A Jövő Mérnöke, 2003 (50. évfolyam, 1-8. szám)

2003-10-22 / 7. szám

- Már idehaza is szennyvizekkel, vízrendszerekkel, közművekkel fog­lalkoztam. Többek között én dolgoz­tam ki Orosháza és Szentendre köz­művesítésének terveit. Amerikában különösen a szennyvizek újrafel­használásával foglalkoztam. Kidol­goztunk és eredményesen alkal­maztunk egy biológiai foszfor-eltávo- lítási módszert. 2002-ben nyugdíj­ba vonultam és elmentem szakértő­nek Jordániába. Ott is a vizek újra­felhasználásával kapcsolatos tervek és törvények kidolgozásában vettem részt. Az iraki háború miatt haza kellett térnem az Egyesült Államok­ba, és Orlandóban a régi állásomba kerültem vissza, azóta újra dolgo­zom. Említést érdemel, hogy még a kilencvenes évek közepén a VITUKI- val kidolgoztuk egy tiszai monito­ring-rendszer tervét, ami amerikai pénzzel működött volna, de nem va­lósították meg. Pedig milyen hasz­nos lett volna a későbbi tiszai cia- nid-szennyezés idején!- Hogyan kezdődött a sportpá­lyafutásod? Hazalátogatott mérnök- bajnok Az 1969 óta az Egyesült Államokban élő 71 éves Delneky Gáborról két fontos dolgot kell tudnunk: 1954-ben szerzett mérnöki diplomát a Műegyetemen, és 1960-ban a római olimpián az aranyérmet nyert kardcsapat tagja volt. Az egyetemhez és a sporthoz fűződő emlékeiről beszélgettünk.- Hogyan kerültél a Mű­egyetemre?- Nehezen. Édesapám katonatiszt volt, így származásom miatt nem vettek fel az orvosira. Elmentem dol­gozni, üvegesnek, majd a munkahe­lyem javaslatával, pótfelvételivei ju­tottam be a mérnökkarra. Az egye­temet nagyon nehéz körülmények között végeztem el - fűtetlen lakás, rossz anyagi körülmények, különbö­ző segédmunkák -, végül 1954-ben kaptam meg mérnöki diplomámat vízépítő szakon.- Hol kezdtél el dolgozni?- A Bányatervhez kerültem, ahol 1956 végéig dolgoztam. Mivel a for­radalom alatt tartottam egy beszé­det, elbocsátottak. Szerencsémre 1957 elején sikerült a Vízitervhez, Mosonyi Emil osztályára bekerül­nöm, és itt dolgoztam a szennyvizes osztályon egészen 1969-ig. Mivel nem voltam párttag, az előmenete­lem akadályokba ütközött. Főnöke­im javaslatára elvégeztem a marxis­ta-leninista esti egyetemet és a sors fintoraként az egyetem elvégzéséért kapott jutalomszabadságról nem tértem haza, hanem az Egyesült Ál­lamokba mentem.- Hogyan helyezkedtél el Ame­rikában?- Chicagóba kerültem, ott ér or­vos bátyám. A másnapi újság első oldalán „Magyar olimpiai bajnok ál­lást keres” címmel jelent meg egy cikk, amelynek révén sikerült a szak­mában elhelyezkednem. 1981-ben 9 hónapos munkanélküli időszak után jelentkeztem egy orlandói állás- hirdetésre, és sikerült megkapnom a munkát. Ötszáz jelentkező közül választottak ki. Ezen a helyen közel 20 évet töltöttem el, Orlando város közműveinek főmérnöke lettem.- Halljunk valamit a munkád­ról!- A családunk miskolci, itt kezd­tem el vívni id. Gerevich Aladárnál. Már 1948-ban szép sikereket ér­tünk el, a Lévay József Református Gimnázium csapatával megnyertük az országos középiskolai bajnoksá­got, Irsa Tibor irányítása mellett. A fővárosba kerülve a Bp. Haladásban folytattam a vívást, ahol a Santelli- tanítvány Szabó László lett a meste­rem. Az egyetem elvégzése után a Vasasba kerültem, és kétéves Bp. Honvédos kitérő mellett a Vasasban vívtam 1969-ig. A Vasasban Somos Béla lett az edzőm.- Milyen sikereket értél el a ví­vósportban?- 1953-ban egyetlen fiatalként döntőbe kerültem a Felszabadulási emlékversenyen, ami akkor, a „nagy öregek” idejében (Gerevich, Kovács, Kárpáti, Berczelly, Papp, Rajcsányi stb.) nagy sikernek szá­mított. Ennek eredményeként kerül­tem abba a csapatba, amely Moszk­vába utazott, hogy a szovjet sporto­lókkal megismertessük a vívás alap­jait. Azután 1956-ban már edző­partnerként segítettem Tatán a válo­gatottakat. 1959-ben tagja voltam a VB-ezüstérmes csapatnak, majd be­kerültem az olimpiai válogatottba, és Rómában aranyérmet szerez­tünk. Természetesen az olimpiai bajnokságot tartom a legnagyobb sportsikeremnek.- Róma után hogyan alakult a sorsod a sportban?- 1961-ben a torinói VB-n bron­zérmesek lettünk. A következő olim­pia évében, 1964-ben is jól ment a vívás, rangelső voltam. Az akkori sportvezetés azonban Kutas István­nal az élen azt akarta, hogy hagy­jam abba a mérnöki munkámat, és csak a vívással foglalkozzam. Erre én nem voltam hajlandó, ezért ki­rúgtak a válogatottból. Utána már csak az egyesületemben, a Vasas­ban vívtam, és igazi csapatember­ként összesen nyolc országos csa­patbajnoki cím megszerzésében volt részem.- Folytattad-e a vívást az Egye­sült Államokban?- Gyakorlatilag nem. 1971-ben indultam a Martini Kupán, de csak a középdöntőig jutottam. Később különösebb edzés nélkül kétszer megnyertem az amerikai bajnoksá­got, sőt 1992-ben, hatvanévesen megnyertem a szenior bajnokságot is. Ezenkívül Chicagóban rövid ideig egy vívóiskolát is vezettem.- Jelenleg milyen a kapcsola­tod a sporttal?- Tagja vagyok az Olimpikonok Vi­lágszövetségének. Benne voltam ab­ban a szervezőbizottságban, amely Florida 2012-es olimpiai pályázatá­val foglalkozott, de az Amerikai Olimpiai Bizottság New York pályá­zatát támogatta. Különben Róma óta csak az 1976-os montreali olim­pián vettem részt, de annak hangu­lata a fegyveres őrök állandó jelen­léte miatt teljesen más volt, mint a rómaié. Szerintem az volt az utolsó baráti, jó hangulatú olimpia. Ott nagyszerűen éreztem magam, töb­bek között a dühöngőben Wilma Rudolph-fal is jót táncoltam.- Mondj néhány szót a csalá­dodról!- Feleségem is magyar, 1970 óta élünk együtt. Két fiunk közül a nagyobbik 19 évesen meghalt autó­balesetben, a kisebbik az egyetem könyvtárosa, most már 30 éves. Az utóbbi években rendszeresen já­runk haza, meglátogatjuk a rokono­kat és találkozunk a régi sportbará­tokkal. Készülök a jövő évi hazajöve­telre, a BME aranydiplomájának át­vételére. dr. Hencsei Pál IS

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék