A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)
1996-02-15 / 3. szám
en sikerült az előírt keretek között tartani a nemzetközi kapcsolatokra fordított összeget (az idén rendelkezésre álló közel 14 millió forint évek óta először volt elegendő a költségek finanszírozására). Előfordul, hogy az út költségeihez az oktató saját zsebből is hozzájárul, illetve nem használja ki a rendelkezésére álló keretet. Volt már példa arra is, hogy az oktató utazási irodában keresett kedvezményes utat, olcsóbban jutva így a konferencia helyszínére. (Megjegyzésként ehhez hozzáfűzhetjük, hogy néhány esetben érdemes lenne a nászutaskedvezmények iránt is érdeklődni, volt rá példa ugyanis, hogy házaspárok együtt keltek útra, vagy a férj később csatlakozott az asszonyhoz állomáshelyén.) Persze rendezvényekre érdemes utazni, hiszen az itt létesített kapcsolatok révén tanulmányutak, közös kutatások megszervezésére van lehetőség. A távollét idejére az oktató munkavégzés alóli felmentést kap, a fizetés tehát jár neki, plusz napidíjban is részesül a konferencia idején. (Az összeg az 1992-ben kormányrendelet útján előírt összeg 130 százaléka. Ez beosztástól függetlenül mindenkinek egységesen jár.) A lajstromban szerepelnek hallgatók is, számukra általában a Diákközpont írja ki a pályázatokat, az elbírálásban a Hallgatói Önkormányzat vesz részt. Dupla kiválasztás van a Tempus Jet programoknál. Ez a program jövő év szeptemberéig tart, évente negyven hallgató juthat így ki tapasztalatszerzésre külföldre, fél éves időszakra. A TEMPUS-osok havi 600 ECU-t kapnak, ebből kell megoldaniuk a szállást, a tandíjat, étkezést. A DIK pályázatok nyerteseinek fele útiköltségét illetve fele biztosítását állja az egyetem, plusz ingyenes a kollégium, illetve tandíjmentességet élvez a hallgató. Ehhez havi 15 ezer forinttal kell hozzájárulnia a kinttartózkodás idején. Ekkora összegű ösztöndíjat kap egyébbként az egyetem vendégeként a csereprogramok keretében ideiglenesen nálunk állomásozó külföldi diák. Az útikönyv tehát elkészülhetne, ha az oktatók meg szeretnék osztani élményeiket a hallgatókkal, vagy kollégáikkal. Az előkészületek terveiről azonban eddig még nem értesültünk. Haszán Zoltán Tisztességtelen ajánlat? 13. havi csiki-csuki, ahogy az oktatók látják Előző számunkban arról közöltünk összeállítást, hogy az egyes karok hogyan próbálnak eleget tenni a 13. havi fizetés - mint a közalkalmazottakat törvény szerint megillető jutattás - diktálta kötelezettségüknek. Ezúttal annak jártunk utána, vajon a dolgozók hogyan vélekednek erről a nemcsak érzelmeiket, hanem pénztárcájukat is igen érzékenyen érintő dologról. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a legtöbben nem szívesen osztják meg véleményüket az újságíróval. Jóllehet, minden megkérdezettnek felajánlottuk a névtelenséget, sokan még így sem voltak hajlandóak vállalni a nyilvánosságot. Mindössze egy oktató adta volna nevét nyilatkozatához. A legtöbben azzal utasították el a kérdezősködést, hogy félnek a következményektől, örülnek, hogy egyáltalán az egyetemen maradhattak a tavalyi nagy leépítések után. Az alábbiakban azokról a karokról szólalnak meg dolgozók, ahol már konkrétan tudják: a 13. havi fizetés kigazdálkodása valóban „zsebre megy”. A közlekedésmérnöki karon Magyar István gazdasági dékánhelyettes múlt heti nyilatkozata szerint ha bérmegtakarításokból nem oldható meg a hiány pótlása, akkor a dolgozó - amennyiben vállalja - lemond a 13. havi fizetésének megfelelő összegről, vagy fizetés nélküli szabadságot vesz ki. Egy indulatos vezető oktató kötélnek állt, és vállalkozott arra, hogy elmondja véleményét: - Értetlenül állok az előtt, hogy lehetett törvénybe iktatni a 13. havi fizetés kötelezőségét, ha nincs meg rá a fedezetet? Ez az alapvető probléma. A tanszékek nem kaptak erre pénzt, nekik kell kigazdálkodni. Persze nem tudják, hiszen miből lenne pénzük?! így hát elmehetünk mi, oktatók, fizetés nélküli szabadságra. Ahol nemcsak a fizetést nem kapjuk meg, hanem a pótlékokat sem. A kar egyik hivatali munkatársa szerint az eljárás nem tisztességes, mert a kigazdálkodás nem a karok