez a teljesítmény látszik, már most is ezzel a mércével méregetnek minket, ha kilépünk a nemzetközi színtérre. Esetleg kísérletet tehetünk arra, hogy elejét vegyük az öncélú cikkszaporításnak, de alapvetően nem lóghatunk ki a sorból, ha azt akarjuk, hogy továbbra is elismerjék szeretett egyetemünket. dr. Köröndi Péter adjunktus automatizálási tanszék Reggel tíztől este tízig Bár az órarendi órák már nyolckor elkezdődnek, a posztgraduális hallgatók átlagos munkanapja délelőtt 10-től este 10-ig tart, de mindig sokan szoktak távozni az éjfél után induló utolsó metróval. Ha egy határidő közeledik, akkor napokig nem hagyják el a labort. A posztgraduális hallgatók számára vakáció is inkább egy-két hosszú hétvégéből vagy egy konferencia után néhány nappal meghosszabbított pihenésből áll. Az oktatók munkaideje már nehezebben körülhatárolható, mert más japánokkal szemben ők hazaviszik munkájuk egy részét. Sokszor kaptam vendéglátómtól munkával kapcsolatos E-mail levelet éjfél után. A 1996. NOVEMBER 7.