A Jövő Mérnöke, 1999 (46. évfolyam, 1-16. szám)

1999-02-10 / 1. szám

Miért rúgták ki? Nemrég A JÖVŐ embereként mutattuk be Reisz Attilát, aki néhány éwel ezelőtt még a Műegyetem lallgatója volt, majd - saját erejéből- gyors és látványos karriert csinált. Azok után, hogy szinte a semmiből megteremtették a Bili Gates- birodalom magyar „tagozatát", és feltűnően sikeres évet zártak, hirtelen elbocsátották a Microsoft Magyarország igazgatói állásából.- Kicsit sem szomorú?- Nem. Pihenek, és jól érzem magam. Kaptam vagy négyezer állásajánlatot, az el­helyezkedéssel tehát nem lesz gondom.- Túl hirtelen távozott egy túl tekinté­lyes állásból. A cég közleményében az állt, hogy lemondtott, Ön pedig cáfolta a hírt. Ilyenkor mindenki találgat...- Menesztésem valódi oka az volt, hogy mertem ellentmondani német főnökömnek, aki a Microsoftnál a kelet- és közép-európai régióért felelős. Nem először, de ezúttal utol­jára.- Voltak előjelei ennek a döntésnek?- Nem, mindez hirtelen történt. Igaz, hogy én mindig is hangoztattam azt a véleménye­met: Magyarországon nem lehet mechaniku­san rákényszeríteni a piacra a tőlünk merő­ben idegen marketing-stratégiákat. Nem aka­rok túlzottan belemenni a részletekbe, de leg­utóbb az Internet Explorer agresszív marke­tingjével szálltam szembe. Nem hitték el, hogy jobban ismerem a hazai adottságokat, vagy egyszerűen csak a tekintélyelv miatt, de felmondtak. Korábban is voltak vitáink - de a viták önmagukban nagyon hasznosak, sőt, szükségesek, előre vihetik az üzletet. Nem sejthettem, hogy csak eddig. -ts N apok óta azon gondolkodom, hogyan le­hetek ennyire hülye. A minap szegőléc­re volt szükségem. Elmentem az egyik nagy barkácsáruházba. Fény, tisztaság, kedve­sen köszönő eladók, szálkás tekintetű biztonsági őrök. Áru mint a tenger. A fenyőfalalécek arma­dája is katonás rendben lesi a vevőt. Engem. Az áru csinos. Emlékszem, jónéhány évvel ezelőtt, Európa nyugati felén egy hatalmas zápor elől iszkolva, beestem egy barkácsáruházba. A fiataloknak hi­hetetlen, de abban az időben nálunk még csavart sem volt egyszerű vásárolni. Sokszor megesett, hogy az eladó áru helyett, csak lanyha vigasszal szolgált: „talán a jövő héten nézzen be”. Azokban az években letaglózó élmény volt a külföldi holmik hihetetlen kavalkádja. Mára minden megváltozott. Barkácscuccokért - akárcsak a szrtiptízért - már nem kell elhagyni a hont. Szóval, nézem a léceket, és nem hiszek a sze­memnek. Hihetetlenül drágák. Fejben szorozga- tok, aztán kölcsönkérem az eladó kalkulátorát. És tényleg! A natúr fenyőfalécecske drágább, mint egy új Suzuki autó. Egy kilogramm fa többe ke­rül, mint egy kilogrammnyi személygépkocsi. Igen, tudjuk! A léccel is van munka. Fűrészelni meg csiszolni kell. Az alapanyag sem olcsó. De- hát az autóban is van anyag, meg a munka is sokkal bonyolultabb... A pénztárosnak arcizma sem rezdült. Kemé­nyen kasszírozott. Napokig azt hittem, valami fa­tális félreértés, esetleg egy kandi kamera rásze­dett áldozata lettem. Nem adtam fel. Egy hét sem telt el, megint a fa­rekeszek előtt álltam. Most emberesebb darabok­ra lett volna szükségem. Közel 16 ezer forintot kóstált. Nem vettem meg. Egyik ismerősöm taná­csára egy Budapesthez közeli asztalostól rendel­tem meg a staflikat. Kicsit többet, meg méretre szabva, megmunkálva. Háromezer forintot fizet­tem. (Igaz, számla nélkül.) De ha az ÁFA-t meg az adót is hozzászámolom, akkor is csak negyed az ár, mint a nagyáruházban. Miért van ez így? Közös gondolkodásra, az előttünk álló ezredfordulós kihívások és tennivalók értékelésére hívták az egyetem oktatóit a január 20-án és 21 -én megrendezett Műegyetem 2000 konferencián. Hatvan előadás hangzottéi a kilenc szekcióban. A megnyitó előadásokat az Európai Rektori Konferencia elnöke, dr. Kenneth Erwards L úr, a Dunaferr vezérigazgatója, Horváth István és Detrekői Ákos rektor tartotta, akik a fel­sőoktatás