Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Deák András György: Egy monopólium magánélete
Egy monopólium magánélete. Klánok a Gazpromban További, a Gazprom szempontjából meghatározó kérdésként vetődött fel a nyugateurópai földgázexport feletti felügyelet kérdése. Tekintettel arra, hogy sem a belföldi, sem a FÁK-térségben eszközölt értékesítés nem járt haszonnal, a gázipar egyetlen bevételi forrása a nyugat-európai export maradt. Az export presztízse meredeken emelkedett a Szovjetunió felbomlása után, és az elsőbbsége már a Vjahirev-korszakban is megfellebbezhetetlen volt. Nehezítette a terület feletti kontroll kiépítését, hogy a korábbi vezetés jelentős exportszerződéseket telepített külföldre, így szerződések, illetve bizonyos, nem lebecsülendő pénzügyi folyamatok és vagyonelemek kerültek az orosz határokon kívülre. Ez érthető stratégia volt az orosz közállapotok ismeretében. A Gazprom a kilencvenes években csak bonyolult engedélyeztetési folyamatok révén, nehézkesen szerezhetett nyugat-európai aktívákat, ezért célszerűnek tűnt az ott megszerzett pénz egy részét haza se vinni. A késő jelcini korszakban a kiszervezés szempontjai itt is érvényesültek ugyan, azonban semmi kétség sem fért ahhoz, hogy az új menedzsment is igényt tart erre a gyakorlatra. Viszont a kiszervezett tevékenységek átvételére vonatkozó, Oroszországon belül alkalmazható forgatókönyvek itt nem jöhettek szóba, és óvatos, kompromisszumkész, bizonyos fokig a területet ismerő gárdára volt szükség. A Vjahirev-vezetés három központba koncentrálta nyugati kinnlevőségeit. Bécs és a Rahimkulov fémjelezte Budapest folyamatosan versengett egymással a közép-európai piacokért, míg a Gazprom kapcsolatrendszerében berlini központtal kialakult egy hangsúlyos német szál is. Ez utóbbiban szerepet játszott, hogy vegyesvállalati keretekben ugyan, de a német piacra 1990 után beengedték a Gazpromot, illetve kétségtelenül meghatározó volt a Ruhrgas részesedése magán a Gazpromon belül.15 A választás végül Alekszander Medvegyevre esett, aki korábban külgazdasági tevékenységet folytatott, és a kilencvenes évek legjavát bécsi pénzügyi vállalkozásoknál töltötte. Az exporttevékenység koordinálása mellett ma már az ő nevéhez kapcsolható a bécsi központú Centrex cégcsoport is. Rahimkulov túlságosan intenzíven vett részt a Vjahirevmenedzsment tevékenységében, és bár a Gazprom ezt követően tett még egy kísérletet magyarországi aktíváinak visszaszerzésére, ez kudarccal zárult. Ennyiben a Gazprom magyarországi nexusa a putyini korszakban jelentősen leértékelődött. Alekszander Medvegyevet követve, hozzá hasonló háttérrel érkezett a Gazprombank élére Andrej Akimov. Az energetika és a pénzügyi szféra összefonódására hagyományosan két fontosabb modell alakult ki Oroszországban. A kilencvenes évek közepének klasszikus, a „zálogos privatizáció" idején megjelenő formája, amikor pénzügyi csoportok különösebb előélet nélkül vásároltak fel olajipari aktívákat, így „csöppent" Hodorkovszkij a Jukosz élére és Berezovszkij a Szibnyeft tulajdonosai közé. A másik jellemző út ennek fordítottja, amikor energetikai cégek alapvetően saját pénzügyi igényeik kielégítésére hoztak létre bankokat. Ilyen volt példának okáért a Lukoil körül szerveződő Nikoil, ma Uralszib, illetve a Kapital csoport. A Gazprombank is ebbe az utóbbi kategóriába tartozott. Kezdetben csupán a Gazprom pénzügyi osztályának 2007. tavasz