Kakas Márton, 1895 (2. évfolyam, 15-66. szám)
1895-01-06 / 15. szám
., „ A válság. CD Budapest, január 5. Wekerle lemondott. Ezen esemény fontosságát már méltattuk. Most a fúzió kérdésével foglalkozunk. Miért ? Mert e nélkül nem juthatunk állandósághoz. Kik fuzionáljanak? A hatvan hetes alapon álló pártok. A kormánypárt, amely úgy is züllőben van. A pártonkívüliek, akik úgy is kívánják. A nemzeti párt, amelynek végre is kormányra kel jutnia. Itt beszélnünk kell a fúzió föltételeiről. Az a kérdés, hogy? Ez a hogy a gordiusi csomó. Ezt a hogyot kell megoldani. Azelőtt csak Tisza Kálmán használta ezt a szót sűrűn. Most az egész nemzet kérdi: hogy? Tehát: hogy? úgy, hogy a kormánypárt mondjon le hatalmi vágyáról. Mondjon le, de ne mondjon föl, úgy, hogy a pártonkívüliek mondják föl andrássy-uti klubhelyiségüket. Úgy, hogy a nemzeti párt is mondja föl üllői-uti klubhelyiségét. És végül úgy, hogy a szabadelvűpárt kasszájából fizessék ki e két klubhelyiség hátbérét. Így minden akadály megszűnik, így állandóság lesz. Máskép nemé) *) Olvasóinknak föl fog tűnni mai vezércikkünk formája. Megvalljuk, hogy mi magunk is csak kényszerűségből nyugodtunk bele. Hanem vezércikk-írónkat sor szerint fizetjük s egy gyönge pillanatunkban megígértük neki, hogy úgy irhat, amint neki tetszik, amig előlegét le nem sorozta. Azután majd csak háromhasábos sorait fogjuk közölni. .. szerte. A válság naptára. (A „Pester Lloyd“ vezércikkei a válság idejében következőképen informálták a publikumot :) Dec. 25. A harmadik egyetem. „ 24. Dreifuss kapitány pőre. .. 25. Dreifuss kapitány pőre. „ 26. A bolgár kabinet rekonstrukciója. „ 27. Örmény állapotok. „ 25. Magyar iskolaügy'. „ 29. Románok és olaszok. 50. Zankow. 31. A román kérdés. Gibarák. Beláttuk, hogy addig mi se boldogulunk, amíg lapunkhoz a kor színvonalán álló riportert nem szerződtetünk. A riporter a lap szeme és füle, a szemre és fülre pedg a hetilapnak ép oly szüksége van, mint a napilapnak. E célból, költséget és fáradtságot kimérve, az apróhirdetés kényelmes módjához fordultunk s ez az ut váratlanul gazdag eredményre vezetett, mert megkaptuk Alborákot, a hirneves riportert, akinek a magyar riport fejlesztésében oroszlánrésze van. Nem fogunk Alborák ur jellemzésére szókat fecsérelni, tettei fognak helyette beszélni. Az újdonság nagyon csinos volt. Keresztes János szabó, özvegy, hat árva, szívrepesztő nyomor. Egy ismeretlen hősiessége, aki a maga élete veszélyeztetésével kihúzta a szabót, fájdalom már későn. Vagyis halva. Mindez kereken megkomponálva, meghatóan le volt írva. Még valók elégedve és a sör miatt nem szóltam neki. Matskási elbír még néhány pohár sört. Majd ráérek figyelmeztetni őt akkor, ha Matskási is a szabad mozgás ellenségei közé lép. * Külön 05 cégek: K.......................BRÚNÓ, csatornázási és vízvezetéki vállalkozó, specialista köz- és magánfürdőkhez.. + fIÓKTELEP: a bécsi tekeasztalgyártók bejegyzett szövetkezetének korlátolt felelősség mellett * Alborák ur belépése. Alig jelent meg egyszer az említett apróhirdetés, Alborák is megjelent szerkesztőségünkben . . . - Ön keres riportert? kérdé. — Én. — Legyen szerencsém. — Hogy érti ezt? — Szerződtessen. — Ön