feladata lenne. Nem korrekt dolog a törvénytelenségeket egyre lejjebb helyezni. A Gépészmérnöki karon Molnár Károly előző lapszámunkban úgy nyilatkozott, hogy az oktatók, amennyiben beleegyeznek, egy hónapos fizetés nélküli szabadságot vesznek ki. Ez alatt az idő alatt fejlesztési célfeladatot bíznak rájuk, melyért a kar kutatási alapítványból ösztöndíjat fizet. Ez az összeg nem magasabb, mint a dolgozó nettó fizetése. - Kötelező szabadon választott - így jellemezhetném a beleegyezést. Úgy éreztem, kellemetlen lett volna nem beleegyezni - vélekedett az egyik munkatárs. Egy tanszékvezető törvénysértőnek, az egyetem rangjához méltatlannak és méltánytalannak nevezte a döntést. - Egy az egyben visszaveszik, amit adtak. Nem vagyok hajlandó belemenni, hogy bármelyik kollégámtól egy fillért is visszaköveteljenek. Amennyiben ez mégis megtörténik, lemondok jelenlegi tisztségemről. A 13. havi fizetés egész megoldási módja megdöbbentő. Szerintem a költségvetésnek, a kormánynak, az egyetem vezetésének kellett volna más megoldást találnia. A kar vezetősége is a lehető legrosszabbat választotta: a legalacsonyabb szintre, a tanszékekre zúdította a problémákat. Az egyetem vezetésének kellett volna találni egy közös megoldást. Felháborító, hogy vészhelyzetben a legnagyobb slamasztikában hagyják egymást azok, akiknek inkább össze kéne tartaniuk. A Vegyészmérnöki karon minden dolgozó 13. havi fizetésének megfelelő számú napot vesz ki fizetés nélküli szabadságként. A megoldás közös megállapodás alapján született, mindenkivel megbeszélték, és két fő kivételével a dolgozók beleegyezésüket adták. A kar egyik vegyésztechnikusa szerint „nem vette volna jól ki magát”, ha nem bólint a döntésre. - Tudom, hogy kevés a pénz, takarékoskodni kell, ahol lehet. De ez kiszúrás velünk, nekem például a 16 nap fizetés nélküli szabadságom alatt keresnem kell valamilyen más munkát. Arra számítok, a barátaim segítenek, hogy el tudjak helyezkedni valamilyen iparos mellett arra a két hétre. Nagy kiesést jelentene, ha ez nem jönne össze. A másik fele a dolognak viszont az, hogy sok mindent kaptam már az egyetemtől. Nálam betyárbecsület kérdése, hogy ne ugráljak a döntés ellen. Megértem, hogy az egyetem rossz helyzetben van, belefér az a 16 nap. Csak hát nehéz lesz. A Vegyészkar három másik oktatójával folytatott beszélgetés sem volt mentes az indulatoktól. A probléma alapja, hogy a törvény nem szabályozza, kinek kell fizetnie a közalkalmazottak 13. havi fizetését. A kar azért döntött a fizetés nélküli szabadság mellett, mert nem merte vállalni a jogi felelősséget a 13. havi fizetés ki nem adásáért. Tény, hogy botrány lett volna belőle, de legalább figyelmeztetett volna arra, hogy ez így tarthatatlan. A kar megoldása kényszer: a dolgozó, ha esetleg le akarna mondani a 13. havi fizetésről - mert látja, hogy nincs rá pénz, és úgy gondolja, hogy ezzel segíti a kart - akkor sem tehetné meg, mert a kar ezt nem fogadja el, fél. Én magam láttam, hogy nem egy oktató írásban lemondott a 13. havi fizetésről. De hát nem lehet lemondani, el kell fogadni a pénzt - mondta egyikük. - Nem is beszélve arról - tette hozzá kollégája -, hogy az oktató, ha szereti és felelősséggel műveli hivatását, nem is tudja kivenni a szabadságot, mert ha megteszi, a hallgatókkal tol ki. - Nem tudom, belegondoltak-e a kar vezetői, hogy a fizetés nélküli szabadsággal a legkisebb fizetésű dolgozó jár a legrosszabbul, hiszen a 13. havi fizetés csak az alapilletményt jelenti, pótlékok után nem adható. A legtöbb dolgozó jelentős pénztől esik el. A 13. havi fizetésre az elmúlt két évben sem volt pénz, hitelből fizették ki, de ezzel a probléma nem oldódott meg, csak az adósság nőtt. Jelenleg nincs bérgazdálkodás, az ittmaradottak bérfejlesztése negatív. A tragikus az, hogy ebben a helyzetben a kar saját vezetése ilyen légkört alakít ki - szólt közbe harmadik beszélgetőtársunk, majd első kollégája vette át a szót. Akinek van egy kis esze, az láthatja, hogy a kar megoldási javaslata egy el nem utasítható ajánlat, így talán nem is csoda, hogy olyan kevesen mondtak rá nemet. B. R. 1996. FEBRUÁR 15. JAA • 3