Jövő, 1848. december (1-23. szám)

1848-12-02 / 2. szám

Megjelenik hetenkint hatszor. Elő­fizetési dij Budapesten december hó­ra, boriték nélkül házhordással 1 for. pp.; januártól kezdve negyedévre házhordással bor. n. 3 pfor. 30 kr.; félévre 6 for. Vidékre decemb. hóra 1 frt 20kr. pp. Januártól kezdve fél­évre postán hatszor küldve borítékkal 7 frt. — kevesebbszer 6 frt 30 kr. pp. PEST. December hó 2. 2tlik szám. Szombat­. Ezen politikai napi­lap , fölvesz mindenféle hirdetéseket egy ha­sábsorát 2 kr. pengővel. Bérm­enticn leveleket csak isme­rős kezekből fogad el a szerkesz­tőség. Vidéki tudósításokat örömmel fogad mindenkitől, csak tisztán s kime­­rítőleg legyenek írva. December 2-kán. Jelen állásunkat három félszem­pontból lehet, és kell különösen vizsgálnunk. E há­rom főpont: a dynass­a, európai státushely­­zetünk, és a nemzetgyűlés. Mit kelljen tennünk azon trón irányában, melly egy szolgalelkü had által irtatja népeit, melly hazánkat csak azért kényszerűé a for­radalom terére állani, hogy ürügye lehessen jogaink, és szabadságunk chartájától megfosz­tani?... kérdés merül föl minden gondol­kodó polgár lelkében, s erre kell felelnünk mindenek előtt, hogy normális állapotba jut­hassunk, s teendőink részleteit szabályozhas­suk. Mi úgy látjuk, hogy helyzetünk a trón irányában sem bizalomra , sem azon reményre nem jogosíthat többé, mikép, ha kibékültünk is egy ideig az uralkodó házzal, tartós frigy­ben maradhassunk , vagy ezen újabb frigyből, — mit valószínűleg, csak tetemesb jognyere­­mények áldozatán köthetnénk, — haszon k­á­­romlanék hányatott hazánkra. A habsburgi család, nem ollyan faj, melly tisztelni tanulta a népek jogait. Múltjából alig mutathat föl becsületes jellemet; jelene pedig gyalázatos!) még azon koronás ördögökéinél is, kik a sweiezi zsoldosok szablyaival támo­­gaták ingatag trónjaikat,­­ vagy kik mint kelet zsarnokai, olly nyomorékká tevék orszá­gaik népeit, hogy soha át ne tudják lépni az örök szolgaság barázdáit. Azok legalább feke­ték valának külről is, s nem csalhaták meg a bizalmat, és őszinteséget; — de ez, m­ig a vallásosság álpalástjában közeledik feléd azon töri fejét, hogy lábaidra mikint fűzzön uj gjl eset. Valóban nincs bizonyosabb , mint hogy a dynastia ezentúl is elkövetem­ mindent, leigázni mennyire csak képes , minden népeit, szövet­kezni ellenünk minden hatalommal, s föl hajto­gatni az idegen fajokat. A magyarnak önmaga iránti legfőbb fel­adata tehát, öszpontositani erejét minden oldal­ról, harczolni a végsőig, mig nem győz, s szét nem szaggatta nyomorúságának három száza­dos lánczait, — vagy elhullni inkább dicsően sem mint szolgajármot húzzon, mit csak azon nép tűr, melly a szabadságot nem érdemli. — Ha kitartók a harczot, s a polgárháború szüvelnöke köztünk már nem lobog, természe­tes, hogy Európa államai között más helyet foglalunk. Magyarország akkor polgárok ha­zája lesz, nem pedig alattvalók tartománya; — a nemzet, mint nagykorúságra jutott egyén léphet az emberiség szent családjába, vissza­nyeri jogait, szabadságát s nemzeti lételét, mellyek nélkül jövője nem lehet. Ez a második pont, mellyet most szem elől el nem téveszthetünk. A harcz, mellynek népemésztő súlyait jelenleg viseljük, nem lehet nyomorult szolgaéletnek áldozata. Annyi ne­mes láng, és szent akarat, mennyi bennünket lelkesít, nem lehet, hogy csak annyit eredmé­nyezhessen, mikép Austria sorvadó testéhez ujabb — kötelek fűzzék ifjú szabadságunkat, — s ismét egy olly korona terhe alatt tengőd­jék, mellynek gyöngyei apáink, és unokáink vécseppeiböl termettek. Jelen állásunk harmadik szempontjából tehát azon kérdés támad : mit kell tennünk, s melly utat követünk? Kövesse-e a nemzet szabadsága ösztönét mellyel született, — avagy alázza meg magát a kétes jövő aggodalmai közt, s várja be sorsát, mit a habsburgi ház önkénye mér reá ? Sta mi a kormányzat philosophiájára