Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - MAGYARORSZÁG ÉS SZOMSZÉDAI - Illyés Gergely - Kántor Zoltán: Románia 1989 után
Illyés Gergely - Kántor Zoltán Ezt megelőzően, decemberben Horn Gyula vezetésével magyar delegáció utazott Bukarestbe, a külügyi bizottság elnökeként nyilatkozó politikus kifejtette, hogy az ún. Hargita-Kovászna jelentés „kárt okoz az itteni magyarság, a Magyar Köztársaság és Románia kapcsolataiban". A romániai magyarságnak a két állam közötti viszonyban betöltött szerepét egy februárban, a román felsőházban elhangzott beszéd is érzékelteti. Romulus Vulpescu szenátor hadüzenetnek nevezte Für Lajos magyar honvédelmi miniszter és Entz Géza államtitkár beszédeit, és a magyarok számára internálótáborok létrehozását sürgette: le kell zárni a határokat, a turistákat haza kell küldeni, és a „közismerten bujtogató magyar vezetőket internálni kell" - így a szenátor. 1992-1996: konszolidáció? Az új alkotmány és az 1992-es év elején elfogadott választási törvény értelmében 1992. szeptember 27-én ismét államfő- és parlamenti választásokat tartottak Romániában. Az államfőválasztás első fordulójában Ion Iliescu nem tudta megszerezni a szavazatok abszolút többségét, csupán 47,34%-ot, míg a második helyen Emil Constantinescu végzett, a szavazatok 31,24%-ával. Ők ketten jutottak a második fordulóba, ahol Iliescu 61,43%kal legyőzte a Demokratikus Konvenció által támogatott ellenfelét. A parlamenti választásokon a Nemzeti Megmentési Frontból (FSN) Ion Iliescu vezetésével kivált Nemzeti Demokratikus Megmentési Front (FDSN) - 1993-tól Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR) - győzött, amely a szavazatok mintegy 28%-át szerezte meg. A Petre Roman volt kormányfő vezetésével indult FSN csupán 10%-ot szerzett, a Román Demokratikus Konvenció (CDR) 20%-ig jutott. Elért 8%-ával jelentős erőt képviselt még a Vatra Romanescu által létrehozott és Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester vezette Román Nemzeti Egységpárt (PUNR), valamint a 7,5%-ot szerző RMDSZ. Iliescu Nicolae Vácaroiut nevezte ki kormányfőnek, aki egy nagyrészt „függetlenekből" - valójában a volt kommunista rendszer kádereiből - álló kormányt mutatott be a parlamentnek. A parlamentbe jutott kis pártokon kívül végül a magyarellenes PUNR is támogatta Vácaroiu kormányát, vélhetően egy, a magyar kisebbség további megfélemlítéséről szóló háttéralku miatt.10 1994-től hivatalosan is koalícióban kormányozott a PDSR, a PUNR, továbbá a Nagy-Románia Párt (PRM) és a Szocialista Munkapárt. Az új kormányfő lényegében elődei programját szerette volna folytatni, nem véletlenül nevezik azonban ezt az időszakot a „nyugalom és a stagnálás"11 idejének, ugyanis Románia továbbra is lassú és megfontolt léptekkel haladt a piacgazdaság felé. A privatizáció első kelet-európai hullámáról is lemaradt az ország: a kormány a szociális feszültségektől félve inkább további pénzt pumpált a veszteségesen termelő és kilátástalan helyzetben lévő régi üzemekbe. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a kilencvenes évek első felének nagy nyertesei a hatalomhoz közelálló gazdasági csoportok voltak, az általuk irányított Külügyi Szemle