Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)

1995 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A magyar külügyi szolgálat története (1936-1941)

A magyar külügyi szolgálat története (1936—1941) mozzá. Szabót azonban csak Vörnle János, a külügyminiszter állandó helyettese kérette magához, ám a misszió jelentőségét ő sem akarta eltúlozni. — Mi az instrukcióm? — kérdezte a leendő ügyvivő. — Hogy augusztus 15-én foglald el a helyedet — volt a kurta felelet. — Hogyan viselkedjem? — tudakolta tovább Szabó, érthetően nem elégedve meg a szűkszavú eligazítással. — Civilizáltan — mondta most már nyeglén a minisztert helyettesítő diplomata. A diskurzus, ha nyersen is, de lényegében hitelesen juttatta kifejezésre, hogy a ma­gyar kormány német kívánságra hozta létre a pozsonyi követséget, annak tartalmilag nem tulajdonított jelentőséget. Néhány hónappal később, az esztendő végén Szabó Györgyöt diplomata státuszba emelik, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszteri címet kap, mindez azonban továbbra sem volt több, mint a német kívánságnak való kénytelen-kelletlen megfelelés. Magyar—szlovák viszonylatban a hangsúly a szlová­kiai magyar kisebbség ügyein volt, ezekről a kérdésekről pedig a kormány nem diplo­máciai úton, tehát nem áttétellel, hanem közvetlenül az ottani kisebbségi vezetőkkel tárgyalt. Gróf Esterházy János és gróf Csáky Mihály hetente kereste fel Budapesten a miniszterelnököt és a külügyminisztert. „A követségnek — emlékszik vissza Szabó György 1946-ban — még információs tevékenysége is politikai téren minden jelentő­ségét elveszítette és a szlovák—magyar ügyeket gróf Esterházy János közvetlenül tár­gyalta Tuka Béla miniszterelnökkel."26 A második világháború kirobbanása, Lengyelország hetek alatt történt eltiprása a varsói követségnek nem csupán de jure megszüntetését, de egyben a követségi épület fizikai megsemmisülését, lebombázását is jelentette. A követség — élén Hory András követtel — már szeptember 5-én elhagyta Varsót, hogy a diplomáciai testülettel együtt mind mostohább körülmények közepette Kelet felé kövesse a lényegében menekülő lengyel kormányt. Végül szeptember 18-án Czernowitznál átlépték a lengyel—román határt. A lengyel külügyminisztérium itt ugyan azt kérte, hogy a testület kövesse őt Bukarestbe, Hory azonban reálisan mérte fel a helyzetet, amikor arra számított, hogy a Lengyelországgal formálisan szövetséges Romániában a lengyel kormány nem fog tudni működni, ezért innen Bukarest helyett Budapest felé vette az irányt.27 A Dísz téren azonban nagy csalódás érte. Ő ugyanis — visszaemlékezései szerint — arra számított, hogy rövid időn belül követheti a lengyel kormányt új székhelyére, hogy továbbra is elláthatja követi funkcióját. Csáky István külügyminiszter ugyan he­lyeslőig vette tudomásul Horn hazatérését, de egyáltalán nem azért, hogy mielőbb az emigráns lengyel kormányhoz küldje. Sokkal inkább olyan megfontolásból, mert így minden zökkenő nélkül eleget tudott tenni a budapesti német követ előtt tett 15-i ígé­retének: amint a lengyel kormány hazáját elhagyja, Horyt hazahívják, mert „ez eset­ben a lengyel kormány megszűnt létezni."28 1995. őszi tél

Next