A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)

1996-05-02 / 10. szám

Többet ér-e az agrárképzés a műszakinál? A júliustól életbe lépő normatív jellegű finan­szírozás volt a téma a BME Társadalmi Sze­nátusának legutóbbi ülésén. Az ipari veze­tőkből álló testület tagjai a meghívott Dinya László felsőoktatási államtitkár-helyettest próbálták meggyőzni a műszaki képzésre megállapított összeg megalapozatlanságáról. A résztvevők véleménye szerint semmi sem indokolja, hogy az agrártanulmányokat folytató hallgatók képzésére 90 ezer forinttal több járjon, mint a műszaki egyetemistákéra. Az orvosnak készülők támogatása pedig más­­félszerese a jövő mérnökeinek oktatására fordított 300 ezer forintnak. Dinya László a változtatás okairól el­mondta: az intézmények eddigi bázis-alapú finanszírozásában a tényleges feladatok nem jelentek meg, ezért lépni kellett. A normatív finanszírozás képzéscsoportonként egy évre megállapított összegei durva becslésen ala­pulnak, a finanszírozást döntően a hallgatói létszám arányában állapítják meg. Ám ez még mindig jobb, mint az eddigi rendszer. A felsőoktatást ki kell húzni a kátyúból, és en­nek fontos lépése a normatív finanszírozásra való áttérés. Jövőre már nemcsak a képzési költségekben, hanem a létesítmények finan­szírozásában is a normatív rendszerre térnek át. Az államtitkár elismerte: a felsőoktatás egésze rosszul finanszírozott. A képzésre for­dított 20 milliárd forint a tényleges költségek­nek csupán 77 százalékát fedezi. Jövőre több támogatás kell, erről a pénzügyi tárcával már meg is kezdték a tárgyalásokat. A szenátus tagjai szerint a megállapított összegek, illetve a képzési területek közötti arányok rosszak. Hiányzik a képzések objek­tív összehasonlítása. Harcolni ugyan lehet az összeg korrigálásáért, de a szenátus tagjai úgy vélték: Magyarországon a leírt számokon szinte lehetetlen változtatni. Baj van az elosztási rendszerrel is: a felső­­oktatásra - melynek keretei között mintegy 150 ezer diák tanul - évente 54 milliárd forint jut, míg a televízió éves költségvetése 27 milli­árd. Németországban egy hallgatóra átlago­san 20 ezer márkát fordítanak, az Egyesült Ál­lamokban egy átlagos egyetemen ez dollárban ugyanennyi, egy elitebb helyen pedig 30-40 ezer dollár fejenként és évente. Lehet monda­ni, hogy nincs pénz a felsőoktatásra, de az a széles körben hangoztatott vélemény, hogy a képzés nem hatékony, becsületbe gázol - kö­zölték az ülés résztvevői, majd hozzátették: egyesek szerint túlzás, hogy 11 hallgató jut egy oktatóra a BME-n, és sürgetik az arány továb­bi rontását, mert a fiatalok sok mindent meg­tanulhatnak a könyvtárban. A testület tagjai ugyanakkor úgy vélik: komoly nehézségekbe ütközhet, ha az 500 férőhelyes egyetemi könyvtáron 10 ezer hallgatónak kell majd osz­toznia. Igaz, a könyvtári székre pályázók esé­lyeit a minisztérium papíron növeli, hiszen a 10 helyett csak 8 ezer hallgatót ismer el hiva­talosan a Műegyetemen. A külföldiek, illetve egyéb képzésben résztvevők ugyanis kimarad­nak a számításból. Igaz, Magyarország és Németország kö­zött is van párhuzam, az európai nagyhata­lom számára is túl nagy falat a felsőoktatás je­lenlegi formában történő finanszírozása. Ép­pen ezért a szenátus tagjai három forrásra tá­maszkodó finanszírozás bevezetését szorgal­mazzák, amelyben a költségvetés mellett a tandíjból befolyó összeg és a vállalatoktól szerzett alapítványi, adományi támogatás is helyet kapna. A megbeszélésen többször fel­vetődött a kutatás ügye. A szenátus tagjai egyetértettek abban, hogy a gazdaság növe­kedésének feltétele a kutatás, ennek pedig a felsőoktatás az alapja. Ezért létfontosságú, hogy a kutatás ne maradjon támogatás nél­kül. Jelenleg ennek nincsen