hall­gatunk, nem feledhetjük azon elvet, hogy : a népek intézményeit, s alkotmányait, mindenkor az ő életkoraik, jellemeik, s hajlamaikhoz kell alkalmazni. E tanulm­ányból önkényt folyik amaz igazság, hogy azon mozgalmat s törekvést, melly valamelly népet saját életösztönében fejleszt, nemesit, és vezérel; — nem csak el­nyomni nem szabad , sőt inkább előmozdítani kötelesség. A nép, s annak alkotmányai, és élettörekvései közt ugyanis, igen szoros vi­szony létezik. Mind­ezek csak kisugárzásai az ő lényegének. Nemzetünknek a jog, sza­badság, és függetlenség iránti örök gerjedelme valóban szinte az ő szellemének kifolyása. A múltnak viszontagságai, a jelenkor küzdelmei, erkölcsi életünknek eme feltűnő jelvét, nem csak el nem törölte, hanem mindinkább neme­sítő, és szilárddá. Jelenthet-e ez mást, mint azt, hogy mi önállóságra születtünk, s méltók vagyunk reá? És váljon azon idegen népfajok, mellyek kürülnveznek bennünket, mivel képe­sebbek a jogra szabadságra, nemzeti létre, vagy függetlenséget, mint mi? Járultak-e töb­bel a civilisatio hódítmányaihoz, tudományban, és művészetben, iparban, és mesterségekben? Birnak-e több jeles férfiakkal, a nemzeti em­lékek, és érdemekkel ? Valóban nem!.... S ép ezért, csak a gonosz akarat, s ural­kodói nagyravágyás vonhatja kétségbe e nem­zet érdemeit, jogait, és érettségét. Szabadsá­gának, és függetlenségének harczát csak po­koli ármány magyarázhatja lázadó ellenállá­sára, — de fiai, barátai, s igaz bírái — nem. A nemzet természetjogai védelmében, s rablán­­czai széttörésében soha nem lehet lázadó. A magyar nemzetnek tehát, nem kell visszalépni a magasztos pályáról mellyre a sorstól tolatott. Azon pálya, a szabadság har­­czának pályája. A szabadság pedig , az isteni gondviselés biztosa e földön. Folytonos kije­lentője , és tolmácsolója amaz igazságok, és törvényeknek, mellynek világa mindinkább emelkedik a népek láthatárán. De ezen nagy elvet alkalmazni kell; al­kalmazás nélkül nem szedjük gyümölcseit. Alkalmazni fog a pedig ezt a nemzet, ha mind­inkább átlátja e haza teljes függetlensége szükségét s kimondja, hogy Austriának csá­szárával, ki több mint 20,000 zsiványt fizet az alvidéken csak hogy a magyart leigázhas­­sa, — ki minden oldalról reánk tuditá a népek szemétárját, csak hogy még csirájában nyomja el szabadságunkat, s többé semmi közünk. Ezt ki kell mondani a nemzetnek, ha önmagát tovább is mystificálni nem akarja. Mert mit tesz az, hogy egy párh­ite fejedelem ellen harczol, s fiait mégis úgy vezeti csatába, mint a magyar király seregeit, ugyancsak a magyar király ellen? Ez habozás, avagy una­­mitás, — sőt több : ez politicai következet­lenség. A nemzetgyűlés, de ezen politicát kö­veti továbbra is, ügyünk igazságát koczkáz­­tatja. Valóban, száműzni parányi egyénisége­ket, kik hűtlenek valának a Hazához, — fel­akasztatni egyes bujtogatókat, midőn az iránt a kinek nevében történik a népgyilkolás nem mertek ítéletet mondani, a gyermeki politika. Avagy tétováztok, s alkudozni kívántok még ezentúl is a habsburgi családdal ? Ám legyen, de gondoljátok meg mit cselekesztek. A harczot, mellyet mi a szabadság ne­vében kezdettünk, nem hagyjátok bevégezni; nem fogjátok engedni, hogy a világ előhala­­dásának jelen mozgalmaihoz mi is fárfiasan já­rulhassunk . m­éretlen gyermekekké fogtok bennünket törpíteni, kik idétlen hóbortosko­dásaikkal, csak gátolják a dolgok menenetét. Mészáros Károly: Európa jövője. Tavasz óta egész Európát mély izgatottság fogta el, s fenékig ható mozgalom árjai tartják erős rengésben. A népek véletlen eseményeket látnak és cselekszenek. A régi elvek csalha­­tatlanságát utszai suhanczok zátonyra vetik, és a roliantok bölcseségét falragaszok teszik tönkre. Ha a föld eddig állani látszott, — most életre ébredettnek tetszik. A legparányibb or­szág mozgásba jő; több nemzet, kit eddig csak a tudós keresett föl térképen — követelőleg

Next