A Jövő Mérnöke, 1999 (46. évfolyam, 1-16. szám)
1999-02-10 / 1. szám
Miért rúgták ki? Nemrég A JÖVŐ embereként mutattuk be Reisz Attilát, aki néhány ével ezelőtt még a Műegyetem hallgatója volt, majd - saját erejéből - gyors és látványos karriert csinált. Azok után, hogy szinte a semmiből megteremtették a Bill Gatesbirodalom magyar „tagozatát", és feltűnően sikeres évet zártak, hirtelen elbocsátották a Microsoft Magyarország igazgatói állásából. - Kicsit sem szomorú? - Nem. Pihenek, és jól érzem magam. Kaptam vagy négyezer állásajánlatot, az elhelyezkedéssel tehát nem lesz gondom. - Túl hirtelen távozott egy túl tekintélyes állásból. A cég közleményében az állt, hogy lemondtott, Ön pedig cáfolta a hírt. Ilyenkor mindenki találgat... - Menesztésem valódi oka az volt, hogy mertem ellentmondani német főnökömnek, aki a Microsoftnál a kelet- és közép-európai régióért felelős. Nem először, de ezúttal utoljára. - Voltak előjelei ennek a döntésnek? - Nem, mindez hirtelen történt. Igaz, hogy én mindig is hangoztattam azt a véleményemet: Magyarországon nem lehet mechanikusan rákényszeríteni a piacra a tőlünk merőben idegen marketing-stratégiákat. Nem akarok túlzottan belemenni a részletekbe, de legutóbb az Internet Explorer agresszív marketingjével szálltam szembe. Nem hitték el, hogy jobban ismerem a hazai adottságokat, vagy egyszerűen csak a tekintélyelv miatt, de felmondtak. Korábban is voltak vitáink - de a viták önmagukban nagyon hasznosak, sőt, szükségesek, előre vihetik az üzletet. Nem sejthettem, hogy csak eddig.ts Közös gondolkodásra, az előttünk álló ezredfordulós kihívások és tennivalók értékelésére hívták az egyetem oktatóit a január 20-án és 21 -én megrendezett Műegyetem 2000 konferencián. Hatvan előadás hangzott el a kilenc szekcióban. A megnyitó előadásokat az Európai Rektori Konferencia elnöke, dr. Kenneth Erwards úr, a Dunaferr vezérigazgatója, Horváth István és Detrekői Ákos rektor tartotta, akik a felsőoktatás helyéről, szerepéről, a minőségi és mennyiségi képzésről, az európai követelményrendszerhez való alkalmazkodásról, a hagyományok megőrzéséről s egyúttal a feltétlenül szükséges megújulásról beszéltek, számokkal, tényekkel is alátámasztva előadásaikat. Fontos és érdekes elemzések hangzottak el az egyetemi oktatás alapvető dilemmáiról, arról például, hogy tömeg- vagy elitképzés jegyében kell-e képezni a mérnököket, milyen stratégiákat kell kidolgozniuk a XXI. századba átlépő egyetemeknek. Az élethosszig tartó képzésről, mint a piac, a megújuló gazdaság kihívásaira adott válaszról számos előadásban szó esett. De ugyanilyen erős hangsúlyt kapott a nemes hagyományok megőrzésének szükségessége is, és többen szóltak napjaink nyugtalanító általános értékválságáról, az anyagi ellehetetlenülésről és az elkedvetlenedésről, amely sokszor bénítja az oktatókat. Az értelmiségképzés és a szakképzés kötelezően együtt kell járjon, erről nem szabad lemondania az egyetemnek. Még akkor sem, ha ma ehhez egyáltalán nincsenek meg az optimális feltételek - hangoztatták többen is. Hallhattunk a képzés szakmai tartalmát boncolgató, valamint módszertanról szóló előadásokat, egy szekcióban a humántudományok mérnökképzésben játszott szerepének fontosságáról esett szó. Hasznos, és őszintén „kibeszélős”, ugyanakkor nívós is volt a Műegyetem 2000 konferencia, amelynek legérdekesebb, közérdekű témáira valószínűleg többször is visszatérünk lapunkban.ts Napok óta azon gondolkodom, hogyan lehetek ennyire hülye. A minap szegőlécre volt szükségem. Elmentem az egyik nagy barkácsáruházba. Fény, tisztaság, kedvesen köszönő eladók, szálkás tekintetű biztonsági őrök. Áru mint a tenger. A fenyőfalalécek armadája is katonás rendben lesi a vevőt. Engem. Az áru csinos. Emlékszem, jónéhány évvel ezelőtt, Európa nyugati felén egy hatalmas zápor elől iszkolva, beestem egy barkácsáruházba. A fiataloknak hihetetlen, de abban az időben nálunk még csavart sem volt egyszerű vásárolni. Sokszor megesett, hogy az eladó áru helyett, csak lanyha vigasszal szolgált: „talán a jövő héten nézzen be”. Azokban az években letaglózó élmény volt a külföldi holmik hihetetlen kavalkádja. Mára minden megváltozott. Barkácscuccokért - akárcsak a sztuptízért - már nem kell elhagyni a hont. Szóval, nézem a léceket, és nem hiszek a szememnek. Hihetetlenül drágák. Fejben szorozgatok, aztán kölcsönkérem az eladó kalkulátorát. És tényleg! A natúr fenyőfalécecske drágább, mint egy új Suzuki autó. Egy kilogramm fa többe kerül, mint egy kilogrammnyi személygépkocsi. Igen, tudjuk! A léccel is van munka. Fűrészelni meg csiszolni kell. Az alapanyag sem olcsó. Dehát az autóban is van anyag, meg a munka is sokkal bonyolultabb... A pénztárosnak arcizma sem rezdült. Keményen kasszírozott. Napokig azt hittem, valami fatális félreértés, esetleg egy kandi kamera rászedett áldozata lettem. Nem adtam fel. Egy hét sem telt el, megint a farekeszek előtt álltam. Most emberesebb darabokra lett volna szükségem. Közel 16 ezer forintot kóstált. Nem vettem meg. Egyik ismerősöm tanácsára egy Budapesthez közeli asztalostól rendeltem meg a staflikat. Kicsit többet, meg méretre szabva, megmunkálva. Háromezer forintot fizettem. (Igaz, számla nélkül.) De ha az ÁFA-t meg az adót is hozzászámolom, akkor is csak negyed az ár, mint a nagyáruházban. Miért van ez így? Az áruház kínálja, amennyiért akarja. Az ő dolga. De hogyan lehetek annyira ostoba, hogy pénzt adok az arcpirítóan drága portékájukért? Nézzünk messzebbre. A benzin a jövedelmekhez képest hazánkban pokolian drága. Minden tankolásnál a szívem facsarodik. Nagyon a kedvemre lenne, ha legalább két hónapig feleannyit fogyasztanánk, mint most. Sétálnánk, bicikliznénk, várnánk a villamost... A kereskedőt meg elborítaná a hatalmas készlet. Akkor talán olcsóbban adná. De nem, mi szörnyű terheket vállalva, hang nélkül (maximum durcáskodva) vesszük tudomásul, hogy megint és megint drágább lett, miközben az alapanyag, az olaj annyira olcsó, mint harminc éve. Nézzünk még messzebbre. A föld javait hihetetlen egyenlőtlenül fogyasztja az emberiség. Az egyik nemzet tagja - akinek ükapja mondjuk egy gyarmatosító fegyverétől halt -, még mindig nagyon szűkölködik, a másik, akinek ükapja volt a gyarmatosító, pazarló bőségben él. Ez utóbbiak vannak sokkal kevesebben, és ők fogyasztják a javak, az energia sokkal nagyobbik felét. Az egyik csecsemő nyomorba, a másik pazarló bőségbe születik. Létezhet-e egyáltalán igazságos ár? A döntéshozók, a politikusok nyilván ostobaságnak tartják a kérdést. Az áru, a szolgáltatás, a kultúra, az ember árát alapvetően a piac határozza meg és ennek alig van köze az egyébként is sokszínű igazságossághoz, meg az erkölcshöz. Ezzel együtt tán nem felesleges emlékeztetni arra, hogy a fogyasztónak is lehet felelőssége. Vannak egyszerű esetek. A tigrisbunda-vásárlásról például könnyű lemondani, hiszen tudjuk, hogy nem szabad kabátok kedvéért (sem) leölni az állatokat. Vannak nagyon bonyolult esetek. Szilárd Leó és Teller Ede például egyaránt jelentős szerepet vállalt az első atombombák előállításában. De a fegyverek későbbi szerepével kapcsolatban más utat választottak. Szilárd galamb, Teller héja lett. A többség az egyszerű bundás és bonyolult bombás kérdések között találkozik a maga napi dilemmáival. A mérnök gyakran azzal, hogy tudását, tehetségét kik fizetik, és az alkotása eredményét mire használják. Továbbá azzal, hogy a nem mérnökökhöz képest pontosabban képes megítélni, hogy egy termék előállítása mennyi erőforrást igényel, és ez mennyire áll arányban a kereskedelmi árral. Amikor én kifizettem, akkor nem megvettem, hanem levertem a lécet. Az erő nincs velünk. Az áru van velünk. - Szerk.