tehát facér ? kérdem örömmel. — Az éppen nem, de ott hagyom a mostani helyemet. Nem mozoghatok szabadon. — Alborák úr, ön meg van fogadva. Mikor jöhet ? Alborák ekkor már a mosdónál állt, megmosta a kezét, levetette a kabátját, a vele hozott csomagból kivett egy vászonkabátot, s fölhúzta. — Ez a dolgozókabátom, — mondá. Csengetett. — János, — szólt a szolgához, — hozzon egy pohár sört. Ugye szerkesztő úr, megengedi ? — Hogy sört hozasson? - Nem. Hogy hitelt nyissak a Matskásinál. — Csak nyisson bátran. Mit ír most? — Egy lóvasúti elgázolást. Én mentettem meg. Magam húztam ki a kerekek alól, életem veszélyeztetésével. — Élve? Nem. Halva. — Maradtak gyermekek ? — Sokan, — felelt Alborák habozás nélkül. — írja meg csinosan. * Alborák első műve. Mialatt Alborák az alkotásba merült, az előszoba telefonjához mentem, megtudni, hogy Alborák miért hagyta ott laptársamat. Hát neked mit mondott? kérdé a felhívott szerkesztő. — Azért ment el, mert nem tudott szabadon mozogni. — Ez igaz is. — Hogyhogy? — Mert tartozott a szomszédság és a kerület összes kocsmáinak és kávéházainak. — Vagy úgy? Visszamentem a szerkesztői szobába. Alborák javában alkotott. Nem háborgattam. Másnap. A hir megjelent. Én bent voltam a redakcióban. Alborák aludt otthon. Egyszerre megjelenik egy jól táplált alak . — Én Keresztes János vagyok. — Örvendek. — Szabó vagyok. — Mégis örvendek. — Magtalan vagyok. — Az baj. — Életben vagyok. — Hála istennek.— De nem addig van az. Mert mindennek az ellenkezője van itt megírva az újságban. És zsebéből elővéve lapunkat, rámutatott az Alborák hírére. Most kezdett csak derengeni előttem a dolog. — Kérem, kérem, a hir egy része igaz . . . — Mi? — Ön Keresztes János. — Az. — Ön szabó. — Az. — Nos, mit akar. A lapok híreiből még ennyi se szokott igaz lenni. Különben is a hir másik fele nem lényeges. — Nem lényeges? De reggel az összes hitelezőim megrohantak s arra akartak kényszeríteni, hogy terminus előtt fizessek. Uram, nagy baj ez egy üzletembernek. Könnyen belebukhatik egy ilyen tréfába. Keresztest csak úgy tudtam kielégíteni, hogy egy öltözet ruhát rendeltem nála. Alig húzta ki a lábát, jött Alborák. Miközben elmondtam neki a Keresztes látogatását, ő megmosta a kezét és fölvette a munkakabátját. — Tudja ön, ki ez az ember? kérdé tőlem nyugodtan. — Ki? — Ez az az ember, aki 250 forint adósságom miatt télvíz idején kilicitált a lakásomból, úgy hogy én 5 plajbaszszal és 25 krajcár vagyonnal kint voltam a havon. — Nos ? — Csak boszút akartam állani. — Elhűltem. — Alborák, jövőre ne tegyen ilyeneket. Alborák csengetett és egy pohár sört hozatott Jánossal. Aztán nyugodtan így szólt: — A mint parancsolja. De meg kell mondanom, hogy a szerkesztő úr rosszul értelmezi a zsurnalisztika hivatását. A zsurnalisztika hivatása szerintem az, hogy a földi igazságtalanságokat ellensúlyozza és megtorolja. Mert tetszik tudni ez biztos... S engem az nem vigasztal meg, ha tudom, hogy Keresztes a másvilágon pokolba megy.Ezzel bemártotta a tollát és írni kezdett. Az ezredéves kiállítást már megint el akarják halasztani. Ha Árpád apánk ennyi ideig halasztgatta volna a bejövetelét Ázsiából, tán még most se volna itt. KAKA S M A RT O N