A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)
1996-11-21 / 19. szám
A Pro Progressio Alapítvány 38 millió forinttal indul Tavaly szeptemberben alakult meg a BME Támogatói Köre, majd ebből és más közéleti személyiségekből az egyetem társadalmi szenátusa. A szenátusnak magyar, külföldi és vegyes tulajdonú vállalatok vezetői egyaránt tagjai, akik tanácsaikkal, kritikájukkal, adományaikkal segítik az egyetem munkáját. Idén létrejött a Pro Progressio Alapítvány, amely elsősorban az oktatáshoz és kutatáshoz szükséges feltételek javítását tűzte ki célul. Az alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Pakucs János, az Olajterv Rt. ügyvezető igazgatója, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. - Elnök ú úr, miért volt szükség a szenátus és az alapítvány létrehozására ? - Egy felsőoktatási intézmény, különösen, ha műszaki jellegű intézményről van szó, nem működhet hatékonyan a gazdasági-felhasználói szférával való együttműködés nélkül. Ez a kapcsolat (elsősorban szerződéses munkák formájában) a hetvenes-nyolcvanas években viszonylag jól működött. A nyolcvanas évek végén, a szocialista nagyipar összeomlásával azonban kritikus helyzet állt elő. Jellemző, hogy míg a nyolcvanas évek közepén az egyetem 8-900 millió forintot fordíthatott kutatásfejlesztésre a saját bevételeiből, a kilencvenes évek elejére ez mintegy 300 millióra zsugorodott. A központi támogatás csökkenését és az inflációt is tekintetbe véve nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte semmi sem jutott kutatásra és fejlesztésre. Elengedhetetlenné vált tehát a kapcsolatteremtés a gazdasági élet új szereplőivel. Az egyetem részéről érthető ez a törekvés. De miért fontos a vállalatok, cégek számára? Ők amúgy is megkapják a jól képzett munkaerőt, ingyen és bérmentve... - A felhasználók számára sem mindegy, hogy milyen képzettségű, milyen mentalitású fiatal munkatársakat kapnak. Érdekükben áll, hogy figyelemmel kísérjék az egyetemen folyó képzést, és tanácsaikkal, javaslataikkal segítsék azt. A szenátus így például konkrét tanácsokat adott az egyetemi struktúra megváltoztatásával, új szakok, tantárgycsoportok bevezetésével kapcsolatban. Az egyetemi vezetőkkel együtt dolgozta ki a nagy eszközigényes, ezért az átlagosnál költségesebb mérnökképzés normatív finanszírozással kapcsolatos javaslatait, melyeket a művelődési tárca figyelmébe ajánlott. Pozitív értelemben vett lobbyzásuk eredménye többek között az is, hogy a lágymányosi területen végül is létrejön az informatikai-tudományos park, amely 25 + 1 százalékban az egyetem tulajdona lesz. A szenátus érdekelt az egyetem hosszú távú fejlesztési terveiben is: támogatta a BME integrációs terveit, mert a felhasználók tudják, hogy a gazdaság több lábon álló, interdiszciplináris mérnököket igényel... - Mi a véleménye arról, hogy ez az integráció végül is , féllábasra” sikeredett, hiszen a legkézenfekvőbb partner, a Közgáz az utolsó pillanatban kiugrott a tervezett szövetségbeli? - Úgy gondolom, hogy a Közgazdaság-tudományi Egyetem döntése nem végleges. Az integráció többlépcsős folyamat; hiszem és remélem, hogy egy későbbi időszakban mégiscsak létrejön majd az együttműködés. Már csak azért is, mert hosszú távon ez mindkét egyetemnek egyaránt érdeke. Ezt a valós gazdasági folyamatok ismeretében előbb-utóbb azoknak a közgazdasági egyetemi diákoknak is fel kell ismerniük, akik most az egyetemi tanácsban az integráció ellen szavaztak. - Térjünk vissza az alapítványokra! Mekkora összeget sikerült eddig összeszedni, és ez milyen célokra fordítható? - Mintegy 38 millió forint folyt be eddig a számlára. A BME úgy 6 milliárd forintos költségvetéséhez képest ez az összeg nem túl nagy, így az október 21-i kuratóriumi döntés csak néhány projektet tudott támogatni; célzott támogatás formájában egy-egy szakmai kérdés megoldására kellett koncentrálni. De a támogatás remélhetőleg évről évre nőni fog, hiszen egyre több hazai és külföldi vállalat lesz érdekelt az oktatás szponzorálásában. Magyarországon az effajta tevékenységnek egyelőre nincs hagyománya, de külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban mindez hozzátartozik a cégek imázsához. A PR-tevékenység egyik fontos részét alkotja. A BME Támogatói Köre és a társadalmi szenátus már jelentős lépés a felé a nyugati típusú együttműködés felé, amely érdekeltté teszi a régióban tevékenykedő cégeket, önkormányzatokat és a régebben ott végzett szakembereket abban, hogy támogassák az illető egyetemet vagy főiskolát. Az állam láthatólag igyekszik kivonulni a felsőoktatásból, s áthárítani a terhek egy jelentős részét a felhasználókra, valamint a jövőbeni haszonélvezőkre, a diákokra. De vajon valóban kivonulhat-e az állam? Átháríthatók-e a terhek? Lesz-e akkora fizetőképes kereslet (és hajlandóság) a cégek részéről, hogy érdemben beszálljanak az oktatási költségekbe? - A világ fejlettebb régióiban erre is, arra is van példa, de nincs egyedül üdvözítő megoldás. A világban megfigyelhető tendenciák azonban arra utalnak, hogy a jóléti társadalmak mindenütt felbomlóban vannak, az állam mindenütt igyekszik racionalizálni a kiadásait. Reálisan nekünk is azzal kell számolnunk, hogy a felsőoktatást és a kutatást nem fogja teljes egészében fedezni a központi költségvetés. Az egészséges az lenne, ha egy három lábon álló finanszírozási rendszer jönne létre, melyből egy jelentős részt vállalna az állam (részben közvetlen támogatás, részben pályázatok formájában), egy másik részt a felhasználók, s bizonyos hányadot a diákság vállalna. Ez természetesen hosszú folyamat, nem megy egyik pillanatról a másikra. De a tűzifát sem akkor kell beszerezni, amikor már leesett az első hó... Ma már a magyar export 70 százalékát az itt tevékenykedő multik, és nem a magyar cégek állítják elő. Ők mennyiben érdekeltek a „magyar agyak” képzésében, hiszen többnyire kész technológiát, know-how-t telepítenek ide? - A nagy multinacionális vállalatok egy kisebb köre már felismerte, hogy nemcsak a magyar munkaerő, hanem a magyar szellemi kapacitás is rendkívül piacképes. De egyre többen telepítik ide kutatási és fejlesztési bázisukat: az Ericsson, a Knorr Bremse egyre jelentősebb magyar fejlesztéseket épít be, nem is beszélve a General Electric-ről, amely először a történelem során egy volt szocialista országba telepítette teljes európai kutatói bázisát. Ezek azonban csak szigetek. A valódi fejlődés akkor következhet be, ha a nagy multinacionális cégek köré megszerveződik a magas színvonalú magyar bedolgozói hálózat. Ez azonban nem jöhet létre koordinált, stratégiailag megalapozott, közvetett vagy közvetlen állami támogatás nélkül. Az államnak tehát először mindenképpen be kell ruháznia ahhoz, hogy létrejöjjön az a gazdaságitársadalmi bázis, amely majd részt tud vállalni az oktatás terheiből is. Bonifert Mária Pakucs János, a kuratórium elnöke 1996. NOVEMBER 21.