A Jövő Mérnöke, 1997 (44. évfolyam, 1-17. szám)
1997-02-06 / 2. szám
6 - JAA 1997. FEBRUÁR 6. Közérzetünk - a közérdekünk Nyílt levél a Mezőbankhoz Tisztelt Mezőbank! Szeretnék néhány javaslatot tenni a folyószámla használhatóságával, az ügyintézés egyszerűsítésével, illetve az ügyfélszolgálattal kapcsolatban. Tudom, hogy a megvalósítás részben az országos banki működés függvénye, és hogy az elmúlt évek folyamán a Mezőbank már bevezetett néhány újítást, de azt hiszem, az alábbiakból sok minden egyszerűen kivitelezhető. A csekkek megszüntetésével megnőtt a tanszéki kiskasszák forgalma. A tanszéken tárolt készpénz azonban növeli a betörés kockázatát, nagyobb összegeket páncélszekrényben kell tárolni stb. Ideális megoldás lenne, ha kiskassza kezelése céljából a tanszékek Önöknél folyószámlát nyithatnának, és a tanszékvezető vagy a gazdasági ügyintéző (vagy a tanszék igénye alapján minkettőjük) kapna egy ügyfélkártyát. A Mezőbanknál is több lenne a pénz. Szerettem volna azt kérni, hogy a feleségem számára is külön bankkártyát válthassak (ő nem az egyetemen dolgozik), hogy a közös pénzünkhöz ő is tőlem függetlenül, korlátlanul hozzáférhessen, az iroda nyitvatartási idején kívül is. Az irodában mindahányszor azt közölték velem, hogy erre nincs mód, indokot nem tudtak mondani. A kártya árát szívesen kifizetem. Miért nem kaphatunk egy második kártyát? Egy jó egyenleg-értesítőn a pénzmozgásoknál feltüntetett kódok feloldása is valahol szerepel. Lehet, hogy valaha valamilyen információt én is kaptam, de egy jól használható értesítő tartalmazza a feloldásokat. Nem lehetne feltenni ezeket? Ugyancsak kevés iformációt ad a „FIZ” kód. A fizetésen túlmenő kifizetések esetén legalább az az információ szerepelhetne, amelyet a kifizetési listán látunk: a kifizetés forrása (EK, OTKA stb. száma, számfejtő egyetemi egység stb.). Ezeket feltehetőleg az egyetemi számítógépes adatokból is át lehetne venni. A külső cégek megadása a tőlük jövő pénznél jó, az viszont valószínűleg nem „FSZ” kód alatt kellene, hogy szerepeljen. Nagyon kellene egy olyan személyi csekk, amivel, ha korlátozott mértékben is, de akárhol az országban hozzá tudok jutni a pénzemhez. Ez arra is jó lenne, hogy például másnak fizessek, és az a kiállított csekket valahogy be tudja váltani, esetleg a fedezet faxon történő igazoltatása után. Különösen fontos lett volna ez január 23-án délután, amikor leállt minden automata éjfélig az egyetemen. Jó, hogy volt hirdetmény az automaták mellett, de amikor el akartam indulni bevásárolni fél ötkor, nem volt semmilyen lehetőségem a pénzemhez hozzájutni, mert az ÖSSZES automata egyidőben le volt állítva. Örülnék egy olyan listának, hogy hol tudok az egyetemen kívül pénzt felvenni. A budapesti lista megfelelő, de az országos listáról készített xerox, amit az iroda ad, egyszerűen botrányos külsejű. Nagyon jónak tartom az automata-lekötés lehetőségének bevezetését a folyószámlákkal kapcsolatban. Kellemetlen azonban, hogy lekötött összeget csakis a bankban tudok felbontani, így, ha a szabad összeg elfogyott, a fiókokon kívül nem tudok pénzhez jutni. Nem lehetne legalább bizonyos korlátig megengedni a pénzfelszabadítást? Az is kellemesebb lenne, ha az automatánál meg tudnám nézni a lekötések állását, és ezért nem kellene bemennem az irodába, ha már a lekötési elismervény nincs nálam. A jelenlegi szisztémában, ha lekötött pénzt felbontok, a teljes összeg után elveszítem a kamatot. Ez arra ösztönöz, hogy apró részletekben kössem le a pénzt. Időt rabló és fáradságos. Erre az OTP is rájött már. Ott egyszerre lekötöm a teljes összeget, és csak a felbontott rész után veszítem el a kamatot. Az OTP újabb automatáiban már bevezették a készpénzbefizetés lehetőségét. Miért nincs erre Önöknél is lehetőség, legalább egy összeghatárig? Sokszor, főleg hó elején, olyan nagy a sor a fióknál, hogy lehetetlen hozzájutni. 9 Az Önökhöz hasonló profilú bankok általában adnak az ügyfeleknek egy ügyfélkártyát, melyen a legfontosabb információk könnyen kezelhető formában megtalálhatók: - a fiók postacíme és telefonszáma, telefax és telex - a más cég által történő átutaláshoz szükséges adatok (a mágneskártyán például nincs rajta az elszámolási számla száma, pedig az iroda munkatársai szerint átutaláskor erre szükség van) - hely a saját számnak - nyitvatartás - a központ címe 1 /" Máshol láttam, hogy az egyenlegértelmsítők eleve befűzésre előkészítve, két lyukkal érkeznek, és a bank automatikusan ad egy megfelelő méretű kis fűzős műanyag tasakot, amibe az egyenlegértesítőket gyűjteni lehet. A jelenlegi formájú (A4-es) egyenlegértesítő nem kezelhető igazán jól. Apróság? Ilyesmikből áll össze a jó közérzet... -tt Tapasztalataim szerint sok más bank által vezetett hasonló célú számlánál az ügyfél választhat, hogy havonta vagy hetente kér egyenlegértesítőt, esetleg minden pénzmozgás esetén. Ennek természetesen lehet külön költségvonzata, bár postaköltség a belső posta miatt nincs: ha Önök az egyetemi postabontóba eljuttatják az egyenlegértesítőt tartalmazó borítékokat, akkor tanszéki kézbesítők elhozzák ezeket. A pénzbefizetés a jelenlegi formában körülményes, és nem titkos. A pénztárba való befizetés előtt a pultnál külön sorba kell állni, majd hangosan bemondani, mennyi pénzt akar valaki betenni. Erre nem lenne szükség, ha mondjuk, lenne egy olyan indigós blanketta, amit ki-ki maga kitölthet, és ezzel a pénzt közvetlenül be tudja fizetni a pénztárban. Ez még az OTP-ben is meg van oldva... Üdvözlettel dr. Kollár István Budapest, 1997. január 24. I