semmiféle jele: a fiatal oktatók letörtek és a távozáson gondol­kodnak. Érthető, hiszen havonta 2-300 ezret zsebre tévő menedzsereknek tartanak elő­adásokat, 45 ezer forintos fizetéssel. Dinya szerint a munkaerőpiaci változások nem jelennek meg a különböző intézmények meghirdetett felvételi irányszámaiban, a más­más képzésekben résztvevők aránya még mindig ugyanolyan, mint 30 éve. Az államtit­kár hangsúlyozta: a képzési arányok nem kő­be vésettek, ezeken, szakmai érveket figye­lembe véve, lehet változtatni. A kutatásokra vonatkozó észrevételekre válaszolva Dinya közölte: a képzési támogatás 20 százalékából - 4 milliárd forint - kutatási keretet kívánnak létrehozni. A hosszú távú cél kétféle normatí­va - egy drága és egy olcsó - létrehozása, il­letve a kreditrendszer bevezetése. Ez utóbbi­val megoldható lenne a több intézményben tanuló hallgatók után járó normatív támoga­tás is. A BME egyébiránt szerencsés helyzetben van, ugyanis a tavalyi támogatásnál többet kapó intézményekkel került egy kalapba, így van ezzel az intézmények fele, 20 százalék a tavalyit, 30 kevesebbet kap. A többlet egyet­len szépséghibája, hogy a 4,5 milliárd forintos összköltségvetéshez képest a plusz 30 millió elenyésző. De legalább nem kap kevesebbet az intézmény. Haszán Zoltán 1996. MÁJUS 2. Dér János (1933-1996) Dér János néhány évi középiskolai tanítás után 1962-ben került a BME villamoskari fizika tanszékére, s bár a tanszék és hovatarto­zása változott az idők során, Dér Jánosnak a tanszékhez való ra­gaszkodásán másfél évvel ezelőtti nyugdíjazása sem változtatott. Nála az sem számított, hogy tanársegédből adjunktus, majd do­cens lett, hiszen tanítványainak mindig „a tanár úr”, barátainak meg „Jancsi” maradt. Egyetemi munkájának mindvégig egyetlen célja volt: bebizonyí­tani, hogy a fizika szép és egyszerű, és aki akarja, az képes megta­nulni. Gyakorlatvezetés közben látnia kellett, hogy sokan nem így érzik, és ennek legfőbb oka, hogy nincsenek megfelelő magyar nyel­vű példatárak. Részt vett a tanszéki példatár létrehozásában, majd az egyetem felvételi példatárának fizika­ anyagát is segített alakíta­ni. A felvételi vizsgák tapasztalatai alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a nagyon egyenlőtlen középiskolai fizikai ismereteken csak egy elveket adó, tanító, mindent elmagyarázó példatár segít­het. Így született meg a kétkötetes felvételi feladatgyűjtemény, az immár egy generációt kiszolgált Dér-Radnai-Soós példatár. Megje­lenésekor is kiemelkedően sikeres munka volt, és máig fontos esz­köze mind az önálló, mind az irányított felkészülésnek. Az esély-kiegyenlítés volt az alapmotívuma a felvételi előkészí­tő táboroknak, amelyek szervezésében, vezetésében kezdettől részt vett. Egy országos mozgalomnak is egyik elindítója volt: a SZET-nek, a szakmunkásokat felsőfokú tanulmányokra előkészí­tő tanfolyamnak. A tanítványok sokszor helytálltak - nemcsak diplomát szereztek, de jó mérnökök is lettek. Miközben mindenkinek segített a felkészülésben, szigorúan megkövetelte az értő tudást. Gyenge felkészülés után nem volt fő­nyeremény nála vizsgázni - a lustasággal társuló ötlettelenséget nem szenvedhette. Ha futotta az idejéből, a villamoskari fizikaver­senyek feladatait egyedül állította össze, a dolgozatokat egyedül javította ki, és egy-egy szép megoldásnak napokig tudott örülni. Igazán nagy öröme volt a „táltosképzésben”, a villamoskari­­ ok­tatásban való részvétel. Aki belső késztetés alapján segíti a hátrányos helyzetben lévő­ket­­ vállára veszi terhüket, gondjukat -, az természetesen jó kol­léga is. Dér János valóban ilyen volt: megértő, segítőkész ember. Na­gyon hiányzik mindannyiunknak, akik jól ismertük, tehát szerettük. Füstöss László

Next