Kakas Márton, 1897 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1897-06-13 / 24. szám
12 Kakas Márton zottságot. A bizottságba úgy az Otthon, mint az Újságírók Köre, a Terézvárosi Kaszinó (Pucher József elnöklete alatt) a Szegény Gyermekkert Egylet és az Acélhang férfidalkar két-két tagot küldött ki, Strausz Adolf pedig a virágokról és hideg buffetről gondoskodott. Február elsején már újabb braslai, zimonyi, újvidéki, mohácsi és paksi táviratok adtak hírt az úszó sziget felé, február másodikán pedig, délután két órakor, egy promontori telefonüzenet azt a hírt jelentetet, hogy a Rejtelmes Sziget gyors tempóban közlekedik a székesfőváros kikötője felé . . . Február másodikán, délután öt órakor, százezrekre menő néptömeg hullámzott a Vámház előtti kikötőben. Az iparos ifjak zászló alatt vonultak ki, a Gellérthegyen mozsárágyukat sütöttek el, Ráth Károly pedig több negyven év körül járó, fehérruhás leánynyal értekezett. Pont ötkor megrendült a Rákóczy-induló és a Rejtelmes Sziget szerencsétlen vándorai, hosszú, másféléves távollét után, az éljenzés és ujjongás menydörgésszerű lármája közben, kikötöttek a Ferenc József híd oszlopai mellett. És Ráth Károly, előrelépvén a tomboló tömeg sorai közül, harsány, messzecsengő hangon így szólott.Üdvözöljük Önöket. Honfitársaim és szívünk igaz melegével, könyeink pergő óceánjával kiáltunk Önök felé egy Isten hozottat... A magyar főváros boldognak érzi magát, hogy a XIX. század legkalandosabb utazói az ő lakosságának büszke gárdájából kerültek ki — és egy szivvel, egy lélekkel kiáltom nyolcszázezer magyar nevében: Az isten az emberi kor legvégső határáig éltesse a Rejtelmes Sziget gyarmatosait . . . A Hattyú hajótöröttjei a kalapjukat lengették, Rémi pedig előretolta Podmaniczky Frigyest, hogy a Ráth Károly beszédére válaszoljon. De a Rejtelmes Sziget koronás királya szerényen intett a kezével: — Mit gondol, mondta megbotránkozva, csak nem fogok én beszélni, amikor nálamnál érdemesebb emberek is találhatók a Rejtelmes Sziget utasai között? — Érdemesebbek? De hiszen Ön a királya a Rejtelmes Szigetnek? — Csak voltam, t. barátom, csak voltam. A magyar birodalom területén Wlassics ő excellenciáját illeti meg a szónoklás dicsősége. Wlassics meghatva lépett előre és pár rövid szóban meleg köszönetet mondott a barátságos fogadásért. Beszédét ezzel a fölkiáltással zárta be: ... de távol is, a Csöndes óceán hullámhegyeitől körülvéve, egyetlen nagy erénynek köszönhettük, hogy szét nem züllöttünk, el nem pusztultunk: annak, hogy a sorscsapások minden viszontagságai közepette barátilag, szeretettel ragaszkodtunk egymáshoz . . . — Úgy éljen a notre damei toronyőr, mint ahogy összetartottunk, szólt a javíthatatlan és maliciózus Konti . . . De szavát elnyelte a zenebandák indulója és a hajótöröttek, a főváros polgárságának éljenriadala közt vonultak haza, szerető családjuk körébe. * A Rejtelmes Szigetet Ruzicska antikvárius vette meg, s csinos vendéglőt épített rá, de csúfosan belebukott a vállalatába. A ***-os hölgyet úgy Palágyi Menyhért József, mint Alborák Emnőd Mária megkérték, de *** úrnő visszavonhatatlanul kijelentette, hogy ezentúl kizárólag az irodalmi pályának szenteli az idejét és a tehetségét. Tenczer Pál emlékiratokat irt, Tábori Róbert pedig a Konti karján vonult föl még aznap este az Otthonba . . . A két hajótörött azonnal tartlizni kezdett és Gelléri Mór udvariasan ült le a Tábori oldala mellé, hogy az állami számszék volt elnökének kibiceljen. Mikor Gelléri, rendes szokásához képest azzal a tanácscsal fordult Táborihoz, hogy a zöld alsót hívja ki, Komi kárörvendve mormogta: — A szerencsétlen nem tudja, hogy Tábori majdnem szőröstül-bőröstül fölfalta a Rőt Krokodilbőr nevű törzsfőnököt . . . A kibicek ijedten szétrebbentek, Gelléri Mór pedig sietve kijelentette, hogy előbbi szavait csak álmában, öntudatlanul suttogta. Tábori öt forint hatvan krajcárt nyert a kifáradt zeneszerzőtől és Konti savanyu arccal fizette ki a pénzt, fájdalom, már osztrák-magyar bankókban. — Bezzeg most nem kérdi ugye, hogy minek hívnak? szólott keserű szemrehányással. A tárgyaláson még a nevemet se tudta, teringettél . . . És mégegyszer megcsiklandozván a volt elnök nyakát, bizalmasan szólott: — Kuc-kuc-kuc-kuc-kuc, maga küjon . . . — Vége. —