helyéről, szerepéről, a minőségi és mennyiségi képzésről, az európai követelmény- rendszerhez való alkalmazkodásról, a hagyomá­nyok megőrzéséről s egyúttal a feltétlenül szüksé­ges megújulásról beszéltek, számokkal, tényekkel is alátámasztva előadásaikat. Fontos és érdekes elemzések hangzottak el az egyetemi oktatás alapvető dilemmáiról: arról pél­dául, hogy tömeg- vagy elitképzés jegyében kell-e képezni a mérnököket, milyen stratégiákat kell ki­dolgozniuk a XXI. századba átlépő egyetemeknek. Az élethosszig tartó képzésről, mint a piac, a meg­újuló gazdaság kihívásaira adott válaszról számos előadásban szó esett. De ugyanilyen erős hang­Az áruház kínálja, amennyiért akarja. Az ő dol­ga. De hogyan lehetek annyira ostoba, hogy pénzt adok az arcpirítóan drága portékájukért? Nézzünk messzebbre. A benzin a jövedelmek­hez képest hazánkban pokolian drága. Minden tankolásnál a szívem facsarodik. Nagyon a ked­vemre lenne, ha legalább két hónapig feleannyit fogyasztanánk, mint most. Sétálnánk, bicikliz­nénk, várnánk a villamost... A kereskedőt meg el­borítaná a hatalmas készlet. Akkor talán olcsób­ban adná. De nem, mi szörnyű terheket vállalva, hang nélkül (maximum durcáskodva) vesszük tu­domásul, hogy megint és megint drágább lett, miközben az alapanyag, az olaj annyira olcsó, mint harminc éve. Nézzünk még messzebbre. A föld javait hihetet­len egyenlőtlenül fogyasztja az emberiség. Az egyik nemzet tagja - akinek ükapja mondjuk egy gyarmatosító fegyverétől halt -, még mindig na­gyon szűkölködik, a másik, akinek ükapja volt a gyarmatosító, pazarló bőségben él. Ez utóbbiak vannak sokkal kevesebben, és ők fogyasztják a ja­vak, az energia sokkal nagyobbik felét. Az egyik csecsemő nyomorba, a másik pazarló bőségbe születik. Létezhet-e egyáltalán igazságos ár? A döntés­hozók, a politikusok nyilván ostobaságnak tartják a kérdést. Az áru, a szolgáltatás, a kultúra, az em­ber árát alapvetően a piac határozza meg és en­nek alig van köze az egyébként is sokszínű igaz­ságossághoz, meg az erkölcshöz. Ezzel együtt tán nem felesleges emlékeztetni arra, hogy a fo­gyasztónak is lehet felelőssége. Vannak egyszerű esetek. A tigrisbunda-vásár- lásról például könnyű lemondani, hiszen tudjuk, hogy nem szabad kabátok kedvéért (sem) leölni az állatokat. Vannak nagyon bonyolult esetek. Szi­lárd Leó és Teller Ede például egyaránt jelentős szerepet vállalt az első atombombák előállításá­ban. De a fegyverek későbbi szerepével kapcso­latban más utat választottak. Szilárd galamb, Teller héja lett. A többség az egyszerű bundás és bonyolult bombás kérdések között találkozik a maga napi dilemmáival. A mérnök gyakran azzal, hogy tudá­sát, tehetségét kik fizetik, és az alkotása eredmé­nyét mire használják. Továbbá azzal, hogy a nem mérnökökhöz képest pontosabban képes megí­télni, hogy egy termék előállítása mennyi erőfor­rást igényel, és ez mennyire áll arányban a ke­reskedelmi árral. Amikor én kifizettem, akkor nem megvettem, hanem levertem a lécet. Az erő nincs velünk. Az áru van velünk.- Szerk. súlyt kapott a nemes hagyományok megőrzésé­nek szükségessége is, és többen szóltak napjaink nyugtalanító általános értékválságáról, az anya­gi ellehetetlenülésről és az elkedvetlenedésről, amely sokszor bénítja az oktatókat. Az értelmiség- képzés és a szakképzés kötelezően együtt kell jár­jon, erről nem szabad lemondania az egyetem­nek. Még akkor sem, ha ma ehhez egyáltalán nin­csenek meg az optimális feltételek - hangoztatták többen is. Hallhattunk a képzés szakmai tartalmát boncolgató, valamint módszertanról szóló előadá­sokat, egy szekcióban a humántudományok mér­nökképzésben játszott szerepének fontosságáról esett szó. Hasznos, és őszintén „kibeszélős”, ugyanakkor nívós is volt a Műegyetem 2000 konferencia, amelynek legérdekesebb, közérdekű témáira való­színűleg többször is visszatérünk lapunkban, -ts

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék